... de ameddig élek, - Tudd! - Fel nem adom harcom!
Esküszöm a Magyarok Istenére, hogy talpon maradok.
Ha mégsem - mert elgáncsol törvény, gazság vagy a kor.
Túlélem halálom, hogy újra találkozhassunk valahol...

Kedves Bajtársam,
megjelent egy, a magyar médiában nem túlságosan hájpolt hír, arról, hogy ha az újkeletű fejlemények (azaz Trump elnöksége) tükrében az amerikaiak talpa alatt melegebb lesz a talaj Németországban, akkor az ott most állomásozó katonáik egy jelentős részét az amerikaiak áttelepítenék Magyarországra. Ez kb. 35 ezer katona lenne, plusz a családtagok, szóval nagyjából százezer ember jönne hozzánk.
Kb. annyi, amennyi a szocializmus idején a Szovjetunió részéről itt volt.
Önként jön itt az ember szájára a magyar népi mondás, hogy: "cseberből vederbe"???

Én pontosan 35 évet éltem - voltam kénytelen élni - egy olyan országban, amelyet egy idegen hatalom - a Szovjetunió - hadserege megszállva tartott. És ezen jottányit nem változtatott az, hogy egyébként úgy és olyan helyeken voltak, ahol kerülték a feltűnést és nem kérkedtek a jelenlétükkel (mondjuk ez pont Debrecenre nem igaz, ahol egy ku...a nagy bombázó repülőterük volt - kevesen tudják, hogy ez - most is - nagyobb reptér, mint Ferihegy!! - és rendszeresen a város felett kapcsoltak forszázsra, ami hangrobbanásokkal járt, valamint a Hortobágyot használták bombázó-gyakorlatokra, igaz, hogy "csak" beton-bombákat dobáltak...
Szóval 35 évet éltem úgy, hogy beleszülettem abba, hogy alávetett ember vagyok - kiszolgáltatva egy idegen hatalom kényének-kedvének.
Ha valamivel 89-ben, az elhíresült "újratemetésen", egyetértettem a felcsúti - későbbi - "Háry Jánossal" akkor, az az a követelése volt, hogy a szovjet csapatok minél előbb takarodjanak innét (habár már akkor is az motoszkált a fejemben, hogy ezt akkor és ott "valakik" megengedték, meg kellett, hogy engedjék neki, hogy ilyet mondjon, máshogy nem lehetett..., mert akkor még a Pártállam javában regnált!).
Szóval meg lett ismételve 1989. június 16-án a budapesti Hősök terén 1956 egyik fő követelése, hogy "Ruszki pasli damój! - Ruszkik haza!".

És most, szintén 35 évvel a rendszerváltásnak hazudott tolvaj-csere után azzal szembesülök - vénségemre - , hogy már megint idegen hatalom fegyveres ereje fogja taposni a hazám földjét, ráadásul nagyobb létszámban, mint a saját honvédségünk (amely még a "béke(???)szerződések" (???) szerinti maximális 35ezer főt sem éri el jelenleg, igaz, van erre a kb. három hadosztálynyi erőre 110 tábornokunk, ha az információk igazak, és félek, hogy igazak, pláne, hogy arról is szól a pesti fáma, hogy ráadásul (tábornoki) rangot is lehet vásárolni jó pénzért a hadseregben...).
Szóval a felcsúti Don Quijote és Sancho Panza - egyszemélyben - mára eljutott oda, hogy ruszkik ugyan haza, de: amcsik meg welcome!!!
És - megdöbbentő módon - a magyar médiában több olyan ember is ezt üdvözli, akik eddig még valahogy tartották magukat és időnként meg-megvillant bennük és belőlük némi piros-fehér-zöld fény is.
És az érvelés egyik része az, hogy ránk nézve ez a tébolyult és előbb-utóbb legyőzésre kerülő Ukrajna mekkora (katonai) veszélyt (is) jelent majd, meg hogy - ez az érvelés másik része -, a románok most majd hogy be fognak szarni, hogy mi jobb pozícióba kerültünk az amerikaiaknál (mármint az amerikai valag ánusz-rózsájánál a "nyelvgyakorlásban" - ezt már én teszem hozzá).

Hát az anyátok pixáját ÉS az apátok mocskos falloszát nektek egyszerre, barmok!!!

Ha egy ország területén idegen fegyveres erő tartózkodik, az mindig - MINDIG!!!!!!!! - katonai megszállás!!!!!!!
Mert mindig - MINDIG!!!! - fennáll a lehetősége annak, hogy ezzel a fegyveres erővel az adott ország belügyeibe beavatkozhatnak.
És a beavatkozás feletti döntés joga egyedül és kizárólag az idegen hatalom vezetőségét illeti meg!!!
Az is a - nevezzük a nevén a dolgokat - megszálló hatalom kizárólagos diszkrecionális joga, hogy arról döntsön, hogy a megszállt ország területéről milyen fegyveres akciókat indít MÁS ORSZÁGOK ELLEN!!! - belevonva, belerángatva a megszállt országot olyan katonai konfliktusba, amelyhez annak semmi köze és amelyre annak semmilyen szándéka sem lett volna.

A szörnyű következményekkel járó történelmi példák - a magyar történelemből is, sőt főleg abból - szinte végtelenek/vég nélküliek.
És ebben a kérdésben az égvilágon semmilyen jelentősége sincs annak, hogy a megszállás bekövetkezésének pillanatában éppen milyen a kapcsolatunk a megszálló erő vezetésével??
Mert az a vezetés cserélődhet később (és cserélődik is), továbbá a helyzet a megszállódás (sic!) körülményeihez képest jelentősen megváltozhat a mi hátrányunkra -és akkor már késő mondani, hogy add vissza a babaruhát!...
Kicsit úgy érzem magam ebben a kérdésben, ahogy 1541. augusztus 29-én érezhették magukat az akkor magyarok: ugyanis napra pontosan 15 évvel a mohácsi csatavesztés után a törökök kvázi turistaként beszivárogtak Buda várába és hipp-hopp előrántották a jatagánjaikat és közölték a meglepett magyar várőrséggel, hogy kívül tágasabb - csöppet sem nagyobb dicsőségéra az akkori magyar uralkodó osztálynak, vagy ahogy a Wikipédia írja:
..................................................................................................
Szulejmán augusztus 29-én a táborát Óbudán ütötte fel, és úgy tett, mint aki Bécs ellen hadjáratra készülõdik. A táborozó szultán sátrába kérette Izabella királynét, a magyar főurakat, Török Bálintot, Werbőczy Istvánt, Fráter Györgyöt a csecsemő királlyal együtt. Közben a várőrség java része is kivonult a várból. A sátorban tudatta Izabellával, hogy védnökségébe veszi Budát. Neki és fiának meghagyja a Tiszántúl és Erdély országrészeket, amelyet évi 10 ezer arany fejében kormányozhat. Mialatt a szultán a magyar főurakkal tárgyalt, addig egy nagy csapat nézelődő janicsár vonult fel a várba. Elsőre a Szombat-kapun, amely Óbudára visz, a zsidópiac mellett, majd később a többi kapun is minden zaj nélkül jutottak be, az őrség ugyanis nem tett semmit, mivel azt mondták nekik, hogy csak meg kívánják tekinteni a várat. Számuk egyre szaporodott és lassanként komoly tömeggé nőtt, az ártalmatlan nézelődőkből hirtelen fegyveres katonákká váltak. Mintegy tízezren szállták meg a bástyákat és a kijáratokat. A janicsárok összeszedték a polgárok és az őrség fegyvereit, majd eljutottak több kulcsfontosságú pontra. Istvánffy Miklós humanista történetíró leírása szerint a janicsár-parancsnok a várost belovagolva, hírnökökkel meghirdette, hogy a hatalmas Szulejmán császár akarja s parancsolja, hogy a városban mindenki a fegyvert azonnal letegye és átadja, odahaza nyugodalmasan maradjon. Aki pedig nem engedelmeskedik, fejét veszti. Ekkor a katonák is észbe kaptak, de a janicsárok addigra már kezükben tartották a fontosabb helyeket. Az őrség egy részét megölték, a többit ártalmatlanították. A főbb várfokokra azonnal kitűzték a lófarkas zászlót még a Nagyboldogasszony-templom tornyára is.
A vár előtt álló magyar csapatok, Fráter György és a többi főúr is döbbenten szemlélték, hogy Buda török kézre került, napra pontosan tizenöt évvel a mohácsi csata után. Török Bálintot többé senki nem látta Magyarországon, útja a szultán sátrából a Héttoronyba vezetett.
..........................................................................
Egy szó, mint száz: észnél legyünk és ne engedjük, hogy az országot idegen fegyveres erő szállja meg újra, ráadásul pont akkor, amikor - stílszerűen - közeleg a mohácsi csatavesztés 500. évfordulója.

A szabadság - egy ország szabadsága - pont olyan, mint az egészség: amíg megvan, addig (látszólag) nem sokat ér - de ha már nincs meg, akkor mindent megér (akkor az az ember életében a legértékesebb és legfontosabb lesz!!!).
Dixi et salvavi animam meam!