Azért nem egészen én voltam, a kitalálása mások szégyene ! Ahogy a megvalósítás is. Miénk csak annyi, hogy nem láttuk meg idõben. De azért egy Mondóka felnött-debi-gyerkeknek ajánlva tõlem ered. /Gerry/ A többit meg beóllózzuk ide DJLacival...

A (bõvített) Mondóka:

Egykor elmentek a tankok,
de megjöttek a Bankok...
Most bejönnek a tankok
és maradnak a Bankok.

(jóvanna, tudom...)

Az eredeti forrást - DCLaszlo - született; sasszem és ügyeletes kutakodó - találta, azonnal írt egy cikket amit végezetül el is küldött nekem arra utasítva, hogy tegyem fel ide, a számotokra így könnyü volt a dolgom és megizzadva ugyan a megeröltetéstõl még elviseltem valahogy.
A sok munka ugyanis árthat a szépségemnek.

Egy kiváló, fiatal, katonai-haditechnikai elemző friss elemzése az orosz-ukrán háború kapcsán.
A cikkem alapját az alábbi youtube-videó képezi, címe: Pergőtűz - Mi védi az orosz tankokat?

             Elérhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=jKsxsUvJpXU

Ebben a videóban a fiatal srác rendkívüli hozzáértéssel, alapossággal és a téma iránti mély elkötelezettséggel elemzi a legújabb orosz fejlesztéseket az orosz tankok aktív védelmét illetően.
Ezeket én most nem tárgyalom, egyrészt mert én ilyen mélységig nem értek a témához, másrészt a videó olyan részletes és alapos, hogy annál jobban meg nem is tudnám ismertetni a témát.
De a kérdés azért inspiráló volt egyfajta tovább-gondolkodásra.

Nos:
A TANK genezisének alapja – jól tudjuk - az első világháború volt, ahol a megmerevedett lövészárok-háborúban úgy remélték a mélységükben borzasztóan tagolt frontok áttörését, hogy a tömeges pusztítású tüzérséget gondolták közel vinni az ellenség első vonalaihoz.
Magyarán – a britek – egyébként kétségtelenül nagyon innovatív módon - mozgó - előrenyomuló - tüzérséget találtak ki és csináltak meg.

Ez volt az első tank.
És – tárgyilagosan szólva - már akkor sem vált be, és nemcsak a technikai megoldások kezdetlegessége miatt.
Utána a második világháborúban a tank háborús felhasználása a tanknak tankkal szembeni csatájává "nemesült" (vagy "züllött" – ez nézőpont kérdése, de lásd ehhöz első helyen a Kurszk melletti Prohorovka-i ún. "találkozó" páncélos-ütközetet), hogy aztán a páncélosok összecsapása végül kiteljesedjék az arab-izraeli háborúkban, főleg a Golán-fennsíkon, szintén tanknak tank elleni abszolút küzdelmében. (1974-75-ben, előfelvételis sorkatonaként, miután télvíz idején – mivel őrségből éjszaka nem váltottak le 4 órán keresztül és az ónos hideg esőben teljesen átáztam – úgy kifáztam, hogy utána öt hetet kellett a Honvéd Kórház urulógiáján töltenem súlyos vesegyulladással és hólyaghuruttal, láttam szír és iraki harckocsizókat, akiket nálunk kezeltek, és akiknek a tankjait kilőtték ott, hát kéz és lábak nélkül, összeégve nem voltak éppen szép látvány…).

Mindenesetre mára kiderült, hogy a tankelhárítás olyan szintet ért el, amely ellen meg lehet próbálni védekezni, de nem érdemes, mert valójában nem lehet.
A legbiztosabb páncélvédelem - legalábbis az ember, a katona számára -, ha be sem ül a tankban (egyikbe sem) - mert tutibiztosan kilövik, és akkor onnan nincs menekvés (én tavaly, kb. pont egy éve, voltam Texas-ban, ahol Dallas mellett Fort Worth-ben megnéztünk a fiammal egy fantasztikus NASCAR-versenyt – aki egyszer élőben lát egy ilyet, annak többé soha nem jut az eszébe, hogy Forma I-et nézzen, utóbbi ugyanis olyan fos az előbbihez képest -, nos: itt volt egy „kirakodóvásár” is, ahogy az az ilyen eseményeknél szokásos, és persze az amerikai hadsereg is megjelent ott harcjárművekkel, Abrams harckocsival, Bradley-vel, és 155 mm-es önjáró tarackkal, meg még jópár más fegyverrel, és én be is másztam az Abramsba, hogy aztán ne tudjak magamtól kijönni belőle, csak kis nyüzüge amerikai katonák segítségével, ők húztak nagy nehezen ki – mit mondjak, olyan szűk a hely benne, hogy onnan találat esetén kicsi az esély menekülni. Jó, 180 centivel és 100 kilóval biztos nem az én műfajom a harckocsizás (nem is, mivel 120 mm-es aknavetős voltam, de erről már írtam). És bizony a Bradley és a tarack is olyan szűkek voltak, hogy örültem, amikor kimásztam belőlük, szóval a „páncélosok” (páncélozott harcjárművek) bizony azok, aminek mondják őket: „acél-koporsók”, szó és betű szerint.)

Mindenesetre a mostani orosz-ukrán háború kapcsán kimondhatjuk, hogy a tank visszasüppedt a mozgó tüzérség szerepkörébe.
Ugyanis egyik fél sem mer még csak gondolni sem tömeges tank-támadásra, hogy ezzel érjen el áttörést a front valamelyik szakaszán - mert kb. seperc alatt kilövik az összes támadó tankját.
Ahogyan egyébként nemhogy vadászgépeket, de még csatarepülőket sem mernek bevetni egyik oldalon sem, mert azokat is azonnal leszedik.
A helikoptereket már meg sem említem.

Ez a háború minden eddigi harci/harcászati tapasztalatot felülírt és sutba dobott és ezzel a szemétdombra vágta a stratégiai/hadászati tapasztalatokat is.
Egy a baj. Az, hogy a jelen tábornokai (és politikusai) a jelen és a jövő csatáit a MÚLT tapasztalatai alapján szeretnék/akarják megvívni - az meg nem megy.
A jelek szerint nagyon nem megy.
Kár, hogy nem ők vannak az első vonalban, hanem más, szerencsétlen, balekok. Azaz: mi.
Mindazonáltal egy olyan méretű ország, mint Magyarország, amelynek a pénzügyi forrásai is erősen korlátozottak, nemhogy háromszor, de százszor meg kellene gondolja, hogy fegyverek szempontjából mire költi a sovány forintját???
A fentiek alapján számomra teljesen egyértelmű, hogy az a nehézfegyverzeti fejlesztési irány, amelyet látunk a Leopárdok és Hiúzok vonatkozásában – zsákutca.

Zsákutca több oldalról is.
Az egyik a mennyiségi irány. Ha már olyan barom vagy, hogy tankra költesz pénzt, akkor NAGYON SOK tankra kell, hogy költs, hogy ennek tényleg hadászati hatása is tudjon lenni. Nemhogy százas, de több ezres nagyságrendben kell, hogy gondolkodj – tudniillik, hogy az után, hogy százával lőtték ki a tankjaidat – ami ezerszázalékig biztos -, kell, hogy maradjon az ütközet végére még mindig sok tankod, hogy tényleg uralni tudd majd a harcmezőt.

A másik zsákutca-irány maga a tank kialakítása. Ha ugyanis nagy lélekszámú ország vezetője vagy, akkor megengedheted magadnak azt a luxust, hogy a „küzdőtér” elől legyen és hátul a motor: kilövés esetén ilyenkor gyakorlatilag a teljes tankszemélyzetnek harangoztak, lévén, hogy a kilövések többsége előlről történik (kivéve azoknál, melyek a modern rakétáknál már felülről történnek, lásd Javelin, NLaw-k) és ilyenkor a küzdőtérbe több ezer km/órás sebességgel becsapódó folyékony, izzó fémcseppek szó szerint ízekre szedik és elhamvasztják az emberi testet, szóval a túlélésre nulla az esély az ilyen – hagyományos, klasszikus – elrendezésű harckocsiknál.

Az olyan országoknál, amelyeknél a népesség lélekszáma finoman szólva is korlátos – magyarán: kis népességű országról van szó – csakis az izraeli Merkawa-típusú/stílusú tank jöhet szóba. Itt a megoldás kétségtelen zsenialitása – habár az ötlet nem teljesen eredeti -, abban van, hogy a motort előre helyezték és a küzdőtér e mögött, azaz hátul van. Az előre helyezett motor önmagában plusz „páncél”védelmet/védelmet jelent az előlről érkező találatokkal szemben – persze nyilván olyan áron, hogy a harckocsi egy ilyen találat esetén mozgásképtelen lesz, viszont a személyzet és a katonák – ugyanis a Merkawa egyúttal egyfajta lövészpáncélos is, mert akár egy raj katonát is szállíthat még – megúszhatják élve a „kilövetést”. Az ötlet annyiban nem teljesen eredeti, hogy a szovjet BMP-lövészpáncélos már részben alkalmazta ezt az elrendezést, de csak féloldalasan, mert a motor csak kb. kétharmadig foglalja el az elülső részt, mellette ott van a jármű-vezető helye.
Tehát ha már olyan bolondok vagyunk, hogy pénzt költünk a harcmező „masztodonjaira”, azaz a tankokra, akkor minimum és maximum Merkawákat, vagy Merkawa-elrendezésű tankokat kellene vennünk vagy gyártanunk. Mivel Izrael nem ad el Merkawákat, így ilyen stílusú tankokat kellene gyártanunk a mostani Leopárdok helyett, ez teljesen biztos.

Viszont. Viszont van egy harmadik zsákutca is. Ez pedig a terület, ahol a tankot alkalmazni akarjuk. Mert ha ránézünk a térképre, akkor láthatjuk, hogy Magyarország egy „alvíz-ország”. Rengeteg a vízfolyás mindenfelé az országban. Ami szintén rengeteg hidat igényel. Nem tudom, hogy az illetékesek felmérték-e, hogy ezeket az 50-60 tonnás szörnyetegeket milyen hidak/átereszek bírják el?? Oké, nyilván kisebb vízfolyásokon simán átmennek, ezt nem vitatom, de egy kicsit is komolyabb folyó, azért már gátló tényező tud lenni. Pláne, ha jön a „szükség”, és nagyon gyorsan kéne menni (na, nem a rötyire, de) az ellenség megállítására. Ennek alapján teljesen nyilvánvaló, hogy nekünk nem lánctalpas, hanem valamilyen gumikerekes megoldásra van/lenne szükségünk. Már ha – ismétlem – olyan bolondok vagyunk, hogy még mindig a tankok alkalmazásában gondolkodunk.

Mert lenne egy teljesen más út is.
Ez pedig a tankelhárítás útja. A CSAKIS tankelhárítás útja.
Ehhez azonban érteni kellene a saját reális hadászati céljainkat.
Nekünk esélyünk sincs egy TÁMADÓ háború megvívására. A tank viszont támadó fegyver.
A mi egyedül reális hadászati célunk a védelem, a támadó ellenségnek annyi veszteség okozása, hogy belássa: fel kell hagynia a további támadás erőltetésével.
Hoppácska!!!!
Itt jön viszont a százpontos kérdés!

De hát ki is a mi ellenségünk, ki a mi potenciális ellenségünk???

A jó válasz az, hogy körülöttünk: gyakorlatilag MINDENKI!! Mindenki potenciális ellenség. Valójában az összes környező nép – a lelke mélyén biztosan – simán megfojtana minket egy kiskanál vízben. Még azok is, akik amúgy most békésnek tűnnek velünk szemben. Akik viszont ténylegesen is szívesen megtennék, az most két ország teljesen biztosan: Ukrajna és. És Románia.
Ukrajna esetében mázli, hogy most éppen máshol van elfoglalva… Románia azonban most emelkedik felfelé közép-hatalommá, amikor nemsokára bekebelezi Moldovát és Ukrajnától majd megkapja Máramarost, és elérkezettnek látja majd az időt, hogy a nyugati határa a Tiszánál legyen… Mindezt természetesen pofátlan USA-támogatással. Merthogy az USA-nak meg kell egy ütköző-állam majd az Ukrajnát is bekebelező Oroszország „lágy altestében”.
Úgyhogy nagyon át kell gondolnunk, hogy mire költünk és mennyit.
Értem én, hogy ha már a német ipar lassan áttelepül hozzánk, és itt gyártja a nehéz monstrumait – abszolút követve a náci Németország tébolyult megalomániáját -, akkor nem tehetjük meg, hogy nekünk magunknak ne legyenek olyan fegyvereink hadrendben, amelyeket másoknak – várhatóan majd Afrikának (ott még előtte vannak azoknak a pusztító nemzeti küzdelmeknek, amelyeken Európa és a világ többi része már többé-kevésbé átesett) el akarunk adni jó pénzért a számtalan leendő háborújukhoz, de ezt ésszel tegyük, inkább csak „kirakat”-jelleggel.
És közben minden mennyiségben gyártsunk rakétákat (sorozatvetőket), drónokat, drón-elhárítókat, rádióelektronikai hadviselési eszközöket, sikló-bombákat és hasonlókat – mert ez a hadviselés és a harcászat jövője, ez teljesen biztos.
Az orosz-ukrán háború ezt feketén-fehéren bebizonyította.
Visszatérve Hidegkúti Konstantin elemzéséhez: természetesen mindig ki lehet találni újabb és újabb eszközöket, amelyek a harckocsinál növelni fogják a védelmet, de legyünk biztosak: lehet, hogy sokszor ugyanaz a mérnök, akik kitalálta az aktívabbnál is aktívabb kiegészítő védelmet a tankra, fogja majd kitalálni az azt semlegesítő tankelhárító eszközt (nyilván főleg rakétát) és a circulus vitiosus megy tovább „szünetlen”. Másképpen: a küzdelem a minden lövedéknek ellenálló páncél és a minden páncélt átütő lövedék között.
A megoldás csakis az lehet, ha ebből az ördögi körből kiszállunk.
Mennél hamarabb annál jobb.

Még valamit.
Mostanában nagy a balhé egy bizonyos Orbán Balázs (a miniszterelnök politikai tanácsadója – jelentsen bármit is ez a titulus) 1956-os forradalommal és ehhöz kapcsolva az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos kijelentése körül. Nyilván már sokan hallottatok erről, magát a kijelentést is hallottátok, így igazából nem ezzel akarok foglalkozni.

A kijelentés mögöttes tartalma azonban nagyon is érdekes.

Valójában egyfajta Freud-i elszólás volt ez, de igazából olyan elszólás, amely – valljuk be, legalább magunkban és magunknak – minden kicsit is a nemzetet féltő emberben ott motoszkál valahol, az agyának egy hátsó kis rekeszében: hogy tudniillik meddig érdemes fegyverrel, az életünket kockáztatva szembeszállni egy támadóval, pláne, ha az a támadó sokkal-sokkal erősebb, mint mi????
Nos, a témánknál maradva én azt gondolom, hogy ha azt látom, hogy jön a román ellenség több száz tankkal és mi ott állunk valahol Gyula előtt kb. az 52 Leopárdunkkal, nos, akkor…

Nem írom tovább, hogy mit tennék.
De ha ugyanebben a helyzetben azt látom, hogy végig a fronton minden bajtársnál van egy Javelin, NLaw, Carl Gustav, Kornéta, Krizantém (utóbbi kettő az orosz megfelelője az előbbieknek), vagy legalább egy-egy RPG, meg persze nálam is ezekből valamelyik, akkor nem fogok nyúlcipőt húzni, hanem ráeresztem a román tankra a rakétámat, aztán szalonnát sütök majd a tüzénél… 😊😊😊
Meg majd később horgászom a Fekete-tengerből…ahol az új magyar határ lesz.
És megkínálom az orosz-magyar tengeri határnál az orosz katonát a sült halból…😊 😊 😊

DJLaszlo