...

Szólhatnék, de nem teszem
ki tudni akar, az maga mondja
kinek, mi a gondja.

Én, te, vagy õk? Te vagy õk?
Én vagy mi? Ha nem érted tesz
és nem érted, hogy tesz, aki szét-
választja az ért elemeket és maga
rázza a szeretetet az mind tündök öl.

A vadludak húzzák a nehéz felleget
gágogva ékelik a frissen felmázolt eget.
Délt keresve kóvályogva ki erre el, ki el -alra
váltotta meg a Megváltó showra a jegyét,
s ki lúd, annak üresen, de ki ludas, annak
tele tömve kell CIB-elni a tû fokán át a begyét.

Hol vannak a hollók, Hunyadi serege?
A varjak károgásától a szem és a fül tele,
de hol marad a hollók kosztja, hisz lesz itt
hús melegen, hüllõ, mi az embert fosztja
miközben hasított nyelve hazugon sziszeg
de az gyermek agya süket, szeme sánta, elõre néz,
mered és nem lát hátra, csak szajkózza: hiszek!

A házak lassan kiizzadják a lakót, kiknek
marad az ól, hol a butaságért gyávasággal lakol.
Akit nem vettek meg, azt elvetik, hogy sarjából
csípkodhassanak a féleszû vakolók, sünök és egyéb
oktalan állatok, hogy legyen az állapot még kilátás-teljesebb.
Ne álljon az útba se fû, se bokor, sebesebb gondolat, mint a szél
mi kicsavarja a kõmûves kanalat a kézbõl és a pokolra pakolja
annak gazdáját, hol szórhatja a mantráját arra, aki küldte, hisz fülledt ott
a fülke, ahol tapaszthatnak egyet a sárral, mit másra kenni már mindenke-fél.

Hajnal elõtt jár a kopasz setét.
Serkéi ott kelnek, lengnek a pajeszos hullákban
de ezt már leírták rég az Aranybullában.

Holló kerestetik, mély öblös hangú, hófekete madár
ami a fényseregek élét fémszínû palástba rejtve ront a
sötét hordrákra éjjel, és ott tépi, kit ér a fehér havon széjjel,
s mire pirkad csak a csont marad lent és a csend, mely szárnyra kel a széllel.

 postaimre - 2013. december 05.