Ki, miben hisz, abban üdvözül..., vagy nem! Aki hisz, magára vessen..keresztet! Áldás, áldás, áldás! A Dnyeper mentén él családjával magyar kortársunk és ma írta, élelmiszer-táplálék-beszerzésen volt, mikor katonai járőr igazoltatta. Kérdték, bálna-e katonának? De ő nem bálna, s örülhet, nem fogták szaván és nem kényszerítették. Az első világbékének sincs vége és az is a második volt, vagy ki tudja...! Három a magyarok igazsága, de hol vannak már a magyarok? Most olvasom, hogy a "honi" polgárok tetemes része hülye. Írja az újság. Persze nem pontosan így fejetlenkedik ki magukat, de a lényeg ez. Ukrán-barát. Most, mikor már a deutériummal dúsított vizeletes csapból is az ömlik, hogy a langylélek, magorok és romhányok felosztották maguk közt a maradék Ukrajnát és ezzel visszatérnek lényegében az 1919-es határokhoz. Nem esik le a tanatosz, vagy már Tartarosz van Farbatosz?
Nem tudnak ezek semmiről semmit, de bátran járulnak az urnákhoz. Na szóval, az a helyzet, hogy a békafenntartók az EU haderővel (jé, van ilyen?) bevonulnának sebtiben a még nem oroszosított területekre és akkor mi is van? Először is, Molotov - Ribbentrop paktum van, mert ugye volt már ilyesmire precedens nem is annyira régen. Másodszor, az van elvtársak, hogy Magyarország semmiképpen nem marad ki semmilyen háborúból, sőt kifejezetten terrorista célpont lesz (valószínű a terroristákat most fogják átkeresztelni cionista névre, de nem akarok nagyon előre szaladni a prognosztikában, had legyen meglepetés a titkosszolgálatoknak is, ha már nem fizetnek azért, mert helyettük oldok meg feladványokat, tisztán emberbaráti alapon). Most az van, hogy Viktor azonnali támogatást kér az EU-tól, ahogy a lengyelek is, csakhogy nemrég még látványos beintések voltak Brüsszelnek, most meg az EU haderő és a költségvetés fennforgása kapcsán be kellene vonni az operációba a NATO haderőt, EU-s álcaruházatban. Tudom követni? Ti biztosan? Aztán kiderül, hogy az a NATO-EU haderő valójában Izraelben verbuválódott. Ilyen is van, Lapidék megoldják, ahogy 2006-os Gyurcsány -Orbán parádét is lerendezték. Azt mondja a hivatalos ám kishazánkban nem szakértőkkel alátámasztott és propagált értelmes média, hogy ez így nagyon gáz. A NATO nem avatkozhat be, nem védheti meg az EU-s csapatokat Ukrajnában, ami úgy van, hogy nincs. Hű de PI-szkos a fantáziám, mi lehet még ebből és aztán, ha a csapda fedele is lecsapódott, hogy lesz Románia is szétkapva a csehek és a szlovákok megdádázva és Szerbia miképpen kerül vezetői státuszba megint, mint Jugoszlávia. Részletekkel nem untatnék senkit, maradjanak ezek is az én "doxazmáim".
Tegnap meghallgattam Assad beszédét, amiben a cionizmust emlegette és a keresztényekért aggódott. Sakk és sokk! Mély filozófiája van a dolgoknak és lesz itt még megrázkódtatás és pelenkaosztás rendesen. Vissza kellene nézni a régi videóimat, ha már Szevasztopolból is lőtték a Kalibert. Kalibertate! Kár lenne alulbecsülni amiket mondok, elvtársak, szolgálatok, még akkor is, ha engem "szopattok" és a hozzám közelállóknak gondoltakat. Megmondtam mi lesz, hogyan lesz. Jóra ne számítson senki.Mivel Orbánnal le van zsírozva az "árulás", így a dogok logikája szerint az árulóknak az árulást követően ...khm...hát, na majd lesz valahogy, én csak a spirituális pszihopolitikai oldalát domboríthattam ennek a kérdéskörnek ki. Nagyon törnie kell magát most minden potentátnak, hogy jó pontokat szerezzen, már ha tudja egyáltalán, mit is jelent az. A megváltás 100 pont és a legtöbben a mínuszokat szaporítják, de én nekik szurkolok. Még! Legyen nyilvánvaló, ami nem kétséges! A szellemtudományok támogatják a demarkációs vonalak egyértelműsítését. Eddig és még tovább! Mondja az ismerősöm, mert én éppen parkettázgatok idehaza és próbálom haszontalanná tenni magam, bár be van adva a kérvény, had mehessek hegeszteni a szomszéd faluba, mert most lenne munka, de hát még nem jött meg az engedély rá. A lábbilincsem kötelez, de legalább megtanulok héberül, mert ez izraeli gyártmányként kémkedik a zagyamban és programozza át. Lehet ezért vannak fura kényszerképzelődéseim? Egyébként az eheti Komszomolszkaja Pravda már mélyebb rétegeit tárja fel a politikai konfliktusoknak, genetikának...belső vívódásoknak, harcoknak, a The economist pedig egyértelműen a kínai-orosz tengelyt firtatja. Tudnak valamit. Mire itt "nálunk" felébred a zöm, már elmúlik a nappal is és sötétben találják magukat.
30 körüli CIA (USA, NASA...) biolaborról beszélnek Ukrán területen, de Eurázsiában sokkal több van. A belorusz tv összeállításában egyértelműsítik a genetikai fegyverek gyártását, melyet bizonyos népcsoportok kiirtására terveztek. A nácikat valamiért összeboronálták a cionistákkal és holokausztot kezdtek emlegetni. Putyint Hitlerhez, Kabajevát (felesége) Éva Braunhoz hasonlítják...és megy az ajvék. Szerintetek kimaradhat ebből a "magyar"? Ezt kérdezi az ismerősöm, mert engem ez a téma egyébként sem érdekel. Az "ukrán" menekültek mely része hová tartozik és mit hordoz magában? Nemzetbiztonsági kérdések ugye nem adnak okot aggodalomra? Az ukrán vezetés már az oroszokra mért atomcsapásról ábrándozik...., na jó, teljes az elmebaj és örülök, hogy mindez nem az én fejemben játszódik le, csak azért is írom ki magamból, hogy ne zavarjon a gondolat, melyet az ismerősöm véleménye kapcsán akart talajt fogni bennem, de én ezt nem hagyhatom. Sokkal jobb lenne napi 10-12 órákat dolgozni - ahogy múlt évben - és akkor nincs időm meghallgatni sem mások agyalását, zagyva elméleteit birodalmakról, specifikus emberirtásról, angolszász -cionista szörnyetegekről...szóval a világról, amely valójában csak a fantáziában van, mert ha körülnézek, minden a legnagyobb rendben. Mint mondottam, nem akarok és nem fogok harcolni ezért a "rendszerért" és ha kérdeznétek, teljesen tudatosan nem megyek szavazni! Ja, nem is mehetek, rajtam a bokafix, pedig eszembe jutott, mi lenne, ha az MZX-re húznák 2 millió strigulát, hogy biztosan "győzzön" a csalásban! Tegnap hallottam, mondja a "mókus", hogy ha az egyik győz, akkor már szeptembertől végünk van, mert leoltanak bennünket kényszerből, ha meg a másik, akkor talán van még pár hónappal többünk. Na szóval, mik vannak! A paradox pszichológiai azt mondatja, nem szabad már elkerülni a bajt, ha benne vagyunk, hanem ahogy a jó judos is csinálja, az ellenfél lendületét kell kihasználni és hagyni, minél nagyobb sebességgel szétkenődjön a palánkon. Nos, legyen akkor a gyorsabb rossz, mint a lassabb. Legyünk túl rajta és adjon okot rá a rendszer, hogy minél nagyobb szintű beavatkozás váljék szükségessé. Aki azt hisz, hogy ezt még szavazgatással meg lehet akadályozni, az hülye. A magyarok zöme ( valószínűleg ez általános jelenség, tehát senki ne szívja mellre) deklaráltan debil. A kovid mellékhatása a kognitív diszfunkciók felerősödése és most jön csak a következő hullám. Az átlag egyre romlik. Jó lesz ez, nekem tetszik, ahogy alakul. Szóltam időben, nem? Jó, lehet értünk sem jön az űrhajó, de hát hová is lehetne menni a világok ego-bikáról? Naugye!
Remélem minden rendeződik és a kínai selyemút és az eurázsiai unió átveszi a kakitányságot ezen a dilibolygón, ahogy az is-merősöm mondja és akkor megint ingyen lesz a sör és akik életben maradtak, újra szabadon szavazhatnak az egyetlen pártra. Hát ez egy ilyen világ. Jézus nem hiába áldozta fel egyetlen Istenét az emberekért. Megérte. Vagy nem? Azért ne kámpicsorodjon el senki, azt mondja az ismerősöm, minden rendben lesz. Meghalnak ugyan sokan, de ez kit zavar? Engem nem. Vagy mégis? Kicsit elbizonytalanodtam.
Erről eszembe jutott egy versem, vagy valami ilyesmi.Semmi új a nap alatt, ami most van, mindig is volt, csak nem látszott ennyire eszeveszettnek, pedig még anál is hibbantabb a mátrix, de így van rendben. Ilyen a rend. Ez van! Ezt mondja az ismerősöm.
HontalanJöttél, honnan csak menni lehet?
Nincs maradás, mert senki veled?
Vonulsz, mint a dúló vihar?
Nyomodban,
Nyomtalan jelened jár.
Rád így a pusztulás vár.
Mennél, már nincs maradásod?
Inkább saját sírodat ásod?
Tarsolyodban múltad helye,
Nyakadon?
Torkodra szikkadt a pillanat,
Vetélt szíved megszakad.
Hol zúgó erdők közt a napfény les?
Hol minden törzs és nemzetség öles?
Surransz, mint a kósza vágy?
Névtelen,
Jeltelen homályos árnyék,
Idegen ártó szándék.
Befogad a sötétség, mert ismer?
Taszítod a fényt, mert ismered?
Mindenki veled, aki ellened?
Gyümölcstelen,
Terméketlen szellemtanítvány,
Meddő a lélek, ha hitvány.
Körmeiddel kapaszkodsz a ködbe?
Hanyagul mosolyogsz, fejbe lőve?
Borzongsz, ha jön az angyal?
Érthetetlen,
Érző, puha, vérző aggyal
Bekennek majd sáragyaggal.
Magyar Emberek!
postaimre 2008