Ragyogóan napozik az ég és roppanós a hideg. Eltemettem Csövit. Ő vitte el a háborús démont magával áldozva. Sejtettem, így lesz, mikor befogadtuk is azért jöhetett fekete-fehér foltokkal, mint egy éhenkórász, csontig soványan, büdösen, csipásan elgyötörve. Eddig maradt és a kert vége a nyughelye. Az ember még ennyit sem ér és ezt mi már jól tudjuk. Orbán azt mondja, háború van és magunkat kell védjük, mindenki a saját családját. Benkő szerint csak a NATO védhet meg. Kövér el sem tudta képzelni, hogy kitörhet a háború. Posta Imre szerint ez elkerülhetetlen volt és már nagyon időszerű és mindent megtett, hogy felkészüljön mindenki arra, ami most jön.
Tegnap összeült a nemzetbiztonsági kombiné, mindenki ott volt, aki az ominózus kulcsi videóban meg lett szólítva. Kövér összehívta a parlamentet rendkívüli állásra, pedig rendbelülire kellett volna már rég ülni és hallgatni bölcsen, de hát aki békét akar az ugye ne készüljön a háborúra, érje az meglepetésként, mint a haza bölcseit általában szokták az események érni. Most, hogy így kitört a béke és mindenki zsizseg, át kellene értékelni ezt a postaimrés elmebeteg összeesküvéshívés dolgot is sokaknak, akik most nyüszítve lapulnak. Mi van, ha megint igazam volt és csak mi voltunk, akik szóltunk időben, hogy föl kellene készülni rá, hogy esetleg ne fájjon annyira! Elkerülni senki nem akarta, nem is akarhatta, ha már Kövérnek le sem esett, hogy komoly a dolog, akkor mit szóljon a többi? Most előléptetik a sok titkosszolgálati vezetőt, milyen remekül végeztek a dolgukkal. Na jó, az IH vezért lecserélték időben, de az AH se zsömle! Mennyi levelet írtam nekik, fölöslegesen. Üsse kő, most már pörögjön az orsós és tekeredjen az életfonal, a fene sem akarja megakadályozni a végzetet. Most hétvégén adták a Ragnarököt Asgarddal. Tanulságos az időzítés is. Nem megakadályozni kell, hanem elősegíteni!
Az operáció jól halad, ahogy hírlik s minél többen kívánják a békét, annál nyomósabb ok lesz a tisztogatásra. Ugye milyen izgi? Paradox, de igaz lehet ez is. Putyin és Peszkov egymásnak ugyanúgy ellentmondanak, mint Orbán és Benkő. Mindenki azt hisz, amit akar, ám az átrendeződés végig kell menjen pénzügyi-gazdasági, geopolitikai, stratégiai vonatkozásban és az emberek lelkében…a szellemüket meg hagyjuk, mert nincs miről beszélni. A híreszteléssel ellentétben a Jóisten nem megállítja Putyint, hanem felügyeli, de lehet ez is dezinformáció. Majd a titkosszolgálatok kifitetik ezt is időben, ahogy az eddigieket. Ha röviden akarnám összefoglalni a véleményem a helyzetről: Európának vége van…, ha hosszabban, akkor azt mondanám, a nemzeteknek (ha lennének ilyenek még) meg kell vívniuk a saját szellemi-lelki harcaikat és ez azért nem tűnik majd teljesen békésnek. Orbán emlegette, hogy 2030-ig olyan események lesznek itt, hogy csoda!
Micsoda? Tán nem háború? Micsoda paranoia ez már? Kedveseim, javaslom mindenkinek a meditációt és ma fölmerült a személyes kócsingolás is, életvezetési tanácsadás, ha valakinek arra van szüksége. Itthon vagyok, ráérek. A titkosszolgálatoknak, honvédségnek nincs szüksége a tudásomra, elvannak, mint a befőtt és bizony, be vannak kakaózva rendesen. Asszony azt mondja, ha ő lenne a „vezetés”, akkor olyanokat keresne, mint „én” és alkalmazna. Mondom: ezek nem te vagy és soha nem is voltak és nem is lesznek azok. Persze csak teoretikusan. Van személyes kapcsolat az „ukrán fronton”. a dnyipropetrovszki frontszakaszon él egy hazafi ukrán feleségével és gyermekükkel. Most ér oda a front pár napon belül, de már a légiriadók folyamatosak voltak eddig is, net, áram akadozik, boltok üresek, vagy majdnem és városi harcokra készülnek az ukránok. Az asszony idegöszeroppanást kapott, le van nyugtatózva. Kérdem Verát, ugye te ki fogod bírni, ha ideér a front? Ő is pánikolt elejében, most azt mondta, nem lesz baj. Na jó, nem ezt válaszolta. A keleti hadszíntereken most zárja körbe az ukrán csapatok egy részét az orosz békefenntartó hadmozdulat. Fura, hogy most minden élet számít, de mikor Dombaszt lőtték, nem volt egy nyikk sem az áldozatokról, sem a CIA-Moszad operációkról, mi zajlik Ukrajna név alatt itt tőlünk alig egy sarokra, vagy az USA összes gaztettéről és bölcsen halogat a média most is…, de lehet ez a dolguk. Ja, nem lehet, hanem bizonyos. Valahogy „rólunk” is nagy a csend, pedig lassan kellene a pajzs, ahová emelhetnek bennünket azért, amit a békéért megtettünk, de hát ettől a „néptől” és vezetőitől csak a szépet és jót lehetett eddig is elvárni. Úgy is lett.
Olvastam pár helyen a Pi-kör megfejtését is, hogy azt postaimréből vezették le, pedig valójában Put In és Xi Jin PI ng lehetett a névadó szakrális értelemben, csak rám ragadt, pedig a légyPIszoknál is parányibb az a szubatomi részecske, amit ebben a szeretettel teli és békés világban az aranymetszés bölcsességéhez hozzárakni lehetnék hívatott. Sok itt a félreértés, meg nem értés, értetlenkedés…fél-elem. Tessék már tudatosítani, hogy az értelem összes dimenziója egyszerre aktív és minden egyszerre zajlik és aki kimarad az lemarad! Hamis tudattal nem kerülünk ám a nirvánába! Ugyan, változatlanul semmi nem az aminek látszik, közben azért hamistalanítás kellős közepében a nyúl üregének legalja felé hatványozódunk. Infláció, gabona, mint stratégiai hadanyag és exporttilalom, gáz, olaj, áram, Paks, bankolás, internet, migránsok, akik menekültek, EU, Brüsszel, Moszkva, Peking…és még el se kezdődött igazán a ratatata, de a kovid eltűnt, mintha szó se lett volna róla…hát nem érdekes? Európában elszabadultak az árak és könnyen utolérhetjük őket az ígéret földje szerint, mert most jöhetnek szinte ingyen felvásárolni a maradék ingatlanokat 400-as Euróért.
De hagyjuk is. Érdekesebb, hogy Áder Svájcban van, pedig ő a legfőbb hadseregparancsnok, mégis Orbánt mutatják, hogy lohol a katonák után. Orbán Gáspár még nem vezérkarrierista főnök? Úgy kellene legyen! Egyébként, ahogy látom, a szankciók jót tesznek az orosz gazdaságnak. Most vásárolják vissza ők is szinte ingyen a kintlévőségeiket, tőzsdei részesedéseket a gáz és az olajiparból. Átállnak a Swift rendszerről a kínai rendszerre. Figyeltem a valutákat, csak rubel és a forint zuhant ekkorát, illetve a rubel sokkal nagyobbat. A hrivnya sincs olyan pácban, mint a forint. Mondtam én, hogy játékpénz, zseton, ahogy mindig is volt a Pengő óta. A szakértők 3-4 év átállásról beszélnek, míg ez a „háború” tart, míg a Kelet-Nyugat cserét kieszközlik. 2030-ig ráérünk és persze mindez az emberek érdekében van, ezt tartsátok fejben. Vagy nem, de ezt is illik fejben tartani, nem szívben, mert azt manipulálják minden egyes híradással. Meditáljatok postaimrével…, csak most, csak önöknek és önökért. 😊 Megvolt hétfőn az első konfliktus is, mely ugyan még személytelen sérülés nélkül lett rendezve, de ez is egy előjele annak, hogy a belharcok zajlanak és a titkosszolgálatok is a toppon vannak. Itt a hír:
Durva támadás ért egy férfit Komáromba menet, mutatjuk miért..
“Rasszista indíttatású támadás ért ma Komáromba menet egy ukrán náci részéről!
Az autómat összetörte, a kerekeit kiszúrta!
Kés, gázpisztoly és vipera volt nála, egyébként egy lengyel rendszámú autót vezetett…
A helyszínről megpróbált elmenekülni…
Hirdetés
A helyszíntől távolabb sikerült “feltartóztatni”….
Nem tudom, hogy összefüggés van e a tegnapi posztjaim és a mai támadás között…
Egyértelműen meg akart késelni és elég képzett volt! Hadköteles korú tehát nem tudom mikor jött át…
Majd a nyomozás kideríti! Vagy nem…
A határon semmilyen szűrés nincs, nagyon sokan átjöhettek…
Részemről nem történt fegyver használat…
A mai programom meg volt hirdetve, a lehajthatónál ért a támadás, lehet gondolkodni…”
https://hirextra.info/2022/03/durva-tamadas-ert-egy-ferfit-komaromba-menet-mutatjuk-miert/
Fényképeket érdemes megnézni és elképzelni, véletlen volt-e, vagy nem a támadás. Andrást elvitték előzetesbe. Tegnap beszéltünk a feleségével, tudunk -e segíteni (milyen nyomorultak vagyunk már, én a lábbilincsemmel) és reméljük, hogy ma ki is engedik a fogságból, miután tisztázták az ukrán helyzetet Magyarországon.
Kérdezték sokan, mikor lehet visszatérni a korábbi életünkhöz? Nos, a válasz igen egyszerű. Soha! Nem lesz és nem is lehet eztán olyan, mint volt. Én továbbra is várom a honvédségtől is a felkérést, szakértőnek, de felőlem…el is tudom engedni…sőt már el is engedtem…, a lényeg az, minél több áldozat legyen. Zelenszkíj neve alatt futtatott CIA csapat is erre játszik. Minek változtatni egy olyan terven, ami eddig sem vált be! Szeretném, ha a dnyepropetrovszki idetartozóknak nem esnék bajuk és persze még sok ártatlannak sem, de mit lehet tenni. Egyelőre még én is bűnözőnek vagyok kikiáltva, tehát megérdemlem a sorsomat. Kérdés persze az, ki ítél a végső elszámoltatáskor!
(Ezt az írást sem a facebookra szántam, inkább azok lelkeinek mentésére, akik alkalmasak lehetnek még erre, vagy arra, vagyis azon kevesekére…, tehát ne osszátok a nevemre hivatkozva, sőt a nevemet se említsétek, de az lenne a legjobb, ha nem is lenne nevem…!)