Ezen a cikken sokat rágódtam, töprengtem, hogy megírjam-e a gondolatot, ami bennem motoszkál már nagyon régen, érdemes-e megírnom, érdekel-e ez bárkit is rajtam kívül??? Mostanra szántam rá magam, hogy megteszem.

Azon gondolkodtam, hogy mi is az emberiség legnagyobb és legsúlyosabb betegsége??
Könnyen rá lehetne vágni, hogy a rák, vagy a himlő, a pestis, a spanyol-nátha (a covid – na ez utóbbit biztos nem mondanám!) és sorolhatnánk a sok millió áldozatot szedő legkülönfélébb más kórokat napestig.
Ha azonban az embert test és lélek egységének tekintjük, és jobb híján nem nagyon tekinthetjük másnak, akkor a lélek betegségeit is ide kell vennünk az általános emberi betegségek közé.
Nyilván adja magát első helyre ’lélek-betegség’-ként – a hülyeség! Az általános emberi hülyeség, az elhülyülés. Nehezen tudnék ezzel a kórismével vitatkozni – lévén, hogy mélyen egyetértek ennek olyatén megfogalmazásával, miszerint a bolygón az intelligencia mennyisége állandó – de a népesség meg növekszik…
😊😊 😊
Azonban van egy sokkal általánosabb, végtelenül emberi és végtelenül általános – mondhatni: tömeges – lélek-betegség.

Nem feszítem tovább – ez a STOCKHOLM SZINDRÓMA!!!
Most nyilván többen felkapjátok a fejeteket és talán még azt is gondoljátok rólam, hogy engem meg az előbb jelzett lélek-betegség kaphatott el, azért írok ilyen „hülyeséget”?!
Megmagyarázom, hogy mire is gondolok.

Előbb azonban pár gondolat, hogy mi is az a Stockholm-szindróma?

A Wikipédián fenn van a szócikk, rákereshettek, röviden arról van szó, hogy a 70-es években bankrablók, stílszerűen egy bankrablás során, túszokat ejtettek és a túsztárgyalások elhúzódása során a túszok kezdtek pozitívan kötődni a túszejtőikhez (csak hogy még érthetőbb legyen: a potenciális gyilkosaikhoz – elvégre a túszejtés a túszok életével való „játszadozás” volt!!! – közönséges és brutális zsarolás!!!), merthogy amúgy a túszejtő bűnözők normálisan, mondhatni: „emberien”, bántak a túszokkal, nem volt bántalmazás, kínzás, pláne nem emberölés, rendesen ellátták minden emberi szükségletük oldaláról a túszaikat, akik ennek folytán elkezdték megkedvelni a túszejtőiket, sőt a követelések során átálltak a bűnözők oldalára, és a tárgyalások elhúzódása miatt a kintieket kezdték el gyűlölni, annyira, hogy az eset lezárulta után a bírósági eljárásban kimondottan mentő vallomásokat tettek a túszejtőkre (amikor már semmilyen kényszer hatása alatt sem álltak!), és később is tartották közülük többen is a kapcsolatot az elítélt bűnözőkkel.
Röviden tehát ezt a jelenséget hívják Stockholm-szindrómának.
A pszichológusok ezt mindenféle érzelmi oldalról magyarázzák.

Én másképpen látom.
Itt a túlélési ösztönről van szó, semmi másról.
A túlélési ösztön elsődleges manifesztációja pedig az ALKALMAZKODÁS!!!
A túszok – akik mindenképpen túl akartak élni – talán nem is mindig tudatosan, sőt: valószínűleg döntő részben tudattalanul – ALKALMAZKODTAK!!!
Alkalmazkodtak az új helyzethez – alkalmazkodtak a helyzet új uraihoz.
És az alkalmazkodás során odáig is elmentek, hogy AZONOSULTAK is a felettük parancsolókkal!!!

Nem ismerős ez a helyzet a történelem során az emberek tömegeit illetően??
Hogy csak egy egészen közelmúlti példát vegyek: a tavaly októberi izraeli túszdráma kapcsán az izraeli társadalom eljutott oda, hogy a kormányt okolja a túszok ki nem szabadításáért! Holott – észnél legyünk már! – a bűncselekményt (túszejtés) a Hamász terroristái követték el és nem az izraeli kormány (most ne menjünk bele a kérdés politikai részébe, hogy a zsidó-palesztin konfliktusban kinek van igaza és kinek nincs – kérlek benneteket, hogy ne ilyen aspektusból nézzétek most a kérdést és ne is ilyen szempontból szóljatok hozzám majd, ha hozzászólásra méltattok, mert ez most csak egy példa volt).

Én azt mondom, hogy a történelem során az emberiség majdnem mindig Stockholm-szindróma esetében volt (és van most is).
Amikor az ember beleszületik egy családba, már ilyen helyzetben van. Nem választotta meg a szüleit, testvéreit, rokonait – de teljes mértékben alkalmazkodnia kell hozzájuk, akár (ritkábban) jók hozzá, akár (sokkal gyakrabban) rosszak hozzá. Nagyon érdekes, hogy természetesen a szindróma akár nemzedékekről nemzedékekre is öröklődhet (és öröklődik is – lásd Orvos-Tóth Noémi Öröklött sors c. könyvét, azt hiszem ez a címe, ahol kifejti, hogy milyen öntudatlan (rendszerint bántalmazó) magatartásmintákat tud az ember a családjában tovább-adni „engem is vert az apám, én is verem a fiam” – alapon). Mert a gyerek bizony ki van szolgáltatva a családjának és hiába verte meg az apja mondjuk igazságtalanul előző nap, másnap akkor is ki kell állania az apja, anyja, testvérei mellett a kívülállókkal szemben – mert neki abban a családban kell TÚLÉLNIE!!!

Mi is hát a képlet:
1. Vagyok – tehát élnem kell.
2. Ott vagyok, ahol vagyok – tehát ott kell túlélnem.
3. Ahol vagyok, ott sokszor rossz nekem? – igen, de a túlélésem még nincs veszélyben tőlük.
4. Valakik mások hatalmat gyakorolnak felettem, bántalmaznak is, de tőlük kapom a túlélésem feltételeit? – igen.
5. Tudok változtatni a helyzeten? Ki tudok lépni a helyzetből? – nem tudok.
6. Ha alkalmazkodom a hatalmat gyakorlókhoz, akkor túlélek? – igen, csakis így élek túl.

Nos, nem ismerős ez a helyzet a társadalom oldaláról is??
Dehogynem!
Gyakorlatilag az összes eddig létezett társadalom – természetesen a ma létező társadalmak is – a Stockholm-szindrómára épülnek!!!!!
Csak annyira természetessé vált ez a szokások, törvények, társadalmi viszonyok, illemszabályok stb. révén, hogy mára már egyáltalán nem tudatosulnak a felnövő és felnőtt emberekben.
Vegyük a Kádár-rendszert: ahogyan indult, az a mocsok mocska volt. És gyakorlatilag a társadalom 99%-a elutasította.
De, lám, már 1957. május 1-jén közel egymillió „túsz” hallgatta Kádárt, pisszenés nélkül a Hősök terén, amikor beleverte az orrukat az „ellenforradalmukba”, hogy aztán a hetvenes évekre a gyilkos Kádárból Kádár-„apánk” legyen, meg „Jani bátyja” és hasonlók.
Ugyanez volt a helyzet előtte Horthy-val. Horthy előtt meg Ferencjóskával.

A török korban – ezt kevesen tudják – a „török megszállók” valójában balkáni szláv népek voltak, bizony görögök, albánok, bolgárok, macedónok, szerbek, bosnyákok!!! TÚSZUL EJTETT balkáni népek – és a túszejtők a törökök voltak.

A románok máig túszok. A saját nyomorult és hitvány történelmük túszai. Azoknak a megalkuvó fanarióta (görög eredetű) kereskedőknek a túszai, akik a törökök révén rájuk települtek és sanyargatták őket török megbízásból, de jelentős részben a saját hasznukra is. És akiket „Karós Laci” megpróbált helyretenni a törökökkel együtt a lehető legbrutálisabb eszközökkel, és aki végül Mátyás király udvarában nyert menedéket egy időre…, hogy aztán mára egy idióta angol révén a vámpír-irodalom központi alakjává váljék Vlad Tepes néven… (nagyon csöndben súgom meg, hogy családfa-kutakodás alapján nem zárható ki, hogy férfi ágon egyik ősöm…)

És vajjon az egész római történelem és birodalom nem a Stockholm szindrómára épült??
Dehogyis nem!
A meghódított (értsd: túszul ejtett) népek – ha meghódoltak – kemény adóztatás után, de – élhettek, sőt még a vallásukat is gyakorolhatták. Meg kell hagyni, hogy a rómaiak amúgy abszolút praktikus „túszejtők” voltak (jellemző, hogy ez az izgága és egyébként túszejtésben és túsz-ejtődésben igencsak tapasztalt zsidóknál pont nem működött. Pedig a Brian élete zseniális Monthy-Pyton filmvígjátékban tételesen felsorolják, hogy a római „túszejtők” mi mindent adtak az elmaradott palesztinaiaknak, a fél-, vagy tán egészen hülye zsidóknak is – gyakorlatilag minden akkoriban modern dolgot!).

Ugorva a történelemben a mába és ide hozzánk: vajjon nem Stockholm-szindrómás-e például a magyar politikai paletta minden oldalának szavazója, támogatója???
A kérdés ganz teoretisch volt: dehogyis nem!

A kormányoldal támogatói első helyen: abszolút azok! És persze a kormányoldal meg abszolút túszejtő!
Mert a helyzet az, hogy a (túsz)Népnek a (túszejtő) Kormánya lök valamit – épp annyit, hogy legyen betevője, legyen fedél a feje fölött – de ennél többet alig (a többit ugyanis „privatizálja”). És lám, működik a dolog, pont úgy, ahogy Stockholmban, a bankban is működött: a túszok ehettek, ihattak, beszélgethettek, elvégezhették a dolgukat, még tussolhattak is, senkit nem vertek, nem öltek meg – és a túszejtők nemhogy totális engedelmességet, és lojalitást, de még támogatást is kaptak – és kapnak nálunk is, immár egyhuzamban negyedjére (és a jelek szerint meglesz az ötödjére is!).
Az ellenzéki oldalon, a Dobrány Klárenc pártban ugyanígy működik a Stockholm-szindróma – igaz, ott immár a lassan halványuló – emlékek alapján, amikor 2002 után – egyébként a Világ politikai történetében szinte egyedülálló módon – a D209-es vezette kormány tényleg betartotta az ígéretét és a közszférában nagyarányú béremelést hajtottak végre (jellemző, hogy a túszejtőket is túszul ejtő pénzügyi háttérhatalom ezt már nem tűrte el és D209-est gyorsan megpuccsolták a nagyorrú lakli dumagéppel… úgy látszik a betevőn felül tilos többet lökni a „túszoknak”).

Megjegyzem az összes állami hivatal és szervezet is a Stockholm-szindróma alapján épül fel és működik – amit széplelkűen illik az „espirit de corps”-nak nevezni - , első helyen az erőszakszerveztek, legelsőül a hadsereg, aztán a rendőrség és persze minden más hivatal is.
De ugyanígy épülnek fel és működnek a Stockholm-szindróma alapján a vállalatok, korporációk, multinacionális szervezetek is.
Szóval jó, ha észben tartjuk: mindannyian túszok vagyunk, méghozzá szinte kivétel nélkül Stockholm-szindrómás túszok. Még azok is, akik felvergődve valami magasabb sarzsira, túszejtőnek tűnnek – de csak az alul lévők számára. Mert bizony ők is túszok valahol, valaki mások számára.
Kérdezitek, lehet-e, van-e megoldás?
Szívesen válaszolnék azzal a poénnal, hogy a helyzet reménytelen, de nem súlyos.
A helyzet azonban reménytelen ÉS súlyos.

Folytathatnám egyik nagybátyám kedvelt poénjával, hogy az a fontos, hogy sohase veszítsük el a csüggedésünket, ha semmi okunk a reményre (megjegyzem, ez még igaz is!).
Vagy azzal a pesti proli-humorral, hogy a reményhal megdöglött, új kedvencem a szarok rája.
Esetleg másik kedvencemmel, Lőwy Árpáddal, hogy aszongya: „meg vagyunk már mi ba…va mindörökre!”.

De én mégis, mindezen nem alaptalan bölcsességek ellenére is, mondok valamit: lenne egy megoldás-kezdemény. Pont olyan gyönge és törékeny, mint a búzacsíra, amikor kidugja kis zöld fejét a csernozjomból, és egy erősebb szél, vagy kisebb vihar is könnyedén eltiporhatja. És lám a végén mégis tud bőséges aratásba átmenni a nyár végén!
Ezek a KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA eszközei lennének (Lenin-ek…)!
Minden ügyben és minden szinten.
A tömeges részvétel a közt érintő döntésekben, a plebiszcítumok minden elképzelhető ügyben, a közvetlen ellenőrzés minden kérdésben és szinten – ez lenne a megoldás.
Az élő, lélegző, ziháló, izzadt, izmos KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA!!!
A Nép belepofázása minden – MONDOM: MINDEN!!!! – ügybe!!!
A valódi és korlátlan – szó és betű szerint KORLÁTLAN – gondolat és szólás-szabadságra alapozva!!!
………………………………………
Felébredtem.

A feleségem felébresztett: „Micsoda hülyeségeket beszéltél te az álmodban, valamiféle közvetlen demokráciáról, meg hogy mindenki mondjon, amit akar!? Hülye vagy te??? Majd adok én neked pofázást!! – tűnés a boltba újságért, zsömléért, meg tejért, meg 5 deka párizsiért (az is olyan drága lett mára, hogy megvehetetlen!) és közben tartsd a szádat, mert különben én ülök rá, és tudod jól, hogy mára már a seggem sem az a kis fokhagyma, mint amikor megismertél még szertornász koromban!”

És én csöndben elmentem a szatyorral a boltba.
És így lett a Stockholm-szindrómából végül „svéd keserű”.

Beküldte, keserü szájjal: DJLászló