...

Rövid téli estékkel teli nappalok
után nyúlik az arc festékkel kelleti
nyugalmát a berbécs böllérre fent
kései rovását homlokán a kvarc.

Völgyekkel teli hölgyek ölelnek
izzadt lottyadt férfiizmot izgat
hegyekben állva terpeszt Hermész
ha elmész, minden, mi marad elvész.

Hatalmadban áll hatalmad
banális e kénköves kanális.
Férfi nõ, ha erõ gyarapszik
s a talmudista hadakszik anális.

Levitézlett, elporladt világ
mely virágában oly pompás
sosem folt, mint szivárványos
féreg, mely az elevenbe rág.

Panasznak sincs helye itt, ott
dicsérni is minek, ha a végzet
mint elvégzett munka, móka
helyett komor szavak bókja.

Belátni a jövendõt hiúság
a múltba látó konkoly-szerû
dõre, mert ami jön az múlt
az emlék-kelme elméd õre.

Légy büszke rá, vagy bármilyen
tartásod bár rideg, fegyvered
sosem volt, tekinteted forróság
ha ellened szemében hideg.

Egyre kisebbek lesznek mind
kiknek sebeik sajogva nagyok
de kettõ sosem lesz egyszerre
kinek igaz szava: A másik is vagyok!

Fortyogva szakad fel a sóhaj
a kondér odakozmált alját
kaparja fájdalommal edzett
vésõ, s nem mondod, hogy: Késõ!

Háromszor kukorékol a kopasztott
kakas a födõ alatt minden nyakas
sajt levében fõl kél minden ösztön
csontból csent csöndbõl - körösztön.

Zúg a hazug, igaz a szilaj néma
ha fölötted áll alantas, látsz felettest
feledtetni mindent, mi magasztos
osztódhatsz, de több lesz a méla.

Ide vas-hit kell, durva nyers acél
pörölyként zúzzon egy régi-új
Damaszkuszi megkövezett úton:
Szikra gyújthat szikkadt értelmet, szívet!

 postaimre - 2014. április 07.