Annál is inkább, mert bár egyre több európai tagállam kormánya látja be, hogy nem terhelheti tovább a saját lakosságát, amely egyre inkább ellene fordul, a globális elitkörök és a hozzájuk kötődő szervezetek – NGO-k, Soros György hálózata, az Európai Unió brüsszeli vezérkara, háttércsoportok, a pénzügyi elit, az ENSZ – továbbra sem mondtak le a migránsok Európába való telepítéséről.
Az európai nemzetek tehát kezdenek már magukhoz térni – ennek következtében egyre több országban kerülnek kormányra a nemzeti szuverenitást védő és migrációellenes pártok –, ám a globális körök hatalmas forrásokat áldoznak a közvélemény meggyőzésére, „érzékenyítésére”, a migránsmentő civil szervezetek finanszírozására, a politikusok és kormányok befolyásolására.
De vajon miért teszik ezt? Miért akarják a globális és brüsszeli elitkörök mindenáron kiforgatni a sarkaiból Európát? Milyen terv, célkitűzés, filozófia húzódik meg emögött?
Erre válaszul újra és újra felbukkan Richard von Coudenhove-Kalergi (1894–1972) neve, akinek apja egy osztrák–magyar diplomata, anyja pedig egy szamurájcsalád leszármazottja volt.Nem véletlenül: Kalergi az a személy, aki 1923-ban megindította a Nemzetközi Páneurópa Uniót, 1925-ben pedig Praktischer Idealismus címmel könyvet írt arról, hogyan képzeli el Európa hosszú távú jövőjét. Márpedig ha alaposabban megnézzük, hogy Kalergi mit is vázolt fel, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy céljai kísértetiesen hasonlítanak azokra a törekvésekre, amelyek egyfelől a brüsszeli elitet, másfelől pedig a Soros György mögött is álló globális köröket jellemzik napjainkban – akár az unió döntéshozó fórumain és zegzugos termeiben, akár a Földközi-tengeren cikázó NGO-hajók tevékenységében, akár a fősodratú sajtóban és médiában. Foglaljuk össze röviden, hogy Coudenhove-Kalergi milyen terveket és célokat fogalmazott meg!
Az 1922-ben megjelent Páneurópa – egy indítvány, illetve az 1923-ban publikált Páneurópa című műveiben világosan kifejtette, hogy egy egyesült európai államot kell létrehozni, amely szupranacionális, azaz nemzetek feletti lesz.
Kiáltványában úgy fogalmaz: „A kiemelt nemzeti érzületű emberek konfliktushoz, az háborúhoz, az pedig káoszhoz vezet.” Vagyis a nemzeti érzés káros, elvetendő, ehelyett kell létrehozni a szuperföderális rendszert, amelyet mai szavakkal Európai Egyesült Államoknak nevezhetünk, és ez része lesz egy átfogó, új világrendnek, amelyben a népek egyesülnek és feloldódnak.
A Praktischer Idealismus című könyvében részletezi azt, hogy milyen jövő várhat a szupranacionálissá vált és egyesült Európára. Különös hangsúlyt helyez arra, hogy a jövő Európáját nem az őshonos népek birtokolják majd, hanem egy kevert fajú, „fajta alatti” embertípus, amely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Ennek érdekében Európa népeit színes népekkel – ázsiaiakkal, afrikaiakkal – kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli, gyökértelen sokaság, amelyet a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tud uralni.
Ez az új embertípus egy eurázsiai-negroid keverék lesz, amely leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlítana.
Tervei megvalósításának első lépéseként az európai nemzetek önrendelkezési jogától való megfosztását hirdette; ezt követné a nemzeti közösségek megszüntetése a tömeges bevándorlás (!) és az etnikai szeparatista mozgalmak által. Mindezek tényszerűen kiolvashatók Kalergi kiáltványából és könyveiből. Ettől persze még mindez lehetne pusztán egy hóbortos ember ömlengése, amelynek semmilyen jelentősége sincs, különösen nem napjainkban.
Csakhogy a tények nem ezt mutatják, hanem azt, hogy Kalergi igen nagy befolyásra tett szert a 20-as évektől kezdve, mozgalmához pedig meghatározó európai politikusok csatlakoztak. Mindennek hátterében az áll, hogy Kalergi megörökölte nemesi származású, diplomata édesapja kiváló politikai kapcsolatait, fontos közéleti személyiségek tárgyaltak és egyeztettek vele. Talán az sem mellékes szál, hogy már egyetemista korában csatlakozott a Humanitas nevű bécsi szabadkőműves páholyhoz.
Egészen röviden: Kalergi 1923-ban elindítja a Nemzetközi Páneurópa Uniót, amelyhez rövidesen olyan neves politikusok kapcsolódnak, mint a cseh Masarik és Benes (utóbbi szabadkőműves), míg Max Warburg bankár 60 ezer márkával támogatta a mozgalom indulását.
A Nemzetközi Páneurópa Uniót Ignaz Seipel, illetve Karl Renner osztrák kancellár vezette. Később bekapcsolódtak jelentős francia politikusok is: Leon Blum, Aristide Briand, Alcide De Gasperi (utóbbi nevét gyakran halljuk az unió alapító között).
A nácizmus és a fasizmus felemelkedésével a mozgalom háttérbe szorult, ám a háború végeztével hatalmas erővel éledt újjá, „hála” Kalergi fáradhatatlan tevékenységének. Kalergi megnyerte magának Winston Churchill (!) és a B’nai B’rith nevű zsidó érdekvédő szervezet támogatását. Churchill híres, 1946-os zürichi beszéde is az ő szellemiségét tükrözte vissza, amelyben a brit politikus egy „egyesült Európa” létrehozására tett javaslatot.
Komoly lobbimunka eredményeként a Kalergi- és Churchill-féle tervet elfogadta az Egyesült Államok kormánya is, és a CIA hozzákezdett a terv megvalósításához, de legalábbis elősegítéséhez.
A páneurópa-mozgalomból kinövő Páneurópai Unió tagjai között volt egyébként Thomas Mann, Charles de Gaulle, Konrad Adenauer, Franz Josef Strauss, Bruno Kreisky, Georges Pompidou. Kalergi 1973-as halála után Habsburg Ottó lett a mozgalom tiszteletbeli elnöke.
Kalergi emellett 1947-ben kezdeményezte az Európai Parlamenti Unió létrehozatalát is.
Fontos még, hogy Kalergi elsőként kapta meg életművéért a Nagy Károly-díjat, amelyet Aachen városa adományoz azóta is azoknak, akik az európai egységért tevékenykednek.
Nézzük ezek után, milyen célokat tűz ki maga elé a brüsszeli elit, Merkel és Macron, a hozzájuk kapcsolódó nyugat-európai balliberális politikusok, Juncker, Timmermans és a többiek, valamint a globális elit.Bevallott és vállalt céljuk a csúcsföderális Európai Egyesült Államok megteremtése, az unión belül a döntéshozatal központosítása, a gazdasági, pénzügyi, adózási, társadalmi stb. ügyek uniós szinten való irányítása – vagyis a tagállami, nemzeti szuverenitás háttérbe szorítása.
Céljuk a migráció megszervezése, amely életbevágóan fontos Európának (lásd Mogherini külügyi főbiztos), az illegális migráció legálissá tétele és ezzel a menekültek és a gazdasági bevándorlók összekeverése, a migráció emberi joggá avanzsálása (lásd az ENSZ erre irányuló, Soros emberei által irányított erőszakos nyomulását).
Bevallott céljuk ezenkívül a kultúrák, a vallások összekeveredése, a multikulturalizmus, a migránsok integrálása, amely lényegében véve már a fajok keveredésének előszobája.
A tények tehát fehéren-feketén azt mutatják, hogy a jelenlegi brüsszeli és globális elit, valamint Coudenhove-Kalergi gróf céljai, tervei nagyjából és egészében megegyeznek. (És azt is hozzá kell tenni, hogy a szabadkőművesség ritka megnyilvánulásai is tartalmukban hasonló szelleműek.)Persze ettől még lehetséges lenne, hogy a gróf páneurópa-mozgalma és a mai globalisták elképzelései közötti kísérteties hasonlóság pusztán a véletlen műve. Tény az is, hogy Juncker, Merkel, Soros, Macron, Timmermans, Mogherini és Sargentini sem beszél soha Coudenhove-Kalergi gróf úrról és az ő mozgalmáról. Ugyanakkor az is tény, hogy soha sem cáfolták az összefüggéseket a két koncepció között.
A gróf halála után díjat alapítottak a nevével. A Coudenhove-Kalergi Európa-díjat azok kapják, akik a névadó szellemében ténykednek egy nemzetek feletti, szupranacionális európai egységért.
Ezt a díjat megkapta már Van Rompuy, az Európai Tanács volt elnöke (ízig-vérig föderalista), illetve 2010-ben nem más, mint Angela Merkel. Ha valaki tehát összefüggést látna Kalergi elképzelései és a mai európai és globális elit elképzelései között, az a liberális fősodor szerint természetesen menthetetlen eset… Ki gondolhatja komolyan, hogy ma Európában egy régi elképzelés kezd szárba szökkenni? „Csak” azok, akik a tényekből és a köztük lévő összefüggésekből indulnak ki.
Egyébként meg persze teljesen mindegy: Kalergivel vagy Kalergi nélkül, Kalergi-díjjal vagy anélkül, a lényeg az, hogy Európát meg kell menteni egy végtelenül káros és veszélyes koncepció érvényre jutásától.
A szerző politológus / Forrás
