Inkább a nihil miatt, mert elhitették a világgal hogy az iszlám az nem jó, csúnya rossz stb....
És miközben Európa, az iszlámmal hadakozik addig ők kerítés alatt szépen bekúsznak .
Miközben a migráns áradat 90%- ban arabokból áll és sokan elfelejtik, hogy már ezt a két alanyt II. András Aranybullában a XXIV.-törvénybe foglalja Izmaeliták=muszlimok, Izraeliták=zsidók semmilyen tisztséget ne kapjanak Magyarországon mert egy tőről fakadnak .
Fegyverzet az már részlet kérdés, az már olyan lehet amilyenre pénze van .

Nagy lehet a baj, ha már ennyire fel kell hívni magukra a figyelmet.

Tele van az "ukrán" haderő is cahalossal, ahogy a "magyar" is. Ki tudja már, ki, kicsoda? Mikor lettünk ennyire nagy "haverok"? Érdekes ez a Palesztina -felemelkedése és Ábrahám -terv kérdésköre is. Oroszoktól állítólag menekülnek. Lehet, kiderül, a "magyar állam" izrael szatelitje? Valami bűzlik Jordániában, itt meg a kovid már elvitte a szaglást is.

Izrael gazdasága szinte csak a hadiiparra épül, amit a "támogatásokból" hozott össze. Amerikai költségvetési tétel volt/van Izrael támogatása, éves szinten dollár milliárdokkal. Az amerikai döntéshozók Izrael alakulása óta (1948) segélyezik a "testvéreket", akik túlnőttek rajtuk.
Továbbá, amit a világ országaiból kisajtolnak a holo "mítosz" kapcsán, elvárt kedvezményekkel, ingyenes juttatásokkal és persze a jóvátételi zsarolással.
Nem 80-100 atomtöltettel rendelkeznek, nagyon mérsékelt a cikk szerinti becslés. Van az ötszáz is.
Szíria valós ellenség, de Irán csak a felszínen az, kirakatként a világ felé. Legalább is a vezető rétege. Az Iráni Sah és az Ajatollah irányított ellenség volt. Az Irakban Trump által kilövetett Kászem Szolejmani, a Forradalmi Gárda vezetője pedig nyíltan sátánista volt.
A világ legkorszerűbb technológiája az amerikai "testvérek" által Izrael rendelkezésére áll és ezzel nyíltan és arcátlanul visszaél. Trump idején változott a helyzet. Izrael kicsit meg lett regulázva és nyíltan már nem használhatta az amerikai előnyöket.
A méregfoguk ugyan még nincs kihúzva és óriási hadi potenciált képviselnek, de az atomfegyvereikre ugyanaz vonatkozik, akár aláírtak atomsorompó egyezményt, akár nem. Az isteni (sokkal inkább sátáni) kiválasztottságuk általi fanatizmusuk okozhat katasztrófát. Ismerjük a Sámson opció lényegét.
Izrael kordában tartása a világ békéje szempontjából kulcs kérdés.

Kedves Imre! Ha hosszúnak vagy unalmasnak találod, nyugodtan töröld le.
A kis patak - inkább csak csermely, erecske - csöndesen folydogált. Nem adott hangot. Nem volt miért. alig voltak kövek, bukkanók a medrében, és az a kevés kavics is, ami színesítette a medrét, sima és lapos volt, a víz könnyedén bukott át rajtuk.
A Mester egy nagyobb kövön ült a patak mellett. A Nap még sütött, de a bambuszerdő árnyai már jelezték, hogy nyugovóra készül.
A Mester egy kisebb bambuszbottal a patak vizét bolygatta.
Eltűnődve figyelte, hogy a bot vége nem képezett akadályt a víznek. Az a bot végét kikerülte és rendületlenül folytatta útját lefelé. - Majd holnap ezt elmondom a Császárnak - gondolta a Mester.
Hátulról kisebb neszt hallott. Mint amikor az egyik kavics valami rá nehezedő súly miatt egy másikkal összesúrlódik.
Léptek voltak. Nem nézett fel. Tudta, hogy ki közelít.
A Tanítvány odaért a közelébe.
- Mester, nem zavarlak? - kérdezte.
A Mester ráemelte tekintetét, egy pillanatig rajta tartotta, aztán visszafordult a patak felé.
- Mester, megengeded, hogy helyet foglaljak melletted?
A Mester ismét ráemelte a tekintetét, megint rajta tartotta egy ideig és ismét visszafordult a patak felé.
A Tanítvány leült egy sima kőre nem messze a Mestertől.
Egy ideig ő is csöndben nézte a patakot, majd odafordult a Mesterhez.
- Mester, feltehetek neked egy kérdést?
A Mester, ahogy eddig, úgy most is ráemelte a tekintetét, kissé elidőzött rajta, majd megint csak visszafordult a patak felé.
- Mester - kérdezte a Tanítvány - mi az Élet értelme?
Csönd lett.
Nagyobb csönd, mint eddig.
Aztán, amikor a Tanítvány már azon kezdett tűnődni, hogy vajon a Mester hallotta-e, értette-e a kérdését, a Mester megszólalt:
- Miért kérdezel, amikor úgyis tudod a választ?
A Tanítvány meglepődött:
- Mester, én nem tudom a választ, tőled szeretném megtudni végre annyi nálad töltött idő után!
A Mester csodálkozva mondta:
- De hát eddig minden kérdésedre tudtad a választ és a szerint is cselekedtél amióta csak idejöttél hozzám. Tudtad, hogy nem zavarsz, tudtad, hogy leülhetsz és tudtad, hogy kérdezhetsz? Ezek után tőlem vársz választ???
A Tanítvány nem tudott megszólalni.
A Mester folytatta:
- Nem értesz, ugye? Pedig nagyon egyszerű: nem a választ kell keresni. Hanem a kérdést. A JÓ kérdést. Mert a Világ telidestele van válaszokkal. A Világ csakis válaszokból áll. És nincsenek rossz válaszok. Csak rossz, vagy rosszul feltett kérdések. És mivel a Világ minden választ magában foglal, így az Ember legfontosabb és legnehezebb dolga megtalálni a JÓ KÉRDÉST! Mert a kérdések száma is pontosan annyi a Világban mint a válaszoké. Mert minden - MINDEN - kérdésre van válasz. És a kérdésre adott válasz mindig jó válasz. A kérdés akkor válik rossz kérdéssé, amikor az Ember nem értette meg a választ. De látom még mindig nem érted. Ezért folytatom.
A Mester nagy levegőt vett, kifújta, majd vett egy kisebb lélegzetet.
- Ha állsz egy magas sziklán - fordult újra a Tanítványa felé - és azon gondolkodsz, hogy leugorj-e róla?, nem tudod-e a választ, az egyedüli két lehetséges választ? Dehogynem! Ha leugrasz, pontosan tudod, hogy halálra zúzod magad. Ha nem ugrasz le, nem történik veled semmi, de sohasem tudod meg, hogy milyen lett volna leugranod? A válaszok készségesen ott voltak előtted és türelmesen várták a döntésedet. Te döntesz. A döntés pedig a kérdés feltevése. És a válasz mindig készen áll.
A Tanítvány magába meredt, látszott rajta, hogy erősen gondolkodik azokon, amiket a Mester az imént mondott neki.
A Mester vett még egy levegőt és folytatta:
- Elég időt töltöttél nálam. Sokat tanultál. És sokat gyakoroltál. Ismered minden fegyver minden csínját-bínját. Ismered a fegyver nélküli harcművészeteket. Erőd teljében vagy. Fiatal vagy. És két válasz motoszkál benned: maradj-e velem, vagy menj a Császárral háborúba?? Ha maradsz, talán még tanulsz tőlem valamit, és talán sokáig is élsz, ahogyan én is éltem már eleget, de ha elmégy, lehet, hogy soha többé nem térsz vissza. Viszont olyan élményekben lesz részed - jóban is és rosszban is (félek utóbbiban lesz inkább bőséged) - amelyeket nálam, velem sohasem élhettél volna át. A válaszaidra megvan az egyetlen kérdés. Én tudom, hogy a kérdésedre - a helyes kérdésedre - melyik válasz a tiéd most, amely jó. Menj hát most el tőlem bátran, járd az utad, ne nézz vissza! Isten veled!
Azzal a Mester visszafordult a patak felé, újra a vizet bolygatta a bambuszbottal, jelezvén, hogy nincs több mondanivalója.
A Tanítvány még üldögélt egy ideig, kissé tétován, de látva a Mestert, hogy mennyire elmerült a patak szemlélésében, és amúgy is esteledett már, hát csendben felállt és szó nélkül, nesztelenül elment.
A Mester magában annyit gondolt:
- Holnap a Császárnak elmondom, hogy ahogyan a patak kikerüli a követ, úgy a hadjáratában ne foglalkozzék az ellenség váraival, azokat ne kezdje ostromolni, csak annyi erőt hagyjon a váraknál, amelyek képesek megakadályozni a védők kitörését, e helyett inkább az ország teljes elfoglalásával törődjék, mert ha a nép meghódol, a várak is megadják majd magukat.
------------------------------------------------
Irgalmas Győzőnek hívták. Mert minden háborút megnyert és soha senkivel nem kegyetlenkedett. Az elfogott ellenséget sem kínozta meg, pedig ez még a Császár által vezetett seregben és az ellenségnél is bevett szokás volt. Emiatt kezdetben gyengének - talán gyávának is - tartották. Később belátták, hogy ő járt el helyesen: az általa elfoglalt területeken a meghódított népek soha nem szervezkedtek ellene, mi több: ha visszatért volna az eredeti uruk, inkább az ellen harcoltak az ő seregében. Egyszer egy csatában elfogták. És csak ő volt az, akit nem kínoztak meg. Pedig a csatában egy párviadalban ő ölte meg az ellenséges uralkodó fiát. De iránta, az irgalmassága iránti tiszteletből csak lefejezésre ítélték - megkínzatás nélkül. Míg várta a halált, megérkezett a felmentő sereg és ő megmenekült. Az ellenséges uralkodót ezután szabadon engedte. Aki ezt követően hűséget fogadott a Császárnak és soha nem szegte meg az esküjét. Azokat a nőket, akik katonaként harcoltak, sem végeztette ki. Ha esküvel fogadták, hogy többet nem harcolnak hadseregben és fegyvert is csak az önvédelmükre fognak, elengedte őket. Azok a legyőzöttek, akik átálltak, bántatlanok maradtak. Csak a többi foglyot végeztette ki. Mert akkoriban ez volt a szokás náluk is és az ellenségnél is. Az elfogottakat ki kellett végezni. Az árulókat nem becsülte semmire. És nem is tartott igényt a szolgálatukra. Legtöbbre a hunokat tartotta, talán még szerette is. Furcsa emberek voltak a hunok. Kemény harcosok, nagyon bátor katonák, talán a világ legbátrabb katonái. Köztük soha nem talált árulóra. Egyszer egy nagy csatában, amikor sehogy sem bírtak egymással - pedig az ő katonái legalább háromszoros fölényben voltak a hunokéhoz képest -, üzent nekik, hogy tárgyaljanak. Azok meg visszaüzenték, hogy várják. És ő átlovagolt két emberével a hunokhoz. És a hunok tisztelettel fogadták. A hunok vezére, valami Edömér nevezetű (nagyon furcsa neveik és nyelvük volt a hunoknak és a szemük sem volt annyira mandulavágású, mint az övé és a népéé, Nyugatról jöttek nagyon messziről) meghívta az asztalához. És ott mindent meg tudtak beszélni. Hogy a hunoknak az állataik legeltetéséhez kellenek a területek. Megengedte nekik, hogy a földön, amiért a harc ment, legelhessenek a hunok állatai. Cserébe az állatok egyötödét kérte. Végül megegyeztek egy tizedben. És ez a béke nagyon sokáig fennállt. Aztán a császári udvarban kezdtek arról pusmogni, hogy nemcsak Vezér, de talán még császár is akar lenni. Ilyen meg sem fordult a fejében. De tudta, hogy a pletyka ellen semmit nem tehet. Egyet mégis: egy nap odaállt a Császár elé és azt kérte, hogy bocsássa el őt a szolgálatból, mert vissza szeretne vonulni mindentől és elmélkedni a Világról. Tudta, hogy jó kérdést talált és a válasz is jó lett rá: a Császár kegyesen elbocsátotta a szolgálatából, kijelölt neki egy helyet egy neki ismerős kis patak környékén, és a környékbeli falvaknak meghagyta, hogy lássák el őt élelemmel. És onnan tudta, hogy jó kérdést talált, hogy jól látta a Császár szemében a megkönnyebbülést. Még felajánlotta az uralkodónak, hogy bármikor felkeresheti, ha tanácsra van szüksége. A Császár boldogan köszönte meg az ajánlatot. És az útjaik elváltak.

----------------------------------------------------------------
A Katona csöndben állt a kis urna-sír előtt.
A Nap már búcsút készült inteni, de még elég fényt adott ahhoz, hogy jól lássa az urnára írt jeleket. „A Mester“ ez volt odaírva és alatta egy nagyon régi évszám. A sír eléggé el volt hanyagolva, gyomnövények, pár bambusznád keveredtek virágokkal, de azért még felismerhető maradt, hogy ott nyugszik valaki.
A Katona ledobta a földre a batyuját.
Állt még egy ideig, aztán elkezdett vetkőzni.
Letette a sisakját. Leoldotta a kardját. Levetette a mellvértjét. Levetette az összes ruháját, csak az alsóruha maradt rajta (ezt még a hunoktól tanulta el - pőre testre nem vette föl a harci ruhát soha. Könnyebb volt az alsóruhát tisztán tartani). Aztán a ruháit szépen összehajtogatta, ráhelyezte a sírra, a ruhákra a vértjét és a kardját tette, legvégül a sisakot. Az egész úgy nézett ki, mintha egy síron egy másik sír lenne.
Aztán kibontotta a batyuját és kivette belőle az egyszerű daróc köntöst. Magára öltötte, a kötelet, amivel a hosszú köpenyt összefogta, maga köré hurkolta.
Még egyszer felvette a kardját és kihúzta hüvelyéből. Egyetlen csapással kivágott egy erősebb bambuszt, amely a síron már kezdett elharapózni a gyomok között. Levágta egy jó bot méretére (hiába, jó kard ez, még a bambuszt is el tudta vágni egy csapással, pedig a háborúkban sokszor a katonáknak csak bambuszból faragott kard jutott és még azzal is szörnyű sebeket lehetett ejteni, olyan éles volt a szélük). Felmarkolt egy kis földet a sírról, egy kis rongydarabba burkolta és betette a batyuba.
Még megállt egy kis időre.
Időközben a Nap is lement, már csak pislákolt a fénye.
És elindult a bambuszbotra támaszkodva.
Tudta, hogy amit ott hagyott, másnap már nem lesz ott. És azt is tudta, hogy bárhová kerül is a holmija, a kardja, az jó hely lesz a dolgainak. Mert ez volt a dolgok rendje.
Az ő rendje meg az volt, hogy majd tanítson.
Az a tanítvány, aki majd hozzá kerül, talán már szintén úton van, ahogy most ő is.
És tudta, hogy csak azért fog tudni tanítani, mert akkor és ott a Mesterrel való utolsó beszélgetés után megtalálta a jó kérdést. Az ő jó kérdését. És arra választ kapott. Az egyedül jó választ. Amit nagyon jól megtanult.
És még eszébe jutott a Mester bal kezén a mély seb. Amely - bár ő soha nem látta - de felért egészen a válláig (abból gondolta ezt, hogy egyszer látta, amint a könnyű selyem köntös egy fuvallatnál belenyomódott a Mester bal karjába és hosszú, mély árkot rajzolt ki benne a válláig. Tudta, hogy honnan volt az az árok. Neki is ilyen volt a saját bal karján. Egy iszonyatos erejű kardvágás, amely átmetszett minden vértet és bőrt és örökre ott hagyta a nyomát rajtuk.)
Kissé megrázkódott és sietősebbre fogta a járását.
Sok dolga volt még.

Sebastian Kurz kiberbiztonsági cégeket alapít – izraeli partnerekkel

https://www.epochtimes.de/wirtschaft/...99513.html

"Ma mind Oroszország, mind Magyarország baráti, ez utóbbi gyakorlatilag szövetségesi viszonyt tart fenn Izraellel." Hát akiknek olyan barátaik vannak mint az orbáni vagy a cionista rezsim azoknak szerintem már ellenségre sincsen szükségük. Bár ha az Orosz vezetésnek ehhez van gusztusa, akkor egészségükre. Csak akkor ne csodálkozzanak azon, hogy rajtuk röhög az egész világ. Másfelől az olyan rezsimeknek akik olyan emberiség ellenes rezsimeket támogatnak mint az izraeli legjobb csendben maradni. Mert máskülönben csak még nagyobb bóhocot csinálnak magukból. Arról már nem is beszélve, hogy teljesen hiteltelenné válnak az Igazak, a Próféták, Isten és nem utolsósorban a saját népük szemében is.