Tisztelt Posta Ur

Ez csak az akkori magyarság nyugalma és a hite miatt nem történt meg.Mert hittek egy uj jövõben,egy megbizható kormányban,egy biztonságos életben.Mára már tudjuk,hogy tévesen félrevezettek mindenkit.Tehát,nem a Posta Ur igazságfeltáró tevékenységétõl félnek,hanem önmaguktól,mert tudják,ami akkor elmaradt,most bekövetkezhet és senki nem garantálja nekik a további sikert és a népkizsebelõ politikájuk folytatását.De még azt sem,hogy egyáltalán élvezzék a 18 év alatt összeharácsolt jogtalan vagyont,amin a magyar nép verejtéke van.Eladták apáink és nagyapáink kezemunkáját és az ebbõl kapott pénzt,saját célukra, azt ellenünk forditották.Ha engem arra képeztek ki,hogy a népem ellenségét ártalmatlanná tegyem és felszámoljam,akkor azt is fogom tenni.Engem nem tudnak uszitások befolyásolni,vagy eltériteni arról az utról,hogy fegyvert fogjak a kezembe ujra.Éveken keresztül vártam,abban a tudatban,hogy eljön az én idõm is,s azokat a lõszereket most lõjem ki,amit 88-89-90-ben betáraztam.Akkor adott parancsra vaktában kellett volna kioltanom ártatlan életeket.Mára már világossá vált,ki a célszemély,ki a nép ellensége.Megnyugtató érzés,hogy nem vagyok egyedül.Megnyugtató,hogy ha kell,akkor fegyverrel a kezemben halhatok meg és nem attól a derekamra szerelt bombától,amit maguk a zsidók erõsitettek rám.

"A 168 óra újabb szélsõséges, kirekesztõ, rasszista és antiszemita cikke!"

"Bárdos szerint a rendszerváltás elõtt a rendõri pályának még volt hitele. A fizetés nem volt magas, de sokféle juttatás – szolgálati lakás, kedvezményes munkahelyi étkeztetés, üdültetés – is járt. A kilencvenes években ezeket egyetlen tollvonással elvették, és a növekvõ elégedetlenség miatt sokan otthagyták a rendõrséget.
– Negyvenöt év fölötti szinte már nincs is a testületnél. Hiányoznak az idõsebb, tapasztalt kollégák, akik szakmai mintákat adhatnának. Az utcán szolgáló rendõrök átlagéletkora 25 év. Ezek a fiatalok gyûlölködõ politikai közéletben nõttek föl. Ebbõl a szempontból a TMRSZ „népszerûsége” egy súlyos társadalmi válság tünete is – jelenti ki Bárdos Judit."

Kiemeltem ezt a pár sort,mert nagyon valós és nagyon tetszik.Megjegyezném,hogy ezek az idõs,forgalomból kivont rendõrök,a mai napig léteznek.Együtt él velük a tapasztalatuk,a gyakorlatuk,a hitük,amit a valódi rendõri munkába vetettek.Egy igazán jó rendõr,soha nem szünik meg rendõrnek lenni.Halála napjáig rendõr marad.A rendõr nem csak rendõr,hanem egy kiváló katona is.Az ereibe pumpálta a mindennapi harcot.Legyen az bünözõ,vagy zsidó,vagy maffia,vagy az államilag szervezett bünözés.Valamilyen szinten a négy,nem létezhet egymás nélkül.Mindegy hogyan nevezzük.Egyszerüen ellenség.Ellensége a népnek,ellensége a nyugalomnak,ellensége a biztonságnak és ellensége a hazának.Meg kell semmisiteni és nem azért mert valaki más mondta,hanem kötelességbõl.Ezt válaltam,igy maradéktalanul eleget teszek annak az eskünek,amit büszkén,átszellemülten,tudatosan harsogtam,sok honfitársammal együtt.Hogy kiért,miért teszem,az már szinte nem is annyira fontos.A tudat,a lényeg és a meggyõzõdés,hogy valami nemes cél érdekében.
De lássuk csak még mire jó egy idõsebb zsaru.
-Tisztában van azzal,hogy a legmodernebb és legjobban szervezett kommandónak is van egy gyenge pontja.
-Tudja,hogy a legerõsebb alakzatot is meg lehet bontani.
-A legfontosabb,hogy tudja,mi van a rendõrök fejében,ugy éles helyzetekben,mint szolgálaton kivül.
-Van helyismerete,emberismerete, igy ráérez,hogy kit és mit takar az álca.
-Az rutinos zsaru,soha nem a kiállitott képet bámulja,hanem azt ami a háta mögött van.
-Az idõsebb zsaru ritkán veszi elõ a fegyverét.De ha elõvette,ott izzik a csõ.
De sorolhatnám még hosszan.Nem ez a lényeg.A leirtak,csak tájokoztató jellegüek,amin érdemes elgondolkodni.
Még nem szabad õket teljesen leirni.Minden pillanatban készen állnak az õ nagy akciójukra.Vagy igy,vagy ugy.

Térjünk vissza az alap problémához.Az ellenségünk,nem mi magunk választottuk.Nagyon-nagyon sokat tettek annak érdekében,hogy ellenségeinké váljanak.Az átalakulás elõtt,érdekes módon,nagyon jól elvoltunk egymás melett.Ahogy én láttam,ennek az lehetett az oka,hogy az elõzõ rendszer,nem igazán engedte,hogy kirivóan a fejünkre nõjenek.A mai napig sem, a már elõtte is meglévõ zsidóság okoz nagy gondot.Hanem a nyugaton érvényesülni nem tudó,kalandor csõcselék,akik az itthoniak segitségével szivárogtak az országba.Ez a legveszélyesebb réteg,nem csak Magyarországra,hanem a világ biztonságára is.Ezért látom célszerünek,hogy itt bent az országban kiirtani még a csirájukat is,mert ha ujra szétszóródva a világban,magukkal cipelt vereséggel,soha nem fognak megnyugodni,s félõ,hogy külsõ eszközöket igénybevéve,valóban letörlik a magyarságot.A külsõ eszközrõl jut eszembe.Ahogy elnéztem,ezek legjobban ugyancsak a külsõ szervezéstõl félnek a legjobban.Mivel anno õk is az országon kivüli szervezkedéssel nyertek és kerültek hatalomra.
Sikerüket lekoppintva,mi is ezt tesszük.
Ami a két háromszög egymásraillesztett hatágú csillagot jelenti,én ugy tudtam,hogy az a nõ és a férfi szimbólikus képe.De számomra nem is ez a fontos,hanem az,hogy én az egyiket a másik csucsaira állitottam ,s adott egy homokóra szerü ábrát.Tehát az óra elindult nálam.A felsõrészt,megtöltöttem a szennyükkel,a gennyükkel,a multjukkal,a jelenükkel,bankjaikkal,pénzükkel,terveikkel,céljaikkal,családjukkal.Amire ezek a jelképes homokszemek leperegnek,addigra,vagy kompromisszumot,vagy önmegsemmisitést,vagy kikeresztelkedést találnak ki,vagy az az Isten haragja súlyt le rájuk,amit mi tisztalelkü keresztények alkottunk,arra a célra,hogy védje népünket,óvja szeretteinket,nevelje gyermekeinket,életben tartsa kulturánkat,tovább adja szines nyelvünket,biztonságot adjon nekünk és õseink nyugvóhelyének,kristálytiszta vizként öntse lelkünkbe a szeretetet és ne gyülölettel kelljen élni a mindennapjainkat.
Magyarországot eladhatták,de nem lesz az az erõ aki elcipelje a helyérõl.Mi itt vagyunk és a nép erejével szögeljük ugy fel a térképre,hogy minden egyes szögen egy ellenség fog száradni,mint a gombostün a légy.

· postaimre - 2010 08 07 ¦ 14:29:52 · 18 hozzászólás · 21536 megnyitás ·

https://ch-serverhosting.com/postaimr...eadmore=44

Néhány gondolat, ami a rendõriskolák tananyagában valószínûleg nem, vagy nem így szerepel.

Mivel ti, akik fegyveres testületek állományába tartoztok, szolgálatteljesítésetek során olyan - akár az élet kioltását eredményezõ – jogosítványokkal is rendelkeztek, amelyek meghaladják a közhatalom többi birtokosának jogkörét, és mivel az intézkedések foganatosítása során jellemzõen pillanatok alatt kell döntést hoznotok, fontos, hogy a reátok ruházott hatalommal készségszinten, annak eredeti rendeltetése szerint tudjatok bánni.

Ennek érdekében néhány - látszólag magától értetõdõ, ám pont ezért sokszor nem kellõen átgondolt - dolgot szeretnék rövid, folytatásos szemelvényekben, a mindennapostól eltérõ összefüggésekben bemutatni nektek, annak reményében, hogy mielõtt parancsra megint kezet emeltek nemzetetekre, talán átsuhannak gondolataitok között az itt olvasottak.

A civil többség szeretne bizalommal fordulni hozzátok, mert hinni akarják: közéjük tartoztok. Hiszen szüleitek együtt dolgoztak, együtt jártatok iskolába és gyermekeitek ugyanabba a jövõbe nõnek bele, amit most együtt hagytok rájuk. Ismernek titeket, tudják, kik vagytok, hol laktok. Nekik nem csak egy szám vagytok a sisakotokon.

Számítanak rátok.

De érdemtelenné is válhattok az elõlegezett bizalomra. Azt is rendezni fogják valahogyan. Ne feledd:
Ismernek titeket, tudják kik vagytok, hol laktok. Nekik nem csak egy szám vagytok a sisakotokon.

Számíthattok rájuk.

Tudom, hogy roppant nehéz dolgotok van, de lassan döntenetek kell. Döntsetek jól.

Minden jót kívánok Nektek.

Dr. Szakál Antal

1. Védelmi szükségletek, szervezett és önszervezõdõ védelem:

A védelem biztosítása elengedhetetlen feltétele az államba szervezõdött közösség túlélésének, ezért erre a közösség minden tagja kötelezett. Az általános kötelezettséggel párhuzamosan már az államszervezet kialakulásának korai szakaszában a termelõ tevékenységet végzõktõl elkülönültek azok (katonák), akiket a védelmi feladatok ellátására tartott a közösség. Késõbb, a társadalmak bonyolultabbá válásával megjelentek azon szervezetek (hadsereg, késõbb a rendõrség), amelyek a
közösség külsõ és belsõ védelmére lettek létrehozva.

Amennyiben a szervezetek rendeltetésüknek megfelelõen mûködnek és az ellátandó feladat nem haladja meg mûködõképességük határát, a tevékenység intézményi kereteken belül, jogilag szabályozott mederben zajlik.

Ha a közösséget fenyegetõ veszély mértéke meghaladja a testületek teljesítõképességét (háború, katasztrófahelyzet) a testületek a társadalom egyéb kapacitásainak bevonásával, az eredeti intézményi kereteken túlterjeszkedve, de továbbra is szabályozott mederben látják el feladatukat.

Ti, amikor az eredeti intézményi keretek között fejtitek ki tevékenységeteket, véditek, amikor a baj nagy volta miatt az intézményi kereteken kívüli erõk és eszközök is tömegesen bevonásra kerülnek, akkor jellemzõen védelemre szervezitek nemzeteteket.

Idáig egyértelmû.

De mi történik akkor, ha a testületek nem az eredeti rendeltetésük szerint, vagy ami a legrosszabb, azzal ellentétesen kezdenek el mûködni? Másként: amikor a társadalom védelmi mechanizmusai elégtelenné válnak vagy magára a közösségre támadnak?

Ha ez a helyzet kialakul, akkor nyilvánvaló, hogy a testületek tevékenysége intézményi kereteken belül, de már nem a törvényes mederben zajlik.

Amennyiben ez a lappangási idõszak elteltével teljes kétséget kizáróan érzékelhetõvé válik, a társadalom a túlélés biztosítása végett magához vonja a szervezetekre ruházott hatáskört, alulról önszervezõdésbe kezd és megpróbálja ellátni a védelmi funkciókat biztosan az intézményi kereteken kívül és nem feltétlenül a hatályos jogszabályok szabályozta mederben. Biztosan észrevettétek, hogy ez már elkezdõdött és halad feltartóztathatatlanul. (Az önszervezõdõ erõkhöz való viszonyulásotok –dezertálásotok- kérdésérõl késõbb lesz szó)

A következõ lépés a közpusztítóvá vált intézményrendszer felszámolása és az intézményrendszer mûködtetésében részt vevõk felelõsségének megállapítása. Az ilyen esetekben eljáró szervek nem formalizáltak (népbíróságok), az ítéletek inkább megtorló jellegûek és mértéküket tekintve jellemzõen nincsenek arányban a tanúsított magatartással.

A hivatásos szolgálatot teljesítõk nincsenek sem felmentve, sem eltiltva a gondolkozástól.

Sõt. Rendkívüli jogosítványaitok miatt közérdekû, hogy idõrõl idõre lefolytassátok magatokban a „kellene lenni” és a „van” összevetésén alapuló lojalitásvitát, mert e nélkül könnyen eszközeivé válhattok olyan törekvéseknek is, amelyekkel egyébként soha nem azonosulnátok, és elszenvedõi lehettek olyan büntetéseknek, amelyek súlyosságukat tekintve messze meghaladják egyéni felelõsségetek mértékét.

A rend hiánya szükségessé teszi az alapvetõ szabályok újragondolását. Senkit ne tévesszen meg: bár már forradalomról, alkotmányozó nemzetgyûlésrõl, társadalmi szerzõdésrõl és paradigmaváltásról beszélnek, ami a közéletben most zajlik még nem az.

De lassanként megteremti az igényt.

(folyt.köv.)

Néhány gondolat, ami a rendõriskolák tananyagában valószínûleg nem, vagy
nem így szerepel. (folytatás)

Elõzmény

Vizsgáljuk meg közelebbrõl a védelemre hivatott szervezetek mûködési sajátosságait, belülrõl kifelé haladva.

Ezen szervezetek tevékenységüket a közösség érdekében fejtik ki, mely teljesítéséhez közhatalommal ruházzák fel õket.

Tehát: cél a közjó, eszköz a közhatalom.

A testületek egy jogállamban a törvényekben meghatározott feladatokat a törvényekben
meghatározott módon kötelesek ellátni – mivel munkáltatói szerepük is van – befelé és kifelé egyaránt. Ha nem azt, vagy nem úgy teszik, akkor vagy az állam nem jogállam, vagy a szervezetek nem felelnek meg az elvárásoknak. (Vagy mindkettõ, illetve egyik sem.)

A közhatalom a szervezeten belül a hierarchiában, a társadalom felé az erõszak alkalmazására felhatalmazottságban és a rendészeti jogosítványokban ismerhetõ fel.

2. Hierarchia. Kötelesség, jogosítványok. Kiválasztódás, torzulások

Ti, akik ezen szervezetek valamelyikében szolgáltok, feladataitokat szigorú alá-fölérendeltségi rendszerben látjátok el. A hierarchia piramisában a magasabb szintekhez több kötelesség tartozik, ezek ellátásához többletjogosítványok rendelésére kerül sor. Minél magasabb a szint, annál nyomasztóbb a felelõsség (példamutatás, utánpótlás, képzés, felszerelés, szolgálatvezénylés, szolgálati rend fenntartása, szociális gondoskodás…), de ezzel párhuzamosan a jogosultságok köre is nõ. A jog a kötelesség teljesítését lehetõvé tevõ eszköz.

A hierarchia csak azok között értelmezhetõ, akik között valamilyen cél- vagy feladatközösség fellelhetõ, ennek hiányában értelmetlen lenne a kérdést vizsgálni. (Miért is mondhatná meg egyébként akárki valakinek, hogy mikor,hol,kivel,hogyan,mit csináljon?) Ennek megfelelõen a jogosítványtöbblet csak a feladatot végzõkkel kapcsolatban, a feladat végzésekor, annak idejére illeti meg a címzetteket. Ha ezen a körön kívül gyakorolja valaki közületek jogait, az nem törvényes.

(Tapasztaltatok már olyat, hogy valaki, aki egyébként szolgálati idõben sem látja el feladatait, szolgálati idõn túl is igényt tart bizonyos jogosultságokra?)

A társadalom számára kiemelt fontossággal bír, hogy egyes magas pozíciók folyamatosan a legalkalmasabb emberekkel legyenek betöltve. Jó esetben ezek a személyek az eltöltött idõvel, a szükséges képesítések megszerzésével és a történések során tanúsított magatartásukkal hitelesítõdve válnak vezetett közösségeik természetes nemeseivé.

Kiválasztódnak közületek.

Hozzáértésük, emberségük nem kérdõjeles, tekintélyüket nem kell kikényszeríteni. Elismerik feljebbvalóikat, bennük követendõ példát látnak, az azonos szintûekkel és az alárendeltekkel kölcsönösen tisztelik egymást, az utánpótlás nevelését – mivel felismerik a poszttal járó kötelességük folyamatos teljesítéséhez fûzõdõ közérdeket - legfontosabb feladataik egyikének érzik.

A hozzáállásukban, életvitelükben beállt változások esetén, saját jogon szerzett közösségi pozícióikat bármikor elveszíthetik, és ha méltatlanná válnak bizalmatokra, az feltétlenül következményekkel jár.

Ezek a közérdeket szolgáló hierarchia jellemzõi.

(Egyébként hatályos törvényeink is errõl szólnak. Mivel a jogrendet az érvényesülés igényével alakítják ki, a törvény szemszögébõl nézve teljesen egyértelmû, hogy minden beosztásban csak a megfelelõ utat bejárt, megfelelõ ismeretekkel, kifogástalan tartással és életvitellel rendelkezõ emberek teljesíthetnek közszolgálatot. Elméletileg.)

Most nézz szét magad körül és tudatosítsd magadban, amit látsz.

A hierarchia kóros elváltozása határozott tüneteket produkál.

A vezetõk számára a jog nem a kötelesség teljesítésének eszköze, sokkal inkább cél lett, amely magasabb fizetésben, szolgálati autóban, mobiltelefonban és egyéb kiváltságokban testesül meg.

Az így kiválasztott - vagy legújabban önjelölt - vezetõ nem a közös célok elérésére törekszik, jogosítványait szolgálaton kívül és olyanokkal szemben is érvényesíteni akarja, akikkel egyébként nem áll hierarchikus viszonyban. Nem birtokolja, hanem bitorolja a beosztásával járó közhatalmat.
Hozzáértésrõl, tekintélyrõl szó sincs, eszköztárában a bizonytalanságban tartás, a fenyegetés, a korrumpálás és a nyílt vagy leplezett zsarolás található.

A kötelességgel nem, de a beosztással járó címmel teljes mértékben azonosul, az személyiségének elsõdleges forrásává válik, ahhoz az ésszerûség határain túl is ragaszkodik. A következõ lépcsõfokon állót a háta mögött fúrja, az azonos szinten lévõket gáncsolja, lehetséges utódait tûzzel-vassal irtja.

Pozícióját a társadalom szempontjából nézve érdemtelenül szerzi.

Hibáinak – ha azok nem sértenek rendszerbiztonsági érdekeket – a zsarolhatóságon kívül nincs következménye. Amennyiben megfelelõ szívességtevõ és/vagy viszontkompromittáló képességgel rendelkezik, akár még fentebb is léphet a ranglétrán.

A kontraszelekció nem zárja ki annak lehetõségét, hogy az amúgy érdemtelenül kiválasztottak a hétköznapit meghaladó képességekkel rendelkezzenek. Szánalmasabb formája a csoportérdekû kiválasztásnak, ha a könnyebb vezérelhetõség végett a hétköznapinál szerényebb képességû személyeket helyeznek pozícióba („kontárszelekció”). Napjainkban a jelenség egyre inkább tetten érhetõ, ezt te is tudod.

Ezek a szûk csoportérdekeket szolgáló hierarchia vázlatos jellemzõi.

A fegyveres testületek állománya az ilyen jelenségekkel szemben törvényekben biztosított egyéni jogorvoslati és az érdekvédelmi tevékenységben megvalósuló kollektív védelemben részesül. A nem rendeltetésszerû joggyakorlás súlyosabb esetei a büntetõjog által fenyegetettek. (Elméletileg.)

Ám amennyiben az 1. pontban írt torzulások kialakulnak a fegyveres testületeknél, annak nem csak kifelé irányuló hatásai vannak. A társadalomra támadó rendvédelmi intézményrendszer szükségszerûen saját állományának egészséges részére is veszélyes.

A jogorvoslati fórumrendszer

mûködésképtelenné válik, az általában járó jogok rendszeresen alulmaradnak a nevekhez köthetõ konkrét érdekekkel szemben, majd elõbbiek lassan elhalnak, utóbbiak kusza, fojtogató szövedékké válnak.

Ha nem tartozol valamely klikkhez, Te is ettõl fuldokolsz. (folyt.köv.)

Az elõzõ pontban a hierarchikus rendszerrõl volt szó. A következõben nézzük leglényegesebb
jellemzõjüket, az utasítás adást, annak is egy speciális változatát.

4. A parancs

A hierarchikus rendszerek fõ jellemzõje a fentrõl lefelé mûködõ utasításadási jog és a végrehajtási kényszer. A fegyveres testületeknél ez a parancs - a legmarkánsabb kötõerõvel bíró közigazgatási aktus - intézményében jelenik meg.
A parancs meghatározott szolgálati tevékenység vagy feladat feltétel nélküli végrehajtására vonatkozó, szóban vagy írásban kifejezett akaratnyilvánítás, büntetés terhe alatt végrehajtandó kényszerítõ követelmény.
A közérdekû cél elérése érdekében a jogrend közhatalommal ruházza fel a kiadót a végrehajtó felé, a végrehajtót más személyek irányába. Kiadója felelõsséggel tartozik érte, végrehajtója szélsõséges esetben életét áldozva is köteles azt végrehajtani.
A parancsteljesítés meghiúsulásának szervezeten kívüli és belsõ okai lehetnek. Az állam a büntetõjog eszköztárát felvonultatva a külsõ hatásokkal szemben a hivatalos személy elleni erõszak, belsõ engedetlenség esetére a függelemsértés tárgykörébe tartozó tényállások megalkotásával igyekszik az akadályállítástól elrettenteni, illetve a már megtörténtet megtorolni.
A kiadott parancs elfogadottságának vannak a parancsadó személyhez és az adott társadalmi berendezkedéshez köthetõ feltételei. A paranccsal kapcsolatos kollektív elképzeléseink mélyen gyökereznek kultúránkban, de más hagyományokhoz hasonlóan ezek is jelentõs változásokon estek át.
Ha távolabb megyünk vissza az idõben, megállapítható, hogy a parancsot adók és a parancsot végrehajtók között jelentõs távolság tátongott. Akik parancsnokló szerepbe kerültek, a szabályt erõsítõ néhány kivételtõl eltekintve, eleve erre lettek nevelve, az ezzel kapcsolatos ismereteket, elvárásokat gyermekkoruktól szívták magukba. Mûveltségüket, képzettségüket, tartásukat és az aktuális viszonyokról rendelkezésükre álló információkat tekintve messze a vezetettek elõtt jártak, ennek ellenére a legszélsõségesebb helyzetekben általában jellemzõ volt a vezetettekkel viselt sorsközösségük. A társadalom elitje az elsõ sorokban harcolt és halt meg.
Napjainkra ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Akik parancsadási joggal rendelkeznek, azok általában a vezetettekkel azonos kulturális környezetben nevelkednek. Korai szocializációjuk a nélkül zajlik, hogy abban késõbbi közösségi vezetõ funkcióiknak legalább morzsái felismerhetõk lennének.
Tömegtermékek õk is.
Mûveltségük az általánosnak megfelelõen felszínes, képzettségük szintje a szakoktatási rendszer állapotát tükrözõ, általában alacsony. Tartásukat, ha van, nem példaként mutatják fel, inkább titkolni kénytelenek, hiszen a rendszer szelekciós mechanizmusai ezt akadályként ismerik fel és kíméletlenül rostálnak. Az aktuális viszonyokról való tájékozottságuk sem emeli már õket a vezetettek fölé, hiszen az információk zöme bárki által szabadon elérhetõ. Minél nagyobb a veszély, a magasabb szintû parancsnokok annál inkább igyekeznek távol maradni a történésektõl. A társadalom elitje a bunkerbe jutásért harcol, hogy bármit túlélhessen. Nem szebbek, nem okosabbak, nem jobbak, nem tájékozottabbak, nem vállalnak vezetetteikkel semmiféle közösséget.
Tovább haladva a szemlélõdésben megállapítható, hogy a 3. pontban írt szelekciós jelenségek miatt mostanra a vezetettek bármely területen legalább olyan, ha nem magasabb minõséget képesek felmutatni, mint vezetõik.
A parancsot mûködõképessé tevõ elöljárói tekintély személyhez kötõdõ feltételei lassan elfogytak.
Egy olyan politikai berendezkedésben, ahol a hatalmat a társadalmat alkotó néptõl eredeztetik, parancsadásra jogosultságuk - egyéni kiválóságuk hiányában – még érthetõ lenne, ha a kiadott parancsok a lehetõ legszélesebb érdekeket szolgálnák. De ez a lehetõség is elolvad, amikor felhatalmazottságukat felhasználva csak szûk csoport-, rosszabb esetben magánérdekeket szolgáló tevésre vagy tevéstõl való tartózkodásra utasítják a végrehajtókat.
A hatalomgyakorlás így lesz hatalmaskodássá.
A parancsolás, parancsolgatássá.
Nem is kell boncolgatnom. Ha édesanyád magyarul beszélt hozzád, akkor pontosan érted a
különbséget.

5. Az állam és végrehajtók viszonya

Fordulat állt be az állam és a végrehajtók viszonyában is. Az eddig bevett gyakorlat az
volt, hogy a hatalom a nemzettudaton, hitbéli vagy ideológiai meggyõzõdésen keresztül
megszerezte, és ezzel egy idõben, vagy e-helyett, valamely juttatásokkal gyakorlatilag
megvásárolta a végrehajtók hûségét.

Mostanra a nemzettudat, a hit és az ideológia is elfogyott, és nem áll rendelkezésre a
végrehajtók megvásárlásához szükséges összeg sem, hiszen azt pont az õ asszisztálásukkal
lopták el a hatalmasok a közösbõl, ezért új módszert kellett választaniuk.

Felismerték, hogy ha õk tartoznak nektek, akkor elég nehéz tõletek az õ érdekeiket szolgáló
- emberi, állampolgári, szakmai meggyõzõdésetekkel esetleg ellentétes - magatartást elvárni
tõletek, ezért jobb, ha ti tartoztok nekik.

A béremeléssel és állami kezességvállalással támogatott eladósításotokat követõen, a
jövedelmeteket apránként csökkentve, már csak a folyamatos rettegésben tartásotokról
kell gondoskodniuk – ezt megoldják az eltérített illetményekkel jutalmazott vezetõitek - és
morogva bár, de mentek arra amerre gazdáitok a gyeplõt húzzák.

Beköszöntött az adósrabszolgaság legújabb kora.

Szívetek szerint élethosszig valakikhez tartoznátok, e helyett mire eszméltetek, már
életfogytig valakiknek tartoztok. A ti lábatokon is csörög a bilincs, tudom. Csak tõletek nem
azt várja a gazda, mint a többiektõl, hogy szótlanul húzzátok az igát, hanem hogy betörjétek
a száját annak, aki tiltakozni mer.

Ha mégsem tennétek, amit elvárnak tõletek, megfenyítenek, kirúgnak vagy mentek a
börtönbe. Gondolom feltûnt, hogy helyettesítésetek a törvény módosítása óta megoldható
külföldi rendfenntartók alkalmazásával. Kérdés milyen egyenruhában verik majd szét a
népet? Sajátjukban (abból szabadságharc lenne), vagy jut nekik is az új bevetési ruhából,
amit most kezdenek el nektek tömegével gyártani? Ha jut, akkor senki el nem hiszi nektek,
hogy nem ti voltatok.

Ha még nem lenne elég, akkor azon is eltûnõdhettek, vajon mi célt szolgál az, hogy
közvetlen politikai irányítás alá vonnak fegyveres kapacitásokat, amelyeket jutalmaznak
és felszereléseiket tökéletesítik, míg a rendõrség napi finanszírozási gondokkal küzd. A
kormányzati kommunikáció szerint õk kiválóak (ami érthetetlen, mert tegnap még együtt
dolgoztatok és még nem volt lehetõségük megkiválósodni, úgyhogy akkor te is az vagy, vagy,
az állítottakkal ellentétben õk sem azok), rólatok meg az járja, hogy buták, hazudozók és
agresszívak vagytok, emiatt kell semmisségi törvényt hozni, és egyébként is túl korán akartok
elmenni nyugdíjba.

Ez van.

Bajban vagytok.

De egyre többen ébredeznek közületek. Misem bizonyítja jobban, minthogy tavaly a
rendõrtisztek avatásán, a miniszterelnök fontosnak tartotta elmondani, hogy a közrend és a
közbiztonság szavatolása az állam elsõ számú feladata, és ezt semmilyen félkatonai szervezet
nem vállalhatja át, és akik a fegyveres testületek állományából ebbe az irányba hajlanak,
azok dezertõrök.
Miért mond egy ilyen beszédet? Mert egyre többen vannak ilyenek.
De mit is mondott ezzel tulajdonképpen? Mit akarnak vállalni ezek a szaporodó számú
félkatonai szervezetek? A közrend és a közbiztonság szavatolását. Miért akarják átvállalni?
Mert azok az állami szervek, amelyeknek ezt kellene biztosítaniuk, nem mûködnek, és ezzel
kikényszerítik az 1. pontban írt közösségi önszervezõdést. Ezek után miként ítéljük meg
azoknak a magatartását, akik a fegyveres testületek állományából ezen szervezetek irányába
hajlanak? Dezertõr??? Az???
De akkor hogyan ítéljük meg azoknak a magatartását, akik továbbra is fenntartások nélkül
végrehajtják a fentrõl kapott politikai utasításokat, és nem a közrend, illetve a közbiztonság
javításán fáradoznak? Talán kollaboráns???

Az.

Mire számíthatsz a közeljövõben? Világszerte egyre többen megértik, hogy semmi nem
áll annak útjában, hogy a hatalmat most bitorlókat elkergessék és valami új építésébe
kezdjenek. Nézz szét magad körül. A most ismert világ széthullik körülötted. Közhelyszerû, de
már tényleg semmi nem az, aminek látszik. A racionalitások kora lejárt, az intuíciók korába
léptünk. Figyelj, mit súg a lelkiismereted, ösztöneid mit diktálnak, mit érzel?

Ez most alapvetõen más lesz, biztonsági öveket kérem kikapcsolni…



· postaimre - 2010 12 21 ¦ 17:44:30 · 21 hozzászólás · 505917 megnyitás ·

https://ch-serverhosting.com/postaimr...dmore=1097