Imre!

Költői túlzás, s lám eljött az idő, ’mikor valaki önnön árnyékát túllépve tette meg a lehetetlent, s megölte a halhatatlant, a megölhetetlent. Árnyékot vetett önmagára a Fény. Elfeledte a Dél, s az éjfél-adta időtlenség örök voltát, melyet nem Hora-óra szabott, s ahol nem nyár, s tél kénykedvű politikája szabja a napot.

Szeretem a verseidet. Gondolom, sejted.

Elégikus és mégis légies. Nem szeretem, ha fáj, de érzem. És ez nagyon tud fájni. Széttépődsz darabokra pedig egy-szíved nem szíveli a szétesést.
Az én oly tökéletes sok szegmensre daraboltan próbál világ-harcosa lenni, s szinte elvérzik benne. A kristályszív pedig bármily’ tiszta is törik. Olykor darabokra, szilánkokra. A szivárvány így is beragyogja a Földet, ha átjárja a fény.

Igen:
„Kifordítva létezem,
Örök születés a végzetem.
Reményem: egyszer végleg meghalok.”
s látod, a hiú remény így válik valóra: hiú remény marad. Élsz. Az örök pedig mindörökkön örök lesz ’míg létezik a felfoghatatlan eredet… talán Isten.

Imre! Ne búsulj múlt sorokkal, írj!
Zs.

Vaklátó feszültség érzés.

Szép versek

Szép versek.
Versnek szépek, folt nélkül valók.
- Így kategorizáltam a tudnivalót.
A gyüjtemény,- a kõrózsa birodalom,
hogy kicsi, nagy,
és virágzó és
a kiszáradt... a dark horse
élet
és a
nosztalgikus, hagyománytisztelõ régiségek...

A SZÉP VERSEK.
Párhuzamba vontam az összes múlandót
s a végtelen elött összefuttattam.
üstökén ragadva a Megalkuvót
csókolgatta a lázadó Nyughatatlan.

Es mértem
mint extrém flzikus,
Számoltam
mint analizáló matematikus,

hogy a jelentések,
jelenések,
jelképek,
jelzések,
a rendszerek,
az ütemek,
a daktilusok,
az alliterációk, a
ki nem tudja hány mezbe ötvöztetett
törvény elfelejtett õsanyjának
meztelen testét megtaláljam.

HÜS REALITÁS.
Tudatba
f
o
g
l
a
l
t
idomok.

A képletet levezettem - olvashatom mit tudok.
ez
= VERS (így a törvény!)

De mit jelent elõtte a "Szép" ?

Gerry! A vers nem mindig szép, ahogy érted! A vers sokatmondó! Avagy kifejező, netán tanulságos, de mindenképpen tetsző, és kifejező. No, és lélekre ható.