...

Üres tenyerek üzennek vissza.
Barázdáik mélyek, s nem ütnek,
Csak simogatnak nyersen.
Érintésük büszke, üzenetük kristálytiszta.

Bennünk a lágyság burjánzik,
Bohém felelőtlen közönnyel.
A valóság számunkra mítosz,
Mozivászon árnyéka mi ránk sugárzik.

Minden szó mit mondhatnék,
Már szólva lett valamikor.
Jellemünk nem változik nappal.
Éjjel lustán mozdul, s eltűnik az omladék.

Lélegzet után kapkod halandó,
Léte törmeléke szaván ül.
Porával fojtva keseríti hangját,
Zavartan krákog, agyát feszíti mondandó.

Üres kezek készen, szabadon
Cselekszenek, mert nyíltak.
Nem ragadnak, csak megtartanak,
Bíznak, fognak, s álmélkodnak szavadon.


postaimre 2006