"Hozd fel Isten azt a napot, Szárassza fel a harmatot. Szárassza fel a harmatot, Bús szívemről a bánatot." Engem ez a tengernyi sós víz, ami most Székelyföldön végtelen nagy tragédiákat okoz, a könnyek felé visz.... A sóból készült homeopátiás szer, a Natrium muriaticum, a legmélyebb gyász szere. A legnagyobb veszteségeké, melyek nincsenek feldolgozva, csak elnyomva. A régi fájdalmak most is jelenlevőek, csupán a könnyek száradtak fel. És a só ott maradt dermedten... S aztán megjelenik a víz, elindul az oldódás, de ez ilyen léptékben már túl tömény és nagyon pusztító. Ahogy oldódik, mindent visz magával, minden beomlik... Ebbe a vízbe beleoldódik most a gyász, a bánat is. A nemzet beszáradt könnyei... De ilyen, amikor időben túl sokáig tartott. Amikor már csak ennyi víz tud mozdítani. Látható, hogy ebben a léptékben rendkívül sok veszéllyel jár és igen mélyen átrendező.


Most nincs más, mint a saját, egyéni "sóink" megmozdítása, tudatos beleállással. Mielőtt jönne az áradat....
Soha megrendítőbben erről nem írt más, mint Dr Zseni Annamária, pszichiáter:
"A rendszereknek, kis és nagy csoportoknak, mint amilyen a család vagy a nemzet, megvannak a működési törvényei. Alapvető törvény az odatartozás joga. A nemzet minden tagjának, és a nemzetet ért minden történésnek azonos odatartozási joga van. Ezt a jogot nem lehet elvenni, nem lehet senkit és semmit leértékelni, kirekeszteni. Az odatartozás joga magából a kötődésből ered, és az adott nemzetnek az egysége fejeződik ki benne. Minden, ami egy rendszeren belül történik, az örökkön hozzá tartozik, pontosan úgy, ahogyan az megtörtént.
A trauma nem egyszerűen fájdalmas élmény, vagy veszteség. A trauma az egyént, vagy a közösséget ért fizikai és érzelmi bántalmazásnak olyan együttese, amely már meghaladja tűrőképességét. Nem tud megtörténni a hatékony feldolgozás, és nem áll vissza a korábbi egyensúlyi állapot. Ha a feldolgozás nem tud megtörténni, akkor a trauma a nemzet lelkületében zárványként ott marad. Ott marad temetetlenül, mintegy szimbolikusan kriptába zárva, amely szakadékot jelent a generációk között. Ennek az állapotnak a következménye, hogy az egész nemzet színterén fantomszerűen visszatérhetnek a szégyenteljes titkok, megismétlődhetnek a bűnök. Mert minden traumára emlékezünk, nyíltan, vagy rejtett módon, ezért a traumát nemzedékeken át megismételhetjük. A trauma reprodukálni fogja önmagát, mert az ismétlésben fejeződik ki a gyógyulási szándéka. A minta ismétlődik a történelem szövetében, csak más szereplőkkel.
Mi megy végbe abban az esetben, ha az egyénekkel, vagy egy közösséggel igazságtalanság, megaláztatás, méltánytalanság történik? Ha elveszik, vagy meggyalázzák az életét, ha elveszik a méltóságát?
Egy nemzet életében ez olyan súlyos trauma, hogy generációkon átívelő következménye van, ezt nevezzük transzgenerációs traumának. Ez akkor is generációkon átívelő hatással rendelkezik, ha ezeket az eseményeket az adott rendszer titkosította. A titkosítással nem lehet meg nem történtté tenni őket. Ott vannak a tárgyi bizonyítékaik titkos aktákban, rejtett tömegsírokban, lenyomataik, hatásaik, emlékük pedig az érintettek, utódaik és az egész nemzet emlékezetében. A titkosítás fokozza a trauma hatását, és súlyosbítja a transzgenerációs következményeket. A nemzet sorsát befolyásoló, meghatározó események lenyomatát a nemzet lelkületének tudattalanja őrzi. A következő generációk vigyázzák azt a szimbolikus kriptát, ahol be vannak falazva ezek az események, történések, szégyenek, gyalázatok és bűnök. Amíg vigyázzák mindezeket, addig a nemzet energiája itt le van kötve. Le van kötve az őrzéssel mindaddig, amíg a titkok föl nem tárulnak, a kripta falak ki nem bontatnak, és napvilágra nem kerül mindaz, ami eddig rejtve volt. Minden szó, ami többé ki nem mondható, minden jelenet, ami többé fel nem idézhető, minden el nem sírt könny, bezáródik a traumával együtt. Ott van a nemzet lelkében, és kimondásra vár. Mert tudunk róla, mindannyian.
A rendszerek működésében mindig ott van a kiegyenlítődésre való törekvés, amelyet a rendszer lelkiismerete vezet. Nincs tett következmény nélkül! Minden bűn büntetésért kiált. A törvényeket a társadalom rendjének fenntartása érdekében kell meghozni és azoknak érvényt kell szerezni.
Egyetlen egy út van, amin járni kell a jövő érdekében: az összes titok feltárása, az összes titkosított akta megnyitása, az összes sírbolt megnyitása. Napvilágra hozása mindannak, ami rejtve van, minden szégyennek, gyalázatnak, titoknak, bűnnek. Meg kell nevezni minden bűnt, és meg kell nevezni minden bűnöst.
A bűnelkövetőknek és utódaiknak is létérdekük minden titok feltárása, számukra is csak ez az egy járható út van. Ez az egyedüli járható út, mert csak ebből születik megbékélés, és ha van, megbocsájtás. De ennek a stációi nem kerülhetők meg! Föl kell állni, és azt kell mondani, én tettem. Megnevezni az áldozatot, megnevezni a bűnt, és elvállalni a felelősséget. Elvállalni a felelősséget, és kérni az ezzel járó büntetést.
Aki nem vállalja föl a felelősséget a múltért, nem vállalja fel a stációk kötelező bejárását, az önmagát fosztja meg az odatartozás jogától, és önmagát rekeszti ki. De nemcsak önmagát, saját utódait is kirekeszti a nemzet életéből és a nemzet jövőjéből. Örökre."