Ezt az írást a barátom küldte el nekünk, mert velünk is majdnem megtörtént az, hogy jogtalanul és ok nélkül elveszik a gyerekünket. Egy jogászbarátunk gyors segítségével úsztuk meg a gyámügy aljas támadását. Posta Ime és a PI-kőr tárgyalásán is láthattuk, hogy mások rosszabbul is jártak, nem mi voltunk az egyetlenek "gyerekügyben". A szülők - de az egész társadalom kötelessége az, hogy megóvja a családját és hazáját!

„Először figyelmen kívül hagynak.
Aztán kinevetnek.
Aztán harcolnak ellened.
Aztán győzöl.”
(Mahatma Gandhi)

Nézzétek meg, mi történt velünk.

ELŐSZÖR FIGYELMEN KÍVÜL HAGYTAK.
A Covid előtt szinte senkit nem érdekelt az a néhány szülő, aki nem akarta automatikusan beadatni a kötelező gyerekoltásokat.

Kevesen voltak.
Nem jelentettek erőt.
Nem jelentettek problémát.
Nem kellett velük foglalkozni.

Aztán 4 éve azt mondtam, hogy ebből elég, ezt a problémát meg kell oldani.
És mozgalmat indítottam és megszerveztem a szülőket.

Azt mondtam, hogy tart ameddig tart, kerül, amibe kerül, de ezt a rendszert megfogjuk változtatni!

Aztán körülbelül három éve valami megváltozott.

Addig csak annyit tudtam mondani a szülőknek, hogy meneküljenek külföldre.

Aztán jött néhány ügyvéd, akik szintén ugyanazt akarták, mint én és az ellenálló szülők.

A szülők elkezdtek fellépni.

Elkezdődtek az ügyek.
Elkezdtek orvosokat perelni.
És fél évig szinte teljes csend volt körülötte.

Elhallgatták.
Mintha az egész nem is létezne.
Aztán már nem lehetett tovább úgy tenni, mintha semmi nem történne.

Megszólalt a kormány is.

AZTÁN KINEVETTEK.
Pontosan úgy, ahogy korábban kinevették azokat, akik nem akarták a Covid-oltást.

„Oltásellenesek.”
„Bolondok.”
„Felelőtlen szülők.”
„Internetről okoskodnak.”

Ismerős?

A legegyszerűbb fegyver mindig a gúny.
Mert amíg kinevetnek, addig nem kell válaszolni arra, amit mondasz.

Csakhogy mi nem tűntünk el.
Egyre többen lettünk.

AZTÁN HARCOLNI KEZDTEK ELLENÜNK.
Megjelentek a lejárató cikkek.
Megjelent a média.
Megjelentek a hatóságok.
Jöttek a levelek.
Jöttek a bírságok.
Jött a gyámügy.
Jött a félelemkeltés.

A cél egyszerű volt:
ijedjen meg a szülő, és adja fel.

És egy ideig működött is.

Mert melyik szülő nem retten meg attól, amikor azt hallja, hogy:
„gyámügy”
„védelembe vétel”
„bírság”
„hatósági eljárás”?

Csakhogy közben történt valami, amire nem számítottak.

A SZÜLŐK MEGTANULTAK NEM FÉLNI.
Elkezdtek beszélni egymással.
Megosztották a tapasztalataikat.
Elolvasták a leveleket.
Utánanéztek annak, mi történik velük.
Látták, hogy más családok is ugyanazokon mennek keresztül.
És a félelem lassan eltűnt.
Három éve még szinte alig volt ilyen szülő.

Ma már a közösségünk számai szerint ezres nagyságrendről beszélünk.

Aztán 2 éve egy fiatal srác kitalálta, hogyan lehetne ezt a harcot ügyvédek és drága peres eljárások nélkül csinálni.
Mára közel 400 szülő ügyvéd nélkül viszi a saját ügyét.

Gondoljatok bele.

Olyan emberek, akik néhány éve azt sem tudták, mit jelent egy hivatalos levélben az „ügyszám”, ma már hónapokon át képesek végigvinni a saját ügyüket.

Amúgy az elmúlt 3 évben senkinek sem vették el a gyermekét ez miatt és ez a legfontosabb!

És most jutottunk el oda, hogy már a másik oldal panaszkodik:
„Túl sok a szülő és túl okosak.”

És hogy nem tudnak mit kezdeni velük.

Na, itt kezd igazán érdekessé válni a történet.
MERT MÁR NEM A FÉLELEM TERJED.
Hanem a bátorság.

Egy anya látja, hogy a másik végigcsinálta.
És azt mondja:
„Akkor én is meg tudom.”
Egy apa látja, hogy más sem omlott össze egy hivatalos levéltől.
És azt mondja:
„Akkor ettől nekem sem kell rettegnem.”

Valaki látja, hogy a védelembe vétellel való fenyegetés már nem ugyanazt a félelmet váltja ki.
Hogy a bírság sem hallgattat el mindenkit.
Hogy száz ember után jön a százegyedik.
Aztán a kétszázadik.
Aztán az ezredik.
És minden új szülővel gyengül a legerősebb fegyver:

A FÉLELEM.
Ez az egész történet legfontosabb része.
Nem az történt, hogy egyik napról a másikra megváltozott a világ.
Hanem az történt, hogy megváltoztak a szülők.

Három éve még azt kérdezték:
„Mi lesz, ha rám küldik a gyámügyet?”

Ma egyre többen azt kérdezik:
„Rendben. És akkor mi van?”
Ez óriási különbség.
Mert egy rendszert addig könnyű működtetni félelemből, amíg az emberek félnek tőle.

Amikor már nem félnek?
Akkor új játék kezdődik.
És ezért leszünk egyre többen.

Mert minden egyes szülő, aki kiáll magáért, megmutatja a következőnek:
nem vagy egyedül.

Nem kell hősnek lenned.
Nem kell ügyvédnek lenned.
Nem kell mindent tudnod.

Csak ne hagyd, hogy a félelem döntsön helyetted.
Három éve néhány ember volt.
Ma már ezrek mozdultak meg.

És ha ez így folytatódik, hamarosan már nem azt kell megmagyarázni, hogy miért mer valaki kérdezni.

Hanem azt:
hogyan jutott el idáig ennyi szülő egyszerre?

Először figyelmen kívül hagytak minket.
Aztán kinevettek.
Aztán harcolni kezdtek ellenünk.
Most pedig egyre többen vagyunk.

És van egy dolog, amit már nem lehet visszagyömöszölni a dobozba:

A SZÜLŐK MÁR NEM FÉLNEK.
És amikor egy egész közösség elveszíti a félelmét,
onnantól már nem ugyanaz a harc.