Hiba történt! Nem működik a JavaScript!
A böngésződben le van tiltva a JavaScript futtatása, vagy nem támogatja a JavaScript használatát. Az oldal megfelelő használatához kérjük engedélyezd a JavaScript futtatását böngésződben,
vagy frissítsd egy újabb verzióra, amely támogatja a JavaScript-et:
Firefox, Safari, Opera, Chrome, vagy az Internet Explorer 6-nál újabb verziója.

Grísa, azt a moszkvai nénikédet!

Grísa, azt a moszkvai nénikédet!

Elvtársak a Putyilov gyárból, most olvastam Mao-tól az Önfeláldozás Ligájáról. Feldobta a hangulatom, érzékelve a történelmi korazonosságot a másságban. Spirálban van a ciklus. Ami jó hír, hogy 4 hónappal hosszabbították a bokafixemet, tehát nem mehetek szeptember végéig dolgozni sem. Tudom, perverz egy dolog, de hát csak tudják, hogy addigra az ősgumimaci alakulatok enyhe erőszakkal, de Erdélyt is csak visszaveszik Csaucseszkutól. Az ismerősöm szerint jól haladnak az események, egyre nagyobb teret nyer a terror és ez így helyes, ez is volt a tervük, mega majomhím, aki lő.


Szóval, még mindig veszélyes bűnöző vagyok és emelje fel a kezét, aki ezt így is tudja! Még szerencse, hogy a megmérettetés nem csak engem, minket illet, de mindenkit és a hím, ha lő, fura dolgokat is találhat.

 

Mindeközben Moszkva kihirdette a katonai vészhelyzetet éppen a legbékésebb területen, itt a transz-szibériai Hortobágyon, hol akkora a bágyadtság, mint a bőg atyás fügyölős pálinka huzatja. Hivatalosan úgy tűnik, senki nem akarja érteni, mi is történik valójában, nem hivatalosan megy a daj-daj, biznisz és persze – az ismerősöm szerint – a legmagasabb szintű megtévesztés, melyet mi köznyelven csak hazudozásnak ismerünk, de hivatalosan ezt alkotmányosságnak és demokráciának nevezik, szerintem nagyon is helyesen. Az agyrottyantak száma exponencionális és csak most indul még a zombi-szezon, majomparádé.

 

Ismerősömmel beszéltem és azt mondja, hogy a Honvédelmi Minisztériumba surrant be egy likvidátor és utána hírzárlat keletkezett. Lehet, villanyszerelő volt. Mindegy, állítólag kihúzott a googleajzatból egy vezérőrnagyot és és egy őrnagyot. Én ezt nem hiszem, mert szemmel is látható, hogy veszélytelen a helyzet és most olvasom, hogy háborús vészhelyzet ide, vagy oda a zázrivecz felmérte, hogy csak 3 % hagyná el a zországot, ha ide törnének be a nukikukik. Az ismerősöm ezt azzal, magyarázza, hogy az ukránok sokkal harciasabbak és hazaszeretőbbek és nacionalista beállítottságúak, mint mi, mogyorók és azért szelelt el a fél ország két hónap alatt, így teljesen logikus a felmérés. Nos, igaza lehet, bár a 3%-ot túlzónak tartom. Az ismerősöm is jobban átgondolta és lehet, hogy tévedés történt, mert lemaradt előle egy 8-as. 83% sokkal reálisabb szerinte is, de szerencsére mindez csak meddő teorémlátás, ahogy ecseteli.

"Arra kérdésre, hogy hányan ragadnának fegyvert már jóval kevesebben válaszoltak igennel: 20 százaléknyian mondták biztosra, hogy harcolnának, míg továbbá 30 százalék gondolja úgy, hogy valószínűleg megvédené az országot." 
https://24.hu/belfold/2022/05/27/felmeres-magyarorszag-haboru-zavecz-research-orosz-ukran-haboru/

Harcolnának? Fegyver? Hová a pöcsvilágba keveredtem? Mi ez az agyrém? Pszichiáter szakértse meg ezt a militarista nyomorult bandát, de legalább az ügyész beszélgessen el velük, mit is képzelegne a doxazmáikkal!

Mindegy, Tiborczék jönnek Spanyolból haza, mire a háború ideér, mutassák a prédát. Lesz itt olyan turizmus, hogy Ráhel nem győzi. Most adták a Dunán A tizedes és a többiek-et, bemelegítésnek a nemzettudat és a hadtáp-kedv növelésére. A „cím is szállóige lett, onnan”. Kultikus. Hallod Grísa? Nix kompót? Davosban nem ezt mondták. Kissingert feltámasztották és Sorossal együtt tolták a katari szövegelést. Ismerősöm mesélte, de nem figyeltem oda, mert a család megélhetésén töröm a fejem. Lehet, ha már ennyi időm van, amíg jönnek a támogatások meg jártok meditálni is...és lehet belekezdek egy késdobáló tanfolyam indításába is, mert ahhoz sem értek, éjjelente, alvás helyett írok pár fantazi regényt. Ismerősöm adja a témát. Szerinte meg kellene komponálni Pintér Sándor életművét, halálának körülmetélését, belügyminiszterkedését, titkosszolgálatiságát, melyet most Rogánhoz passzolt Moszkva, majd az egészségügy rendbetételének két hetét.

 

Ehhez nincs kedvem, nem szeretem a horrort és eleve elképesztő, hogy állítása szerint egy halott dirigálja az egészségesek igen bete gügyét. Perverzió. Lassan le kék cseréljem az ismerősömet, de hát csupa ilyen van, sőt egyre többen lesznek, ahogy látom. Nem is értem, mi lehet a baj? Tán egyre többeknek esik le, hogy fel? Rájönnek nagy sokára, hogy a kinn, benn van, ha benne van, akkor nem kell kín! Nem értek hozzá, de azt látom, hogy az atomvillanás sokat segíthetne sokak megvilágosodásán, amint azt az ismerősöm már többször vizualizálta.

 

Szerintem ez a banda menthetetlen és kár minden próbálkozásért. A magam részéről a Gondviselésre bíztam a gondok viselését, de hát az meg lerázza magáról, mint magyar közkatona a szolgálai iszonyt.

 

Ismerősöm a napokban mutatta, hogy feltámadott hamvaiból egyik volt és kedvenc politikai, geopolitikai elemzője, bizonyos Panarin pofaszőr, aki korábban nagyon tolta Trumpot, de hát …, aztán eltűnt, most meg Fönn ixet játszik. Mesélte Kissingert, hogy 2022-re tervezték Izrael felszámolását és most ugyan teljesen beálltak az oroszellenes pozícióba, de tán kezdenek megtántorogni. Lehet túl sok zsidó bukott le Ukrajnában náci mivoltában – mondja az ismerősöm. Panarin szerint bővítik a BRICS-et és a Selyemúthoz is egyre többen akarnak csatlakozni, mert csalatkoztak. Most volt nekik is egyezkedés és Irán is jön fel, mint a gejzír és az arab világ beállni látszik az Eurázsiai Modell mögé. Fura dolgok ezek.

 

Nálunk meg a Tartár-járásról akarnak filmet készíteni, Aranybullázni? Mondja, hogy Panarin, ha már professzóre, elengedte magát és olyanokat mondott, mely szerint Erdély visszakerül a mogyorókhoz és lényegében Ukrajna már el van esve és a lengyelek is várják a cupákot, bár azt sem zárta ki, hogy Lengyelország, ha el-gallopizza magát a maceszversenyben megint szétszedik darabokra, ahogy már vagy 3-szor ez megtörtént. Fura dolgok ezek.

 

Kitért a mogyorókra. Szerinte azért lett katonai vészhelyzet, mert a NATO mint olyan, már nem olyan cuki és lassan közünk sem lesz hozzá, ahogy a többieknek sem. Teljes átalakulás van, bár mostanra még csak a kula érződik ebből, de az is csak azoknak, akiknek a szaglását nem orrontotta meg a kovid, vagy a majomhím, aki lő. A livbernyákok teljes söpréséről beszélt és a cionizmus végét vizionálta. Ebben én nem hiszek, mert itt akkor nem marad szinte senki. Ez itt az ősostobaság és a gerinctelen rongyság gyíkállapota már rég, mogyoró-föld becenév alatt, lényegében tartalmatlanul.

 

Viktor azt mondta, még sosem látott ilyen bizonytalanságot a világban! Az ismerősöm erre azt reagálta: Viktorkám, igen, ezt így ti hoztátok össze kiskomám, közösen sok évek alatt és bizony már sokan ebbe belepusztultak és a zöm még várandós. Kitartást! Lesz még ettől biztosabb is, de az még annyira sem fog tetszeni...mert most még lehet reménykedni legalább.

 

Aztán vannak jó hírei is. Szerinte a likvidálások mögött a moszad áll és ez azért érdekes, mert a moszad mögött meg a KGB. Azt mondja, hogy fidesz körökből súgták neki, hogy Torockai a kimondó emberük, mert ők nem beszélhetnek, de hát a fideszesek alapvetően oroszpártiak. Nahát, mik vannak! Változnak az idők? Paks II is egyből be lett nyelezve? Mit szól ehhez Rockefeller és Soros?

 

Na, ilyen dolgok vannak. Szóval még 4 hónap ugyanilyen rezsimben, mert ugyan lassan minden korábban elmondott, megjósolt figyelmeztetésem teljesül és a sok szakértő megbukott, azért mégis az ellehetetlenítésben ezek a nagyon demokratikus oligarha-bojárok érik a csíziót. Mit lehet tenni?

 

Jézus történetének egyik érdekes mozzanata az őt megkeresztelő római katonák sorsa képezi. Röhögtek rajta, kínozták, de egyiknek megesett a szíve. Lényeg, a parancsolat végre lett hajtva. Aztán a „csodák láttán” a katonák leszereltek és elkezdték hirdetni a zigét… és persze kínhalál lett a végük, de már a paradicsomban trónol mind együtt a nagy közösségben és vidáman szívják a marihuánás szopákot.

 

Ja igen, talán sikerült végre beüzemelni végre az alapítványt is a népi hagyományok őrzésére. Majd megírom, hogy ha már bizonyos.

 

Aztán időben jelzem, hogy június 4-én a trianoni csúfság és az amerikai fügétlenség és alkotmány napján tartok békemeditációt. Az orosz csapatok a hírek szerint erős tempóban, de nem kapkodva haladnak. Kadirov szerint Lengyelország is Sorosra kerül. Viktor tudja már, hogy mogyoróland nem ússza meg a nagytakarítást. 83% soknak tűnik? Hülyeség!

 

Gyertek meditálni és aki tud munkát, hegesztést, tetőszerkezet készítést, javítást, szigetelést...állványozást...csak szóljon. Doki.bubo@gmail.com

 

Elvileg él a régi telefonszámom is. 20/9359052

 

Ja, persze lehallgatnak, de hát valaki elmondhatta volna ma is titkosan a gombapörkölt hermetikus receptjét és okkultan azt főztem volna meg, légyölő galócából.

 

 

A világ nem állt meg, csak tempót váltott. Az apokalipszis majomlovasai gyeplői lazán vannak!

 

Nyihajó!

94 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
  • S
    Imre! miért is nem szenteltél figyelmet az élőknek csak a Főnixként megújultaknak! Pedig a HM épp most váltott. Németh Szilárd nem játszhat többet katonásdit, rezsibiztossá fokozta le Orbán Viktor, valahogy már nem rá akarja bízni a sokmilliárdos projektet, pedig ezidáig Honvédelmi miniszter helyettes volt.
    Talán annyira sérti az „épp testben épp harcos” honvédelmi testnevelés projektjét a kormánypárt testessé kerekedett posztosa, hogy ki kellett szorítani őt a FIDESZ spejzból, mert már ott is oroszok vannak?
    - 2022. 05. 28. 18:23
    • Posta Imre
      SZAZSUAY az ismerősöm szerint a "magyar honvédség" még viccnek is rossz, így tréfálni vele, róla nem úri dolog. Eddig is csak fedőtörténetnek használta a CAHAL - szerinte. Ez már akkor is így volt, mikor én voltam aktív tiszt. Egyik utolsó élményem egyik lövészetről a tiszteknek és helyetteseknek...mikor is felvettem a lőszert, de odaadtam másnak, lője el ő, én meg elsomfordáltam, mintha ott sem lettem volna, mert még csak tanú sem szerettem volna lenni ahhoz, hogy egymást, vagy önmagukat lövik le. Tökölön volt ez régen. Ott volt az is, mikor ügyeletes tisztet játszottam és a parancsnokhoz jött egy főtiszt, valami alezredes. Mutatta igazolványt...persze beengedtem. Erre a parancsnok utána számon kért, miért eresztettem be, mert fegyver volt nála. Hja, dugta az asszonyát, mint kiderült később, vagy valami hasonló katonás dolog lehetett. Azóta csak hitványabb lett minden, ahogy hallja az ismerősöm. A hivatásos állomány pont olyan, mint a társadalom jelenlegi egésze. Egy fángli xart sem ér- szerinte. A vadászpilótákról hallottam, de ez igaz lehet a többiekre is, hogy azonnal szerelnének (ha tehetik), ha nem csak játszani és pénzért, hanem az életükért, vagy hova tovább a nemzetért, vagy ilyen elvont és már semmit nem jelentő fogalomért kellene áldozatot hozni. Nos, innen szép a győzelem. Zsukov marsall majd megoldja, amit kell, ahogy kell és amikor kell. Vagy nem. A miniszter is szakértője a témának. Megtettek mindent, hogy beáldozhatókat toljanak pozíciónak tűnő helyzetbe. Bástya elvtársak hullani fognak, ha igaza lesz az ismerősömnek. Igaz, Kulcson valami ilyesmit emlegettem én is, elég provizórikusan! A honvédség alakulatait készenlétbe is helyeztem, de hát...na mindegy is.


      Bödőcs hülye ehhez, de néha ráérez a néplélek nyomorára és a sok demokratikus, alkotmányos paradoxonra.
      - 2022. 05. 28. 18:41
      • S
        https://index.hu/kulfold/2022/05/27/h...endszerek/
        Lassan pár nukleáris rakétát és pár lopakodó nehézbombázót is átpasszolhatnának, hogy legyen neve a gyereknek, ha már van...
        - 2022. 05. 28. 18:46
      • S
        Jó ismerős. Jó önismeret. Köszönöm a választ Imre. Akkor már az is érthető, hogy a 2030-ig tartó „fejlesztési terv” néplelkű bemutatásához a Zrínyi miért egy virtuális játékon edzett venyigeharcost állított szóvivőnek, aki legfeljebb egy vizipisztolyt bírna el, azt is töltetlenül. Bödöcs legalább szórakoztat annyira, hogy ne legyek dühös a deklarált szakértők hülyeségére. Áthidalás lehidalás helyett.

        Béke! - 3 X visszaverten, ahogy Ludas Matyi igazságérzete megkívánja - De lelki nyugalommal megvívott szükségszerű küzdelem a béke győzelme érdekében. "Ki ekével, ki kalapáccsal, ki tollal, a rózsa illatával"... a katona meg a virtuálisan irányított Tigris tankba kivetülten. A magyar honvédnek meg előbb a hon van?-t kell megteremteni mert tájolás híján még belénk is lő.

        Tiszteletem és tisztelgek.
        - 2022. 05. 30. 10:00
    • Posta Imre
      Fura, hogy az indonéz majd 300 milliós lakosságból nem futja erre, de ez a maréknyi evolu-ionista simán bevállalja! Végül is "rusz", vagyis mogyoró! Indonézia ott volt az eurázsia fórumon, mint aki nézi a folymatokat, Kubával, és az Egyesült A. Emirátusokkal, Szaud Arábiával..., csoda, hogy az Emirátusoknak Viktor nem jelölt ki vizibiztost, mondjuk tiszteletbeli Áder formájában. Az indonézeket is meg kék tanítani halászni, vízenjárni, ha már szigetlakók és ehhez a mogyoróknál nem ért senki sem jobban.

      Rezsibiztossá nevezték ki Németh Szilárdot 2022. május 28. 1
      Az indonéz útdíjfizetési rendszernek is lett kormánybiztosa Magyarországon.
      A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Németh Szilárd Fidesz-alelnököt – vette észre a Magyar Közlönyben <a href="https://mfor.hu/cikkek/makro/nemeth-szilard-a-rezsicsokkentes-kormanybiztosa-lett-de-van-meg-meglepetes-a-kinevezesekben.html"
      Egy sor másik kinevezésről is hírt adtak, amelyek közül talán a legérdekesebb, hogy Ruszó Gyula
      ">az Indonéz Köztársaság közúthálózata útdíjfizetési rendszerének létrehozása és fejlesztése tekintetében Magyarország által biztosított szakmai támogatásokért felelős kormánybiztos
      Németh Szilárd – aki az előző kormány idején a Honvédelmi Minisztérium államtitkáraként tevékenykedett – ezentúl a Technológiai és Ipari Minisztériumban fogja figyelemmel kísérni „a rezsicsökkentést befolyásoló nemzetközi folyamatokat, és javaslatokat fogalmaz meg a rezsicsökkentés fenntartásáért”.https://rtl.hu/belfold/2022/05/28/nemeth-szilard-rezsi-kormanybiztos-kinevezes</p>
      - 2022. 05. 29. 07:46
      • S
        Madagaszkár helyett néhány évtized időcsúszással Indonézia. Most sok metélőhagymás ce-celeb legyeskedik Indonéziában. Őshazájuktól, Etiópiától nincsenek így messze, legalább is bőrszínben. Télen rezsicsökkentő tényező nekik Indonézia.
        - 2022. 05. 29. 21:28
  • Posta Imre
    - 2022. 05. 28. 18:54
    • S
      Vannak ilyen emberek és persze megélnek belőle, hogy mikor ideje lesz művelt, elegáns stílusban kimondanak egyre nyilvánvalóbb dolgokat.
      Az emberek akkor már nagyobb létszámban  helyeselnek, bölcselkednek és támogatják a meglátásait.
      Van egy kis probléma.
      Ukrajna megtámadása elején ugyan ez a tömeg mindenféle szarnak elmondta azokat akik már akkor kimondták. 
      Akkor még más volt elhintve, hogy is kell vélekedni, akkor még más volt a nőpont.
      - 2022. 05. 28. 20:07
      • Posta Imre
        Sokat hallom , olvasom tudományosan igazoltnak tekinthető forrásból, hogy a kognitív funkciók egyre halványulnak, hitványulnak...nem csak a logikus és kritikus gondolkodás képessége, ami eleve sokaknál meg sem volt, de az emlékezet is olyan rövidtávú, hogy az a csoda, ha sokan még egyáltalán hazatalálnak. A helyzet az, hogy a megmondók, irányítók, terelők mind egy szálig ügynökök, statiszták és nem is rejtik nagyon, hátha feltűnik a marháknak. De ha mégis, akkor mi van? Demokratikusan és alakotmányosan mi van? Így megy ez már nagyon régen. Így is kell maradjon, csak nem kellene belekeverni az igazságot, Jézust meg egyéb marhaságot, mert az viszont nem erről a földi életnek csúfolt mocsokról szól.

        - 2022. 05. 28. 20:46
        • S
          Nem keverjük bele, akkor újjal mindig csak kifelé lesz a hibásra mutogatás, ami csak féligazság.<br />pl Én, mindent jól gondolok, teszek, végzek, de a háttérhatalom ,meg a sátán, meg még a hüllők is ellenünk vannak, meg még az Isten is.
          - 2022. 05. 28. 21:32
          • Posta Imre
            Az ismerősöm saját tapasztalata az, hogy azért lett teremtve az ujja, hogy rábökjön azokra, akik a kitömött zsebükben hordják a kezeiket. Ez a "mindig" vagy soha felfogás igen csalóka. Nos, számtalan példa igazolja, hogy az itteni éltben miden hazugság. A "mindent" szó szerint köll érteni. A teljes rendszert úgy rakták össze "valakik", hogy provokáljanak és bármilyen választ is adsz, bárhogy is reagálsz, a "hibás" mindenben te legyél. Nem tettél eleget, elég jól...satöbbi, pedig ők...közben azért megtesznek "mindent", hogy elbukj. Ez igaz, még akkor is, amikor úgy látszik, hogy támogatnak. Na, az az igazi bukás. Szó sincs arról, hogy "én mindent így vagy úgy, jól, vagy tökéletesen gondolok, vagy teszek", ám tagadhatatlan, hogy a rendszer úgy állt össze, hogy vagy teljes sötétségben, de némileg boldog tudatlanságban elhitt meséken tengődve tudd le a körödet, vagy végeláthatatlan küzdelmekkel küzdj a "sárkánygyík" ellen, de amikor ezt teszed már a megb.szott királylány sem lehet a tiéd, pedig a küzdelmed már kollektív szinten, mindenkiért megyen, ám nem követ senki. Nos, ilyen ez a szimuláció. Nem számít ki a hibás, a rendszer alapkódjai hibásak és ebben ha te tökéletesedsz, szembe mész a szabályaikkal. Ha nyíltan teszed, ellenség leszel, ha sunyin, titokban, akkor pedig konspiráló és hamis alak, lényegében önmagadat is becsapva. Túl nagy választék nincs. Az Isten eleve ellenünk van, ez kinek kérdés még? A Teremtő eleve leszarja azt, ami itt van. Az "emberiség" projekt egy orvosi műhiba. Most iparkodnak eljátszani, hogy sürgősséggel beavatkoznak, nehogy teljesen kifusson a kezükből a program, mert Smith ügynök elszabadult és klónozódnak ezerrel. Nem olyan bonyolult kérdés ám ez. A lélek halhatatlan és felfoghatatlan ez az emberire korlátozott kapacitású agyakkal, tehát nincs miről beszélgetni értelem gyanánt. Ezért is vették ki a kereszténynek nevezett zsidó hitvilágból, hogy koncentrálj az itteni harácsolásra. Azt mondod ez semmi? Bizony, már az oktatásban, hitéletben...szóval a mentális alapprogramozásban benne van minden csapda, nehogy fejlődj, mert akkor nem irányíthatnak. Ő, ez nem jelenti az, hogy "ők" a hibásak. Nem, "ők" nem hibásak, hanem bűnösek. Hibásak azok lehetnek, akik látják, hogy a bűnözők mit tesznek és ezek után is mentegetik őket. Pszihológiai csapda ám ez. Az igazság soha nem fél! A nem igazság fél igazság lenni.
            - 2022. 05. 29. 07:21
            • S
              Kemények a játékszabályok...
              pl Jézus az elfogása előtt vívódott gyötrődött állítólag úgy, hogy vért is izzadt.
              Külsősként azt mondhatnánk neki, hogy mi van veled?
              Ez a 3 nap nem olyan sok ám!
              Vannak akik egész életükben rabszolgaként sínylődnek vagy nyomorékként, vakként.Vaknak születni, vagy nyomoréknak mekkora csapás, hol kell ennél nagyobb igazságtalanság...
              Az írás azt mondja, hogy aki állhatatos végig kitart az üdvözül, hogy mi van?
              Tömegesen?
              Háát nem...
              Az oltakozás jó példa volt erre, aki nem vágta volna.
              Voltak emberek akik jól látták a dolgokat olyanokat is amikről itt szó van, jól el lehetett velük beszélgetni majd 1 év múlva már felvettek 2 oltást és ment a magyarázkodás.
              Voltak olyanok akikkel egy szót nem beszéltem a témáról ki nem néztem volna belőlük, hogy majd pont ők fognak felállni a munkahelyen és nem oltakoznak és simán megtették.
              Zemberek 2-3 oltással a karjukban úgy, hogy azokat annyira akarták mint egy kemény gyomronvágást továbbra is lenézve röhögnek rajtuk, rajtunk...
              - 2022. 05. 29. 09:08
              • Posta Imre
                Nem szabad komolyan venni semmit és senkit! Jézust ugyanúgy, mint a zembereket, vagy önmagunkat! Ki kell röhögni ezt az egész kamuvilágot a kamuléttel. Már rég nem elég passzívan szemlélődni, de aktívan kellene röhögni ezen az egészen. Majd csak megjön a humorérzék is a tragédiához, mert ez egy komédia. Ennyi hülye sosem volt a nyáklapon.
                - 2022. 05. 29. 09:24
                • S
                  Visszamenve kicsit az időben a munkatársaim kérdezték, hogy olvastad, hogy  Trump elvitte az atomtáskát?
                  Nem olvastam mert nem követem napi szinten a közmédiát.
                  Igen?
                  Akkor nyomja meg, nyomd meg bazeg!
                  Szörnyülködtek rajtam.
                  Pár nap elteltével jönnek a hírek ha jól emlékszem, hogy azt a táskát vitte el, amiben a golfkészlete volt.
                  Na, ki hitte volna...
                  Mondom ti komolyan elhiszitek, hogy ezekre rábízzák?
                  Eljön az ideje, látványosan talán megnyomják majd az arra kinevezett táskában...
                  Erre megint elszörnyülködtek, hogy hogy nem bízzák rá, mikor ő az elnök! 
                  A másik oldal meg, hogy trampli harcol értünk most így alakult de majd visszajön és ez lesz, meg az lesz...
                  Van itt baj elég talán sosem volt ekkora a történelemben, meg is kell becsülni. :)
                  - 2022. 05. 29. 10:26
                  • H
                    Kedves Posta Imre!<br />Ön fentebb azt írja, hogy: "Ő, ez nem jelenti az, hogy "ők" a hibásak. Nem, "ők" nem hibásak, hanem bűnösek. Hibásak azok lehetnek, akik látják, hogy a bűnözők mit tesznek és ezek után is mentegetik őket." Nos, itt sajnos tévedni tetszik: akik a bűnözőket mentegetik és nem védők/ügyvédek, azok szerintem bűnpártolók. A bűnpártolás meg ugyanolyan jogi megítélés alá esik, mint a bűnelkövetés. "Növeli, ki elfödi a bajt." írta valamelyik költőnk és igaza volt. A mentegetők bűnpártolóként csak tetézik a gondokat.<br />Vicc: az utcán megy a bőrfejű és meglát egy cigányt, aki járkálás közben egy könyvet olvas.<br />- Mit olvasol cigány?<br />- Talmudot.<br />- Ne tetézd, ne tetézd...
                    - 2022. 05. 29. 12:11
                    • Posta Imre
                      Hess, ha jogászkodni szeretnél, vagy irodalmárkodni, akkor szkizo-fréniába kell vonuljál. Azt írja Radnóti, aki ugye talmudista lehetettett, de "mogyorókhoz szólt" látszólag: Bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp!  Nos a bűnös tudja, hogy bűnös, a hibás csak sejtheti, hogy amit tesz, tett, hiba. Hogy lefordítsam algoritmusra: A programozó bűnös, a program hibás. Persze a hiba kinőheti magát bűnné, ám őssé kell váljon. Ha jogilag akarjuk és filozófiában értelmezni, a teljes rendszerkiszolgáló személyzet bűnös. Hallottam olyan orvosról, aki nem hajlandó oltani a vakoló cinákat, mert nem akar részt venni a továbbiakban a gyilkolászásban, ahogy az ismerősöm mondja. Na, ettől még korábban részt vett. Satöbbi...
                      - 2022. 05. 29. 12:37
                      • S
                        Lehet, hogy az orvos úgy volt vele, hogy nem gondolta volna, hogy ennyien lesznek, de már nem bírta elviselni, hogy ezek csak özönlenek még hétvégén is!<br />Az orvos is áldozat. :)
                        - 2022. 05. 29. 13:40
                        • Posta Imre
                          Ja, a másik orvos meg sírva panaszkodott, ahogy mondta, az apja a harmadik oltás után meghalt és a klientúrájában már többen így jártak. Fura ez a "bűnös" és "hibás" kategória. A lényeg, hogy sokan haljanak meg és senki ne legyen ártatlan, aki hibás és a bűnösök szabadon garázdálkodhassanak. Kriminalizálták a népeket! Lényegében semmi nem változik és közben minden megy szépen a "hugyozóba", vagyis beköszönt a zaranykor.
                          - 2022. 05. 29. 20:11
                          • S
                            Nincs új a Nap alatt. Az Illuminati az itaTórájában már arra törekedett hogy a sohasem létezett emberiség tudatát bűntudattal módosítsa, ez sikeres lett a Jézus 2.0 frissítéssel. A bizonytalan gondolkodás megöli a cselekvést. Erre épített az etióp metéltek társasága. És bejött nekik.
                            - 2022. 05. 29. 21:58
            • A
              Már nem számít mit is tesznek. az áremelkedéssel, még jobban lehúzzák a személyeket, a rabszolgákat. Megkaptam végre azt az infót, hogy minden szennyezett érzelem visszájára fog elsülni, mert átprogramoztak egy kristályt, ami miatt az energiával szennyezett érzelem hatott eddig. Szóval egyre gyorsuló ütemben megy tönkre minden, (az anyag kilép E földi világból, és összegyűjtik más teremtéshez), amit energiával szennyeztek, vagyis amit isteni, és a sátáni energiával teremtenek. Ezt értheted úgy is, hogy amit megszereztél lopással, csalással, hazugsággal, pénzzel, azt el is fogod biztosan veszíteni, sőt még annak aki lop, csal hazudik, annak le kell dolgoznia az ellopott, elcsalt, elhazudott dolgokat. Nem véletlenül beszélek a magadra figyelésről, mert aki magára figyel, az nem lop, nem csal, nem hazudik, ráadásul senki nem tudja meg, hogy magára figyel. Ez a szkíta szík út, illetve a homó út, hám Ő út.
              - 2022. 05. 31. 16:02
  • Skorpio58
    - 2022. 05. 29. 10:31
    • S
      Vannak akik nem fogadják el a bibliát hitelesnek, hát nem fogadják el!
      A helyett, elfogadják a mesemondókat, az olcsó népszerű prédikációkat és utána milyen okosnak hihetik magukat.
      Ettől a (jó) embertől, mutass a (többi is ilyen) már a jelenre egy komoly kormány és társadalom kritikát!
      Nem találsz, nem hülyék, hogy maguk alatt vágják a fát...
      Tudni kell az igaz múltat, hogy megértsük a jelent!
      Biztos így van, a pálos herceg mesében le is van írva, hogy hogy állnak a dolgok...
      Buddha-Buda, magyar nemes, magyar király, beavatott vezér következő mese mi legyen?
      Amúgy már van róla is, le kell fedni a piacot nem igaz?
      Magyaroknak készül: Buddha Nimródnak volt a fia, apja ,testvére hogy hangzik?
      Székelyeknek: Csaba királyfinak...
      Mit szeretnél mi legyen?
      Ne fáradj vele majd kitalálják nektek, leírják és csak el kell hinni és terjesszétek, lényeg a lényeg olvassátok és fogyjon a könyv...
      - 2022. 05. 29. 12:22
      • Posta Imre
        Hát sokan nem hisznek a mesében, nevezzük azt akárhogy. A bibloszi tekercselésből átkopizott és többszörösen cenzúrázott, fércelt mű is egyfajta mese, ami igaz, csak nem akkor, nem ott és nem azokkal esett meg...viszont erőst úgy hegesztették össze, hogy egyfajta forgatókönyvként, programként szolgáljon a zújvilágrtend bevezetésére, ami a mostani "elit" kamatyolását illeti. Nagyon sok igen perverz és csúnya népíitást követtek ám el ennek a "neve" alatt, rá való hivatkozással is..., de üsse kő, ez is rendben van így. Jól tették! Aki most is teszik azok is jól teszik. Ha nem, úgy is jól van...ki törhet pálcát a háttérhatalmasok fölött? Tán az isten? Ne röhögtessék már az ismerősömet.
        - 2022. 05. 29. 20:17
        • S
          Még Biblia magyarázaton is átrágta magát a kis szümegér lényem... Aztán meg a Biblia 2 kötetes kódján. Miért nem ragadt úgy rám, hogy vakon kövessem?...

          Élő párbeszédet folytathattam éveken át az egyik legnagyobb hithűvel, - Péter Atyával, aki FESTŐGÉNIUSZKÉNT a keresztvitel és a Magyar Szentek nemzetközileg elismert felkentje - aki , mint avatott istenhű pap, tudva tudta, hogy a pápai címre pályázó egyházi jogi személy, - aki nem látta a fától az erdőt és honunkban bíboros - karrierista, álságos "zs"zsike hazánknak. A Rómában sokáig élő, majd Csepelre nyugdíjas papként visszatérő hazafi, a kalocsai szabó gyermeke, nem felejtette el a józan gondolkodást és azt, hogy a szívére hallgasson. Azért disszidált 56 után, mert megföstötte a tanácselnököt, mint sátánt a templomi freskón. Nem is tom miért üldözték... Anyád! Na, Ő vele lehetett beszélni !

          Más út az enyém, Imre, mint a Tiéd, de a Biblia még Új Testamentumi szinten is be,- megtör, ha csak egyszer is visszacsatolsz az Ó Testementumra, amit így is úgy is leTORA-znak a torkunkon.

          A hitvita pedig annyira értelmetlen, hogy csakis megingatni akarja a hitet, különben, mindenki szabadon hihetne abban, amiben akar. Még ezt a szabadságot sem engedi meg a Könyvek könyve.
          - 2022. 05. 30. 10:34
  • P
    Olyan sokan mondogatják, hogy szívesen kiirtanák az emberiséget, mert megért a pusztulásra. A véleményem szerint ebben a világszimulációban jó, ha annyi valóban élő, lélekkel bíró ember van, mint amennyiről a georgiai kövön ejtenek szót! A többi vagy érző program, vagy olyan lény, akinek nincs valós saját, önálló tudata, így nem is várható el tőlük, hogy bármiben is szembehelyezkedjenek az őket létrehozó rendszerrel! Mivel ezen program- alakok nincsenek tisztában a saját hovatartozásukkal- a hitelesség látszatát keltve a valódiakkal-, ők a legerősebb védelmezői a rendszer által felkínált eszméknek, tanoknak, illetve "törvényeknek". Tehát, aki a valódi Ember, annak előbb-utóbb feltűnik, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal, és elkezd vele szembe helyezkedni, vagy csak ignorálja a rendszert magát, már amennyire ez lehetséges. Szóval nem az emberiség a baj, hanem az egész szimuláció, ami annyira rosszul működik, hogy már megjavíthatatlan, és ez már mindenkinek, még az érző programoknak is feltűnik, csak hát ők nem nagyon tudnak a program parancskódjai ellen tenni. Olyan lett az az egész rendszer, mintha egy megbolydult mesterséges intelligencia irányítaná, teljes értelmet nélkülöző, külső felügyelet és irányítás nélkül. Még azt sem zárom ki, hogy a valódi tulajdonosai a szimulációnak rég elhúzták a csíkot innen valami rájuk leselkedő katasztrófa, vagy más fenyegetés miatt, és magára hagyták ezt az egész szart! Vajon volna lehetőség belülről kiutat találni innen?
    - 2022. 05. 29. 13:41
    • S
      A következtetéseket ne vond össze az érzéstelen embertelen dolgokkal.
      Pl Azt mondom, hogy elég aszályos május volt és ha így folytatódik akkor silányabb lesz a termés még a tavalyinál is.
      Erre ne is gondoljunk, bizakodjunk, ne csüggedjünk, lehetne rosszabb is, ez mind  érzelgős képmutatás.
      Buddha azt mondta, hogy egy jó, igaz ember bárhová mehet a földön szenvedni fog!
      Vajon miért, mikor is mondta?
      Figyelmes, emberséges, segítőkész, jó szándékú vagy, akkor mindenütt csak kihasználnak hülyének néznek, mosolyognak rajtad bár hová is mégy a földön!
      (Legfeljebb a mértéke változik, hogy kevésbé szar)
      Elkezdesz bekeményedni kevésbé fogsz szenvedi az ilyen problémáktól de cserébe veszítesz ezekből a tulajdonságokból.
      Nem egy embertől hallottam már,  hogy nem kell olyan normálisnak lenni egy kis bunkóság primitívség nem árt, különben állandóan csak bekóstol a sok birka és teljesen hülyének néznek. 
      - 2022. 05. 29. 14:15
  • J
    Ha már a Selyetutat említetted, itt látszik, hogy az átmegy a sarkkörön is. Hogy Kína ahhoz is odaférjen.
    https://www.beltroad-initiative.com/b...-and-road/
    - 2022. 05. 29. 14:32
    • S
      A Selyemutat, a Tömjénutat és a többi kereskedelmi útvonalat Afro-Eurázsia szerte 2500 éve az etióp metélőhagymák tartják a kezükben a többi semmi nép (5000 éve a semmi-hami népek) segged-elmével. A populáris történetírás - melynek hitelessége némiképpen vitatható, valamint semmi értelme egy szimuláció történelmével foglalkozni (persze ennek részeseként ezen nehéz túllépni, megértem) - persze különböző erők kezében láttatja például a Selyemutat, ami felügyeleti szinten igaz volt, azonban a kereskedők mindig az etiópiai eredetűek voltak. Az információ, ami mindenkoron a legértékesebb dolog volt, az ő kezükben volt és van mindig a leghamarabb a kereskedelem révén, valamint a bankalapítások is a kereskedelmi útvonalak, háborúk miatt lettek létjogosultak az etiópiai kiáramlók hasznára.<br />Kínát szenvedélyesen harmadik erőként tartják számon. Holott az elmúlt száz évben expanzionált csak Kína, és Tibetet, stb. leszámítva inkább csak migrációval az egész szimulációban. A szimulációban a génállományok szerepe lényegtelen a működése szempontjából, a benne élők szempontjából persze megint csak nem mindegy. Visszatérve, Kína nemzetinek nevezett bankjában leellenőrizhetően a háttérhatalmi londoni bank több mint 5 százalékban részvényes. Információ. Ahol a háttérhatalom 5 százalékban jelen van, az a banki tanácsban is jelen van, tehát minden információ a rendelkezésére áll. Egy ezredparancsnok sem egymaga a hatalom az ezrede élén, hanem a hadsereg egésze. A kolóniatudat. Ritka kivétel van, hogy egy-egy katonai vezető a karit-májával vezet, de ez ritka, mint a fehér bantu. Kína is államadóssággal küzd. https://novekedes.hu/elemzesek/furdik-a-vilag-az-adossagban-mi-lesz-ha-beut-a-valsag, 2020-ban a GDP-jének 170 százaléka volt, 2021-ben se csökkent. És kinek tartozik Kína? Az Illuminati bankjainak. Akkor hogy is van(ik) ez? Kína mint önálló tényező? Mint önálló haderő? Mint önálló gazdaság? Vlagyimir Selomov Puty(in) a haszid-szefárd Judah-Törökúrszag-Szervia-Monyorószag-Galicia-Polska-Russzija félhold egyik sarokköve, vagyis útja (puty). Uk-Rajna az askenáci USA-EU-U-Krajna (kraj filma) tengely egyik sarkallatos bázisa. Érdekes ketyegés nem? Világháborúk: tengelyhatalmak: askenáci Nemetorrszag-IttállLia, most ez 90 fokban elfordult nyugat-kelet irányba, andante hatalmak: USA-EU félhold. Ketyeg a játék. Haszid ha nem szid.<br />Egyébként már Indonéziáig fut a Selyemút.
      - 2022. 05. 30. 00:25
  • J
    Itt van Lengyelország és Ukrajna katonai erejének összehasonlítása. Az írják, hogy Ukrajnának van a világ 3.legnagyobb atomfegyver készlete, amit még szovjet időkben szerzett:
    https://armedforces.eu/compare/countr...vs_Ukraine
    - 2022. 05. 29. 15:03
    • Posta Imre
      Jázmin az ismerősöm szerint Ukrajnának nem van atomlökete. Pár film készült régen, hogy sutyiban eladtak cia-s moszados tenoristáknak is a leszereltekből, de ez lehet városi legenda. Ha most megjelenik náluk, az valószínű izraeli eredettel fog bírni, mert Irán valószínű nem ad a sajátjából, amit Észak-Koreában is fejleszt.
      - 2022. 05. 29. 20:20
  • szabir
    Szokolisztarok
    -
    - 2022. 05. 29. 16:01
  • szabir
    a Mogyorok romanu aLune; aLunnea Almos nepe? XD vagy a Luna=Hold/Hod/Holt/Hott s akkor a 7/Hewtu-man es Almos/Sleepy/iSzapolyai vot stb
    https://translate.google.ro/?sl=hu&am...=translate; Haz(a)-el-Nyutt/Gyutt Pinat/Hon/Pun [n=p a szlavba vagy H=Nuna] ; KHaza-riat elnyuttek s idejottek de sztem a Judrok nem a Mogyorok most meg uKrainaval [ex-Dentu/Fog=Mogyoro Os/As-ia/Azov/Uze/Chase-ia] jacotassak a ritualt
    - 2022. 05. 29. 16:24
  • B
    egész nap nem tudtam azt hogy mi bajom úgy gondoltam levágom a fejemet s a szemétbe dobom de aztán rájöttem egy befejezetlen dolgom van hát befejezem most azon nyomban gondolom mondom a neve hexagon hexagon mi a franc ez a heg szagon hogy szag van a hegen hát ezt nem tudom nem baj hajrá itt a villám net bemegyek és gyorsan ránézek öt perc után már tudtam hogy nem tudok semmit mert contra recontra subcontra bisubcontra trisubcontra tehát a tekervényes k...va anyád dugatyús pic áját bammeg itt a vége hülye maradok vagy mégse mert vannak ezek a kis hülye idióta bogarak nem azok amik a fejemben vannak hanem amik gyárcsák azt a szar mézet meg még csipnek is meg még haszontalan lusta kis pöcsök meg még beszélgetni sem tudnak tehát mi a francnak vannak itt meg a házuk sem hexagon tehát vakvágány nem baj majd a zember tudja tehát carbonfiber méhsejt szerkezet könnyű és erős forma 1 repülés tehát eléggé pozitív de atom bomba tartó konzol is lehet belőle egy góbé oktató vitorlázó gépre . luke han leia csuvi szaturnusz hexagon voyager cassini meg vót eccer a öreg kronosz mega fija zeusz baseball ütőkkel kalapálták egymást a szomszéd utcában asztán meg kronosz alapított valamit a taljánokknál azt mondja a logopédia vagy a viki nek a pédiája nem tom.De a föld meg lehet hogy lapos és boldog zavarodottságot magamnak (a cseszlovák 1-esen néztem kiskoromban vinetut és azt mondta a hegyen nagy bölcsen) NUMATAHOJ PÜ HO Elnézést a külalakért meg a sok hüj(ly)eségért. (ha nincs JÉZUS,nem baj akkor ott a sakk-matt )
    - 2022. 05. 29. 17:33
  • Posta Imre
    Bemutatom nektek Putyin lehetséges "utódját", legalábbis az ismerősöm erre utalt. A Vészhelyzeti Miniszter lett és amint beült a székébe, Viktor nálunk is kihirdette a vészhelyzetet. Tehát mindenképpen vész van!

    Александр Вячеславович Куренков

    https://en.wikipedia.org/wiki/Aleksandr_Kurenkov
    - 2022. 05. 29. 18:28
  • J
    Még minden megtörténhet, csak ne járjon úgy ő is, mint a vészhelyzetes elődje , aki vízesésbe esett, miközben egy filmrendezőt mentett volna.
    https://nypost.com/2022/05/25/vladimi...-minister/
    - 2022. 05. 29. 19:51
    • Posta Imre
      Film az egész világ! Lehet nem volt nagyon megkeresztelkedve. Ki tudja ezt eldönteni?
      - 2022. 05. 29. 20:26
      • S
        курица - csirke, ha jól emlékszem. A neve valami tyukászt jelent. Inkább csirkefogó. A főnöke korábban Viktor Zolotov volt a Gárdánál. Mondjuk úgy hogy Aranyfi. Aranyfi Viktor. Hát, egyik sem megkeresztelkedett.
        - 2022. 05. 30. 00:58
        • Posta Imre
          Kur, Kurok a kakas a kúra, kúrica tyúk. Amikor Ica kúr, azt már baxhattyúk. Illyen jön az elqrtuk is, vagyis kakás a dolog. Kutrica az ól-szerű, baromfitartó deszkabodega. A Kureny lehet szalmakunyhó, vagy kozák csapategység...és a többi és a többi, de magyarul a KUR = K-UR, visszafelé RU-K...vagyis kéz. Lehet a zúrkeze érkezett. Sojgu Tuvában szkíta sírokat ás saját kezével és génállomány frissítésről beszél, de ehhez nem kell géniusznak, génősnek lenni, hogy lássuk, egy nagyon elkur-vult helyzetet kell a végpontig elvezetni...és ez megyen. Ha keresztes, attól jobb? Most veszett össze az egyházszakadás is a kijevi és a moszkvai istenek pátriárkáival. Mi lesz még itt? Kell -e isten egyáltalán a Szovjetunio 2-höz? Kínában nincs, vagyis van, de mégsem, vagyis de, vagy nem? Az, hogy mogyoróországnak annyi istene van, amennyit csak akarnak az elQrók, az világos. No de alkotmányos ez így?
          - 2022. 05. 30. 07:40
          • S
            Az ötkörösztös a legjobb. Vizeletben, vagy ahogy most az elit elitt, vizelitben. Kurenkov a rukájába vette az összes el que, el que kezdetű sanzont-sanszot, bitosan Mongyiő Depardieu énekelte bele a szájába a sajtót Kurjenkov-Kurjönkovnak.<br />Istene itt mindennek mindig volt, ha nem legyártottak egyet. Putyin-Putyilov cáratyuska istene a Juhewőh, de kitért a hit(el)éből. Azt mondták az alávalóknak hogy nincs isten. Nyista-nyisten. Nyist-annyisten. Nyüsta-üssten. A zsidernyákok verőlegénye, üssten. Here-verő f@-szombati heverő legénye. Megvan ottan itten, csak ahol a csendes Kúr siet beléje.<br />Al-kotkotmány. Alkúrica. Alkutrica. Az alkutricából ki kell az almot takarmányozni, ami meg kalap szart se ér, habár kalapítványok is szarból vannak mint a kalaptörvény, ahány törvény annyi kalap szar. Már Jean-Paul Sartre is megmondta, hogy de Sade már-ki is kalaptörvényt vezetett be, pedig ott még esőcsatorna se volt. Csak eressz. Visz-eressz. Ötkörösztös viszeres.
            - 2022. 05. 30. 21:09
      • S
        Na ezt hallgasd meg, hogyan is szólnak a néphez a nagyokosok! Kik ők?!

        Itt mindenki hülye!
        „halálra ítélt emberiség”

        Vezér-Szörényi László és Szecsei Miklós előadása
        https://www.youtube.com/watch?v=OCPCX6KaPs0

        Elhangzik a Szecsei műhelyben, Vezér-Szörényivel.

        Az emberiség jövője, a jövő emberisége. Részlet Professzor Bardos előadásából.

        Komment: Igen. Itt mindenki hülye. IQ aberrált és a tudatrobbanás cunamija kinyírja a tömeget. A közönség nagyon hálás. Nevet. Biztosan 1000 felettien tudatosak, mint Bardos professzor asszony, aki a rendszert bé-avatottan felrajzolta. Az agrár ág meg azért ilyen szépívű, hogy még a mi kishazánk ellátása is necces, mert nem fogadják meg a kvalifikált szellemű útmutatásait.
        - 2022. 05. 30. 11:10
        • S
          utólagos kiegészítés:

          Kiragadott részlet professzor BARDOS professzorasszony előadásából:

          "Az emberiség IQ-ja folyamatosan csökken
          Minél tovább él a Földön folyamatosan butul.
          …az egész kozmoszt veszélyezteti általános rombolással és háborúval.

          VILÁG IQ szerint:
          az 1950-es évektől folyamatosan kezd lefele tendálni:

          „2100-ra el képesek jutni arra a szintre, hogy nem képesen önálló életre”

          … mert minden ember egy specifikus, rá jellemző mezővel születik… van egy magneto elektromos kisugárzása, amit ma úgy mondanánk, hogy aura…

          Az emberi képesség fokokban mért sávjai:

          280 alatt a világ népességének 75 %-a „képtelen önálló gondolkodásra”
          300 – ig nagyon jól el tudnak sajátítani egy szabályt… kétkezi munkás… követő típus
          360 – ig jó tanuló, jó memória, érzelem, idegrendszeri problémák… pszichotikus
          395 – ig intuitív, hivatalos irányvonal, ÖRDÖG KISZOLGÁLÓJA …
          460 – ig rendkívül veszélyesek EGO CSOPORT
          475 – ig LÉLEK VEZÉRELT magnetikus egyének NAGYON JÓ PIÁROSOK
          nem állatok, mint a többi
          575 -660 – ig ÚTTÖRŐK, KÖVETŐK és VALÓDI GÉNIUSZOK
          és
          660 fölött van a világon talán 5-6 ember, mint JÉZUS, akik rejtőzködve élnek…"

          Mosoly

          Meghatottan megjegyzem: most morzsoltam el egy könnycseppet, hogy mi mégis a YouTuben láthatjuk őket.

          Kedves PI kör, ha nem lesztek olybá(biblikusan), mint a saját farkába harapó Urobosz kígyó, és nem tágítjátok a kör tudatát, akkor bizony a következő idők kataklizmáiból nem keltek ki, mint Hableány a habokból és kimaradtok az intergalaktikus evolóció magasabbrenzgésű minőségéből, - amit persze a Vezér-Szörényis stáb ezüst tányéron kínál fel minden Világ IQ bajnoknak,- és QV-ra belefulladtok a fejetek felett összecsapó istenítéletbe! Velem együtt.
          - 2022. 05. 30. 12:02
          • S
            /Az ördög elképedve állt, és érezte milyen ocsmány a jóság/
            Olyan elképedve nézem én is, hogy ragaszkodtok a hazugságaitokhoz, mesemondókhoz!
            „2100-ra el képesek jutni arra a szintre, hogy nem képesen önálló életre”
            Már most ott tartunk!!!
            Nem látod, mit nézel?
            2100-ra az emberiség létét valószínű, hogy el kell felejteni, olyan formában amilyennek eddig ismertük.
            Putyin harcol a háttér hatalom ellen?
            Áhh ő nem részese. :)
            Összehordanak nektek mindent mint a búcsúban, egy kis tündérmesét is csapj hozzá!
            Kíváncsi lennék a véleményedre mert nem követem, hogy  a tündérek vajon  melyik oldalon állnak, mit gondoljunk róluk?
            https://www.youtube.com/watch?v=8usRl...usRlqzfSJs
            - 2022. 05. 30. 12:50
            • S
              "Déli baba" - délibáb

              Az őrzők, továbbadták a tudást.
              A tudás felfogása másnak csak ismeret.
              A megismerés és a megismerhetőség nem feltétlenül esik egybe.
              S a dél időben árnyékot sem vető fény babbája, a lélek tünékeny légjátéka egyszerű és megmagyarázható fizikai jelenségként vált leírhatóvá, mellőzve a bájt és a lélekmelengető szépséges látomást.
              A virtuális így vált racionálissá egy látszat valóságban.

              Magyaroknak, tündéreik voltak

              Tündöklö lények. Talán, bibliai ANGYALOK.
              S ha megkövezel, ha nem: én mindkettőt szeretem. És minden jó, ha a vége jó-ként, népmesei zárással folytatom: Aki nem hiszi járjon utána.

              Szecsei és válogatott előadói is egy olyan körhöz tartoznak, akik követők és nem gondolkodók, ha minduntalan odajárulnak észosztásért.

              A Teremtés már csak úgy jó, ha a végén "Látá, hogy jó". Az ember pedig föl kell nőjön ahhoz a méltósághoz, ami által EMBER. Nem túl magas tisztség, de a belső utunk, - mindegy, hogy hány irányból indultunk, - végül elvezet(het) ide.

              Az anyag pedig, a szakértő előadóval, ízlés dolga.
              Talán egyetlen tündér, manó. szilf, sellő, szalamandra, s még gnóm sem volt jelen. S mivel láthattuk, nem Tüdér időben történt a felvétel.

              Anyád!

              Nem Bibliából merített válasz, de jó szívvel gondoltam rád.
              - 2022. 05. 30. 13:48
              • S
                Az a tudás amit meg lehet tanítani, az nem tudás, hanem egy keretrendszer, aminek vannak tanítható elemei. Példa, ha valakiben önmagától, a lelkéből fakadóan van jólelkűség, akkor megette a fene ha erre tanítani kell valamit. Az empátiát is meg lehet tanítani, hiszen a nárcisztikus emberek tanult empátiával dolgoznak.<br />Milyen tudásról beszélünk ha a lélektudatában valakinek nincs eleve benne? A DNS-agyát kell megtanítani a tudásra? A biorobotot? A mesterséges intelligenciát?<br />Minden lélekstruktúra a saját szintjén lévő tudást magában hordozza, és ebben a szimulációban is előmerül ha arra sor kerül, de ezt nem lehet tanítani. Mondjuk úgy hogy amire belső késztetése van valakinek az a tudás része, ott van a válasz bent, a lélekben. Akinek meg nincs belső késztetése magára a tudásra, nem találja meg a válaszokat önmagában, hanem szent szövegek, írások, "tanítók", "mesterek" kellenek hozzá, az sohasem lesz tudás. Mert maguk ezek sem a tudás.<br />A Szecseivel kapcsolatosan. Nem tudom honnan a fészkes francból húzták elő, de ravasz és buta ember, viszont tolják nagyon, mert már az influenszerek mind parancsra ott voltak nála többnyire, még a Drábik is tövig benyalt a Vezér-Szörényinek, pedig jóval fiatalabb nála, biztos az összekötő főnöke volt-van. Hogy mitől lett vezér? A vezércsel miatt vagy vezéráldozat révén?
                - 2022. 05. 30. 22:01
                • A
                  SzVabodnaJaltaH - Elég rendesen kevered a szezont a fazonnal. Azt is látom, hogy nem érted a magyar nyelvet, tehát biztosan nem vagy magyar, és ezért mondasz annyi hülyeséget. A tanulással csak butulni lehet. Aki folyamatosan magára figyel, és minden hatást beküld magába, az ki tud a köreiből lépni, és ekkor, vagy a magban visszakapja a tudást, amit a kör, az energia, a hazugság lekötött. Az igaz tudás valójában ha a tapasztalatod meg is van hozzá, mert akkor lesz tapasztalatod, mikor egy körből kiléptél, és persze nem lépsz bele egy másik körbe, mert magadra figyelsz, és nem a gondolataidra. A tudás valójában egy következmény, az okko, vagy jotengrisek szerint Ukko körének mellékterméke, végterméke, de mondhatod végbél terméknek is (szar, szár, szír, szer, szor szúr, stb.), ha ki tudtál az ok köréből lépni.  Látszik, hogy zsidó, pápista nevelést kaptál, mert úgy is beszélsz. Ha tényleg zsidó vagy, akkor azzal segítek neked, hogy sürgősen menj Izraelbe, amíg le nem zárják az Izraeli határokat, mert itt mész a levesbe. Ha pápista vagy, akkor jobb, ha elkezded rendbe rakni magad, vagyis tisztulj.
                  - 2022. 05. 31. 16:30
                  • S
                    Úgy tűnik hogy te vagy tőröl metélt zsidaj, mert az itaTóra szerint beszélsz, a zsidrákok szórják szét a magjukat a kolóniaistenük parancsai szerint. Szerintem te már itt jó helyen vagy, a 3-4 millió zsidrák Magyaráel országában, itt a helyed meg a nejed ha genderedsz egy kicsit a magjaiddal. Az őseid csak a kalaposkirály idején térhettek át nem zsidrák hitre, mert a butaságod és kevélységed a zsidókra jellemző, így le se tagadhatnád, a magyartalan fogalmazásaiddal sem. A te DNS csökött agyadban csak az empirikus - mivel úgysem vagy iskolázott, lefordítom: tapasztalati - történések a tapasznyalatok, az is csak néhány nyalat, és te ezt a fennköltségnek hitt baromságot hiszed tanulásnak. Látszik rajtad hogy materialista agyú vagy, amit a végbélszél-seglehellet elméleted is alátámaszt. Vigyázz a smacesszel meg a fasszesszel, mert a végén majomvírus leszel a majmok bolygóján.
                    - 2022. 05. 31. 21:16
                • S
                  A földi lét az tanítás, megélés megtapasztalás sorozata.
                  Nem egyforma lélek minőségek születnek le és sokat számít, hogy hová születnek és az életét majd nagyban befolyásolják a gyermekkori traumák.
                  Buddhának pl volt olyan tanítványa aki pl felkapott, híres, kurtizán volt.
                  Mondta, hogy ott van Buddhánál ül egy fa alatt meditál, mellette a reggel kéregetett ennivaló, feje kopaszra le van borotválva és nyugalom van benne, béke és a régi életéből nem hiányzik semmi.
                  Voltak olyanok is aki otthagyták a gazdag jóléti életüket és olyanok is akik menekültek a helyzetükből a társadalmi elnyomás alól.
                  - 2022. 06. 01. 08:08
                  • S
                    sinnerman én senki gondolkodásmódját nem akartam soha befolyásolni, mindenki abban hisz, ami a legjobban segít neki a szenvedés ellen. Ha az egy székláb, higgyen abba, ha az ez ellen a kib@szott szimuláció ellen segíti valamiben. Azonban általában azt olvasom mindenkitől hogy kinyilatkoztat, mintha ő találta volna ki a nagy igazságokat. Én csak arról írok, amit tudok, amit hoztam a lelkemmel tudást Kintről, tök mindegy hogy ki hiszi el. De ha elgondolkodik rajta néhány ember, akkor már jelent valamit számára. Nem nekem, számára.<br />Amit én ismerek - és ez fizikai alátámasztásokkal (nem a mostani zsidó hivatalos fizika, de nem is ezotéria) igazolható - hogy az összes lélek a Multiverzum időszakában alakult ki, mielőtt szétnyítltak volna a világegyetemek. A lélek végleges forma. Nem tanul, de a vele történteket elraktározza mint sztorigyűjteményt, mivel a Multiverzum időszakában ez már lejátszódott kombinatorikai összes esemény az információ szintjén. A lelket összekeveri minden vallás a DNS-tudattal, sőt a buddhizmus legtöbb ága nem ismeri a lelket. Több évtizede megkérdeztem egy valóban buddhista keleti mestert hogy ha nincs lélek, akkor hogyan vándorol? És ha a tudat minden, akkor mi a fene hordoz karmát? Ha meg valami hordoz, akkor az nem a lélek? Nem tudott válaszolni rá, csak vigyorgott mint az a bizonyos női szerv az angolvécén. Vigyorogtam én is a vizsgáimon amikor nem tudtam a választ. A lelket nem kellene antropomorfizálni. Az emberi agy folyamatos tanulásra kényszerül, mert MI, robot, biorobot. De a lélek? Ősintelligencia, akit nem teremtett senki és semmi, az emberi tudatot viszont a DNS-sel együtt az ősintelligenciák hozták létre (jobb híján így neveztem el a lelket, de már minden névalak lassan elcsépeltté válik a sok vallás és ezotéria félreértelmezései miatt).<br />Ha te azt gondolod hogy tanul a lélek, hát legyen önmagad számára igazad, szenvedj minél kevesebbet ebbéli hiteddel, őszintén kívánom. De attól még nem biztos hogy a dolgok úgy vannak. Amit én leírok sohasem kinyilatkoztatás. Csak gondolkodjon el rajta aki olvassa, ha képes gondolkodni. Mert a legtöbb ember csak azt hiszi hogy gondolkodik, közben mások vagy szentírások gondolatpaneleit szajkózza minduntalan.<br />Ahogyan én ismerem, a lélek akkor alakult ki, amikor még bolygók sem léteztek. Hogy a fenében lenne egy bolygó tanpálya akkor? Mi ez a tanuláshoz való görcsös ragaszkodás? Illetve mi az hogy az emberiség általunk ismert története során valakik kitalálták a tuttit? Eggy kib@szott szenvedésre épített szimulációban sohasem lesz aranykor, meg jobbá válás meg ilyen leányálmok. A köőkemény valóság, hogy mindenkoron minden ember megszenved azért a minimális 1-2 tízezrelék jóért, ami fizikai törvényszerűség szerint muszáj hogy becsússzon neki. Lehet itt meditálni, kollektíve vagy egyedül, lehet itt irányítani a szívdobogásunkat, de a szenvedést nem lehet kizárni. Illetve azok akik ki tudják zárni, néhány buddhista szerzetes, lelassítva vagy megállítva a szívdobogásukat, nos azt meg nem nevezzük életnek avagy élésnek!<br />Még egyszer, én nem kinyilatkoztatok mint a zsidó keresztények zsidó pápája, én csak leírom amit tudok. Aztán mindenki azt csinál vele amit akar. Ebben nem hinni kell, ez nem vallás amit írok. Azon kevés ember aki konstruktívan képes gondolkodni, azokhoz szól. A többiek úgyis fikázni fogják a jövőben is.<br />Kevés szenvedést!
                    - 2022. 06. 01. 13:08
                    • S
                      Ne olyan baj az ha valaki  kinyilatkoztat, legalább van mit megvitatni. :)
                      Egyezem veled abban, hogy nem egyforma lélek minőséggel születünk le.
                      Azt mondod az kódolva és az ember minőség előre meghatározott.
                      Mit keresünk itt akkor, sivatagba nem vetnek, nem igaz?
                      - 2022. 06. 01. 13:42
                    • S
                      A lelkek hadifogoly tábora. Nem kinyulatkotatás. :) Én ezt tudom. Csak itt a hadifogságba bele lehet halni és mégse. A lélek nem hal bele. A DNS-sztorit és genomot pedig kiviszi a lélek magával. Mondjuk úgy hogy bezippelve.
                      - 2022. 06. 01. 20:43
                      • S
                        Nem akarlak elkeseríteni de ha csak a lelkek hadifogoly tábora a föld akkor nem visz az el innen semmit, mert visszadobják jön ide vissza. :)
                        Valaki üzemeltet egy disznó vagy csirke telepet nem azért teszi, hogy azok onnan majd szabadon távozzanak.
                        Egy marék hamuban mennyi használható DNS van?
                        Aki öregségére teljesen elhülyül, az mit visz tovább a hülyeséget azt, hogy nem ismer már fel senkit, nem jegyez meg semmit?
                        - 2022. 06. 01. 23:23
                        • S
                          Nem keserítettél el, tudok róla, mert a 95 százalék biztosan visszakerül, akik a kolóniaistenhez tartoznak, azok "mandínerből", így aztán náluk tényleg van lélekvándorlás. De az optimistán nem 95 százaléknyi lélek sem ússza meg mindig a visszakerülést. De nem azért kerül egyik se vissza hogy tanuljon. Nézd meg a most emberiségnek nevezett biokiborg katyvasz semmit se tanult semmiből az általunk ismert Föld-sztori során, mindig ugyanazok a hibák, félrekúrások, gyereknevelési problémák, önismeret hiány, felnőtté nem válás a 99 százaléknál és így tovább. Milyen lófasz tanulásról beszélnek vagy kiszélnek a vándorcigány hívők. Nincs semmilyen karma, legfeljebb vakarma, a DNS-agy mindegyik ugyanonnan kezdi mint az előző generációk primitív agyai. Az én hülye önző DNS agyamat is alig tudtam megnevelni a lélektudatommal, hogy ne az evés-ivás-szeretkezés-alvás stb. öngenntartás és generatív faszságok irányítsák ezt a szimulációs létemet. Mindenki DNS agya kb. 6 éves gyerek szintjén áll. Még ha kiemelkedő tudású akkor is. Az csak memória és némi kombinatorika kérdése.<br />Nem keseredtem el, mert tudom hogy mi a "dörgés" és az sem fényes, pláne a visszakerüléssel. Sőt, haldokláskor is egy alternatív univerzumban újból kezdődik minden, és akkor mi a lófasz a lélekvándorlás, amikor genetikailag ugyanabban a testben újból születik valaki és lassan valósággá válik és nem haldoklássá?<br />Nem keseredtem el, de mivel tudom mi van Kint, ezért kibaszottul mindegy hogy itt van a lelkem vagy Kint. Legfeljebb ha sikerül innen kijutni akkor jobb valamivel, mivel a szenvedés csak materiális vetületben lehetséges. A lélek meg információstruktúra és energia, de nem az amit itt ismernek, hanem virtuális. Mint a Garjajev meg Poponyin által felfedezett fantom DNS.
                          - 2022. 06. 02. 00:33
                          • S
                            Akkor a közjószágon nem fogsz gondolom megsértődni, meg a bakancsos dolgon?<br />Már ha rabszolgák vagyunk és nem a tanulásért vagyunk itt  legyünk következetesek, rabszolga kussoljon...
                            - 2022. 06. 02. 07:44
                            • S
                              Látszik hogy nem voltál katona. A rabszolga te vagy. A rabszolga és a hadifogoly nem ugyanaz a kategória. A te agyad rabszolgaként működik, ebből is látszik hogy kolóniaistenhez tartozó birka kolónialélek vagy kollektív, nem önálló tudattal.
                              - 2022. 06. 02. 09:06
                        • S
                          UTOLSÓ VÁLASZOM ITT OLVASHATÓ, MIVEL A LENTI NEM:<br />Látszik hogy nem voltál katona. A rabszolga te vagy. A rabszolga és a hadifogoly nem ugyanaz a kategória. A te agyad rabszolgaként működik, ebből is látszik hogy kolóniaistenhez tartozó birka kolónialélek vagy kollektív, nem önálló tudattal.
                          - 2022. 06. 02. 09:09
            • A
              Magam melyik IQ társaságba tartozom, mert csontra megcsináltam egy IQ tesztet, vagyis egyetlen hiba sem volt benne. Ha jól megnézem, akkor nekem nem is mérhető az IQ-m, annyira alacsony. Az érdekesség, hogy mindent ahogy olvastam, beküldtem magamba, és jött, hogy melyik a jó válasz, és az is jött, hogy miért az a jó válasz. Lényeg, hogy magadban, a magban minden ott van, ezért csak ki kellett hozni az infót magadból, a magból. aki nem hiszi, az kételkedjen, de csak akkor fog rájönni, hogy igazat mondok, vagy hazudok, ha tud magára, a magjára figyelni.
              - 2022. 05. 30. 19:22
  • H
    Amikor nagy a zűrzavar, nagy a porvihar, akkor az a megoldás, mint amit a 73-as arab-izraeli háborúban az egyik izraeli parancsnok talált ki, amikor a Golán fennsíkon egy porviharban összekeveredtek az arab és izraeli tankok. A zsidó parancsnok egy bizonyos irányban elrendelte, hogy a zsidó tankok váljanak ki a káoszból. Amikor mind megvolt, akkor felsorakoztak egy dombvonulaton és onnan célzás nélkül lőttek a porviharba. A nagy számok törvénye alapján ugyan sok gránát nem talált, de legalább annyi meg talált. Így gyakorlatilag megsemmisítették az arabokat.
    Mi a példabeszéd lényege?
    Amikor a mai világban az információk és főleg dezinformációk tömkelege áraszt el minket, akkor nem marad más megoldás, mint kiadni a parancsot, hogy aki egyetért a normalitással és egyetért azzal, hogy az abnormalitást el kell pusztítani - tárgyalás, alkudozás, megbocsátás nélkül - az álljon erre az oldalra és HARCOLJON!!!!
    Attól tartok, nincs más megoldás.
    És sajnos azt is ki kell mondani, hogy aki nincs velünk MARADÉKTALANUL, az: ELLENÜNK VAN!!!
    Mára a helyzet: FEKETE - FEHÉR.
    Aki elnéző a minden téboly origójának tekinthető homoszexualitással szemben: az nincs velünk!!!
    Az abnormalitást és a degenerációt ki kell irtani.
    Az írmagját is el kell pusztítani.
    Mert az ellenség sem irgalmaz a normalitásnak.
    Tercium non datur.
    - 2022. 05. 30. 13:32
    • S
      Milyen biblikus, Mózesi meglátás!
      Eljön az a pont mikor azt mondjuk, hogy hagyjuk a diliskedést, birkaságot, a ... ne bassza már meg és döntsük el, hogy ki választja a készített aranyborjút Istenének?
      Aki meg a borjú mellé állt hőbörögve, vagy gyávaságból, megalkuvásból stb... azokat takarítsátok és még az Isten is helyesli? :)

      Tegyük fel a példa kedvéért, hogy az arabok is így tettek és mind a 2 csapat lőtte a semmit...
      Utólag látva ez kurva ciki megállapodnak egyetértve, hogy ez meg sem történt és senki nem beszélhet róla.
      Nincs dokumentálva nem beszélnek róla, akkor nem történt meg?
      Aki jelen volt annak igen...
      - 2022. 05. 30. 15:48
      • H
        Elfelejtettem leírni, hogy a példabeszéd csak egy szóbeszéd, nem biztos, hogy megtörtént. Habár én 1975-ben a Honvéd Kórházban még láttam iraki tankistákat - szörnyű sebesülésekkel -, amikor 5 hétig nyomtam az ágyat, mert télvíz, ónos eső idején kint felejtettek az őrhelyen és úgy kifáztam, hogy kórházba kerültem.<br />De nem is az a lényeg, hogy ez pont úgy megtörtént-e, hanem a tartalma: hogy egyszer eljön az idő, hogy: választani kell!!<br />És aki Istennek nem gyertya - az az Ördögnek sem piszkavas! - egy - stílszerűen - orosz közmondás szerint.
        - 2022. 05. 30. 16:18
        • S
          Aki Istennek nem gyertya - az az Ördögnek sem piszkavas ez érdekes dolog olyan mint a kopasz tyúkok.
          Mindig találsz párat akik a többieket zavarják és azok állandóan betalálják csipkedik őket.
          Lehetsz akár milyen vallási spiritiszta ha nem vagy olyan mint a kopasz tyúkok nem jól csinálod...
          Nem vagy képmutató, beképzelt, ostoba, helyezkedő, méregető stb... és ezt megtartod, az embereket zavarni fogja és mindig betalálnak bárhová is mégy, mert folyton tükröt mutatsz!
          - 2022. 05. 30. 17:13
  • J
    - 2022. 05. 30. 18:40
  • A
    Ha már van lábbilincsed, akkor biztosan kérheted a segélyt is, vagyis a lábbilincs okozta anyagi veszteséged megfizetését. Szerintem mindenkit fel is jelenthetsz ez ügyben., hiszen senki nem várhatja, hogy munka nélkül éhen vesz, mert nem engednek dolgozni. Még szerencsére vized és villanyod még van, nekem azt is kikötötték a tolvajok. Nézz utána, mert senkit nem lehet jogtalanul fogva tartani, hiszen ha otthon is vagy, az is egyfajta fogva tartás, de nem kapsz semmi ételt, még ha mérgezett is az az étel, amit a börtönben adnak a raboknak. Ráadásul úgy tartanak fogva, hogy semmi alapjuk sincs rá, ráadásul nem is lesz, mert soha nem fogsz háborúzni senkivel sem. Amúgy háború nélkül fogjuk megnyerni a szabadságot, és tisztulni fog mindenki, aki fegyvert fog. A Szkíta kelár senkit nem fog háborúba hívni, ezt biztosan állathatom. Ha meg a Szkíta kelár nem hív senkit háborúba, akkor nem is kell menni háborúba. Bárki aki háborúba akar invitálni bárkit, az biztosan rabszolga, és aki el is megy az invitálásra, az is biztosan rabszolga, de mondhatod személynek is, hiszen minden személyigazolvánnyal rendelkező az elismeri, hogy Ő rabszolga. Nem lesz semmiféle katonáskodásra szükség, de hazudozásra ez is jó, és felmérik, hányan fogadják el még a hazugságokat.
    - 2022. 05. 30. 19:14
  • B
    Jaj ezek a nők főleg, Édesanyám mindig beleszól mindenbe.Mondjuk ebben most pont igaza volt,mert azt mondta:-Ide figyelj Édes fiam.ha azt a két ajtót megakarod mutatni a VEVŐKNEK, azt a kuplerájt szüntesd meg körülötte az öreg dvd-ket meg vhs-eket dobd ki legyen pedantéria.Egy párat azért megtartok,de van el ADÓ is pölö:https://videa.hu/videok/film-animacio/a-bekes-harcos-utja-2006.-zeiI3UZM3GVS5ySl aztán ha megnézed és LÁTOD akkor már birtokolsz valamit. Köszi:Anya
    - 2022. 05. 30. 20:39
  • Posta Imre
    Ez milyen már! Ilyen baromságot, nem? De! Méghogy a titkosszolgálati vezetők terjesztik!

    Putyin már nem él, hasonmások helyettesítik - állítja a brit titkosszolgálat
    Life.hu2022.05.30. 17:12

    Vérfagyasztó feltételezéseket közöltek brit titkosszolgálati vezetők a minap a sajtóval: szerintük könnyen lehet, hogy az orosz elnök már hetek, sőt, hónapok óta nem él, a vezérkar pedig agyafúrt módszerekkel igyekszik ezt leplezni.
    https://www.life.hu/hirek/20220530-pu...aggregator
    - 2022. 05. 30. 21:06
    • S
      Klon Klonovics Klonov. Jakov Klonov FIDE sakkmester másolatrendszere.<br />Hillary Clinton klónja lemerül: <br />https://youtu.be/TnbDZXoA78k<br />Hason más. Az is lehet.<br />Merkel remegése külön csemege:<br />https://youtu.be/_ZU99uqoIuc<br />Néhány klónnak úgy tűnik hogy az alsó szájaszélén van egy sötét anyajegy szerű folt. A magyar ministránselnöknek is lett pár éve hogy-hogy nem.<br />Ickov orosz milliárdos 2012-ben bejelentette hogy magán kiborg gyárat indít. Egyébként már a 80-es években gyártottak kiborgokat. Lassan lecserélik nem csak a vezetőket, de a lakosságot is kiborgokra, klónokra.
      - 2022. 05. 31. 00:22
      • Posta Imre
        Az ismerősöm pár éve mondja, látott valami anyagot, ahol a szemtanú elmondja, 8 hasonmás gyűlt össze egy megbeszélésen.Ennek olyan 10 éve volt.
        - 2022. 05. 31. 07:32
        • S
          Ik(l)onikus megfogalmazás. Aranyérrel.
          - 2022. 05. 31. 12:48
          • S
            Ez az alterego ikonikjus megfogalmazása?
            - 2022. 05. 31. 17:13
            • S
              Igen, csak malteregoban megöröklítve.
              - 2022. 05. 31. 21:04
      • S
        Helyesbítés: ...70-es években gyártottak kiborgokat.
        - 2022. 05. 31. 23:22
        • Posta Imre
          Tegnap a tik-tok feldobott egy vigyejót, amiben egy kiborgot mutattak, kinyitott koponyával hátulról, majd körbevitték a kamerát és Trump ült ott. A kezelő panel egy fiúkának látszó - lehet másik kiborg- kezének látszó tárgyban volt.
          - 2022. 06. 01. 08:13
          • S
            Nem tudtam a vigyéljóról, de azt tudtuk eddig is hogy az Illuminati hivatalos bábfiguráinak vannak klónjai vagy kiborgjai. Május 9-én elgondolkodtam hogy ha él Putyin, akkor marha lenne a Vörös Téren célpontként grasszálni, még akkor is, ha az orosz-moszad szolgálatok jól biztosítanak. Egy háborút vezető ország katonai vezetője grasszáljon bárhol is? Ez a középkorban még működött, de a hadseregével grasszált az uralkodó vagy hadvezér, nem politikusi hepajokon vett részt.
            - 2022. 06. 01. 13:18
  • B
    sok kicsi ablak
    - 2022. 06. 02. 06:27
  • B
    Comb heveder ok, nyitó ernyő heki ok, leoldó tartaléknyitó ok, fejvédő,szemüveg magmérő ok,cipő,kesztyű,cipzár ok.Guggolok a trepp-en (húúúú,de para,de milyen gyönyörű,milyen kicsi vagyok,beleugrok Isten Tenyerébe) ki fúj GYERÜNK. Három szó,SOK KICSI ABLAK.Nem kell komoly dolgokra gondolni.SOK:mennyiség jelző, KICSI:minőség jelző, ABLAK:főnév.Hátradőlve láthatóvá válik egy folyamat ábra :"nem elég csak szemlélni,választ is kell adni,mert az mutatja meg,hogy mi vagy."Valahol,valamikor illetek egy betegséggel és állattal.A betegség az a betegség amiben édesanyám meghalt amikor még nem voltam 4 éves, és a kép az ott van a fejemben.VÁLASZOM:Köszönöm,hogy részt vettél ebben Színházi előadásban,mert úgy látom életed,életünk minden kudarca,öröme,bánata azért volt,hogy el játsszuk ezt a nagyon nehéz szerepet.Szeretlek,(de semmi buzulás).Ide jöttem,hogy mutassak valamit,hát nekem mutattak olyat,hogy lábon kell kihordanom az agy halált.Mindenki azt lát ki ebből az egészből amit akar.Amit én látok az-az,hogy ISTEN a legnagyobb karmester,és miért én, mert ha valamit nem lehet megcsinálni,de ha van értelme akkor általában azt mondom,hogy FOGD MEG A SÖRÖM.NEKEM ez a CSODA amit érzek az a katarzis,és töredéke annak,( pedig az elméletek gyártásának Észak-kelet-magyarországi végvárának kapitánya vagyok,a Gyémánt-hegy legyőzője,valamint az erdei mongoose cím birtokosa aki gyémánttal eszi a kolbászt(reggelire)) amit akkor éreztem, amikor kurvára zsibadtam. Befejezésül: ez csak egy egyszerű játék volt,de lehet hogy nem is volt viszont azok aki a legnagyobb kérdést feszegetik azok a legnagyobbak, rosszul van tőle mert nem érti,de üti vágja szét akarja verni a szét verhetetlent úgy,hogy mind ezt Ő tudja. A legnagyobb köztünk.És mi lehet a legnagyobb folyamat ábra számunkra.TUGGYA a tököm.Édesanyám eccer valami hülye paradoxonról beszélt,vagy mi a fészkes fenéről PONT itt a vége fuss el véle ennyi volt a mese mára. o7
    - 2022. 06. 02. 15:13
  • B
    ui:elb.....sztam mert én csak a nehéz dolgokat vállalom be.
    - 2022. 06. 02. 15:19
  • Claudius
    SzVabodnaJaltaH alias katana bácsi... vagy Andersen!
    Meddig akarod még itt "szédíteni" a Jó Népet a sok zagyva, féligazságaiddal?!
    Hogy az Imre felült neked... ahogy azt már rendszeresen megteszi minden Küldött, Hamis... "nagy" tudású kéretlen , fogadatlan prókátornak, az egy dolog. De nem kellene szerintem tovább rombolni a kevesek gondolkodó képességét, lelkét ezekkel a sületlenségekkel, aminek a fele sem igaz!
    Azt is kihámoztam az írogatásaidból, hogy te is gyakorlod a fizikai test elhagyását és rendszerint erre hivatkozva tálalod a sok blődséget a nagyérdemű elé.
    Ugyanis... a Terembúra azzal a céllal van a fejünk felett, hogy a sok, bukott, meghasonult lélek ne tudjon megszökdösni, főleg ezzel a lélekminőséggel, amit te is produkálsz. Amit te látsz és tapasztalsz, az nem más mint a VR. Te is, ahogy sokan már, de beleestél a "játékukba" elhitted Valóságnak.
    Persze vannak, na nem sokan, akik tényleg elhagyhatják a Földet, Teremtői engedéllyel, viszont azok, igen Magas, Emelkedett Lélekminőséggel rendelkeznek. Te még véletlenül sem tartozol közéjük... így a megynyilvánulásaid alapján sem. Bármennyire is ennek az ellenkezőjét hiszed, meg vagy róla győződve.
    A Földi lét Nem szimuláció, ahogy azt hirdeted... hanem egy Zárt, Karantén világ, ahol a lelkek a Jóváválásukkal kerülhetnek ki egyedül ebből a földi körforgásból.
    Az időjárás az pl. szimulált... mivel a Föld egy Tudatosan Teremtett, Érzelem alapú, Mátrix világ... ahol minden a lelkek Fejlődését, Emelkedését szolgálja, még a legrosszabbnak tűnő rossz is! Amolyan szellemi, lelki Rehabilitációs intézet...
    Amúgy tényleg sajnálom, hogy te is bekaptad ezt a VR álvalóságot, mert így semmivel nem vagy előrébb, nem tudsz többet, mint bármelyik földlakó.
    Az Érzelmi kivetüléseid pedig még annál is rosszabbak, amivel csúnya véget fog érni számodra is ez a ciklus, amivel kezdhetsz mindet a legelejéről, egy újabb, szenvedéssel teli Fejlődési ciklust, mivel fényévekre tetszik lenni az Igaz, Békességes, Segítő, Nagybetűs, Jó Embertől!
    Azt sem tartom elvetendő lehetőségnek, hogy valamelyik szolgálat bízta meg Imre terelgetése okán, hogy így, sose tudja megoldani az egyetlen és valós Életfeladatát, ergo... elbukja az emberi létet.
    Mivel a mondandód Nem több, mint pl. a Facebookról összeszedett hazugságok és félrevezetések tárháza!
    Azért kívánok mielőbbi ébredést és szebb napokat!
    - 2022. 06. 02. 16:33
    • P
      Claudius!<br />Te még mindig itt rontod a levegőt? Reménykedtem, hogy elsüllyedtél a múltkori leteremtés miatt, úgy látszik új erőre kaptál.  Azt hiszed, hogy amiről neked fogalmad sincs, az akkor nem is létezhet? Tudom, neked közvetlen csatornán küldi az istened az infókat, emiatt gondolod, hogy te aztán tudod a tutit! Jó lenne, ha végre elhúznál a balfenékre a hülye dumáiddal, és az okoskodásoddal oda, ahol vevők a hülyeségeidre! Ott toljad a dogmatikus ostobaságaidat! Mi a faxot keresel még itt, ezen a sártekén ekkora isteni bölcsességgel? Meg ne válaszold, mert ez csak egy költői kérdés volt!
      - 2022. 06. 02. 19:15
    • S
      Claudius, szánalmas önmagad projekcióját (gyenge elméd miatt ideírom magyarul: kivetítés) halmoztad össze, szép önvallomás volt. Talán te tényleg provokátor vagy valamelyik szolgálattól, azok ilyen szánalmasan együgyűek, mint ahogyan a Földi, Spöttle és társai. Imre sokkal erősebb lélek, ember, jellem, minthogy befolyásolni lehetne, ha ezt a szegényes kognitív, értelmi képességed képes felfogni egyáltalán. Ja, és veled ellentétben gondolkodó ember.<br />Nem szoktam meditálni, de javaslom neked hogy a budizmusba úgy merülj bele, ha székrekedésed van, akkor átéled a vécéig vezető rögös úton, majd nem lótusz szülésben a szar dolgokat, a szenvedést, aztán ha hasmenésed van, megvilágosodsz. Habár te mire megvilágosodsz, akkorára a sötét agyad fog tündökölni az örök sötétségben.<br />Egyébként nem véletlen választottad a Claudius nevet, ő volt az első római császár, aki nem Itáliában született. Idegen volt. Te is idegen vagy. Lehet hogy kettős állampolgár kék csillaggal feldíszitve.<br />A te lelked lehet hogy még fejlődik, nem ismerek ilyen lelket a fizika törvényei szerint sem, de lehet hogy te annyira kialakulatlan vagy hogy még a lelked is homály és sötétség. Hát akkor csak fejlődj, vagy fejlövédj, sok refingkarnációt hozzá. Hátha egyszer te is eléred hogy még nagyobb rakás szaron ülj, mint amekkora most vagy.<br />Visszatérve, az Imre egy percével többet tett bármiért, bárkiért, mint te az egész szánalmas lélekvándorló mángorló életeddel összetanulgatsz. Veled valóban felmerül a kérdés, hogy valószínűleg vannak ilyen kifejletlen, gyógypedagógiai esetű lelkek mint a tiéd, hogy még ki sem alakult. Vizsgálandó, kösz hogy rámutattál magaddal hogy lehetnek ilyen primitív szinten maradt lelkek.<br />Ezt a teremburát már hallottam Kisfaludy zagyvaságaiban, de ellentétben veled Kisfaludy legalább összetákolt egy elég jónak mutatkozó rendszert, aminek vannak alapvető hibái, de azt most nem írom itt le, mert méltatlan lenne rá nézve, hogy egy ilyen nulla térfogatú értelemmel rendelkező entitás mint te, megismerje Kisfaludy elméletének a hibáit.<br />A te zagyvaságaid melyik bilibe lógatott ujjadnál világosultak rád? Nem mondom, a népmesekutatók nagyon jó munkát végeztek, akár az Ober Enns folyó kapcsán, pontosabban az Enns felső folyása kapcsán az Óperenciás tengerre, stb., de a te termednek a búrája igen kevés gondolatot tartalmaz, ami értelmesnek és logikusnak mondható. Egyáltalán gondolom elmegyenge-áramú iskolai végzettséged van, mert az írásod alapján a fizikához semmi közöd. Vagy alkoholista vagy avagy narkós, azoknak szoktak ilyen teremburás elképzelése lenni. Egyébként megsúgom, a terembura nem ősi magyar szó, a zsidrák Kazinczyék szóalkotása, illetve 1846-ban említik először források: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára Ö-Zs 1976. 897-899. oldal. Ha már valamiről beszélsz, akkor illik annak a történetét ismerni, annak a szónak, aminek egészen más eredetet próbálsz összezagyválni.<br />Hát ha van bukott lélek, akkor megint magadról beszélsz, mert az általad fejlődésnek nevezett gyengeelméjű iskolában a te lelked megbukott. Logikából, fizikából, kultúr- és szótörténetből, és sorolhatnám.<br />Tényleg számomra néha szórakoztató az a tökéletes zűrzavar, ami a gondolataidat jellemzi. Tipikus zsidó mentalitás.<br />Egyébként meg nem azért mondtam jó dolgokat Imréről, mintha szüksége lenne rá, illetve hogy nekem szükségem lenne arra hogy dícsérjem. Egyszerűen tényközlés volt, amire te képtelen vagy outsider Claudius. Ha értelmes ember (egyáltalán nem röólad van szó) logikus érveléssel - és nem meseszövéssel, amitől te vagy az Andersen és nem én - valaki olyat ír nekem, ami ellentmond azoknak amiket leírtam, adatoltam itt-ott, akkor átgondolom amit írt és egészségesen megvitatjuk. Azonban te gondolkodni sem tudsz, csak szajkózol valami mesét a terem búrájáról.<br />Porcica is megfogalmazta hogy elegük volt belőled, biztosan nem véletlen. A zsidókat is mindig elüldözték, nem véletlen. Ez kissé azonosság veled, e két dolog nemdebár?
      - 2022. 06. 02. 22:05
    • S
      Adalék: Claudius alien, nem vagyok fenn a Facebookon, amióta létezik, pár hónapot voltam fenn, aztán a zsidókról írt jogos kritikáim miatt letiltottak. Fingom sincs hogy a Faszbukón mit olvasgatsz te össze, de ezek szerint olvasgatsz, különben meg sem említetted volna. Gondolom a terembuláját is megtaláltad, így nem érzed olyan egyedül magad a terem-tés-búráddal.<br />Tényleg szórakoztató vagy az idült agylágyulásoddal, ennyi marhaságot több normális ember sem tudna egy évszázad alatt sem összetákolni.
      - 2022. 06. 03. 00:00
    • S
      Elég rosszul tudsz számolni. Összesen két embert és téged zsidóztam le, viszont a viselkedésetek arra utal. 3-4 millió zsidó rohangál ebben az országban, ebbe belefértek páran. Akkor is ha az Imréhez írtok be.<br />A vízióidra írtam és a szánalmas és álságos ájtatosságodra hogy alkoholista vagy drogos lehetsz, de úgy látszik egyik sem, mert TE JÓZAN BOLOND VAGY. A legtöbb emberrel egyetértek akik írogatnak, ők sem reagáltak negativan az írásaimra. Csak te meg a sintérmann szóltatok be szépen mondva, bár sintermann már abbahagyta. Nincs is értelme ilyen írásoknak, ahol például a részedről a gondolkodás hiánya nem engedi hogy érdemi beszélgetés legyen a beírásokból. Nem értelmezed amit ír bárki, pusztán önmagad ömlengését írogatod, és még elmegyenge zsoltáros jellegű versszörnyeket is írogatsz ál-jókívánságokkal mint az a hülye keresztény, aki ha belerúgnak, odatartja magát még egy rugáshoz.<br />Olyan minőségű leveleket írok idefen perioikosz Claudius neked, amilyet érdemelsz. Hogy is mondják a te fajtádnál? Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Hát ezért kapsz tőlem ilyen leveleket, csak tükröt tartok eléd, hogy milyen szánalmas önelégült entitás vagy. Örökké tanulatlan lélekként vagy az bevallásod alapján. Hiszen a te lelked örökké tanul. De úgy tűnik örökké el is felejtesz azonnal mindent.<br />Nem tudom hogyan hozol össze porcicával, nem is ismerem ezt a csoportot, feltételeztem korábban Imre videóiból hogy több értelmes embert találok itt mint bármelyik másik hasonló helyen, ráadásul hasonló gondolatokkal. Eddig néhány kóbor agy kivételével, mint a tiéd például, nincs semmi bajom gondom az ide írókkal, sokakkal hasonló gondolataim is vannak erről-arról.<br />Ok nélkül nem szoktam bírálni, zsidózni senkit, csak ha belémköt, vagy hasonlóan viselkedik mint a zsidók. Te öntelt vagy, önhitt, azt hiszed hogy mindent tudsz, közben egy szánalmas álmodozó vagy téveszmékkel.<br />Amit írtam, azt érdemelted.<br />Ennyi.
      - 2022. 06. 03. 02:07
    • S
      Az előző írásom a második oldalra írt leveleidre válasz, de a második oldalról visszaugrik minduntalan ide.
      - 2022. 06. 03. 02:10
    • S
      És végezetül Claudius blue star alien, még egy tanulságot jegyezz meg: attól hogy a te szellemi kapacitásod gyenge ahhoz hogy valamit fel tudjál fogni, attól az még létezik. Neked halvány lila fingod sincs bizonyos dolgokról, amikről olyan bizonyossággal nyiatkoztatsz ki, mintha te szartad volna a világegyetemet. Nos, a te szaralak lényedet sem te szartad, nem hogy a sok marhaságot amiket összehordasz, röhejes versekbe is szedve.<br />Ne feledd, a hozzád hasonló primitív, gyenge értelmi képességű emberekből van a legtöbb, a te fajtáddal tökéletes az összhangod és a primitív öncsámcsogásod.<br />Sohasem feledd, én mindig tükröt mutatok, ha valaki primitív és bunkó, akkor én is úgy reagálok rá, mint ahogyan terád. És írhatsz száz levelet én százszor gogok úgy reagálni, amilyen primitív vagy. Tudod, a paraziták egyik tulajdonsága, hogy próbálják a vérszívást a szellemi gyengeségükkel is. Te is próbálod a véremet szívni a primitív hülyeségeiddel, de nálam ezzel mellélőssz, de nagyon mellélőssz barátocslám. A fagyi visszanyal. Minél jobban belelovallod magad a primitív leveleidbe, annál jobban visszafordítom rád. Tessék, ha ez neked jó, nekem rendben van. Sohasem mozdított ki semmi a lelki nyugalmamból, pláne nem az olyan egyszerű egysejtű szinten gondolkodó, mint amilyen te vagy. Egy hangya szellemi szintje magasabb a tiédnél, mert hasznosabb cselekedett hajt végre, mint amilyen kártékony a te működésed. Ne feledd, én nem fáradok el, az ilyen elmegyengék mint te, sohasem tudnak kizökkenteni a nyugalmamból, egyáltalán senki sem tud kizökkenteni abból. Ezért biztatlak, járasd csak le minél jobban magad a primitív, lényeget felfogni képtelen agyad fantazmagóriáival, várom a szellemi szennyet, amit ezután produkálsz, megkapod érte a "jutalmadat" tölem, ebben biztos lehetsz. Ezt legalább felfogtad, észkombájn?
      - 2022. 06. 03. 04:43
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (0)0 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %