Egy XVII. századi francia teológus és könyvtáros arra a következtetésre jutott, hogy az ókori görög és latin nyelvű irodalom szinte teljes egészében hamisítvány. A bretagne-i születésű Jean Hardouin 16 éves korában lépett be a jezsuita rendbe, a később XIV. Lajos királyról átnevezett jezsuita líceumban volt könyvtáros, és komoly teológiai szövegkiadások, kutatások fűződnek a nevéhez.

Álnok szerzetesek

Hardouin elképzelhetőnek tartotta, hogy bizonyos művek eredetiek lehetnek (ide sorolta Homérosz, Hérodotosz, Cicero és idősebb Plinius munkáit), ám a többit egyértelműen hamisítványnak minősítette. Szent Ágoston és az egyházatyák, valamint a skolasztikusok sem jelentettek kivételt, sőt, szerinte Aquinói Tamás soha nem is létezett. Egy 1696-ban írott könyvében a könyvtáros úgy érvelt, hogy 14. századi renegát szerzetesek egy csoportja a felelős a nyilvánvalóan alacsony minőségű hamisításért, irányítójuk pedig egy bizonyos Severus Archontius volt, aki alatt egyesek szerint II. Frigyes német-római császárt értette.

Szerinte az álnok, ateista meggyőződésű szerzetesek célja az lehetett, hogy eretnekséget plántáljanak az anyaszentegyházba.

Az egyháztörténet is hamis?

Hardouin magát a Bibliát is revízió alá vette, a véleménye az volt, hogy az Újszövetség már eredetileg is latinul íródott, nem görögből fordították. Összességében úgy hitte, hogy a Péter utódjaként számon tartott Linusz, Róma második püspöke és a könyvnyomtatás feltalálása közötti korszak egyháztörténete egy az egyben hamis, és természetesen a kortárs világi irodalom is nagyrészt fabrikált.

Bár a jezsuita könyvtáros nem teljesen állt egyedül a nézeteivel, hiszen az egyházi dokumentumokat mások – köztük Baruch Spinoza és Thomas Hobbes – is erős kritikával illették akkoriban, őt mégis meglehetősen szélsőségesnek tartották, egyik kortársa például „arrogáns, hipotézis- és paradoxonfüggő alaknak” titulálta.