Eh, mintha a bírók, ügyészek és más csaló létformák nem lennének páholytagok! Párizs, Róma, Judapest...Moszkva, Telaviv, Peking...oly mindegy. Huszonkét ember ül a vádlottak padján egy francia esküdtszék előtt, köztük volt hírszerzők, rendőrök, katonák és üzletemberek. A vád gyilkosság, gyilkossági kísérlet, bérgyilkos-hálózat működtetése. A helyszín nem Szicília, és nem is Kolumbia – hanem egy húszfős szabadkőműves páholy a párizsi Puteaux-ban. Az Athanor-per nem csak Franciaország egyik legnagyobb bűnügyi tárgyalása, hanem egy olyan történet, amely felforgatja mindazt, amit a szabadkőművességről gondolunk – és mindazt, amit nem akarunk tudni arról, hogyan működik a hatalom a kulisszák mögött.


Amikor 2020. július 24-én egy créteil-i lakos kihívta a rendőrséget, mert két gyanús alak ólálkodott a szomszédja háza körül, nem sejthette, hogy Franciaország egyik legbizarrabb bűnügyi szálát kezdi el felgombolyítani. A kiérkező járőr két fiatal férfit igazoltatott, akik a környéken parkoltak – töltött fegyverrel, hamisított rendszámtáblákkal, és egy olyan magyarázattal, amit a legjobb forgatókönyvíró sem találna ki.

Azt állították, hogy a francia állam megbízásából vannak ott és, hogy a szomszédban lakó Marie-Héléne Dini, egy üzleti coach, valójában az izraeli Moszadnak dolgozik, és az ő feladatuk a likvidálása. A rendőrök nyilván nem erre számítottak, de a történet itt még csak elkezdődött.

A két férfi – Pierre Bourdin és Carl Esnault – a DGSE, a francia külföldi hírszerzés ejtőernyős kiképzőközpontjának katonái voltak. Nem amatőrök, nem megzavarodott figurák, hanem képzett fegyveresek, akik meggyőződéssel hittek abban, hogy állami parancsot teljesítenek. Csakhogy nem az állam küldte őket. Hanem egy 69 éves üzleti coach, aki történetesen egy szabadkőműves páholy mestere volt, és akit zavart, hogy üzleti riválisa szakmai szövetséget alapít.

Az ár? Hetvenezer euró – plusz ÁFA. Igen, ÁFA-val dolgoztak a bérgyilkosok.

Az ember, aki a páholyt fegyverré változtatta

„A szabadkőművesség, miként minden misztérium, a hermetizmus és az alkímia, elrejti titkait mindenki elől, kivéve az adeptusokat és a kiválasztottakat... Szándékosan hamis magyarázatokkal és a szimbólumok félreértelmezésével vezeti félre azokat, akik csak a felszínt látják.” (Albert Pike, Morals and Dogma, 1871)

Jean-Luc Bagur nem úgy nézett ki, mint egy maffiafőnök. Hatvankilenc éves, üzleti tanácsadó, fegyvergyűjtő, a Puteaux-i Athanor szabadkőműves páholy Tiszteletreméltó Mestere. A páholy neve az alkímia szótárából származik – az athanor az a kemence, amelyben az alkimisták a nemtelen fémeket arannyá próbálták alakítani. A belső átalakulás szimbóluma. Hogy ebből a szimbólumból miként lett végül bérgyilkos-közvetítő iroda, az a per központi kérdése.

A páholy a Grande Loge de l'Alliance Maçonnique Française-hez tartozott, egy viszonylag fiatal obedienciához, amely 2012-ben jött létre egy másik nagy szervezet, a GLNF belső válságából. Körülbelül 15 ezer tagja van és 700 páholya. Az Athanor ezek közül az egyik legkisebb volt – alig húsz taggal. De milyen tagokkal.

A húsz ember között ott volt négy DGSE-katona, két-három rendőr, egy nyugalmazott belföldi hírszerző tiszt, hat üzletember, egy orvos, egy mérnök, egy fegyverkereskedő és egy közgazdász. Az az egyveleg, amit máshol „az állam sötét oldala” néven emlegetnek – itt egyszerűen testvéreknek hívták egymást.
A hálózat, amelyben mindenki ismer mindenkit

Az ügyészség szerint a rendszer úgy működött, mint egy franchise. A megrendelő – jellemzően egy olyan ember, akinek pénze volt és problémája – eljuttatott egy kérést a páholyon belüli közvetítőhöz. Ez a közvetítő Frédéric Vaglio volt, ötvenhárom éves, aki pályáját a Le Dauphiné Libéré című regionális lapnál kezdte újságíróként, majd átnyergelt a magánbiztonsági szektorra. Vaglio volt az, aki a megrendelést továbbította Daniel Beaulieu-nek, a hetvenkét éves nyugalmazott DGSI-tisztnek.

Beaulieu az ügy legsötétebb figurája. Húsz éven át kettős életet élt két partnerrel, és az ügyészség szerint egyszerre koordinálta a páholy „műveleti ágát" és toborozta az operatívokat. A végrehajtó szinten Sébastien Leroy állt, egy volt katona, aki magánbiztonsági ügynökké vált – és aki, ez fontos, nem volt szabadkőműves. Leroy a fogvatartása alatt beismerte, hogy ő, vagy a társai hajtották végre a hálózat erőszakos akcióinak zömét. Azt állítja, Beaulieu azzal manipulálta, hogy kilátásba helyezte: ha jól végzi a munkáját, a DGSI informátora lehet. Vagyis a volt titkosszolgálati tiszt egy fiktív titkosszolgálati karrierrel vette rá az embert arra, hogy valódi embereket öljön meg.

Amikor a rendőrök letartóztatták Beaulieu-t, az öngyilkosságot kísérelt meg. Túlélte, de azóta mozgáskorlátozott, csökkent koncentrációképességű. A per egyik kérdése, hogy mennyire lesz képes részt venni a saját védelmében.
Egy autóversenyző, aki túl sokat tudott – vagy túl keveset fizetett

A Dini elleni sikertelen merénylet volt a szál, amelyen a nyomozók elindultak. De ahogy visszafelé tekerték az idő kerekét, egy sokkal sötétebb történet bontakozott ki.

2018. november 29-én egy Laurent Pasquali nevű autóversenyző tűnt el Levallois-Perret-ből, Párizs északnyugati elővárosából. Pasquali népszerű alak volt a motorsport világában, a szomszédok kedvelték, az ismerősei szerint mindig vidám volt. Aztán egyszer csak eltűnt.

Tíz hónappal később, 2019. szeptember 1-jén egy kiránduló talált rá a maradványaira egy erdőben, Cistrières közelében, Haute-Loire megyében. Ez ötszáz kilométerre van Párizstól. Pasqualit a saját háza alagsorában lőtték le, majd a holttestét autóba tették és jóval messzebb elásták.

Pasquali állítólag kétszázezer eurós tartozást halmozott fel, mert nem helyezte el megfelelően a szponzorok logóit az autóján. Egy Oise megyei házaspár – az egyik biológus orvos, a másik a házastársa – úgy döntött, hogy nem a bíróság, nem az ügyvéd, hanem a bérgyilkos a megfelelő megoldás erre a problémára.

A megrendelés a hálózaton keresztül jutott el a végrehajtókhoz. Egy DGSI-tiszt – vagyis egy ember, akinek az lett volna a feladata, hogy a francia állampolgárokat védje – adta meg Pasquali magánlakcímét.

Egy ember meghalt, mert nem ragasztott fel, pontosabban nem megfelelően ragasztott fel egy logót.
A szakszervezeti aktivista, akit csak a véletlen mentett meg

Ha a Dini-merénylet nem bukik le 2020 júliusában, valószínűleg Hassan Touzani sem élt volna már sokáig. Touzani a CGT szakszervezet aktivistája volt az izernore-i Apnyl műanyaggyárban, és a sárgamellényes mozgalom helyi szervezője. A gyár vezetői kellemetlennek tartották – az a fajta ember volt, aki sztrájkot szervez, aki jogokat követel, aki nem hajlandó csendben maradni.

Touzani nem kellemetlen volt. Touzani veszélyes volt. Legalábbis a munkáltatói szerint, akik 75 ezer eurót fizettek a likvidálásáért. A terv már készen állt, a pénz gazdát cserélt, az operatívok várták az indítójelet. Aztán Créteil-ben lefüleltek két ejtőernyőst egy töltött fegyverrel, és a dominók elkezdtek dőlni.

Touzani ma is él, de nem azért, mert a rendszer megvédte. Hanem azért, mert egy szomszéd kinézett az ablakon.

A politikus, aki kémkedett a riválisa után

A hálózat nem csak magánemberek megbízásait teljesítette. Az ügyészség szerint Henri Plagnol, egykori államtitkár, a 2014-es önkormányzati választások előtt a hálózatot bérelte fel, hogy kémkedjen politikai riválisa, Sylvain Berrios után Saint-Maur-des-Fossés-ban.

Két évvel később, 2016 októberében Jean-François Le Helloco, Berrios barátja és megyei tanácsos, otthonánál két maszkos férfi támadta meg. A nyomozók szerint ez sem volt véletlen.

A hálózat „szolgáltatási palettája" egyébként megdöbbentően széles volt. A bérgyilkosság volt a csúcs, de lejjebb ott volt a megfigyelés, a megfélemlítés, az autógyújtogatás, a laptoplopás – ez utóbbit úgy hajtották végre, hogy az operatív pizzafutárnak öltözött –, és az egyik különösen kreatív módszer: döglött patkányok elhelyezése az áldozat kertjében.

Ha létezett volna katalógus, valószínűleg csomagajánlatok is lettek volna benne.
A Chevaline-szál, ami sehová sem vezetett, vagy mégis?

Az egyik legizgalmasabb mellékszál a 2012-es chevaline-i mészárláshoz kapcsolódik. Ez egy máig megoldatlan négyes gyilkosság az Annecy-tó közelében, ahol egy brit családot és egy francia kerékpárost lőttek agyon. Az ügy évtizede foglalkoztatja a francia és brit nyomozókat, és a megoldásnak nyoma sincs.

Amikor a rendőrök átkutatták Daniel Beaulieu otthonát, ritka Luger P06-os lőszert találtak – olyan típusút, amely megegyezik a Chevaline-ban használttal. A lőszer annyira ritka, hogy a nyomozók azonnal felkapták rá a fejüket. Ellenőrizték a gyanúsítottak mozgását és mobiltelefonadatait a 2012-es időszakra vonatkozóan. Az eredmény: nem meggyőző.

Ez nem jelenti azt, hogy nincs összefüggés. De azt sem, hogy van. Egyelőre ez a szál ott van a levegőben, mint egy kérdőjel.

A CIPAV-ügy – amikor a testvérek nyugdíjpénzt lopnak

„A szabadkőművesség titka a maga természeténél fogva sérthetetlen. A szabadkőműves ugyanis nem azért ismeri, mert megtanulta, hanem mert intuíció útján megérezte... Aki pedig megértette a titkot, pontosan tudja, hogy annak kiejtése vagy leírása is lehetetlen, így ez a titok mindig titok marad.” (Giacomo Casanova)

Mintha az Athanor-per nem lenne elég, Franciaországban párhuzamosan egy másik, szabadkőműves szálú bűnügy is zajlik – ez viszont nem gyilkosságról, hanem korrupcióról szól.

A CIPAV a francia szabad foglalkozásúak nyugdíjalapja, mintegy hatszázezer ember pénzét kezeli. 2024 októberében négy ember ellen indult hivatalos vizsgálat, köztük Marie-Laure Schneider, az alap volt elnökségi tagja és jelenlegi vezérigazgatója ellen. A vádak: korrupció, összeférhetetlenség, szervezett csalás, okirathamisítás, köztisztviselői zsarolás.

A Libération tudósítása szerint a vizsgálóbíró feltűnően sok szabadkőműves kapcsolatot talált az ügy szereplői között. Az ingatlanfejlesztők, ügyvédek, közjegyzők és alapkezelő tisztviselők egymás között „testvérnek” szólították magukat, „a kalapács alatt” – azaz bizalmasan – egyeztettek, és „testvéri megbeszélésekre” hívták egymást. A gyanús ügyletek között egy párizsi épület szerepel a 16. kerületben, amelyet tizenegy és fél millió euróért vettek meg, majd hamarosan tizenhat millióért adtak tovább.

Tárgyalási időpont egyelőre nincs. De a két ügy együtt – az Athanor és a CIPAV – olyan képet fest a francia szabadkőművesség bizonyos zugairól, amelyet sem a nagy obedienciák, sem a tagok zöme nem szívesen lát nyomtatásban.

Mi az a szabadkőművesség, és miért éppen Franciaországban ilyen erős?

Ahhoz, hogy az Athanor-pert a helyén tudjuk kezelni, érdemes pár lépést hátralépni. A szabadkőművesség a világ legrégibb és legnagyobb testvéri szervezete. A gyökerek a középkori kőfaragó céhekig nyúlnak vissza – a legrégibb ismert dokumentum, a Regius Poem körülbelül 1425-ből származik. De a modern szabadkőművesség 1717. június 24-én született, amikor Londonban, a Goose and Gridiron sörkocsmában négy páholy megalapította az első Nagypáholyt.

Kapcsolódó
A budai szabadkőműves központban balettoztam


Eszeveszett történeteket mesél Budapest, csak oda kell figyelni rá. Egy város titkai.

Az 1723-ban megjelent Anderson-féle Alkotmány kodifikálta azokat az elveket, amelyek azóta is meghatározzák a szervezetet: tolerancia, ész, egyenlőség, belső fejlődés. A szabadkőművesség nem vallás és nem politikai párt – legalábbis elvileg. A gyakorlat, mint látni fogjuk, ennél bonyolultabb.

Franciaországba 1725 körül érkezett a szabadkőművesség, angol és jakobita emigránsok révén. Az első ismert páholy a párizsi Faubourg Saint-Germain-ban, a Louis d'Argent fogadóban ülésezett. Innentől kezdve a történet szédületes tempóban haladt. XII. Kelemen pápa már 1738-ban bullában ítélte el a szabadkőművességet. De a párizsi Parlament – a kor egyik legfontosabb intézménye – megtagadta a bulla bejegyzését. Ez a francia szabadkőművességnek de facto védelmet nyújtott, és egyben meghatározta a következő háromszáz évet: Franciaországban a szabadkőművesség nem az egyházzal szövetségben, hanem az egyházzal szemben fejlődött ki.
A forradalom mítosza és valósága

Kevés dolog irritálja jobban a történészeket, mint az a klisé, hogy „a szabadkőművesek csinálták a forradalmat”. Nem csinálták, de ott voltak.

Lafayette szabadkőműves volt. Mirabeau szabadkőműves volt. Danton szabadkőműves volt. Rouget de l'Isle, aki a Marseillaise-t írta, szabadkőműves volt. Az Orléans-i herceg, Philippe-Égalité, aki a Grand Orient nagymestere volt, nyilvánosan lemondott tagságáról 1793-ban – nem sokkal a kivégzése előtt.

Csakhogy a másik oldalon is voltak szabadkőművesek. A monarchisták között is, a girondisták között is, és az 1793–94-es Terror idején a Grand Orient-nek egyetlen aktív páholya sem működött. A szabadkőművesség nem irányította a forradalmat – de a forradalom ideológiai alapjai, az egyenlőség, a testvériség, az ész uralma, mélyen szabadkőműves fogalmak voltak. A kettő között van egy lényeges különbség.

Napóleon az egészből a hasznos részt tartotta meg. Ő maga szinte biztosan nem volt szabadkőműves – állítólag egyszer úgy jellemezte a páholyokat, mint „egy halom imbecillis”. De felismerte, hogy egy hierarchikus, titoktartáson alapuló szervezet kiválóan alkalmas az ellenőrzésre. Testvérét, Joseph Bonaparte-t nagymesterré nevezte ki, az adminisztrációt pedig Cambacérès főkancellár alá rendelte. Napóleon alatt a páholyok száma háromszázról 1220-ra nőtt, és a harmincból huszonkét marsall szabadkőműves volt.

A császár tehát nem hitt a szabadkőművességben. De hitt a szabadkőművesség hasznosságában. Ez a különbség máig meghatározza a francia modellt.
Napóleon
Napóleon
Fotó: VCG Wilson / Getty Images Hungary
Az 1877-es szakadás

Van a szabadkőműves történelemben egy dátum, amit nem lehet megkerülni. 1877-ben a Grand Orient de France, Frédéric Desmons protestáns lelkész vezetésével, elfogadta a lelkiismereti szabadság abszolút elvét. Magyarra lefordítva: eltörölték azt a követelményt, hogy a tagoknak hinniük kell egy Legfelsőbb Lényben.

Ez önmagában radikális lépés volt, de a következményei még inkább azok. Az Angol Egyesült Nagypáholy – a világ szabadkőműves establishment-jének központja – visszavonta a Grand Orient elismerését. Ez a szakadás máig fennáll, és ez hozta létre azt a törésvonalat, amely a globális szabadkőművességet kettéosztja: az egyik oldalon a „reguláris" (angolszász) hagyomány áll, ahol Isten megkerülhetetlen, a politika tabu, és csak férfiak lehetnek tagok. A másik oldalon a „liberális" (kontinentális) hagyomány, ahol a lelkiismeret szabad, a politikáról nemhogy beszélnek, hanem aktívan formálják, és nőket is felvesznek.

Franciaország a liberális oldal zászlóshajója. Ez az, amiért a francia szabadkőművesség semmilyen más ország szabadkőművességéhez nem hasonlít. Ez az, amiért a franciák a páholyban a bioetikáról, az eutanáziáról és a szekularizmusról vitatkoznak, miközben az angolok és amerikaiak ugyanebben az időben inkább a jótékony vacsorákat szervezik.
A Köztársaság Egyháza

A Harmadik Köztársaság – vagyis nagyjából 1870 és 1940 között – volt a francia szabadkőművesség aranykora. 1880 körül a francia képviselők mintegy egyharmada szabadkőműves volt. A Grand Orient-t ekkoriban a „Köztársaság Egyházának" hívták, és nem ok nélkül.

A Jules Ferry-féle világi oktatási törvények 1881–82-ben? Szabadkőműves projekt. Az 1905-ös törvény az egyház és az állam szétválasztásáról? Szabadkőműves projekt. A francia Munka Törvénykönyve? Nagyrészt szabadkőműves projekt.

Ez nem összeesküvés-elmélet. Ez dokumentált történelem. A Grand Orient nyilvánosan vállalta ezeket a kezdeményezéseket. A különbség az összeesküvés és a politikai aktivizmus között az, hogy az előbbi titkos és illegitim, az utóbbi nyilvános és demokratikus. A Grand Orient a demokratikus oldalon állt – legalábbis ami a céljait illeti. A módszerei viszont nem mindig voltak azok.
A Kartoték-ügy

1904-ben robbant ki az Affaire des Fiches, amely máig a legnagyobb francia szabadkőműves botrány – legalábbis eddig.

Louis André hadügyminiszter, Émile Combes miniszterelnök irányítása alatt, titkos kartotékrendszert hozott létre a francia hadsereg tisztjeiről. A rendszer úgy működött, hogy a szabadkőműves páholyok hírszerzési információkat gyűjtöttek a tisztek vallásgyakorlatáról és politikai nézeteiről. A kartonokat kódolták: „Korinthosz” jelentette a köztársaságpárti, előléptetendő tisztet, „Karthágó” a katolikus, monarchista, blokkolandó tisztet.

A rendszert 18 ezer-27 ezer tiszt adatairól építették ki. Ezeknek az embereknek a karrierje azon múlt, hogy milyen vastag betűkkel szerepelt a kartoték a „Karthágó" oszlopában.

A botrányt a Grand Orient titkárhelyettese, Jean-Baptiste Bidegain robbantotta ki, aki eladta a kartonok másolatait. Jean Guyot de Villeneuve képviselő 1904. október 28-án három órán keresztül olvasta fel a leveleket a Kamarában. A hatás olyan volt, mintha bomba robbant volna. André hadügyminiszter megbukott. Combes miniszterelnök megbukott. A szabadkőművesség presztízse évtizedekre megsérült.

A lecke világos volt: a páholyok nem a belső fejlődés műhelyei voltak, hanem az állam titkos keze. Ez a lecke azóta sem ment feledésbe.

A testvérek lettek az ellenség

A Vichy-rezsim 1940 augusztusában az elsők között oszlatta fel a szabadkőműves páholyokat. A szabadkőműveseket „az állam ellenségeinek" nyilvánították, Bernard Fay szabadkőműves-ellenes megbízott hatvanezer nevet tartalmazó kartotékot készített, és tizennyolcezer „méltóság” listáját a hivatalos közlönyben tették közzé.

A számok magukért beszélnek: háromezer oktatási tisztviselőt bocsátottak el, kilencszáznyolcvankilenc szabadkőművest deportáltak, ötszáznegyvenkilencet kivégeztek vagy meghalt a lágerekben. A szabadkőművesek egy részéből ellenálló lett – az emberi természet furcsa fordulataként éppen azok az emberek, akiket a titoktartás művészetére tanítottak ki, bizonyultak különösen alkalmasnak az illegális munkára.

A háború utáni helyreállítás húsz évet vett igénybe. De a francia szabadkőművesség visszajött, és erősebb lett, mint valaha.

Ma Franciaországban mintegy százhetvenezertől kétszázezerig becsülik a szabadkőművesek számát. Ez a világ második legnagyobb szabadkőműves közössége az Egyesült Államok után. De a struktúra gyökeresen különbözik az amerikaitól.

Az Egyesült Államokban vagy Angliában jellemzően egy Nagypáholy működik egy területen. Franciaországban mintegy húsz obediencia – azaz szervezeti szövetség – létezik egymás mellett, és ezek nem mindig kedvelik egymást.
Botrányok listája

Az Athanor-per nem előzmény nélküli. A francia szabadkőművességnek hosszú és változatos botránylistája van.

A Stavisky-botrány 1934-ben egy pénzügyi szélhámos, Alexandre Stavisky ügyét kapcsolta össze szabadkőműves tisztviselőkkel. A botrány megbuktatta Camille Chautemps kormányát – Chautemps maga is szabadkőműves volt – és hozzájárult az 1934. február 6-i szélsőjobboldali zavargásokhoz.

A nizzai törvényszéki korrupció a kilencvenes és kétezres években mutatta meg, hogyan fonódhat össze a szabadkőműves páholyi tagság a bírói korrupcióval. Jean-Paul Renard bíró, a GLNF tagja, összejátszott Michel Mouillot korrupt cannes-i polgármesterrel. Mouillot részt vett Renard szabadkőműves beavatásán. Renardot 2008-ban mozdították el.

A GLNF belső válsága 2010 és 2014 között François Stifani nagymester idején robbant ki, aki állítólag tizenhét millió eurót költött politikai tevékenységekre, és Sarkozy elnöknek ígérte a szervezet támogatását. A bíróság csődgondnokot nevezett ki – szabadkőműves szervezetnél ez soha nem fordult elő korábban. Az ügy végül a szervezet kettészakadásához és a GL-AMF megalapításához vezetett.

A lille-i Carlton-ügy 2011 és 2015 között szabadkőműves, libertinus és politikai hálózatokat hozott felszínre. A szervezett kerítéssel vádolt nyolc személyből hat volt szabadkőműves. Dominique Strauss-Kahnt, az IMF volt elnökét végül felmentették.

Ezek mind egyedi esetek? Igen. De ha az egyedi esetek bizonyos mintát rajzolnak ki, akkor a minta már nem egyedi.
A francia rendőrség és a kötény

Van egy szám, amelyet nem lehet megkerülni: a francia rendőrség állítólag a legnagyobb szabadkőműves-sűrűségű közigazgatási szerv az országban. Frédéric Ploquin újságíró, aki évtizedek óta foglalkozik a témával, ezt többször leírta.

Az obedienciákon átívelő szakmai csoportosulások, az úgynevezett fraternelles, rendőrök, bírák, újságírók, tanárok és katonai személyek között működnek. Ezek nem illegálisak – de nem is átláthatóak. Franciaországban nincs kötelező nyilvánosságra hozatali követelmény közalkalmazottak szabadkőműves tagsága tekintetében. Angliában a bíráknak 1998 óta nyilatkozniuk kell. Olaszország bizonyos régióiban hasonló szabályok vannak érvényben. Franciaországban semmi ilyesmi nem létezik.

2025-ben egy állampolgári petíció javasolta, hogy minden választott tisztviselő, bíró és magas rangú közalkalmazott legyen köteles nyilatkozni szabadkőműves tagságáról. A javaslatból egyelőre nem lett törvény. De az Athanor-per után a vita valószínűleg újra fellángol.


Vissza a tárgyalóterembe

„Az egyik dolog, ami a szabadkőművességben olyannyira megragadott, az az volt, hogy a páholy falain belül valóban megvalósítja azt, amit a külvilágban csak ígérünk: minden embert kizárólag a saját, belső érdemei alapján, emberként kezel.” (Theodore Roosevelt)

A párizsi Cour d'assises-en huszonkét ember vár ítéletre. Tizenhárom közülük életfogytiglani börtönnel néz szembe. A vádak száma száztizenkettő, ebből huszonhat bűntett. A per várhatóan július 17-ig tart.

A nagy francia obedienciák elhatárolódtak az ügytől. A Grand Orient de France tagadja a kapcsolatot. A GLNF megjegyzi, hogy a gyanúsítottak évekkel korábban távoztak soraikból. A GL-AMF feloszlatta az Athanor páholyt és felfüggesztette az érintett tagokat.

Mindez igaz. De az is igaz, hogy az Athanor egy engedélyezett, működő szabadkőműves páholy volt, hivatalos obedienciához tartozva, éveken át. A tagjai nem a sötétben gyülekeztek – felöltőben, kötényesen, szertartásokat tartottak, és közben a szünetben megbeszélték, hogy kit kell eltüntetni.

Ezúttal azonban a bírósággal kell szembenézniük és a médiavisszhang miatt nem tudják ügyeiket „a kalapács alatt” elrendezni.


https://index.hu/kulfold/2026/04/02/parizs-franciaorszag-szabadkomuves-gyilkossag-bergyilkos-per-birosag-kem