Ha vannak köztetek jószágok, tegyétek fel a kezeiteket! Naugye! Irány a mézlegelő, Elízium! Kifúgáztam a követ, most már csak törlés van, s míg várok, töltöm az időt, majd törlöm. Nehéz napok ezek a világgarázdaságnak. Davos nyög, vagy inkább nyűg? Ide hallatszik. Mao Az új demokráciáról írja: „A kulturális forradalom ideológiailag tükrözi a gazdasági és politikai forradalmat, és azt szolgálja. Kínában a kulturális forradalomban, éppúgy, mit a politikai forradalomban is, egységfront van.”
Semmi nem változik és minden megváltozik közben, ki a nyálát nyeli, érzi. Csányit Mészáros előzi középről. A Forbes szerint Guatemalájziában egyre több a milliárdos és a koronavírus-járványt tetőzi a háború, miközben a zűrlények állnak sorba, mikor jöhetnek már végre elő, hogy velük őröztetik itt ezt a karantén-zónát. Az ismerősömmel sokat beszélgettem az élet értelméről és a lóhere kapcsolatáról. Állítottam, hogy Buddha tanításában bízva az amber lényege a tudatos igazságkeresés, vagy valami ilyesmi az meg mentális kapacitás és algoritmus kérdése, ki milyen igazságszinten képes bekalibrálnia magát. Azt nem tudom, hogy így van-e, mert az AzovSztálinban most adták meg magukat a „nácik”, vagy 700-en, de beszélnek 2500-ról is és Harkovnál még húzzák az ukránokat, de Szevasztopolnál is hamarosan elered a záporeső. Ez most akkor az igazság, vagy az, hogy jóval drágábban kapjuk az orosz gázt, mint a többi jewrópéjer? Esetleg Novák Katinkát az igazság miatt nem fogadja a román diplomácia, vagy már kezdik érteni, hogy „törököt” fogtak, ahogy a lengyel elvtársak is sejtetik? Dehogy is igazság. Ez színjáték. Ahogy eddig is az volt, de annak igaz.
Ugyanolyan bohózat, mint Rogán korrupcióellenes hivatala, az ismerősöm szerint. Nyerít mindig, mikor arról beszél, hogy van felépítve az „országokhoz” kapcsolva az „állam” és az azt képviselni hivalkodott szervek. Ő fedőtörténeteket emleget, cégeket, államinak álcázott intézményrendszert, valójában magánpraxist folytatva, kettős könyveléssel. Röhög, amikor az orosz szervezettségről beszél és mindig példának hozza fel Sztálint és Félixet, s megjegyzi, hogy Oroszország már egy ideje valójában azonos a KGB-vel és annak utódszervezeteivel. Nincs hiba. Kína tipikus példája a kollektív szerveződésnek és ő ezt követendő példának tartja, mert rendnek kell lenni. Igaz, vagy nem, de hosszú háborúra kell felkészülni, mely azonos kell legyen a békével. Ebben én ugyan nem hiszek, de nem is kell. Azt mondja, az űrkutatás egy kamu, valójában búra alatt vagyunk tartva, mint valami cserepes növények a melegek házában. Példákat is hoz erre, de nem sorolom most föl, eléggé felzaklatott vele.
Azt mondja, hogy a Föld nem is létező bolygó. Ez azért durva. Valami titkokat emleget a Déli sarkkörön túl, vagyis a Terembura alatt az Üveghegyeken túl...szerinte sok másik világ van még ilyen koncentrációs táborként szervezve ezen a „planétán”, vagy valamin. Nem viccel! Szerinte a Hold is csak egy lapos holografikus képzelődmény, ezért nincs is másik oldala a mandalának. Tehát mi is az igazság? Még a gravitáció sem biztos, sőt, biztos, hogy nem az...de ezt már mi is kibeszéltük itt vagy 10 éve. Szerinte ebben a majomketrecben, ami „Föld” név alatt fut egy genetikai kísérlet igen összetett szimulációja zajlik és azok a párhuzamos világok, melyekről moziznak mostanság egyre többet, itt vannak a szomszédban egy karnyújtásnyira. Ugyan a Föld nem lapos – állítja- mert nem is tudni pontosan, hogy milyen és mekkora, ugyanakkor egészen biztos abban, hogy a kísérlet vezetői elgaloppozták magukat és borulni látszik a mutatvány. Közben meg itt a sok szerencsétlen nyomorult lelkecske nem lel már kecskét. Nem gondoltam volna, hogy mostanra gondolom, de igen!
Múlt meditáció alkalmával valaki fölvetette, hogy majd jönnek az ufo-kák és akkor minden rendben lesz. Mondtam, hogy igen, mert akkor vége lesz a mutatványnak egyetlen csapásra. Semmilyen értelme nem lesz tovább ennek a „fejlődésnek” álcázott fejlövésnek. Most is éppen alig van, de akkor tényleg csak az maradhat itt bőrzakóban, aki nagyon is machievellista önsanyargató. Majd a nukikukik adnak nekünk enni, inni, egészséget, békés nyugodalmat és technológiát, hogy egy csip formájában egyetlen csapásra le és fel is tudjunk töltődni a szimuláció bármilyen metaverzumába…. Nem tud összejönni filozófiailag sem soha többé ebben a létformában a létállapot – az ismerősöm szerint.
Mao szerint kulturális forradalom zajlik. Nem lett ám vége, sőt mostanra az ellenforradalom ellenforradalma is zajlik és ebben ellentmondás sincs. Algoritmus van.
Ahogy meditálok és sokszor éjjel is azon vagyok, hogy alvatlanság okán áthatolja a búrán, valami olyan programba ütköztem, amelyet az ismerősömmel kell tudnunk megfejteni. Talán segít, de ha neki nem megy, van ismerősöm több is, aki talán orrhosszal előrébb lapátol a ganéban és nem maga mögé dobálja a maga elől kikanyarított villásreggelit.
Gondolom ez ma már alig újdonság a kereső kételkedőknek és a lehorgonyzott magabiztosaknak sem. Az ismerősöm szerint olyan szintű átverésben van részünk, hogy ez háromdében elképzelhetetlen és azért merik csak csepegtetni, mert végül tényleg teljes törléssel kellene végződjön ez a jelenlegi kísérleti fázis is. Ugyan ott vagyunk, mint jó 10 éve, amikor már ez is remekül meg lett állapítva.
Apropó, meditáció. Szombaton, május 21-én 11 órától meditáci du. 5 ig nálam. Reményeim szerint a keretben, mint legutóbb. Batyus, aki jön, ott lesz, ha akar, lefexik a fűre, felőlem és hallgatja a madártrillát és élvezi a fák lombjának susogását (ha lesz szél) és ha a szomszéd nem nyírja a füvet, még relatív csendünk is lesz hozzá. Egyébként, egyéni esetmegbeszélés is belefér, ahogy tapasztalom. Mivel szemmel is egyre láthatóbb, hogy a „világ megőrült” (eddig is az volt, csak még tartott a vakolat és a látszat, hogy azért nem teljesen) nem baj, ha ezt egy szakőrülttől hagyjátok konstatálni, aki persze nem én vagyok, de nem ismeritek az ismerősömet. Na ő aztán tud hajmeresztőket mondani, meg nem is nagyon tud tévedni. Valami algoritmusról zagyvál mindig, miszerint itt a verklit kíntornáztatják.
Jeletkezni: doki.bubo@gmail.com
Ugyan most valami erőlködésről is szólt, hogy a régi genetikai mintákat újraplántálják, de nagy marha ez. Tudat nélküli minták, vagy mintatudatú gének? Van vagy tucat spirálunk, ami meg se nyikkan, pedig bennük rejlik a basszus, itt pedig mindenki szopránban szereti az oráliát.
Változás van folyamatban. Meg kell oldani a maradék életünk ebben a présformában és közben előkészülni az illanásra. Ez a világ menthetetlen. Az volt mindig is, kár erre szót fecsérelni. A kollektív tudatmezőből hozta az ismerősöm, azzal a címkével, hogy míg itt vagyunk, élvezzük, de ne ragaszkodjunk már semmilyen formájához. Illúzió és árny-játék, marionett-paródia, Muppet show.
Példának hozza Orbán beiktatásának zárómondatát. Szerepjáték. E búra fakó! Kacsoda non coronat.
Ugyan mire utalhatott a szerző? A búrára, mely megköpött! Kacsoda = a csodák. Non coronat, vagyis nincs korona vírus – az ismerősöm szerint. Persze lehet arra utal, hogy mielőtt leTEK-eltek, arról beszéltem, hogy Orbán balkézről Habsburg génminta. Olyan, mint amit Lavrov Hitlerről szólott, hogy nyomokban tartalmazott telivért is, de alapvetően nem. Na, szóval, ezt elmondtam, oszt vittek a dutyiba. Az ismerősöm szerint ezzel Viktor arra utalhatott, hogy majd egyszer lesz valahogy és az igen meglepően a királyság irányába mutat, ha már a horvátokkal is összekalamajkázott Kadocsa a tengeri magyar kikötő ügyében. De mindegy is, a lényeg nem ebben a dimenzióban van, itt csak hulladékgazdálkodás, újrahasznosítás történik – szerinte.
Egyébként pedig szóljatok, ha tudok segíteni. Hegesztés, famunkák, villanyszerelés, gipszkartonozás, tetőfedés, nagyjából mindenhez is...a háborút meg ráhagyom azokra, akik nagyon nincsenek azzal sem tisztában, mit mondott Mao. „Az új demokrácia kultúrája nemzeti kultúra.”
De mi az igazság? Mi, akik vagyunk igazak. Vagy nem. A kísérletnek egyszer vége lesz, a kísértetek végtelenek.