Nem egészen... Fiatalon talál partnert és õt is megtalálják a hasonszörüek. Tellik az idõ, a vágya ugyanaz, de már nehezen talál partnert  - úgy gondolom ilyenkor találhatják meg a fiatalabb gyerekeket akik még megbiznak a barátságos "bácsiban"... és a barátságos bácsik (mert ugye nénik is vannak, de az egy kicsit más kategória), továbbra is kielégíthetik a vágyaikat.
Persze minden eldeformált lelkü személynek megvan az oka arra, hogy milyen utat választ... 

A pride - viszont nem erröl szól - hanem a "másság" ráerõszakolása a többségre. Nem vezet eredményre, hanem gyülöletet teremt.

Van egy sorozat, az a címe, hogy "New Amszterdam" Az egyik (férfi) szereplõ - pszichológus a történetben - együtt él egy barátjával, "házastársi visznyban", fogadott gyerekekkel. A karaktere teljesen elfogadható és érthetõ. Az se zavarna, ha mellettem lakna egy ilyen házaspár ameddig valamelyik nem akarná velem megcsalni a barátját. Abban a pillanatban szünik meg az egyensúly. A Pride jelenség (egy, bár a legundorítóbb a sok közül) amit egy egészséges életvitelü ember képtelen elfogadni.
Ahogy én se megyek ki lógó fasszal ugrálni, a világ elé, mutatva, hogy szeretem a nõket és mindent - ami emberi - kipróbálhat velem, úgy arra se vagyok kíváncsi, hogy ezek a nyakamba lihegjenek. Mit érnek el vele? Nálam annyit, ha esetleg egy sötét sikátorban történne meg a találkozásunk akkor a (neki) legbecsesebb darabját levágnám és lenyomnám a torkán.
tudom, ilyent nem illik müvelni, de azt se amit most megengednek nekik. Nem tolerálom, soha nem is fogom.