Aleksandar Vučić szerb elnök a mai sajtótájékoztatóján „elárult“ egy kulisszatitkot, amit – szavai szerint – Orbán Viktortól hallott: az Egyesült Államok és Nagy-Brittania 1999-ben felkínálta Magyarországnak Délvidéket, de ezt a magyar kormányfő visszautasította. „1999-ben Magyarországnak szárazföldön kellett volna megtámadnia Szerbiát. Ezt Orbán Viktor mesélte nekem, aki megengedte, hogy nyilvánosságra hozzam (a kulisszatitkát). Bill Clinton amerikai elnök – a britekhez hasonlóan – arra kérte Orbánt, támadja meg északról a Szerb Köztársaságot, hogy Koszovóról északra, a Vajdaságba csoportosítsuk át erőinket, amit Orbán Viktor a nagy nyomás ellenére visszautasított. Gerhard Schröder akkori német kormányfő a Fehér Házban Orbán Viktor oldalán állt. Aztán Orbán elutazott Nagy-Britanniába, becsöngetett Margaret Thatcher ajtaján, aki ajtót nyitott neki és azt mondta, nagyon bántja, hogy nem hajlandó megtámadni Szerbiát, mert így több brit katona fog meghalni“ – tolmácsolta Orbán (állítólagos) szavait Vučić.


Vučić kijelentése apropóján ismét itt az alkalom, hogy visszaemlékezzünk, politikusaink hogyan puskázták el az esélyt, hogy kezdeményezzék Délvidék Magyarországhoz való visszacsatolását (vagy minimum státuszának javítását).

Mondani sem kell, hogy

a délvidéki magyarok jelentős része egészen másképpen élte meg a 23 éve történt NATO-bombázást, mint a szerbség.

Többen azt remélték, hogy a bombázás által megszelídített szerb rezsim (amelynek háborús politikáját Miloševićen kívül Vučić is jelentősen befolyásolta, mint akkori tájékoztatási miniszter), az itteni magyarság kérdéséhez is kénytelen lesz normálisabban viszonyulni, ami akár széles körű autonómiát is eredményezhetett volna.

Sőt, nem hivatalos forrásokból lehetett hallani, hogy a bombázást szárazföldi akció követheti, amelynek végén Délvidék Magyarországhoz való visszacsatolása sem lett volna kizárt. Erre azonban nem került sor.

A szerbek 1999-ben rossz néven vették Wesley Clarktól, a NATO európai erőinek akkori főparancsnokától azt a kijelentést, hogy a trianoni szerződést felül kellene vizsgálni.

Egy meglehetősen elterjedt akkori híresztelés szerint elég lett volna, ha a VMSZ a koszovói albán politikai erőkhöz hasonló vehemenciával követeli Magyarországtól és/vagy a nyugati NATO-országoktól Délvidék státuszának drasztikus megváltoztatását, magyarán: függetlenségét.

Az akkori szóbeszéd szerint azonban Kasza József, a VMSZ (immár megboldogult) elnöke pártja (és az egész délvidéki magyarság?) nevében az adódó lehetőség megragadása helyett

Szerbia iránti lojalitásról biztosította a külföldi tényezőket.

Orbán Viktor sem szállt síkra a délvidéki kérdés megoldásáért. Azt mondta, hogy „válságos helyzetekben rendkívül fontos a nemzeti egység, az ország vezetőinek az egyetértése.” Leszögezte, hogy “a kormányprogramban nem szerepel a határok módosítása.”

A délvidéki autonómiára vonatkozó kérdést a miniszterelnök azzal hárította el, hogy „most a katonai akció sikeres befejezése a legfontosabb, a rendezéssel összefüggő kérdéseket később ésszerű felvetni.” (Azóta sem vetette fel.)

Az akkori magyar politikusok közül Szerbia bombázása alatt egyedül Csurka István, a MIÉP elnöke sürgette a Délvidék önrendelkezéséről való tárgyalásokat.

Nem hivatalos információk szerint Csurka zárt ajtók mögött Délvidék megszállását és Magyarországhoz való visszacsatolását kezdeményezte, de a politikai ereje mégsem volt akkora, hogy az elképzelésé nagyobb visszhangra találjon.
https://delhir.info/2022/10/08/vucic-orbannak-1999-ben-felkinaltak-vajdasagot-de-o-ezt-visszautasitotta/