1984
Sziasztok!
Megint részlettel jövök. Gondolataim az idézet végén.
"De ha nem valódi is a háború, mégsem értelmetlen. Felemészti a fogyasztási javak fölöslegét, és segít fenntartani azt a sajátos lelki atmoszférát, amelyre egy hierarchikus társadalomban szükség van. A háború, ezt látnunk kell, ma már tisztán belügy. A múltban valamennyi ország vezető csoportjai - ha felismerték is közös érdekeiket, s ennek következtében korlátozták is a háború pusztító jellegét - egymás ellen harcoltak, s a győztes mindig kifosztotta a legyőzöttet. Napjainkban egyáltalán nem egymás ellen harcolnak. A háborút mindegyik vezető csoport saját alattvalói ellen indítja, s a cél nem az, hogy területeket hódítsanak meg, vagy a hódítást megakadályozzák, hanem az, hogy a társadalmi struktúrát érintetlenül fenntartsák. Maga a „háború” szó éppen ezért megtévesztővé
vált.
Valószínűleg pontosabbak lennénk, ha azt mondanánk, hogy a háború, azáltal, hogy folytonossá vált, megszűnt létezni. Az a sajátos nyomás, amelyet a neolit korszak és a huszadik század eleje közt gyakorolt az emberekre, eltűnt, s valami egészen más helyettesítette. Az eredmény körülbelül ugyanaz lenne, ha a három szuperállam, ahelyett hogy egymás ellen harcol, megegyezne, hogy örökös békében fog élni, mindegyik sértetlenül a maga határain belül. Mert ebben az esetben mindegyik még inkább önmagába zárt világot alkotna, örökre megszabadulva a külső veszély józanító befolyásától. Az olyan béke, amely valóban állandó, ugyanaz lenne, mint az állandó háború. Ez a rejtett értelme - noha a párttagok nagy többsége csak felszínesen fogja fel - a Párt jelmondatának:
A háború: béke.
E három embercsoport céljai teljesen összeegyeztethetetlenek. A felül lévő célja az, hogy ott maradjon, ahol van. A középen lévőé, hogy helyet cseréljen a felül lévővel. Az alul lévők célja az, ha van céljuk - az alul lévőket ugyanis nagyon összetöri a robot, s csak időnként ébrednek a tudatára valaminek, ami mindennapi életükön kívül esik -, hogy eltöröljenek minden különbséget, s olyan társadalmat teremtsenek, amelyben minden ember egyenlő. Így aztán az egész történelem folyamán újból és újból megismétlődik egy fő körvonalaiban mindig azonos küzdelem. A felül lévők hosszú időszakokon át látszólag biztosan hatalmon vannak, de előbb vagy utóbb mindig elkövetkezik egy pillanat, amikor elvesztik vagy az önmagukba vetett hitüket, vagy azt a képességüket, hogy eredményesen kormányozzanak, vagy mind a kettőt. Ilyenkor megbuktatják őket a középen lévők, akik a maguk oldalára állítják az alul lévőket, azzal, hogy úgy tesznek, mintha a szabadságért és az igazságért harcolnának. Mihelyt a középen lévők elérték céljukat, az alul lévőket visszataszítják régi szolgai helyzetükbe, s belőlük lesz a felsőréteg. Nemsokára egy új középső csoport válik ki a másik két csoport valamelyikéből vagy mindkettőből, s a küzdelem újból megkezdődik. A három csoport közül egyedül az alsó az, amelyiknek sohasem sikerült, még átmenetileg sem, elérni céljait. Túlzás volna azt állítani, hogy anyagi értelemben nem volt fejlődés a történelem folyamán. Még ma is, amikor hanyatlási szakaszban vagyunk, fizikailag jobb helyzetben van az átlagember, mint néhány évszázaddal ezelőtt volt. De sem a jólét növekedése, sem a bánásmód enyhülése, sem a reform vagy forradalom nem hozta soha egy milliméterrel sem közelebb az emberi egyenlő- séget. Az alul lévők nézőpontjából egyetlen történelmi változás sem jelent sokkal többet, mint uraik nevének változását.
A tizenkilencedik század végétől fogva sok megfigyelő számára nyilvánvaló lett ennek a sablonnak az ismétlődése. Ekkor filozófiai iskolák keletkeztek, amelyek ciklikus folyamatként értelmezték a történelmet, s igyekeztek kimutatni, hogy az egyenlőtlenség az emberi élet megváltoztathatatlan törvénye. Ennek az elméletnek persze mindig voltak követői, most azonban jelentős változás mutatkozott a módban, ahogyan jelentkezett. A múltban a hierarchikus társadalmi forma szükségessége jellegzetesen a felsőosztály tanítása volt. Ezt prédikálták királyok és arisztokraták, papok és jogászok, s mindazok, akik rajtuk élősködtek, s általában ígéretekkel enyhítették, azzal, hogy egy síron túli képzelt világban majd kárpótlás jár érte. A középső réteg, amíg a hatalomért harcolt, mindig olyasféle jelszavakat használt, mint „szabadság”, „igazság” és „testvériség”. Most azonban az emberi testvériség fogalmát olyan emberek kezdték támadni, akik még nem voltak abban a helyzetben, hogy parancsolhassanak, csak remélték, hogy hamarosan eljön ez az idő. A múltban a középső réteg forradalmakat csinált az egyenlőség zászlaja alatt, aztán új zsarnokságot teremtett, mihelyt a régit megdöntötte. Az új középső csoportok lényegében előre meghirdették zsarnokságukat....
A célja azonban mindegyiknek az volt, hogy feltartóztassa a fejlődést, s egy megválasztott időpontban befagyassza a történelmet. A szokásszerű ingalengés még egyszer megtörtént, s aztán megállt. Mint máskor is, a középső csoport kilökte helyéről a felsőt, s belőle lett felső; ezúttal azonban, tudatos stratégia révén, a felső csoport állandóan meg tudja tartani pozícióját.
A történelem ciklikus mozgása érthető lett, vagy annak tűnt; s ha érthető, akkor megváltoztatható. A legfőbb, az alapvető ok azonban az, hogy már a huszadik század elején technikailag lehetségessé vált az emberi egyenlőség. Az még mindig igaz volt, hogy az emberek velük született képességei nem egyformák, s hogy a munkaterületek olyan módon specializálódtak, hogy az bizonyos egyéneknek a többiek rovására kedvez; de nem volt többé szükség osztálykülönbségekre vagy nagy eltérésekre a jólét területén. A régebbi korokban az osztálykülönbségek nemcsak elkerülhetetlenek voltak, hanem kívánatosak is. Az egyenlőtlenség volt a civilizáció ára.
A gépi termelés fejlődésével azonban megváltozott a helyzet. Bár még mindig szükséges volt, hogy az emberek különböző fajta munkákat végezzenek, nem volt többé szükségszerű különböző társadalmi vagy gazdasági színvonalon élniük. Ennek következtében azoknak az új csoportoknak a szemszögéből, amelyek éppen azon a ponton voltak, hogy magukhoz ragadják a hatalmat, az emberi egyenlőség nem eszménykép volt többé, amelyért küzdeni kell, hanem veszély, amelyet el kell hárítani....
A gépi termelés fejlődésével azonban megváltozott a helyzet. Bár még mindig szükséges volt, hogy az emberek különböző fajta munkákat végezzenek, nem volt többé szükségszerű különböző társadalmi vagy gazdasági színvonalon élniük. Ennek következtében azoknak az új csoportoknak a szemszögéből, amelyek éppen azon a ponton voltak, hogy magukhoz ragadják a hatalmat, az emberi egyenlőség nem eszménykép volt többé, amelyért küzdeni kell, hanem veszély, amelyet el kell hárítani....
Már régóta sejteni lehetett annak a világnak fő körvonalait, amely az uralkodó káoszból ki fog emelkedni. Ugyanúgy nyilvánvaló volt az is, hogy miféle emberek fogják irányítani ezt a világot. Az új arisztokrácia legnagyobbrészt hivatalnokokból, tudósokból, technikusokból, szakszervezeti szervezőkből, reklámszakemberekből, szociológusokból, tanítókból, újságírókból és hivatásos politikusokból alakult ki. Ezeket az embereket, akik a fix fizetést húzó középosztályból és a munkásosztály felsőbb rétegeiből származtak, az ipari monopóliumok és a központosított kormányzás sivár világa formálta ki és hozta össze. Az elmúlt korok megfelelő csoportjaihoz képest kevésbé voltak pénzsóvárok, kevésbé csábította őket a fényűzés, éhesebbek voltak a puszta hatalomra, s főleg jobban tudatában voltak, hogy mit csinálnak, s nagyobb figyelmet fordítottak az ellenállás letörésére. Ez az utolsó különbség a döntő. A mostanihoz mérve a múlt összes önkényuralmi rendszerei lagymatagok és hatástalanok voltak. A vezető csoportokat bizonyos mértékig mindig megfertőzték a liberális eszmék, hajlandók voltak mindenféle el nem kötött szálakat hagyni, csak a nyílt cselekedetekkel törődni, s nem érdeklődni az után, hogy min gondolkoznak alattvalóik. Mai mértékkel mérve még a középkor katolikus egyháza is elnéző volt. Ennek részben az az oka, hogy a múltban egyetlen kormánynak sem állt módjában polgárait állandó felügyelet alatt tartani. A nyomtatás feltalálása azonban megkönnyítette a közvélemény befolyásolását, s a film és a rádió tovább fejlesztette ezt a folyamatot. A televízió felfedezésével, s azzal, hogy a technika haladása lehetővé tette, hogy ugyanazon a készüléken egyidejűleg adni és venni lehessen, vége lett a magánéletnek. Minden polgár, vagy legalábbis minden olyan polgár, aki elég fontos ahhoz, hogy érdemes legyen szemmel tartani, a napnak mind a huszonnégy órájában a rendőrség szeme előtt s a hivatalos propaganda hallótávolságán belül tartható, elzárva a gondolatok kicserélésének minden lehetőségétől. Annak a lehetősége, hogy minden alattvalót rákényszerítsenek nemcsak az Állam akaratának való feltétlen engedelmességre, hanem arra is, hogy tökéletesen egyforma nézeteket valljanak, most áll fenn először.
Az új felső csoport azonban, elődeitől eltérően, nem ösztönösen cselekedett; tudta, mire van szüksége ahhoz, hogy helyzetét biztosítsa. Arra már régen rájöttek, hogy az oligarchia egyedüli biztos alapja a kollektivizmus. A gazdagság és az előjogok akkor védhetők meg a legkönnyebben, ha közösen birtokolják őket. A magántulajdon úgynevezett eltörlése....
Kollektívan a Párté minden Óceániában, mert a Párt ellenőriz mindent, s a Párt rendelkezik a termékek felett, úgy, ahogy jónak látja....
Egy uralkodó csoport csak négyféle módon bukhat meg. Vagy legyőzik kívülről, vagy annyira ki nem elégítően kormányoz, hogy a tömegek fellázadnak ellene, vagy megengedi, hogy erős és elégedetlen középső csoport jöjjön létre, vagy pedig elveszti önbizalmát és a kormányzásra való hajlamát. Ezek az okok nem külön-külön hatnak, rendszerint mind a négy jelen van bizonyos mértékig. Az az uralkodó osztály tud állandóan hatalmon maradni, amelyik mind a négy ellen védekezni képes. Végső fokon a döntő tényező magának az uralkodó osztálynak a szellemi attitűdje.
Századunk közepe után az első veszély ténylegesen megszűnt. A világon osztozkodó három hatalom gyakorlatilag legyőzhetetlen, s csak lassú demográfiai változások révén válhatna meghódíthatóvá, ezt pedig a kormányzat puszta erővel elháríthatja. A második veszély szintén csak elméleti. A tömegek sohasem lázadnak fel önszántukból, és sohasem lázadnak fel csupán azért, mert el vannak nyomva. Amíg nincs lehetővé téve számukra, hogy mértékük legyen az összehasonlításhoz, igazában soha nem is fognak a tudatára ébredni annak, hogy el vannak nyomva. A múlt ismétlődő gazdasági válságai immár szükségtelenek, s nem is engedik, hogy ilyesmi előfordulhasson; egyéb, hasonlóan nagy zavarok előfordulhatnak és elő is fordulnak, anélkül azonban, hogy politikai következményeik lennének, hisz nincs rá lehetőség, hogy az elégedetlenség kifejezhető legyen. Ami a túltermelés problémáját illeti, amely a gépi technika fejlődése óta társadalmunkban lappang, ezt az állandó hadviselés segítségével oldják meg (lásd a 3. fejezetet), amely a közszellem kellő mértékig való felizgatására is jó. Jelenlegi vezetőink szempontjából tehát igazi veszélyt csak egy új, tehetséges, kihasználatlan, hatalomra éhes emberekből álló csoport kialakulása s a liberalizmusnak és szkepticizmusnak a saját soraikban való elhatalmasodása jelent. Vagyis a probléma: nevelési probléma. Egyfelől a kormányzó csoport, másfelől a közvetlenül alatta lévő nagyobb végrehajtó csoport tudata folytonos idomításának a problémája. A tömegek tudatát csak negatív módon kell befolyásolni.
Adva lévén ez a háttér, bárki kikövetkeztetheti - ha nem ismerné még - az óceániai társadalom általános szerkezetét. A piramis csúcsán Nagy Testvér található. Nagy Testvér csalhatatlan és mindenható. Minden sikert, minden teljesítményt, minden győzelmet, minden tudományos felfedezést, minden ismeretet, minden bölcsességet, minden boldogságot, minden értéket közvetlenül az ő vezérsége és sugalmazása következményének tartanak. Nagy Testvért soha senki nem látta. Egy arc a deszkakerítéseken, egy hang a teleképben. Bizonyosra vehetjük, hogy sohasem fog meghalni, s máris igen bizonytalan, hogy mikor született. Nagy Testvér az az álarc, amelyben a Párt a világ számára megmutatkozik. Szerepe az, hogy gócpontja legyen a szeretetnek, félelemnek és tiszteletnek, vagyis azoknak az érzelmeknek, amelyeket könnyebb egy egyén, mint egy szervezet iránt érezni. Nagy Testvér után következik a Belső Párt, amelynek taglétszáma hatmillióban van megszabva, vagyis valamivel kevesebben, mint Óceánia lakosságának két százaléka. A Belső Párt után következik a Külső Párt. Ha a Belső Pártot az Állam agyaként jellemezzük, a Külsőt joggal hasonlíthatjuk a kezéhez. Ez után következnek a néma tömegek, amelyeket „prolik”-ként szoktunk emlegetni; ezek a népességnek körülbelül nyolcvanöt százalékát teszik ki. Fentebb használt osztályozási terminológiánkkal élve a prolik jelentik az alsó csoportot, hisz az Egyenlítő vidékének rabszolganépei, amelyek folyton egyik hódító kezéről a másikéra kerülnek, nem állandó vagy nélkülözhetetlen részei a társadalmi struktúrának...
A Párt két ága közt végbemegy bizonyos számú tagcsere, de csak annyi, amennyi biztosítja, hogy a Belső Pártból kiszoruljanak az ingatagok, s a Külső Párt nagyravágyó tagjai ártalmatlanná váljanak azáltal, hogy felemelkedhetnek. Proletároknak a gyakorlatban nincs megengedve, hogy a Párt tagjai lehessenek. A legtehetségesebbeket közülük, akik az elégedetlenséget elhintenék, egyszerűen felkutatja és megsemmisíti a Gondolatrendőrség....
Az oligarchikus uralom lényege nem az apáról fiúra való öröklés, hanem egy bizonyos világnézetnek s egy bizonyos életmódnak a maradandósága, amelyet a halott az élőre kényszerít. Egy uralkodó csoport uralkodó csoport lesz mindaddig, amíg ki tudja jelölni jogutódait. A Párt nem vérének, hanem önmagának örökletessé tételével törődik....
A korunkat jellemző összes hiedelmek, szokások, hajlamok, érzelmek, lelki beállítottságok valójában azt célozzák, hogy fenntartsák a Párt misztikumát, s megakadályozzák, hogy a jelenkori társadalom igazi természetét fel lehessen fogni. Fizikai értelemben vett lázadás, vagy bármilyen megmozdulás, amely lázadást idézhet elő, lehetetlen. A proletároktól nincs mit félni. Magukra hagyva tovább dolgoznak, szaporodnak és halnak, nemzedékről nemzedékre, évszázadról évszázadra, s nemcsak hogy lázadásra nem fognak érezni semmilyen ösztönzést, hanem még azt sem lesznek képesek felfogni, hogy a világ másféle is lehetne. Ők csak akkor válhatnának veszélyessé, ha az ipari technika fejlődése szükségessé tenné, hogy magasabb fokon képezzék őket....
a teljes értelemben vett párthűség megköveteli, hogy az ember olyan tökéletesen ellenőrzése alatt tartsa saját lelki folyamatait, ahogyan a fakír uralja a testét. Az óceániai társadalom végeredményben azon a hiten alapszik, hogy Nagy Testvér mindenható, és a Párt csalhatatlan. Mivel azonban a valóságban Nagy Testvér nem mindenható és a Párt nem csalhatatlan, fáradhatatlan rugalmasságra van szükség a tények kezelésében. A kulcsszó itt a feketefehér. Mint oly sok újbeszél szónak, ennek is két, egymásnak ellentmondó jelentése van.
Ellenfélre alkalmazva azt jelenti, hogy az illető szemérmetlenül, a nyilvánvaló tényeknek ellentmondva azt állítja, hogy a fekete fehér. Párttagra alkalmazva azonban azt jelenti, hogy az illető lojálisan hajlandó a feketéről az állítani, hogy fehér, ha a pártfegyelem ezt kívánja. De jelenti azt a képességet is, hogy az ember elhiggye, hogy a fekete fehér, sőt tudja, hogy a fekete fehér, s elfelejtse, hogy valaha bárki is az ellenkezőjét hitte. Ez megköveteli a múlt folytonos változtatását, ezt pedig az a gondolkodásmód teszi lehetővé, amely lényegében minden egyebet is magába foglal s amelynek újbeszélül duplagondol a neve....
A legésszerűbb magatartást a háborúval kapcsolatban a vitás területek rabszolganépei tanúsítják. Az ő számukra a háború pusztán folyamatos elemi csapás, amely úgy söpör végig rajtuk, mint az árapály hullámai. Számukra teljesen közömbös, hogy melyik fél győz. Tudják, hogy egy uralomváltás csak azt jelenti, hogy új gazdák számára kell végezniük ugyanazt a munkát, amit addig végeztek, s hogy új gazdáik ugyanúgy bánnak majd velük, mint a régiek. A Béke-minisztérium háborúval foglalkozik, az Igazság-minisztérium hazugságokkal, a Szeretet-minisztérium kínzással, s a Bőség-minisztérium éheztetéssel. Ezek az ellentmondások nem véletlenek, s nem is közönséges színlelésből erednek: duplagondol-gyakorlatoknak vannak szánva. Mert csak ellentmondások összebékítésével lehet a hatalmat a végtelenségig megőrizni. Semmilyen más módon nem lehet az ősidőktől tartó ciklikus folyamatot megszakítani. Ha az emberi egyenlőséget örökre el akarják hárítani - ha a felső csoport, ahogy neveztük, állandóan meg akarja tartani helyét -, akkor az uralkodó elmeállapotnak a szabá-lyozott őrületnek kell lennie.
De van még egy kérdés, amelyet mindeddig szinte teljesen elhanyagoltunk. Éspedig: miért kell megakadályozni az emberi egyenlőséget? A hogyant már megértette, a miértet még nem. Akár a 3. fejezet, az 1. fejezet sem mondott neki igazában semmit, amit eddig ne tudott volna; csak rendszerezte meglévő ismereteit. Elolvasásuk után azonban még biztosabb volt benne, mint azelőtt, hogy nem őrült. Az, hogy kisebbségben van, ha akár egymaga alkotja a kisebbséget, még nem jelenti azt, hogy őrült valaki. Van igazság, és van hazugság, s ha akár az egész világ ellenében is az igazsághoz ragaszkodunk, még nem vagyunk őrültek. A lenyugvó nap egy sárga sugara ferdén besütött az ablakon, s ráhullott a párnára. Lehunyta a szemét. Az arcára tűző napsugár s a lánynak testéhez simuló puha teste valami erőt adó, altató, bizakodó érzést ébresztett benne. Biztonságban van, minden rendben van. Úgy aludt el, hogy azt mormogta: „A józan ész nem statisztika dolga”, azzal az érzéssel, hogy e megállapításban mélységes bölcsesség rejlik..........
- Ne képzeld, hogy megmenekülsz, Winston, akármilyen tökéletesen megadod is magad nekünk. Soha senkit sem kímélünk meg, aki egyszer eltévelyedett. S még ha úgy döntünk is, hogy természetes halálodig életben hagyunk, akkor sem szabadulsz meg soha tőlünk. Le fogunk törni addig a pontig, ahonnan nincs visszatérés. Olyan dolgok fognak történni veled, amelyeket nem fogsz tudni kiheverni, ha ezer évig élsz is. Soha többé nem leszel képes mindennapi emberi érzelmekre. Minden meghal benned. Soha többé nem leszel képes szerelemre, barátságra, nem leszel képes örülni az életnek, nem leszel képes nevetni, érdeklődni valami iránt, nem leszel képes bátorságra, becsületességre. Üres leszel. Üresre facsarunk, aztán megtöltünk önmagunkkal....
A hatalom a fájdalom és a megalázkodás előidézésében rejlik. A hatalom abban rejlik, hogy az emberi lelkeket darabokra tépjük, s aztán olyan új alakba rakjuk össze, amilyenbe akarjuk. Kezded már érteni, miféle világot teremtünk?
A régi civilizációk azt állították magukról, hogy a szeretetre és igazságra épültek. A miénk a gyűlöletre épül. A mi világunkban nem lesznek más érzelmek, csak a félelem, a düh, a diadalmaskodás és a megalázkodás. Minden más érzelmet ki fogunk irtani - mindent. Már le is törtük azokat az eszméket, amelyek a Forradalom előttről maradtak fenn. Elvágtuk a kötelé- keket gyermek és szülő, férfi és férfi, férfi és nő között. Senki sem mer többé bízni feleségben, gyermekben, barátban. A jövőben nem is lesznek feleségek és barátok. A gyerekeket megszületésükkor elvesszük az anyjuktól, mint a tojásokat a tyúktól. A nemi ösztönt gyökerestül kiirtjuk.
Mindig kell hogy legyen kényünkre-kedvünkre kiszolgáltatott elhajló, aki üvölt a fájdalomtól, megtörik, megalázkodik, s végül tökéletes bűnbánatban, önmagától kigyógyulva, önszántából a lábaink előtt csúszkál. Ezt a világot készítjük mi, Winston. A vég nélküli győzelmek, az egyre újabb diadalok világát: a hatalom húrjának vég nélküli feszítését. Feltételezem, hogy kezded már felfogni, milyen lesz ez a világ. Végül is azonban nemcsak hogy meg fogod érteni, el is fogod fogadni, szívesen fogod látni, részévé fogsz válni ennek a világnak.
Winston eléggé magához tért ahhoz, hogy meg tudjon szólalni.
- Nem fog sikerülni! - nyögte.
- Ezt meg hogy érted, Winston?
- Nem fogtok tudni olyan világot teremteni, amilyet az imént leírtál. Ábránd. Lehetetlen.
- Miért?
- Lehetetlen félelemre, gyűlöletre és kegyetlenségre alapozni egy társadalmat. Nem maradhat
fenn.
- Miért nem?
- Nem lesz benne életerő. Szétesik. Öngyilkos lesz.
- Ostobaság. Te azt hiszed, hogy a gyűlölet fárasztóbb, mint a szeretet. Miért lenne az? S ha az volna is, mit számít? Tegyük fel, azt akarjuk, hogy hamarább elhasználódjunk. Tegyük fel, annyira meggyorsítjuk az emberélet tempóját, hogy az emberek harmincéves korukban aggok lesznek. Még ez is mit számítana? Nem vagy képes megérteni, hogy az egyén halála nem halál?
A Párt halhatatlan."
Hát kicsit hosszúra sikerült a lényeg.
És megint csak Jézus. Hogy jön ide? Ahogyan Imrét is említhetem. Mit akart láttatni Jézus? Hogy az Ember-fia milyen. Hogy milyen is lehetne az ÉLET! És mi történt vele? A nép, a tömeg az erőszakot, a halált kívánta látni akkor is, és kétezer év után sincs ez másképpen. Jézust rosszul fordították. Így ferdítés lett a vége, ahogyan már írtam. Nem érettünk halt meg, hanem miattunk. A nép, a tömeg ítélte halálra.
Imre a fenti írás lényegét támasztja alá bizonyítékokkal, ahol már az isteni-Ember valóban azt az egy megoldást látja csak, hogy mindent törölni kell, mert ez a világ már velejéig romlott. Az isteni-embert itt nevetség és gyűlölet tárgyává teszi a "Párt", a tömeggel szemben és a tömeg által.
Sokszor teszitek fel a kérdést Imrének, hogy őt miért hagyták/hagyják életben? Mert NEM ellenség! Ezt a Párt is tudja! A jó soha nem vonzó. Mert nehéz. Rögös. Dolgos. Egyenes gerinc, hűség, önállóság, szorgalom kell hozzá. Na meg bátorság. És a tömegben ez NINCS. A tömeg az csak tömegként tud létezni, és érvényesülni. A tömeget irányítani kell, és irányítják. Ki akarna ilyen nehéz rögös, munkával teli életet, mikor a Párt jólétet, kényelmet, fix alapjövedelmet ( micsoda fogalmak!) ígér? Na persze nem szeretetből, hanem mert a tömegből él, és ezt fenn akarja tartani.
Most sincs értelme harcolni, meghalni a tömegért, a tömeg szabadságáért, hiszen akiért tennék, az kövezné halálra a harcost, hogy "hol a szebb világ? Nem a nehéz, rögös, dolgos utat akartuk." A gonoszság útja mindig könnyebb és kecsegtetőbb. Álcázva van a felszínen jósággal. És a tömeg arra megy. Fogalmuk sincs miért háborognak, csak háboroghassanak. Tisztán látszik ez a minap hivatkozott videófelvétel alatti hozzászólásokon. A felvételen Párt általi túlkapás és erőszak hallható, és a tömeg az áldozatot ítéli halálra.
Mert a Párt halhatatlan. Csakis a "reset" gomb, a végképp.eltörölni gomb segíthet.
Van egy film. Egy német vígjáték. Ahol a gonosz útja vanília illatú illatosítóval van kirakva, hogy csábítóbb legyen. Mert a gonoszságot csak hazugsággal lehet fenntartani.
Én maradok szeretettel:
Mónika
Posta Imre 2022.10.11 1921 olvasás
43 hozzászólás 1 értékelés
Nyomtatás
43 hozzászólás
-
szabir- 2022. 10. 11. 19:27 -
Posta Imre- 2022. 10. 11. 20:05-
Carlito- 2022. 10. 11. 20:10
-
Posta Imre- 2022. 10. 11. 20:22
-
ranzi- 2022. 10. 11. 20:44
-
-
Felforgato- 2022. 10. 11. 23:02
-
Alfoldi betyar- 2022. 10. 12. 06:42
-
Posta Imre- 2022. 10. 12. 08:24
-
-
-
Posta Imre- 2022. 10. 11. 20:29
-
Gerry- 2022. 10. 11. 21:06 -
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 11. 22:27
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 11. 23:34
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 00:28
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 01:07
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 00:56
-
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 00:45
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 01:34
-
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 00:51
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 01:13
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 01:29
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 01:35
-
-
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 01:40
-
-
-
-
Felforgato- 2022. 10. 11. 22:46
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 11. 23:40
-
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 08:04
-
SZAZSUAY- 2022. 10. 12. 12:02
-
-
Gerry- 2022. 10. 12. 11:43
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 12:18
-
Gerry- 2022. 10. 12. 12:52
-
Hesslermarsall- 2022. 10. 12. 13:18
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 18:36
-
-
-
-
Hesslermarsall- 2022. 10. 12. 13:51
-
zolivarsany- 2022. 10. 12. 14:04
-
Hesslermarsall- 2022. 10. 12. 19:34
-
-
SzVabodnaJaltaH- 2022. 10. 12. 22:19
-
SZAZSUAY- 2022. 10. 13. 12:36
-
-
Enid- 2022. 10. 12. 22:42
-
ASUMHARI- 2022. 10. 12. 22:51
-
gutai zub- 2022. 10. 13. 12:29
-
SZAZSUAY- 2022. 10. 13. 12:37
-
SZAZSUAY- 2022. 10. 13. 12:50
-
Hesslermarsall- 2022. 10. 13. 13:41
-
-