Milyen fundamentumról beszél, a zsidó kővémeredt köves. Követeli magának a magyar élletteret aminek sem történelmi, sem indentis gyökerei nincsenek! Köves Slomó rabbi: A zsidó identitás erősödik Magyarországon?! Egy olyan eszméről beszél a senkiházi aminek nem gyökerei de még ideológiája is instabil.


Idén 21 éve, 2004-ben született meg az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). Köves Slomó rabbi azóta az EMIH vezető rabbija, mellette az Óbudai Zsinagóga hitéleti feladatait is ellátja. Még ma is fiatalnak számít, de a szervezet indulásakor a húszas évei elején járt. Arról beszélgettünk vele, hogy miként fejlődött az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség ez alatt a húsz év alatt, és mik a következő időszak tervei. Köves Slomóval Juhász Vali készített interjút.

Vajon egy, a húszas évei elején járó, frissen avatott, fiatal rabbinak milyen víziója volt arról, hogy az elkövetkezendő évtizedekben hány EMIH rabbival és minjennel rendelkező zsinagóga, imaház lesz Magyarországon?
– Az induláskor még nem volt számszerűen kitűzött cél, de most azt gondolom, hogy kb. 50 minjen országszerte lehetne a megvalósítandó feladat. A II. világháború előtt Budapesten volt kb. 150 imahely és élt megközelítőleg 200-250 ezer zsidó. Napjainkban Budapesten úgy 100.000 zsidó él, tehát 50 imahelynek ma is van létjogosultsága. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy zsinagóga vagy imahely legfeljebb 200-300 embert tud tartósan bevonzani, ha annál többen lennének egy közösségben, akkor teljesen elveszne az a személyes kapcsolódás, amely nélkül nem lehet közösséget építeni. Már nem azokat az időket éljük, amikor egy-egy „mega-zsinagógában” gyűlnek össze az emberek, mint például régen Budapesten a Dohány utcában, vagy Budán a harmincas években avatott, eredeti újbudai zsinagógában. Ezeken az imahelyeken akkoriban 2-3000 ember is megjelent a nagy ünnepeken, hiszen a zsinagógába járásnak egészen más volt a kulturális és közösségi beágyazottsága. Ma a zsidó közösségbe járás gravitációs centrumát a világon mindenütt a közösséget összefogó sze­mélyek – a rabbi és a rebecen – jelentik, és a velük való személyes kapcsolatra épül a közösség. Ezt látjuk mi is. Nemcsak területi alapon járnak a zsinagógába az emberek, hanem a személyes kötődés okán is. Az ilyen típusú kapcsolatot 2-300 fő feletti létszámnál nehéz fenntartani. Er­re a feladatra igyekszünk folyamatosan megfelelő embereket és forrásokat találni.

A kisebb egységeknél, egy-egy zsinagóga közösségénél ez láthatóan kiválóan működik. Vajon hogyan valósítható ez meg nagyban? Egy ilyen – most már – szerteágazó szervezetben, mint az EMIH, hogyan lehet megtartani azt a fajta bensőségességet, ami kicsiben működik?
– A bensőségesség leginkább a közösségek 100-200 fős magjában jellemző. Ma már kialakult baráti társaságok vannak egy-egy zsinagógában, amelyek az újonnan érkezőket is érdeklődéssel és segítőkészséggel fogadják. Ez kifejezetten örömteli, hiszen így új embereket is sikerül megszólítani. Persze vannak olyan kiemelt eseményeink is, ahol minden közösségből van merítés, ilyenek a különböző előadássorozatok, egy női éneklés vagy akár egy bárcheszsütési program, egy CTeen-rendezvény vagy nyári tábor, egy-egy tematikus hétvége. Ilyenkor sok ember találkozik egymással különböző közösségekből érkezve.

Ha ez ilyen jól működik, akkor miként és miben érdemes továbblépni?
– A munkánknak ebben a fázisában sokkal inkább azt látom kihívásnak, hogy miként tudjuk elősegíteni az úgynevezett „megtapadást”. Az általam sokat idézett Kovács András vezetésével 2017-ben elvégzett zsidóság-kutatásból jól látható, hogy a zsinagógába járók 70%-a „visszatérő”, ami azt jelenti, hogy ők aktívabbak a vallás és zsinagógába járás kapcsán, mint a szüleik. Ez nagy változás, hiszen 1997-ben még azt láttuk, hogy ez az arány éppen fordított volt: a zsinagógába járók 70%-a kevésbé volt zsinagógába járó, mint a felmenőik. Manapság már beszélhetünk egy „kemény magról”, akik rendszeresen és aktívan részt vesznek a közösség életében, és van több ezer ember, akik alkalomszerűen (programokra, nagyünnepekre) járnak a zsinagógába. Az a célunk, hogy a következő nemzedék tagjai számára a közösséghez tartozás, a zsinagógába járás és ezeknek az értékeknek a megvallása természetes dolog legyen – ezt értem megtapadás alatt.

Mi lehet a kulcs ahhoz, hogy ez a folyamat sikeres legyen?
– Azt gondolom, hogy az oktatásnál és nevelésnél kell kezdenünk. Két fontos pillér van: az egyik, hogy az oktatási intézményeink legyenek képesek különböző „szinteken” oktatni, hogy sokakat tudjanak bevonzani. Megmagyarázom: különböző rétegei vannak a zsidó közösségnek, és ennek megfelelően az iskoláknak a valláshoz vagy a közösségünkhöz való kötődése is lehet más-más szintű, de persze kellenek olyan intézmények is, amelyek szorosan kapcsolódnak a közösséghez. Másrészt pedig biztosítani kell azt is, hogy akik végeznek az iskoláinkban, találhassanak munka-, karrierlehetőséget a közösségben. Fontos szerepet játszik ebben például a Maimonidész Zsidó Általános Iskola és Gimnázium, mert egy ott végzett diák – ha a tudáson és készségeken túl jó élményeket és kötődéseket is szerez a közösséggel kapcsolatban – jó eséllyel lesz aktív, „megtapadt” tagja a közösségnek.

A közösségi szintről elmozdulva milyen további nagyszabású terveket szeretnének megvalósítani?
– Mint ismeretes, a Sorsok Háza projektet jelen pillanatban a kormány levette a napirendről, amit személy szerint sajnálok, jóllehet gondolkodásunk és tevékenységünk fókuszában a zsidó identitás és a közösség építése áll, nem pedig a holokauszt-emlékezet. A felkérés után a munkát becsülettel, lelkiismeretesen elvégeztük, több száz interjút, valamint magas színvonalú kiállítási- és belsőépítészeti terveket készítettünk. Ezért is tartom fontosnak, hogy a terveket – és a finanszírozás számait is – minél többen megismerjék (ezek a holokausztmuzeum.hu oldalon megtalálhatóak). Nagyon szomorú lenne, ha a fiók számára dolgoztunk volna, de a munka nem áll meg, sok más projektünk van. Terveink szerint 2025 őszére révbe ér a Firgun Ház – Zsidó Színház, amely óriási lépés, hiszen egy olyan kulturális központ jön létre, amilyen talán egész Európában sincs. Megközelítőleg 4000 négyzetméter, 300 férőhelyes színházteremmel, forgószínpaddal, a legmodernebb színházi felszereléssel. Helyet kap benne még két kisebb színházterem, kiállítótér, kóser bisztró, televízió-, illetve podcast-stúdió. Nyitunk a házban egy könyvesboltot, és kegytárgyakat is lehet majd vásárolni. Merőben új, pezsgő, igazi zsidó kulturális központot álmodtunk, ahol naponta több száz ember töltheti el tartalmasan az idejét. A zsidó színház egészen különleges lesz: neves rendezőket, írókat, dramaturgokat kérünk fel új, originális témák feldolgozására, darabok írására. Bízom benne, hogy értékes művek születnek, amelyek elgondolkodtatnak, talán provokatívak is. Ez komoly lehetőség, hogy bizonyos dolgokat egy másik „nyelven” mondjunk el. Természetesen klasszikus műveket is bemutatunk, befogadó-színházként is működünk majd, de a színházterem más kulturális eseményekre és akár üzleti jellegű rendezvényekre is alkalmas lesz.

Ha 20 év múlva találkozunk, tervei és reményei szerint hol tart majd az EMIH és ez a közösség?
– A világ gyors változása miatt egyre nehezebb hosszú távra tervezni. Azt látom azonban, hogy Magyarország napjainkban a béke szigete a zsidóság számára és ezt – őszintén szólva – nem gondoltam volna még tíz évvel ezelőtt sem. Ezt a biztonságot nemcsak a magyar közösség és a visszatérők, hanem a bejövők is élvezik: az orosz-ukrán háború miatt 30-40 vallásos család érkezett és itt is maradt, valamint Izraelből is egyre többen vannak nálunk. Ha az érezhető, a személyes biztonságot is veszélyeztető antiszemitizmus mértéke ilyen alacsony szinten marad Magyarországon, és a magyar kormány hozzáállása sem változik a zsidó vallási közösség és Izrael felé, akkor Budapest zsidó szempontból tényleg olyan lesz, mint Párizs volt „aranykorában”. Húsz év alatt egy ma még elképzelhetetlenül virágzó, vallásos zsidó közösség fejlődik.

Miként lehet meghatározni azokat a célokat (és valamelyest elkülöníteni más magyarországi zsidó szervezetekétől), amelyeket az EMIH a továbbiakban is képvisel?
– Alapvetően nem másokkal szemben, hanem saját értékeink mentén határozzuk meg identitásunkat és tevékenységünket. Azt hiszem, mára mindenki számára világos, hogy kik vagyunk, és mik ezek az értékek. Kevesen közömbösek munkánkkal kapcsolatban. Vannak, akik elismeréssel, mások kritikával illetnek, de az eredményeinket senki nem vonja kétségbe. Legádázabb bírálóink is tudják, hogy a zsidó vallás értékeinek hirdetése, a zsidó identitás megerősítése, a zsidó hitélet, kulturális élet intézményeinek kiépítése terén már eddig is sokat tettünk, és ígérem, hogy a jövőben is ezt tesszük.


[url]https://zsido.com/koves-slomo-emih-elmult-20-ev-tervek-interju/[/url]
https://zsido.com/koves-slomo-emih-elmult-20-ev-tervek-interju/