Kizárólag Németországot terheli a felelősség a háborúért és a holokausztért - mondta a német külügyminiszter
Tudtam! Mindig is éreztem! Igaz én a szabadkőműves-illumináti-háttérhatalmi cionista összeesküvőkre gyanakodtam, vatikáni szósszal, de hát ha a "németek" akkor azok! Most mi lesz? Befejezik végre, amit félbehagytak?
Minden felelősség Németországot terheli a II. világháborúért és a holokausztért. Aki ezt kétségbe vonja és más népeket is bűnösnek tart, az az áldozatok emlékét sérti meg - írta a Spiegelben a német külügyminiszter a II. világháború végének 75. évfordulója alkalmából. Heiko Maas és a müncheni legújabbkori történelem intézetének vezetője, Andreas Wirsching közös írása a történelmi szembenézés újabb szintjét jelenti.
A Nincs politika történelem nélkül című cikkben a külügyminiszter egyértelművé tette, hogy május 8. győzelem volt az igazságtalanság felett, 40 millió ember sírja felett végre elhallgattak a fegyverek, Németországnak is hálásnak kell lennie azoknak, akik a nemzetiszocializmus ellen harcoltak.
A háború kezdete sem köthető máshoz, mint a Lengyelország elleni német támadáshoz - mondta a külügyminiszter. Maas ezzel válaszolt azoknak is, akik a Molotov-Ribbentrop-paktumot így a Lengyelország felosztásából részesülő Szovjetuniót is felelőssé tenné.
Litvániában például az ország korábbi külügyminisztere, Audronius Ažubalis kezdeményezte, hogy Szeptember 17-ét - a Vörös Hadsereg 1939-es megindulását Kelet-Lengyelországba - nevezzék ki a Szovjetunió Európa elleni agressziójának napjává. Cári Oroszországból bolsevikká vált Szovjet-Oroszországtól az I. világháború végével függetlenné vált balti államok számára a II. világháború részben a szovjet, majd a német, végül ismét a szovjet megszállást hozta el, végül csaknem fél évszázadra betagozódtak a Szovjetunióba - kitelepítéseket és oroszok betelepítését hozva el, főként Észt- és Lettországba.
Maas szerint kétségtelen, hogy május 8-hoz Közép-Kelet-Európa vegyes érzelmekkel viszonyul, mert a számukra a nemzetiszocializmus feletti győzelem öröme egy új, külső erő által rájuk erőszakolt rendszer kezdetével esett egybe.
Ahhoz, hogy a II, világháború végének ünnepe mindenkit egyesítsen, Maas szerint az kell, hogy mindenki felismerje a bűnösök felelősségét és az áldozatok fájdalmát, hogy éles határt tudjanak húzni a bűnözők és az áldozatok, a mítosz és a történelmi tények között.
Link: https://index.hu/kulfold/2020/05/08/heiko_maas_csak_nemetorszagot_terheli_a_felelosseg_a_haboruert_es_a_holokausztert...
-
Szalonna- 2020. 05. 09. 09:30
-
balu- 2020. 05. 09. 10:45
-
Joe- 2020. 05. 09. 12:22
-
Posta Imre- 2020. 05. 09. 14:51
-
Vero6- 2020. 05. 09. 15:00
-
Gerry- 2020. 05. 09. 15:24
-
Vero6- 2020. 05. 09. 15:33
-
-
-
balu- 2020. 05. 09. 16:16
-
rich932- 2020. 05. 10. 10:10
-
mentsvar- 2020. 05. 11. 13:06
-
kolpeny- 2020. 05. 12. 09:52
-
togan- 2020. 06. 02. 20:34
-
-
Pentrado- 2020. 06. 02. 22:43