A z írást ma reggel olvasta és küldte el nekem egyik tagunk, mert én nem járok arra, (számomra randa az a környék!) de néha elküld nekem egy-két említésre méltó írást amit ezúton is köszönök.

Akkor mégegyszer: Buta..., Béka..., Bika... ah, ja

"Ezt most reggel olvastam a face-en...":

„Békecsinálók”

Bevallom, se okom, se kedvem jókat röhögni, de a porbafingó ukrán selyem Rambó elmebeteg „béke feltételeit” meghallva, nekem rögtön a Gyalog galopp c. film egyik ikonikus jelenete jutott eszembe, amikor is a mindkét kezét és lábát elvesztett Fekete lovag, rendíthetetlen önbizalommal, nagy kegyesen fölajánlja az őt legyőző ellenfelének, hogy: „Na, jó, akkor egyezzünk ki döntetlenbe” A végére már teljesen bekattant germán Führerhez csak azért nem hasonlítom ezt a dróton rángatott szerencsétlen lágyékgyümölcsöt, mert hasonló szituációban a Dolfi bácsinak ilyesmi még csak eszébe se jutott —, hanem szépen tette a dolgát és önként eltakarodott oda, ahová való.

Na, de lássuk csak, hogy miből is áll ez a szerény bakancs lista, amit bizonyára a Washington-i „orális irodából” súgtak neki: fülön és szájon. Aszongya, hogy: Oroszország vonuljon vissza a 2013-as határai mögé. Térítsen meg minden általa okozott kárt, az utolsó dollár vagy euró centig. (Nem jó ám a hrivnya meg a rubel.) Soha többé eszébe ne jusson foglalkozni az Ukrajnában élő orosz nemzetiségű emberek brutális elnyomásával és/vagy tudatos kiirtásával. Az összes fekete listán szereplő háborús bűnöst azonnal adja ki Ukrajnának —, természetesen a fősátán Putyinnal az élen. Továbbá, a Polgárőrségig menően teljesen szereljék le az orosz hadsereget, hogy még csak írmag se maradjon belőle. És most csak a legalapvetőbb és a legkönnyebben teljesíthető ukrán követeléseket említettem, mert, ha valaki, mi aztán pontosan tudjuk, hogy a diadalmas győztesek pofátlansága, kapzsi mohósága és állatias bosszúvágya mennyire végtelen. Ez még akkor is így van, ha ez esetben mindez csak a Zucker-brothers-féle hollywoodi burleszk filmek kategóriájába tartozik. Ugyanis, a velejéig korrupt, aljas és rothadt agyú „békecsinálók” is pontosan tudják, hogy erre kb. annyi esélyük van, mint a Holdon egy pálmafás tengerpartra bukkanni, vagy a Negev-sivatagban az áhított Frigyládát és Salamon kincsét megtalálni. De nem is ez a fontos, hanem a szokásos tömeges parasztvakítás. Mert, majd hülyék lesznek a közép-európai országok 18-40 év közötti férfiainak bevallani, hogy az ukrán fiatalság után egyből rájuk gondoltak, mint gond nélkül föláldozható ágyútöltelékekre. Egyelőre még nem tudjuk, csak sejtjük, hogy eddig hány százezer szerencsétlen fiatal ukrán srácot áldoztak föl a Mannon oltárán, de az holt ziher, hogy rövidesen hírmondó sem marad belőlük. Kivéve persze, az askenázi Gyevi bírót meg a Schindler listáján szereplő kevés szerencséseket!

Egyszóval, a szándékosan tudatlanságban és állati sorban tartott ukránság immár sokadszorra is föláldozza népe színe-virágát és azért őket, mert nekik van a legkisebb érdektörvényesítő képességük és/mert ők nem tudnak és nem is akarnak patkány módjára, a még biztonságos nyugatra menekülni. (Még jó, hogy a trendi amcsi roham bilik helyett frígiai veres sipkát nem nyomnak a fejükbe!) Közben meg, fogalmuk sincs róla, hogy egy olyan, már régen kifosztott és kilóra megvett országért hullajták a vérüket, amely már rég nem az övék, hanem azoké a pszichopata bankár hiénáké, akik mind egy szálig a vágóhídra hajtják őket. Ám a legnagyobb gebasz akkor fog beütni, ha az ivarképes fiatal ukránok is, meg a kalandvágyó nyugati zsoldosok is mind elfogynak és nem lesz aki visszalőjön és kezelje a gavallérosan odaküldött, elavult nyugati haditechnikát. (Ezt abból lehet majd a legbiztosabban tudni, hogy a bocskoros románok akkor már a muszkák oldalán fognak ránk rohanni.) Úgyhogy, a gyászos történelmi tapasztalataink után, abba már jobb bele sem gondolni, mi lenne a sorsunk, ha netán mégis belerángatnának minket egy második Don-kanyarba. És, ha netán megint ki akarnánk maradni, senki ne higgye ám, hogy nem ismétlődne meg 1944. március 19-e! Ugyanis, erre mindig akad néhány lelkes önként jelentkező, élükön a híresen rókalelkű bélpoklos bocskoros néppel, amely okosba csak a területrabló akció után állna át a győzedelmes oroszokhoz, mert a világért se hagyná ki ezt a roppant zsíros geseftet. Hogy aztán a csehekkel, a szerbekkel, a tótokkal és a sváb sógorokkal egyetemben versenyt smúzoljanak Putyinnál a maradék hazánkért. De az utazási és a munkavállalói szabadságot is nyugodtan elfelejthetnénk, mert a mostani derék „szövetségeseink” vagonszámra toloncolnák haza a magyar bérrabszolgákat (igen, a ködös Albionból is), hogy mondjuk Vadai Ágika hadügyi népbiztos a Nyugati pályaudvaron őszirózsákkal és lelkesítő beszéddel üdvözölhesse a frissen hadba induló ifjú magyar bakákat. Sőt, ide a rozsdás bökőt, hogy a harcos germán feminák még azt is simán kilobbiznák az Unióban meg a mostani Nagy-Antantban, hogy a szülni képes magyar menyecskéket is kötelező jelleggel sorozzák be a végső győzelem érdekében. Így már egy csapásra meg is lenne oldva a borzasztóan idegesítő és örökké feszítő magyar kérdés.

A mai reménytelenül elpuhult, elhülyült és elkényeztetett nyugati gender nemzedék már amúgy is teljesen alkalmatlan lenne bármiféle háború megvívására, még akkor is, ha a saját népe és hazája lenne a tét. Így hát, természetes, hogy régi szokás szerint megint mi, a kelet-európai „untermensch” kis népek lennénk a hedonizmusban dagonyázó nyugat golyófogói, csakhogy ők még ideig-óráig megússzák. A sok millió néger-arab honfoglalónak természetesen nem kellene részt venniük az „új hazájuk” védelmében, hiszen ez nem az ő háborújuk, hanem az őket befogadó fehér gazdatestté. Meg különben is, ők nem azért tették meg ide a több ezer kilométeres El Caminót, hogy fiatalon megdögöljenek, hanem, hogy teknőc módjára szaporodjanak és kurvára jól éljenek. De mindegy is, hisz a pusztításra szakosodott sátáni Bilderberg bandának köszönhetően megint csak egy hajszál választja el a komplett emberiséget attól, hogy nyom nélkül elpárologjon, vagy jobb esetben csak egy sötét árnyék maradjon belőle a városi betonon. (Lásd: Mohendzso Daro, Nagaszaki és Hirosima.) Az mondjuk némi reményt ad, hogy azért a háttérben örökké szarkeverő takonyagyú bankár csürhe sem akar olyan gyorsan megdögleni. Éppen ezért találták ki nekünk az atom nélküli mészárlásokat. Ahol pont elég lenne minket magyarokat végzetesen megtizedelni, pont úgy, ahogy anno Muhinál, Mohácsnál, Majténynál, Világosnál és legutóbb a Don-kanyarnál. Ezért, minden egyes „Barabást” ordító tetűláda és „Totalen Kriegért” acsargó megélhetési politikus, potenciális veszélyt jelent ránk, békés magyarokra. Legyen az illető gyárilag komplett idióta, megrögzött hazaáruló, szimpla magyargyűlölő, vagy jó pénzért, hivatásos anarchista —, teljesen egyre megy. Úgyhogy, nem árt kéznél tartani egy furkósbotot, vagy egy méretes sodrófát, amíg nem lesz túl késő! Ugyanis, itt már régen nem a nemzeti szuverenitásunk a tét, hanem a puszta életünk és a gyerekeink jövője. Ami nem mellesleg, egy olyan kétségbeejtően debil vénemberen múlik, aki rendszerint azt sem tudja, hogy éppen hol van, szellemekkel jattol, mindenhol eltéved, kakilevest fingadozik, imád lebukfencezni a lépcsőkön és nem győz esni meg kelni, mint a kelj fel jancsi. De a hétpróbás európai sameszai sem sokkal különbek, sőt még nála is rosszabbak. Ők a velejéig romlott, válogatott pszichopatákból álló európai elit csőcselék, akiknek Dante pokla sem lenne elég méltó büntetés mindezért a sok elmebeteg állatságért, amit Európával művelnek. Főleg velünk, zöld magyari Marslakókkal, akiket már réges-rég ki kellett volna irtani, vagy legalábbis, a környező szláv tengerbe belefullasztani. De, ha nem ugatnánk vissza ennyit, akkor minden kóser lenne. Ha hernyóból lenne a gerincünk és minden füttyentésre csaholva és farok csóválva ugornánk, akkor még házi kedvencek is lehetnénk. Akkor mindig bőven kapnánk jó zsíros cupákot az asztalról és néha még meg is simogatnának minket. Ámde így, örökké kergethetjük a saját farkunkat, mint egy megkergült bolhás kutya. Most majd jön a nyakunkra a súlyos korrupcióval tetten ért Vera Jurova, aki azóta az átláthatósági ügyekben lett élet és halál ura. De a jeges tekintetű Ursula kápónő is hamar előveszi a kutya korbácsot, ha róka szagot érez a magyar tyúkól körül. Amúgy ő vele sincs különösebb baj, ő éppen csak a saját zsebére jól kifosztotta és halálra toxi-szúriztatta fél Európát, amiért azóta sem nyúzta meg őt senki elevenen. De, ha már így belejöttem a magyarok gyűlöletére és szívatására szakosodott uniós kápónők emlegetésébe, a nagybani korrupciós bűnözés terén, simán benne van a top tízben, a ciprusi illetőségű valamilyen Stellácska is, aki (figyelj!) egészségügyi népbiztosként még a kovid-terror kellős közepén, szintén betegre kereste magát, a lassan ölő méreg vakcinák tömeges megrendelésével és ránk erőltetésével. Ő kapzsisága csak potom 4 millió eurót vágott zsebre „sikerdíj” gyanánt, amiről utólag halvány fingja sem volt, hogyan került a számlájára.

Ja, és itt van még a görögök Cseh Katikája, a luxus wellness börtönt is megjárt Eva Kaili, aki pár hónap tejben-vajban kényeztetés után, szinte újjá születve tért vissza a brüsszeli taposó malomba, hogy ott folytassa, ahol éppen abbahagyta. Mármint, a gátlástalan harácsolást, a luxus-kurválkodást és a magyarok toszogatását. És akkor, tényleg hadd ne beszéljek a Daniel Freud, a Cohn-Bendit, Verhofstadt, a Scholz és a Robert Habech-féle antropomorf alfa patkányokról, akik magyar gyűlölő mentalitásban, szellemi vagonlakósságban és külcsínre is simán beférnének a dákó román parlamentbe. Végül, csak halkan jegyezném meg, hogy anno pont az ilyen angyal arcú Salomék és gátlástalan tömeggyilkosok vádoltak és ítélkeztek a leghangosabban a nürnbergi vérbíróságon. Úgy látszik, hogy a történelem tényleg örökké ismétli önmagát.

Horváth András


Kanizsai Tibor:

Csak nézek magam elé
Néha csak úgy jönnek
Jönnek azok a gondolatok
Csak állok és dobok a tűzre
Füstje marja torkomat és szemeimet
Könnyezek pedig könnyek nélkül sírok
Csak nézek magam elé
Jelen vagyok, de teljesen máshol járok
Ha kérdeznek, csak rutinból válaszolok
Magány az emberek között
Repedések az idő falán
Mélyedéséből előkúszó múltárnyak

Csak nézek magam elé
Arcok az ablakban
Hangok a kút felől
Alak a pince mélyén
Árnyak a napvilágon
Csak állok és dobok a tűzre
Füst karcolta koromgondolat homlokomon
Csak vakarom és elvakarom
Vér és hamu körmeim alatt
Ha lemostam majd elköszönök