Ez egy olyan utószó (vagy első hozzászólás) a fent leközölt íráshoz, ami valójában nem tartozik a Pesti Srácok cikkhez, de amikor DJLaci elküldte nekem, és elolvastam, egyik-másik mondatában megérintett az Undor-gyűlölete.

3 emlékezetes találkozásom a "csúnya bácsikkal"

Az ötvenes években születettek - még Budapesten is ritkán találkoztak "ferdehajlamú" (akkor így hívtuk) bár az utcai szlengben egyszerűen csak "buzi"-nak vagy "fasszopó buzi"-nak titulált személyekkel.

- Először úgy 9 évesen a 47-es villamos peronján - kezemben egy madzaggal átkötött, több helyen kilyukasztott papírdobozba csomagolt teknősbékával - vártam, hogy hazaérjek Angyalföldre és új, ajándékba kapott zöldes-barna állatkának megmutathassam az új lakóhelyét. Az értéke a szememben óriási volt, repestem az örömtől, félpercenként belestem a tetején lévő jobban kivágott résen, hogy ott van-e még. Anyámat 3 hétig kellett puhítani, mire egy lemondó sóhaj után kimondta a varázsmondatot: "-Rendben, de Te fogod tisztán tartani az állatot". Akkoriban még "zötyögtek" és himbálóztak a villamosok várt még rám vagy fél óra, hogy hazaérjek. Aztán megszólított egy "bácsi" "-Mi van abban a dobozban kisfiú?" - kérdezte. Boldogan-komoly arccal azonnal válaszoltam: "Teknősbéka!". A bácsi kicsit közelebb hajolt hozzám és barátságosan megkérdezte: "Megmutatod nekem?" Repestem az örömtől, emeltem volna feljebb a dobozt - amit két kézzel, a madzagon lógva magam elött tartottam, de közel volt és már nyúlt is a doboz felé. Háttal, a peron falának támaszkodtan, rajta kívül még 3-4 személy álldogált a peronon. A következő pillanatban viszont a "barátságos bácsi" váratlanul kifordítva a kezét, tenyérrel a doboz mögött, "l'agyan" belemarkolt a lábam közé. Rövid - megdöbbenés után 1-2 másodperccel úgy összerándultam, hogy a peronon állók egyike rögtön észre is vette és kitalálhatta mi történik. Egy 20-30 év közötti srác lehetett, és egy lépést téve, nyakánál vagy vállánál fogva azonnal hátra rántotta az idős embert és röviden mocskos buzinak nevezve már ütötte is a fejét. Valójában idõm se volt megemészteni a történéseket, a dolog már el is intéződött mire a megállóhoz érkeztünk. A reszkető öreget az közelben álló néhány utas helyeslő szávainak kíséretében a srác lelökdöste a peronra és lentről visszaszólt nekem: "Minden rendben, öcsi?". Szólni ugyan nem tudtam, de többször is igennel bólintottam. Intett még egyet én meg lassan hazaértem első és egyben utolsó teknősömmel. Anyunak nem mondtam el mi történt... egy nagyfiú nem panaszkodik ugye?

- A második esetnél 16-17 éves lehettem, szintén hazafelé mentem, látva, hogy a Lehel úton mindjárt beérkezik a 12-es villamos - akkor még az is nyitott peronos volt - rövid sprinteléssel el is értem még az éppen elinduló teljesen zsúfolt villamos utolsó peronját. Egy középkorú férfi - a peron lépcsőjén állva - látva, hogy futok, hátralépett egyet, helyet hagyva nekem. Mondtam neki egy rövid "Köszi"-t és az utca felé fordulva kétoldalt kapaszkodva, különösebb gondolatok nélkül néztem ahogy elfut előttem a macskaköves út. A Dózsa György úti megállónál ugrottam fel, mögöttem, szintén az utca felé fordulva ott állt a férfi... Megbillent a villamos, kicsit nekidőlt a hátamnak, mire ösztönösen, kihomorítva még jobban előrébb dőltem. Aztán jött a következő billenés és a mögöttem álló újból nekem szorult. Nyár volt egyszál ingben voltam - és éreztem, hogy teljesen felizgult ... (Persze tudom, hogy szép hátam van, de nem az ilyeneknek tornáztattam. Nyakamat visszafordítva felnéztem rá, mire egy (szó szerint) kacér és örömteli pillantást vetett rám, majdnem elröhögtem magam, de úgy döntöttem, hogy nem ismerkedek. Lehet, hogy a reagálásomat félreértette, de elkezdett nyomulni, én meg balkézzel elengedve a hosszú, függőleges kapaszkodót, rövid, de gyors mozdulattal könyökkel kb. a gyomrába ütöttem. Nem néztem hátra. Valószínűleg jó helyre érkezett a könyököm, mert rögtön rám borult - némi hörgés kíséretében - alig bírtam újra megkapaszkodni kezemmel és teljes súlyát Atlaszként tartva érkeztünk meg a megállóba. Gyorsan leléptem és mielőtt leesett volna "lesegítettem" az éppen éledező fickót. Ott rögtön leült a járdára, a villamos indult és így ott hagytam... Látszólag senkinek nem tűnt fel mi történt, talán a "melegre" gondoltak - azért lett valaki rosszul egy nyári napon és nagyjából stimmelt is, amit nem bántam mert akkoriban nem(sem) szerettem túlságosan, hogy bármilyen érdeklődés középpontjába kerüljek.

- A harmadik "találkozás" egy álmos reggeli napon kevéssel hét óra elött a 84-es buszon történt meg. Budapesti Kőrszálló volt a végcélom, a csuklós elvitt a XIII. kerülettől egyenesen odáig. A hátsó peronon támasztottam a busz hátulját, menetiránnyal szemben állva. Időnként huppant egyet - nehogy elaludjak - a reggeli kávé még nem hatott teljes erővel. Valahol félúton, az egyik megállóban, megjelent egy kb. velem egyidős jó alakú srác. Szimpatikus arc, jó 10 centivel magasabb volt nálam. Kicsit irigyeltem, hogy én a 170 cm-nél megállva a lányok számára csak éppen elértem az elfőttük lebegő "céljuk" alsó részének a közepét, de azért nem okozott nagy problémát az életemben. A srác mellém állt, a sarokba én meg elvettem a balkezem a fogódzkodóról. Suhantunk és ugrálgattunk tovább a reggeli forgalomban. Néhány perc múlva hírtelen 100%-osan felébredtem. A bal vállamon, hátul megéreztem valamit, arra néztem és azt láttam, hogy a nálam - szerintem jobb képű srác, fogva a kapaszkodót a hüvelykujjával óvatosan fel-le mozgatva jelzi a szándékát. Nagyon ledöbbentem. Ránéztem és csak ennyit tudtam kérdezni: ""-Te normális vagy? Pont engem szúrsz ki, amikor Pesten annyi jó nő mászkál. bocs’, de nem hiszem, hogy mi összepasszolnánk." - Azonnal elhúzta a kezét, azt mondta; "-Bocs"... Addigra a Moszkva térnél jártunk, onnan két megálló volt a Körszálló/Fogaskerekű végállomása, lassan magamhoz tértem. Egyszerre hagytuk el a buszt, maga elé engedett, én vissza se fordultam, mert még mindig nem hittem el, ami történt... A gyerek jobbat érdemelt volna nálam az biztos - persze én ilyen "váratlan találkozásnál" - földön, vízen, levegőben - mindig a nőkre gondoltam (és ez azóta se változott).

De nem véletlenül írtam le ezeket a gondolatokat... Az ember (feltéve, ha nem lesz öregkorára Amnéziás) nem tudja elfelejteni, ami részben meghatározó pontja volt az életének. Időnként "elő jönnek az emlékek" - amik talán segítenek abban is, hogy emberi módra, azaz ésszel és ne csupán ösztönös érzelmi döntéssel oldjunk meg nem mindennapos problémákat.

A Neokohn.hu nevű zsidó hírportál konzervatív-liberális zsidó oldalként úgymond „népszerűsítették” az Iszlám Állam terrorszervezetet.
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other...&ei=49

zsakutca................

A retekklub egyik al-szenny-csatornáján megy a "Való Világ" nevű borzalom. Én elvből nem nézem, de a feleségem igen. És nem "élvezetből" teszi, hanem mivel pedagógus (annak a szakmának a szinte teljes spektrumával, azaz óvónőtől kezdve a középiskolai tanárig - mert ennyi képzettsége van, amúgy magyar-történelem-ének-zene szakos tanár, de eredetileg óvónő volt, csak tanult tovább), szóval mivel a feleségem pedagógus, így abszolút nevelői szemmel figyeli a "villába" bekerült, hm? hogy is mondjam, jó, használom az ő megnevezését: "lényeket".
És el van szörnyedve rajtuk, hogy fiúk-lányok milyenek?
Először is: abszolút műveletlenek. Másodszor: iszonyatosan felületesek. Harmadszor: nem tudnak egy ép gondolatot kerek, egész magyar mondatokban megfogalmazni. Negyedszer: a lányok borzasztóan erőszakosak, míg a fiúk iszonyúan mimózák (sírósak!!!), nyámnyilák. Van egy-két többé-kevésbé kivétel, akiket viszont a többiek - a sülthülyék - szívből útálnak.
Hogy egy ilyen társaságból mennyire lehet általánosítani a mai fiatalságra, ezt nehéz megmondani - nyilván a kiválasztásnál tudatos volt a hülyék többségbe hozása, ideértve a garantált idegi labilitást (hogy jó sok konfliktus legyen a "villában" - elvégre a néző a "hirigre" kíváncsi - megjegyzem mármint az a néző, aki szórakozásból nézi ezt a szörnyűséget, aki maga sem különb a nézetteknél).
Ezzel együtt lehangoló a kép.
Nagyon lehangoló.