Tektonikai elmozdulások Európában: Lengyelország, Németország, Olaszország és Franciaország szerepe

Az Ukrajna Oroszország elleni háborúba való belerángatására irányuló amerikai manőverek és az ezt követő szankciós politika lassan, de biztosan megosztja az amerikai hűséget Európában is. Angela Merkel nyilatkozataiból az is kiderült, hogy Oroszországot becsapták a minszki megállapodással.
Eközben Németország és Lengyelország terjeszkedési szándékai nyíltan napvilágra kerülnek. Melkulangara K. Bhadrakumar indiai diplomata nemrégiben írt egy elemzést a fenti címmel, amelyet Dr. Ron Paul amerikai politikus és orvos a Ron Paul Intézetben megjelentetett.

Sem Bhadrakumar, sem Ron Paul nem képviseli kormányuk irányvonalát, azonban az indiai diplomata Indian Punchline című blogja az indiai külpolitikáról alkotott vélemény barométer. Távolról a tektonikus elmozdulásokat általában könnyebb észrevenni, mint amikor maga is a törésvonalon ül.

Itt van a lefordított szöveg: Olaszország távolságok a Bhadrakumar által lefordított oroszországi "Lemondás"-ból:

Olaszország elhatárolódik Oroszország "törlésétől"

Noam Chomsky egyszer azt írta, hogy a Bush-Obama iraki és afganisztáni háborúk csillagászati költségei, amelyeket trillió dollárra becsülnek, nagy győzelmet jelentettek Oszama bin Laden számára, akinek az volt a célja, hogy Amerikát csapdába csalva csődbe vigye.

Az ukrajnai háborút is úgy tervezték, hogy csapdába csalják Oroszországot. Nem más, mint a Bill Clinton-kormányzat Oroszország-ügyi megbízottja, Strobe Talbot, az év elején, amikor Oroszország különleges katonai műveletei megkezdődtek, tweetelt, hogy gratulált Biden elnök külpolitikai csapatának - Victoria Nulandnak, Antony Blinkennek és Jake Sullivannek -, amiért sikeresen sarokba szorították Oroszországot.

Talbot nem nevezte csapdának. Mert egy csapda csak akkor csapda, ha nem tudsz róla; míg ha tudsz róla, akkor kihívás. Oroszország már 2014-ben tudta, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei - Franciaország, Németország és Lengyelország - kihívást jelentenek biztonsági érdekei számára Ukrajnában. A Krím annektálása Oroszország ösztönös reakciója volt.

Talbot tévedett, mert az USA és szövetségesei alábecsülték Oroszországot, túlbecsülték a csapdát, és alábecsülték azt a tényt, hogy túlbecsülték magukat.

Emlékeztetőül: az ukrajnai politikai válság rendezéséről szóló úgynevezett megállapodást, amelyet 2014. február 21-én írt alá Viktor Janukovics akkori ukrán elnök és a parlamenti ellenzék vezetői az Európai Unió és Oroszország közvetítésével, hivatalosan Németország és Lengyelország külügyminisztere, valamint a francia külügyminisztérium egyik tisztviselője, mint garanciavállalók látták el, míg az orosz különmegbízott, bár részt vett a tárgyalásokon, nem volt hajlandó aláírni a dokumentumot.

Moszkva nem volt tisztában a három nyugati "kezes" szándékaival. Az biztos, hogy a következő 24 órában drámaian megváltozott a talaj Kijev lába alatt, miután a nyugati titkosszolgálatok által támogatott fegyveres tüntetők átvették a hatalmat. A mai napig a három "kezes" nem vette a fáradságot, hogy megmagyarázza furcsa beleegyezését.

De köztudott, hogy a jelenlegi politikai ügyekért felelős amerikai külügyminiszter-helyettes, Victoria Nuland szervezte meg a februári kijevi átmenetet, sőt, ő jelölte Janukovics utódját is. (Nuland egyébként a múlt héten Kijevben járt, ahol újabb ukrajnai rendszerváltásról spekuláltak.)

Mindez ma válik aktuálissá, mivel Angela Merkel volt német kancellár a Der Spiegelnek és a Die Zeitnek adott interjúk sorában elismerte, hogy a donbásszi helyzet megoldásáról szóló későbbi, 2014-es minszki megállapodás önmagában csak "kísérlet volt arra, hogy időt nyerjenek Ukrajnának. Ukrajna ezt az időt arra használta fel, hogy megerősödjön, amint az ma is látható. A 2014-2015-ös Ukrajna és a mai Ukrajna nem ugyanaz."

Merkel hozzátette, hogy "mindenki számára világos volt", hogy a konfliktus felfüggesztésre került, és a probléma nem megoldott, "de éppen ez az, amivel Ukrajna felbecsülhetetlen időt nyert". A minszki megállapodás valójában csak egy útmegálló volt, miközben az USA a NATO bevonására és Ukrajna katonai képességeinek kiépítésére irányuló menetrendjét követte, hogy végül felvegye a harcot Oroszországgal.

Putyin elnök többször rámutatott, hogy Oroszországnak nem volt más választása, mint reagálni, amikor az amerikai-NATO "missziós kúszás" a nyugati határai felé haladt. Ez az oka annak is, hogy Oroszország nem engedheti meg magának, hogy egy oroszellenes Ukrajna legyen a szomszédja. Ha a proxyháború folytatódik, Oroszország Ukrajnát államcsonttá fogja leépíteni.

És ez az, ahol baj lesz, nagy baj. Nyilvánvaló, hogy a lengyel nacionalista elemek, akik mély álomban voltak, felébredtek és azon gondolkodnak, hogyan szerezhetnék vissza az úgynevezett történelmi területeiket, amelyeket Jozef Sztálin a második világháború után elvett tőlük és egyesített Szovjet-Ukrajnával.

Másrészt a revansizmus Németországban is érezteti hatását. Olaf Scholz kancellár a múlt héten írt egy esszét a Foreign Affairs-ben, amelyben kiemelte az új berlini "mentalitást" - ahogy ő fogalmazott - a "korszakos tektonikus elmozdulás" hátterében, "az új többpólusú világ felé", "amelyben különböző országok és kormányzati modellek versengenek a hatalomért és befolyásért".

Németország úgy érzi, hogy eljött az ő ideje, hogy újra vezető szerepet töltsön be Közép-Európában. A porosz elképzelés Közép-Európáról egy pángermán államközpontú birodalom volt, és ezt az elképzelést később a náci geopolitikusok módosított formában átvették. A Közép-Európa-terv célja a Közép-Európa feletti gazdasági és kulturális hegemónia, valamint a régió gazdasági és pénzügyi kizsákmányolása volt, bábállamokat hozva létre Németország és Oroszország közötti pufferként.

Scholz esszéjében azt állítja, hogy Németország a militarizálódás útján halad, leveti a második világháború utáni gátlásait, támogatja a fegyverexportot, és reméli, hogy "Európa egyik fő biztonságszolgáltatója lesz... és növelni fogja katonai jelenlétünket a NATO keleti szárnyán".

Nyilvánvaló, hogy Nyugat-Ukrajnában nem lesz elég hely Lengyelország és Németország számára. Miközben az ukrán nacionalisták ellenállnak a lengyel revansizmusnak, Németországban Lengyelországgal szembeni ellensúlyt látnak. Hasznos megjegyezni, hogy a fekete-tengeri németek története több mint 200 éves.

Az általában "odesszai és fekete-tengeri németek" néven emlegetett telepesek csoportja olyan nyugat- és délnémet bevándorlók voltak, akik Nagy Katalin és I. Sándor cár felkérésére vándoroltak ki, hogy Oroszország nagy területeit gyarmatosíthassák.

Scholz azt írta: "Putyinnak meg kell értenie, hogy egyetlen szankciót sem fognak feloldani, ha Oroszország megpróbálja diktálni a békemegállapodás feltételeit... Németország kész arra, hogy egy esetleges háború utáni békerendezés részeként intézkedéseket tegyen Ukrajna biztonságának fenntartására. Nem fogadjuk el azonban az ukrán területek illegális annektálását... Ahhoz, hogy véget vessünk ennek a háborúnak, Oroszországnak vissza kell vonnia csapatait".

Putyin talán Scholznak válaszolt - természetesen akaratlanul -, amikor szerdán azt mondta, hogy az ukrajnai orosz műveletek "hosszú folyamat" lehetnek. Putyin szerint "új területek jöttek létre - ez még mindig fontos eredmény Oroszország számára, ez egy komoly kérdés. És hogy őszinte legyek, az Azovi-tenger az Orosz Föderáció belső tengerévé vált - ezek komoly dolgok." És - jegyezte meg Putyin - "I. Péter még mindig küzdött, hogy elérje az Azovi-tengert".

Scholz kinyitotta Pandora szelencéjét. A német történelem kísértetei visszatérnek - és az európai történelem mély kérdése: Hol vannak Németország határai?

Lengyelország októberben bejelentette, hogy tárgyalásokat kíván kezdeni Németországgal a második világháborús jóvátételről, és a lengyel külügyminisztérium hivatalos jegyzéket küldött Berlinbe, amelyben mintegy 1,3 billió eurós kártérítést követel a náci Németország 1939 és 1945 közötti lengyelországi megszállásának következményeiért.

Egy magabiztos Németország minden bizonnyal aggasztani fogja Nyugat-Európát, különösen Franciaországot és Olaszországot.

Érdekesség, hogy a milánói Scala új évadát csütörtökön Modeszt Muszorgszkij Borisz Godunov című operájának ősbemutatójával nyitották meg, a címszerepet a neves orosz operaénekes, Ildar Abdrazakov énekelte. Sergio Mattarella olasz elnök, Giorgia Meloni miniszterelnök és az olasz felső tízezer, köztük politikusok, üzletemberek, színészek, rendezők, divattervezők és építészek is részt vettek az orosz operában.

Olaszország elhatárolódik az európai ruszofób narratívától. Emmanuel Macron francia elnök vasárnap azt is mondta, hogy a Nyugatnak meg kell fontolnia, hogyan elégítse ki Oroszország biztonsági garanciák iránti igényét.

Forrás: https://tkp.at