A Kreml tornyában az óra éjfélt ütött. Az Elnök nyugtalanul forgolódott ágyában a Kreml-ben lévő lakosztályában.


Beküldte: DJLaszlo

 Nehezen jött álom a szemére amúgy is, de a harangszó még fel is ébresztette.
A sötétben a függönyök mellől beszivárgó bágyadt fényben még ki tudta venni a hálószoba berendezéseinek halvány körvonalát. De ahogy le-lecsukodó szemhéjai alól még pásztázta a szobát az egyik sarokban furcsa és szokatlan alakot vélt felfedezni.
Az alak egyértelműen emberre emlékeztetett, de nagyon magas emberre hasonlított, amelyik mozdulatlanul állt és úgy tűnt, hogy őt nézi, holott az arcát egyáltalán nem lehetett kivenni a sötétben, mégis egyértelmű volt számára, hogy a jelenés őt „nézi”.

Az Elnök kezei az éjjeli asztalon lévő lámpa kapcsolója felé tapogatóztak, amikor hangot hallott.
A hang mély volt, kissé félelmetes is, ahogyan – bár egyáltalán nem volt hangos, mégis – betöltötte az egész hálószobát. És noha a hangot oroszul értette, de valahogy nagyon régiesen is hangzottak.
És az alak csak annyit mondott: - Ne készíts világosságot, mindjárt megmutatom magam neked.
És valóban: ahogyan a sötét alak közelebb lépett, úgy vetült rá valahonnan ezüstös fény, amely jól láthatóvá tette a jelenést.
Kétségtelenül ember volt, méghozzá nagyon magas ember, az Elnöknél sokkal magasabb, és látszott rajta, hogy az illető férfi és nagyon furcsa ruházat volt rajta: páncélt és sisakot viselt és oldalán hatalmas szablya függött. Arca nagyon szép és nagyon férfias arc volt ápolt bajusszal és szakállal. Tekintete olyan volt, mint ami mindenen áthatol, de mégis barátságos.
- Ki vagy te? - kérdezte az Elnök remegő hangon.
- Én vagyok I. László király, a magyarok királya! - felelt az alak.
- De hát Magyarország köztársaság! – nyerte vissza a lélekjelenlétét az Elnök.
- Igen, tudom én azt, én 1077-től 1095-ig voltam a magyarok királya – felelt.
- Akkor hogy kerülsz ide és miért? - kérdezte az Elnök.
- Engem a Teremtés Ura, az Égi Seregek Vezére, a Magyarok Istene küldött hozzád! - felelt a király – és azért jöttem, hogy megvilágítsam az elmédet! Hallgass hát meg és csak utána kérdezz, ha marad még kérdésed?
Az Elnök nem felelt – igazából nem mert felelni, jobbnak látta, ha most még hallgat.

És a király elkezdte:
- Úgy tudom, hogy te vagy minden oroszok cárja? - az Elnök nem mert közbeszólni, csak biccentett a fejével. - Nos, én azért jöttem, mert odafent úgy látjuk, hogy fontos döntés előtt állsz, amely érintheti az én országomat is, de még magad sem tudod, mi lenne a jó elhatározás? Mi magyar országvezetők összeültünk és egy jó megoldási javaslatot készítettünk, amely jó lenne Oroszországnak és úgy lenne jó Magyarországnak is, hogy egyik ország sem szenvedne kárt és hátrányt a másikkal szemben – jó, vannak, akiknek ez nem lesz jó, de azok semmiképpen sem Oroszország és Magyarország. És égi vezértársaim engem bíztak meg vala, hogy ezt elmondjam neked.
Az Elnöknek fel sem tűnt, hogy a király magyarul beszélt, mivel minden szavát oroszul értette és pontosan értette.

László király folytatta: - Láttuk odafent, hogy te és az országod megnyert egy nehéz háborút rossz testvéreid, a kijevi rusz ellen. És azt is láttuk, hogy ezért most Európa teljesen elfordult tőletek, és még azon országok sem mernek pisszenni sem, akiknek a ti győzelmetek nem lett volna ellenére, de most mégis ki vannak szolgáltatva a napnyugati országok kényének-kedvének, gondolok itt a bolgárokra, szerbekre és persze a sajátjaimra, a magyarokra is. Mi a teendő – ahogy ezt egy vezetőtök, bizonyos Lenin, mondta és írta vala, hej! nagy zsivány ez ott fenn a Pokol Mennyországhoz közeli részén, folyton forradalmat szít a Pokolban, de eddig mindet sikerült az Ördögangyaloknak leverniük, szerencsére. Merthogy tudd: az Ördög is angyal, méghozzá fő-angyal és az Úr fontos eszköze abban, hogy próbára tegye az Ember Hitét, sokszor tartanak megbeszélést is és utána az Ördög semmi mást nem tesz, mint megvalósítja az Úr akaratát – már azokon és azokkal, akiknek a hite nem túl erős, hogy megállják a kísértést – megjegyzem az Úr nagy bánatára mindig sokkal kevesebben vannak, akik kitartanak hitükben, mint azok, akik meginognak. És bizony a Pokolban is személyre szabottak a próbák: például van egy Adolf Hitler nevű német vezető – igen nagy zsivány vala életében, az tény – akinek semmilyen testi keservet nem kell elszenvednie, mivel a Pokol és a Menny között egy felhőn ül egy íróasztal mellett, ámde nehéz az ő dolga, mert hébert kell oroszra fordítania. Igaz, egy másik közeli felhőn meg egy Sztálin nevű szovjet vezető üldögél egy másik íróasztal mellett, és bizony neki sem kicsinység az ő feladata, mert ő meg szintén hébert fordít, de németre! Ládd! Ott is megvan mindenkinek az ő keresztje, aki nem volt jó ember annak idején a Földön. Időnként Jézus visz nekik – irgalomból – egy-egy kancsó vizet, és elviszi lektorálásra, amit leírtak vala, de bizony még nagyon sok fejlődni valójuk van és hát a munka is sok, mindketten a Talmuddal kínlódnak, de ezek a bolond zsidók folyton új és új részeket írnak hozzá és bizony azokat is fordítaniuk kell. Szóval igazából nemhogy kevesebb, de inkább még folyton több is lesz a dolguk. Én nem irigylem őket, az biztos.

Igaz, hogy én és magyar vezető társaim nem vagyunk büntetésben, sőt, hétvégén nekem mindig van egy kis kun, és besenyő üldözésem is, ahol annyit levághatok közülük, amennyit akarok – nálunk a magyarokkal hitvány magyar vezetők büntetéseit mi magunk szabhatjuk ki – mert, csak hogy tudd: nem a zsidók az Úr kiválasztott népe, hanem a magyar, úgyhogy ezt az Úr teljesen ránk bízta – tehát például nálunk a mennyei latrinát egy bizonyos Károlyi Mihály takarítja váltásban egy Kun Bélával, a szaros vödröt meg egy Rákosi Mátyás hordja szintén váltásban egy Kádár Jánossal a trágyadombra. Igaz, hogy mi emberségesek is vagyunk, úgyhogy odakuporodhatnak az asztalunk mellé kutyamódra ezek a bestyék, aztán időnként vetünk nekik egy-egy félig lerágott csontot, mégse pusztuljanak már éhen (meg hát van másnap is, akkor is takarítani kell a szart) – tudod, mi ott gyakran tartunk vitézi tornákat a kun és besenyő üldözésen túl is, és ahhoz bizony nem elég ez a „zöld” étek, amit most itt a Földön annyira forszíroznak, a lovagi tornákhoz kell ám az erő!
Na, de sokat beszéltem már és még mindig nem mondám néked a lényeget! - az Elnök közben teljesen elábrándozott, mint egy gyermek, amely jó mesét hallgat – úgyhogy feleszmélt és udvariasan csak annyit vetett közbe: - Semmi baj, jó király, csak folytasd!.

És a Király folytatta.
- Kedves Cár, kezdjük hát a végirül:
Te is ösmered a magyarok történetét, tudod jól, hogy a neked elmúlt kétszáz évben nem sok közös dolgotok sikerült vala jól, mondhatni egy sem. Levertétek 1848-49-et – ahol a magyarok olyan zászló alatt harcoltak volt, amely zászlót egy Habsburg-nádor orosz felesége javasolta a magyaroknak! –, aztán az I. világháborúban a pánszláv őrület alatt fenyegettétek a magyarokat – habár a háború végén meg úgy százezer magyar hadifogoly harcolt a szovjethatalomért, miközben a pánszláv testvér csehek meg éppen hogy ellene szerveztek légiót! -, aztán a II. világháborúban a magyarok – önhibájukon kívül – meg ellenetek harcoltak (igazából csak az I. háború után elvett és visszakapott területeiket szerették volna megtartani), utána ti megszálltátok Magyarországot, rájuk kényszerítettétek a rendszereteket, majd levertétek 1956-ot, és csak 1991-ben „pasli damój” végleg.

Nem gondolod, hogy most jött el az idő, hogy ezen végre változtathass???
Megmondom én a választ: de igen! És méghozzá a saját jól felfogott érdeketekben!
Magyarország most gyenge és az égvilágon semmi esélye arra, hogy a Nyugat bármit is visszaadjon a tőlük elvett – és még sok helyen a mai napig is többségében magyarok által lakott – területeikből. Ez biztos. Annyira biztos, mint a halál, én már csak tudom.
A ti érdeketek az lenne, hogy Európa közepén legyen egy nagyon erős – területében is jelentős – ország – Magyarország –, amely a ti szilárd szövetségesetek!!! és azért szilárd szövetséges, mert nektek köszönheti, hogy ősi határai visszaállíttattak!!!
Ebből az is következik, hogy az viszont nem engedhető meg, ami most van, hogy ott van a sejhajotokban egy nagy Románia. Olyan Románia, amely mindig és bármikor kapható az árulásra. Ha fenntartjátok ezt a Romániát, pláne hozzácsatolva még Moldovát is, akkor ugyan lesz a talpatok alatt egy ideig-óráig szövetséges ország, de ez olyan ország lesz, amely bármikor ellenetek fordul, ha az érdekei úgy kívánják. És nyugodj meg: lesz olyan, hogy az érdekeik majd úgy kívánják.

Mit kell itt tenni: nos, Romániából egy kis, elszigetelt, körbezárt országot kell csinálni, amelynek az üstöke szilárdan a kezetekben van!
Oda kell adni a magyaroknak nemcsak Kárpátalját és Máramarost, de Erdélyt és Moldovát, sőt Ukrajnából a Kárpátokon túl a Fekete-tengerig terjedő részt és az ugyanide eső román részeket is!!! Hogy Magyarországnak úgy legyen Fekete-tengeri kijárata, hogy azon keresztül veletek bármikor kapcsolatban lehessen. Mi ott fenn, nagyon jól látjuk a földrajzot és annak logikáját is. Ezzel létrejön egy olyan Magyarország, amely veletek állandó kapcsolatban lesz és nektek köszönhetően lett akkora, mint amekkora és kapcsolata veletek. Ezt a magyarok soha nem fogják elfelejteni és soha nem fogják szem elől téveszteni. Értelemszerűen a szlovák pánszláv testvéreket is rá kell vennetek, hogy ehhöz a Magyarországhoz csatlakozzanak. El ne felejtsem: a volt lengyel területeket is Magyarországhoz kell csatolni. Egyrészt mert a lengyelek nem érdemlik meg, hogy ők kapják meg ezeket a régiókat, másrészt jó részük az Osztrák-Magyar Monarchia idején ebbe a birodalomba tartozott, és jó dolguk volt, úgyhogy jó dolguk lesz a magyarok körében is – mondom én ezt úgy, hogy az én anyám amúgy lengyel volt.

A magyarok meg majd adnak autonómiát ezeknek a népeknek, az én magyar népem a világ népei közül a legtoleránsabb és legbefogadóbb nép, utánuk ti, oroszok jöttök mindjárt – majd támogassátok egymást, ha némely népfajzatok túlságosan elszemtelenednének itt is ott is.
Azonban nem szabad, hogy a magyarok egyedül maradjanak. Úgyhogy a bolgároknak vissza kell adni Romániából Dobrudzsát, meg amire még Havasalföldből igényt tartanak, továbbá hozzájuk kell csatolni Észak-Macedóniát egy az egyben, és a ti általatok vezetett döntőbizottság előtt határkiigazítást csinálni köztük és a szerbek között. Ugyanezt a határkiigazítást meg kell ejteni a szerbek és magyarok között is úgy, hogy a Ferenc-József csatornáig Magyarország visszakap területeket a Vajdaságból – itt lakosságcserét is lehet eszközölni –, hogy ezzel a két ország között tényleg végleges határ jöjjön létre egyszer és mindenkorra. A szerbek természetesen visszakapják a teljes Rigómezőt – albántalanítva – és Montenegrót, valamint Bosznia-Hercegovina szerbek lakta részeit. Bosznia-Hercegovina maradék része Magyarországhoz csatlakozhat, akárcsak Horvátország és Szlovénia is, utóbbiak természetesen az 1868-as horvát-magyar kiegyezés elvei szerint.
Ha most ránézel a térképre, azt látod, hogy van egy relatíve nagy Magyarország, egy erős Szerbia és egy erős Bulgária. És mind a három ország a te/ti szövetségeseitek. Elkötelezett szövetségeseitek.
És piacaitok is, ahogy ti is nekik.
És máris nem vagytok egyedül!

Ja, és még annyit: én szent király vagyok a katolikus vallásnál. Nem bánnám, ha – akárcsak elődöm, I. Szent István király – én is szent lehetnék a ti ortodox vallásotokban is. Hidd el, nem magam miatt mondom én ezt: engem a magyarjaim a mai napig nagyon tisztelnek, becsülnek és szeretnek, és ha azt látják, hogy ti ugyanígy vagytok felém, akkor ez is összekötő kapocs lehetne az orosz és a magyar nép között. (Nagy kár, hogy a magyarjaim nem értik, hogy mennyivel közelebb van a magyar és az orosz nép egymáshoz, mint azt bárki is gondolná, kezdve a megszámlálhatatlan közös szavunkkal, hogy csak két fontosat mondjak: ebéd és vacsora – abjéd és vecsera nálatok - , zárva a tréfa kedvéért a bolhával, amely nálatok blaha, még megemlítve a Balatont is, amely nálatok meg boloto, és folytatva a két nép lelki alkatának nemhogy hasonlóságával, de azonosságával és külső megjelenésével, mivelhogy egy magyar paraszt pont úgy néz ki, mint egy orosz muzsik).
Hanem nekem most már mennem kell, elkezdett pirkadni.
Megértettél-e Cár uram, van-é bármilyen kérdésed? - zárta szavait a Király.
Az elnök szóhoz sem tudott jutni. Nagynehezen kinyögött egy igent és alighogy ezt kimondta, az alak köddé vált.

És valóban: a Nap első sugarai már megcsillantak a Vaszilij Blazsennij székesegyház hagymakupoláin.
Elhúzta a függönyt és olyan frissnek és tetterősnek érezte magát, mint szinte még soha.
Gyorsan megborotválkozott, felöltözött – ezúttal katonai egyenruhát húzott, amely nadrágjának oldalán a teraszajtóban állva, míg behúzta a derékszíjat, megcsillant a nap az arany lampaszon – felhörpintette a „csajt” és telefont ragadott.
Először a moszkvai pátriárkát hívta. A beszélgetés kissé egyoldalú volt: a válaszok da, da, da, szicsász voltak, az Elnök elégedetten tette le a kagylót.
Utána felhívta „babéros”-t, a külügyminiszterét és utasította, hogy azonnal hívják be a magyar, a szerb és a bolgár nagyköveteket a Kreml-be, mert sürgős beszéde van velük.
Elégedetten tekintett az íróasztalán lévő Európa-térképre, amelyen még mindig jól látszottak a Király kardhegyének nyomai, ahogyan belekarcolta abba az új határokat. Elővett egy piros alkoholos filcet és a karc nyomait pontosan követve ő maga is belerajzolta vörös színnel az új határvonalakat.
Újra tárcsázott, ezúttal a titkárságának a vezetőjét kérette és amikor Medvés megjelent, odaadta neki a térképet, hogy a vezérkar tagjai részére, meg a három nagykövetnek készíttessen színes másolatokat belőle, és délutánra hívja össze a Nagy-Vezérkar összes haderőnemének vezetőit és szakértőit.
Nagyon fontos és sürgős dolgunk lesz – mondta végül az Elnök.
A gépezet beindult.