Valamikor régen - tizenvalahány évesen, a téli hónapokban napi rendszerességgel jártam ki a Budapesti müjégpályára. Miután elég korán (még kurblis korival) tanultam meg korizni így a hetvenes évek kezdetén már egy elég nagy "jeges" - baráti társaság tagja voltam.

Egy hideg téli napon, meglökött egy srác, amikor rámordultam a következõket mondta.
"- Hé öcsi, beszéljünk a kurvákról, hogy van anyád?" - egy röpke pillanatra ledöbbentem, de miután általában jó hangulatunk volt, körülöttem a barátaim nézelõdtek - bár errõl a tényrõl a kíváncsiskodó ismeretlen akkor még nem tudott, - úgy gondoltam illik válaszolnom, és hirtelen ez jutott az eszembe; "- Ne is mondd haver, épp' tegnap panaszkodott, hogy a tiéd a rákóczin többet keres."
Az itt olvasók közül nem mindenki ismerheti miröl volt hírhedt a "rákóczi", azoknak elmondom, hogy a VIII. kerületben a József körútról nyíló Rákóczi-tér adott helyet esténként az akkoriban élénk társasági életet élõ "rossz lányoknak - bár azt mondja a népi bölcsesség, hogy "nincs rossz nõ csak kevés pia" és akkoriban még az utcán se volt tilos inni, így meglehetõsen jó forgalmat bonyolíthattak az ott lófráló (sétálgató) lányok.

Néha megtörténik velem, (még mostanában is,) hogy gyorsabban szólalok meg mint ahogy gondolkodok, így lehetöségem nyílt arra, hogy potenciális támadóm reakcióját megfigyelhessem és úgy vettem észre, hogy azonnal "belilult a feje" ugyanakkor a haverok körben elkezdtek röhögni. Ennek az volt a következménye, hogy a velem megismerkedni akaró ismeretlen meglepõdve körbenézett és meglátva a körénk gyült érdeklõdõket enyhén zavarba jött. Az idõközben „közelébe sodródott" Mazsola nevü barátom, fura, mély, dörmögõ hangján, átkarolva annak vállait, megnyugtató hangon szólt hozzá: "- Gondolom, most kedvet kaptál meginni egy teát, megkérhetlek arra, hogy hozz egyet nekem is? Persze, csak ha visszafelé is erre akarnál jönni. Megvárunk." Mazsola lassú beszédü, de iszonyúan gyors hokis volt. Amikorra befejezte, ideges ismerõsünk már nem lila, hanem kissé sápadtarcú volt. A többiek se mosolyogtak, de hagytak egy kis rést amerre elindulhatott.

Soha többé nem találkoztam vele a jégen.

Imrének - ahogy hallottam - ma lesz a tárgyalása. Ami engem illet, azon a napon megtudtam, hogy léteznek barátaim, akik mellettem állnak sokszor láthatatlanul még akkor is, ha addig nem tudtam róla. Egy pillanat az életünkben, amikor rájövünk, hogy az ember társas lény, aki nem arra született, hogy marionett bábuként éljen, nem azért született, hogy rabszolga, cseléd, inasa legyen azoknak akik Istennek és felsõbbrendünek érzik magukat és ezek a barátok nem fognak hátba támadni, hanem kiállnak mellettem.
Néhány névre emlékszem csupán, Mazsola az egyik, Simó Feri, Burger Peti, "az Ikrek", Szõke Sanyi, Füles, "fogadott öcsém” - persze csak ott a jégen, több - keresztnéven szólított - naponta megjelenõ fiatak kölyök ahogy én is... végül Pali bácsi a jégpálya akkori Igazgatója aki úgy ismert minket mint a rossz pénzt mégis mellettünk állt.

Akkoriban béke volt, mi pedig egy csóró kis ország csóró gyerekei voltunk akik beleszülettek a - számukra - szabad életbe. Lehet, hogy nem láttuk a fától az erdõt, dehát az ember abban a korban még nem foglalkozik politikával, inkább lányokat cserkész be és várja (dehogy várja, csak jönni fog!) a katonaságot, tudat alatt készülve a felnõtt korra és sejtése sincs arról, hogy mit hoz számára a jövõ.

Ime a jövõ... mármint a jelen:

A 60-a és 70-es évek Magyarországáról nem lehetett elmondani, hogy maga volt az ÉDEN, de a mi korosztályunk (és napjainkban minden korosztály az összes "fejlett" társadalomban) elképzeni se tudta, hogy egy eröszakos hatalom - saját érdekében és hasznára – újfent pokollá akarja változtatni a földet.

Néhányan - gondolom a töredéke - élnek még a korosztályomból, de lassan leváltanak minket is a fiatalabbak. Imre és a vele együtt felnövekvõ generáció még rendelkezett némi idealizmussal, néhány szászalékuk talán még a mi "dühöngõ ifjúságunkban" is helyet kaphatott volna, de az amit kénytelenek voltak - voltatok - átélni, sajnos olyan ellenség gyilkos támadása, akik kegyetlenek, könyörtelenek és embertelenek.

A hatalmuk - látszólag - megingathatatlan. Nem tudom elhinni. Nem vagyok erre vevõ. Ezek is emberek (vagy annak látszanak) akiket ugyanúgy ki lehet pusztítani. Csak az a baj, hogy közülünk nagyon kevés képes erre és nem azért mert gyengék vagyunk, hanem azért mert nem erre születtünk.

Õk ezt tudják és ezért olyan "bátrak".

Imre - amióta ismerem - mindig igazat mondott - bár néha a saját szemszögébõl megvilágítva. A regnáló hatalmak nem szeretik az ellenük fordulókat. Az utóbbi években látható, hogy minden - számukra "zavaró" csoportot, személyt szisztematikusan kiirtottak.
Nekik ott van a saját maguk által kialakított jogrendszer, végrehajtó hatalom minden változata (Bíróságok, rendõrség, katonaság, jogi csoportok és "háttér segítõk” - vagy irányítók?) összekapcsolt és felkészült erõszak-szervezete. Amig világ a világ a szabadságot váró emberiség mindig kisebbségben lesz.
Ugyanakkor a kigyó / sárkány... fejét levágva - ó, gyönyörü mondavilág, hõsökel tele - még van esélyünk, hogy az utolsó pillanatban megforduljon a helyzet és a jók gyõzhetnek. Csak a szokásos; boldogok a lelki szegények, a HIT majd segít. Néha csak akkor ha el is hiszed.

Harari, Schwab, Bill Gates, Rotschild-ék és sokan mások az õ hajóik farvizén utazva (ki tudja kik vagy mit ezek) nem tudják és fel se fogják, hogy mit jelent embernek lenni.
Nem vagyunk se okosak, se jók, talán meg se érdemeljük, hogy túléljük a halálunkat... valójában nem tudom de ha valamiben hiszek akkor az ez:
Földanyánk teremtett és nevelt fel ölében minket - embereket - csak neki van joga ahhoz, hogy elpusztítson minket. Emberbõl soha nem lesz Isten és nem ölhetnek jogtalanul.

Azokat akik az evolúcióba pofátlanul bele mernek avatkozni - ki kell gyomlálni. Sajnos - úgy néz ki már bele is avatkoztak. Nem tudom visszafordítható-e a dolog, de a magam részérõl szívesen elvinnék néhányat a túlvilágra (ha van olyan és ha úgyis arrafelé tart az utam). A pokolra már nem mert már ott vagyunk.

Jó lenne, ha a magyar igazságszolgáltatás ma nem süllyedne le odáig, hogy újfent egy ártatlant hurcolna meg - mert Imre az. Lehet, hogy nem tökéletes, sokan nézték éveken keresztül a szélmalomharcát, értetlenül vagy megbotránkozva, hõbörgõnek, hülyének vélve, de egy biztos, soha egy embert akarattal nem bántott meg, nem volt erõszakos se sunyi. Tévedett néhány dologban? Lehetséges, de „Tévedni emberi dolog. (…sed perseverare diabolicum)

Van itt néhány kövem, összegyüjtöttem arra az esetre, ha valakinek nem tetszene a képem: "Az vesse rám az elsõ követ..."
Azért nekem is maradni fog néhány a kezem ügyében!

Drukkoljatok Imre érdekében! Ha valaki szeretne az imádkozhat is... De ha kérhetem, lovat ne vigyetek a tárgyalóterem elé.


. . . . . . . . . . . . . . . .
Kezdõdhet hát a tárgyalás
Harsonák hirdessék ítéletét!
Gyözött az igazság avagy
hogy tették tönkre az életét.
. . . . . . . . . . . . . . . .