Hiba történt! Nem működik a JavaScript!
A böngésződben le van tiltva a JavaScript futtatása, vagy nem támogatja a JavaScript használatát. Az oldal megfelelő használatához kérjük engedélyezd a JavaScript futtatását böngésződben,
vagy frissítsd egy újabb verzióra, amely támogatja a JavaScript-et:
Firefox, Safari, Opera, Chrome, vagy az Internet Explorer 6-nál újabb verziója.

Akard és kódex

Akard és kódex
"Ha kedves az életed, a kardot választod!" No-no, elvtársak, de régen is volt, ha volt egyáltalán az intelem a legendárium szerint Imre herceget eddiglenre a gyilkos vaddisznók levadászták és aztán jött sok galádság, méreg, ólomöntés, vakítása a parasztoknak...és máris megérkeztünk Sztorgoff Mihályhoz. Van pipafüst, mely nem száll el.

Az talán mostanra sokaknak világos, hogy Világosnál mi is történt. A miérteket csak lassan bogozzák, így is beleőrülnek azok, akik túl gyorsan kapják a dózist és nem bír velük a vak-cion. Nem baj, ha nem értitek. Az sem, ha én sem, pedig talán többet is, mint kellene, mint lehetne, de hát az okkult tudományok már csak ilyenek. Kijev felett UFO-k járnak és a Korda villa-negra is elkelt. Sok titkot rejtett, sok sumákságot, szabadkőműves eburafakót. Miért pont most? Történt valami? Bözsit hurcolják halottkultuszosan körbe a nekrománoknak, hódolás jeléül, de ne feledjük, I. Péter óta csak Putyin (az eredeti) volt királyilag meghívva a Buc-king-ham palace-ba még az elején. A tervek régiek a kivitelezés tele csellel, halállal és végletességgel. "Aki nem forgat kardot, az meghal általa." Eowyn mondja.

Kemény szakasz következik, tele döcce-nőkkel, asszonyokkal..., lásd az új angolszász vaslédit, aki azért nem vasorrú bába, bár a beépített seprűnyél ott figyel neki is.

Maradjunk annyiban, hogy húzós pár hónapunk lesz. 42 ezer "NATOs" kötelékről szólnak a csőpostán, hogy itt ütöttek pártot a független és ótonom hátmegasztán alsón (korábban Magyarország) és beszélik, már nem is vagymuk EU tagok, sőt eurázsia partnerek lettünk, némidemokráCIA deficittel és sok-sok cionista oligarhával és ennek megfelelő maffia-szerű állami apparátcsikos felépítménnyel, államnak bencézve. Én ezt nem tudom, nem is értem, mert ha igen, úgy kételkednem kellene mind a jogban, mind az államban, mind az álomban, nemzetben...blablabla...de az meg ugye nem istenes dolog, s ugyan a látszat azt mutatja, amit, főherceges-főismános-főtárnokos-főkancelláros...Vitézlő Horthys reneszánszban. Horthy ott volt, mikor a Szent István csathajót megtaljánkodták. Sőt, ő volt a flotta parancsnoka. Figyeljünk a szimbólumokra kérem! Numerus clausus lesz ebből a delfi jósda szerint. Viribus unitis, vagyis egyesült erővel!  Talán nincs is akkora "baj", ha már a Momentum új elnöke is egyetlen szóban úgy tudja összefoglalni a helyzetet: KITARTÁS!

Megőrülésre felkészülni! Start! Olvasom, már Irakba is tartalékos honvédek utaznak békegyakorlatra? Miért nem Indiába egy asramba, meditálni, jógázni? Kibucgyakorlat? Megteszi!  Fura egy világ ez. Elment tán Wittner Mária is. 2009-ben a bösztörpusztai MOGY-on a cigánygyilkosság leleplezését követően utána léptem fel a színpadra, ő meg le, mikrofrontot váltva...és közben sok minden kiderült. Göncz sem az volt, aminek mutatták és Mária is csak dísznek Kelet a díszlethez.  Mostanra a Kelet Nyugattá, a Nyugat Keletté változik...pólust váltva. Csak figyeljétek! 

Bocsánat, ha valakinek mindez "rébusz" lenne, de ha konkrétabban fogalmaz az ismerősöm, akkor azzal késleltetheti az elkerülhetetlent, azt pedig nem szeretné, ahogy kiveszem a kusza mondataiból. A lényeget úgy is érzi már a bőrén szinte mindenki, bár a szívéhez csak keveseknek ér el.  Szerinte csapdában vagyunk. Nincs menekvés senkinek. De hát mi nem is akarunk menni. Nos, azok sem fognak tudni, akik akarhatnak. Azt mondja, le van állítva az ugrálás és a kovidos átprogramozásnak is vége van. Sok halálról beszél, de hát had mondja csak! Cahal-cahal, Gollam-Gollam...ha halni kell, hát legyen! Úgy tűnik, ki van húzva a spirituális információs csatlakozó az ajzatból. Most akinek nincs eddigre föjzete az ajzva marad és megvesz. Z, mint Zombi!

Nem is tudom, hogy írjam le, hogy értsétek és ne csak a szívetekkel. Na jó, talán az orosz-ukrán helyzetet véve példának. Van állítólag két náció, akik testvérek..., de persze igazából nem, viszont új testvéri szövetségre van szükség, vérségi alapon, mint Árpád korában, de ehhez le kell győzni a gyíkságot. A gyíkság viszont belefészkelt már minden nációba és minden szinten. Egyik ismerősöm az agyunkóhn keresztüli programozást (fekete pókot, matériát) emleget...kicsit Venom-os feldolgozásban...és vannak erre más utalások is, titkos 3. aggyal amin keresztül sokan be vannak csatlózva a mani-pulációs gépezetbe szinte véglegesen. Na szóval, most történik a szétválogatás, amit már oly régtől emlegetek. Genetikai és minőségi alapon. Nagyon kevés a rostán fenn maradó Rostás, aki nem borostás. Figyeltétek Gyurcsán utalásait és nem csak egy beretválatlan szellemre, akiről már egyes szám, harmadik személyben értekeznek. Ehhez képes Pintér Satya a "mindenhez is" oligarha.miniszter@gov.dick kódnévvel már nem is olyan sajtános. Más dimenzióba léptünk, és ez egyáltalán nincs túldimenzionálva. Figyelem Erdogánt és a Kelet-római Birodalom, Új-Bizánc összegrundolásának lépéseit. Turániak vagyunk? Meg hát! Kazahszánt látszólag most v-ette meg Kína, ahogy korábban Persziát is. A Pakisztáni Áramlat már folyamatban. A víz elvégzi  a klímafegyveres munkát, aztán jöhet az újjáépítés, de aztán semmi muszlim extremizmus, CIA-Mossad transznacionista gyilkolászás...!


Jól össze vannak bogozva a szálak és Szálasit is egyre többször emlegetik fel! Kitartás! Reputációk jönnek-mennek! Szóval, az orosz internacionalista szovjet haderő látványosan feladja a pozícióit és lényegében rést nyit a saját történelmi határaihoz ez "ellenség" számára. Már akkor gyanús volt, hogy lesz egy ilyen stratégiai fogás, mikor emlegették hektikusan, hogy "örökre maradunk".

Az ismerősöm szerint a következő van. Az orosz föderatív szervek is telis-tele megélhetési bűnözőkkel, hibridekkel, cionista ügynökökkel...a média-propaganda a "tudomány", művészet...szóval a teljes spektrum lényegében egy hulladék csőcselék, fizetett ügynöksereg. A "szakértők" majd mindegyike komplett idióta. Dugin filozófiáját nem vágják és nem érti Szun-ce utasításait sem. Semmi nem az, aminek látszik.

A "fő cél", hogy az USA helyett cserélve az Orosz -Szovjet Birodalom vegye át a "világcsendőrség" szerepkörét. Kína pedig a globális gazdaság motorja lészen. Persze ettől összetettebb a kérdés, de az USA-val (ZION) le van zsírozva a terv. Az EU teljes restaurációja, szabadkőműves páhodálytalanítás és a szerepek újraosztása van folyamatban. Davosban most nyíltan elhangzott, hogy "választani kell", vagy ide, vagy oda tartozol, de nem maradhatsz semleges! No, oszt ennyi! Lényegében most mindenki azt csinál, amit akar, a legfelsőbb beavatotti szinteken. Megszűnt minden jog és törvény...  Mosolyogva figyeltem, ahogy az orosz Dumában Vasserman előadja az alkotmány-módosításról az indítványt, mert az alkotmány akadályozza a törvénykezést. Egy program fut. Se nem alkotmányos, se nem törvényes...de meg kell Leninje! Wasserman Ogyesszában született és igazi patrióta. Bármikor beszélhetne Budapesten, vagy Telavivban...fel nem tűnne senkinek sem a valakik közül.

Na szóval, lényegében a teljes orosz-poszt-szovjet területen mobilizáció zajlik és hadigazdálkodás. Már a kommunista párt elnöke nyíltan hirdeti az általános mozgósítást, hisz a megindult "ukrán haderőt" Moszkva alatt csak meg kellene állítani, vagy nem? Guderian is föltámadott? Blitzkrig után új Barbarossa hadművelet. Barba-rossia? Hüp-hüp-hüp, Barba trück? Mit is jelenthet ez? Putyin-Sztálin asszociáció? Generálmarsal? Generalisszimusz? 

Bármi előfordulhatik! Megvegyev erre utalva mondta pár napja:  "à la guerre comme à la guerre"

Mit mondhatnék ekkor én, aki a féleszű ismerősömre se hallgatok!  Na, ott hagytam abba, hogy még el sem kezdődött igazából a hadászati manőver...az EU-t lényegében szétlapátolják és ami benneteket érdekelhet most, annyi, hogy a mogyoróországot feltöltik hulladékkal, amennyit csak elbír, vagy kicsivel még többet is. Bizony, már a sokadig forrás mantrázza, hogy ide söprik a környék összes bűnözői köreinek krémjét és III. Orbán feladata itt a Holt Lápban megtartani a Ragnarökre a parazitákat, nehogy szétszéledjenek. Itt csap le utolsónak a Tor kalapácsa. Én nem értek hozzá, csak leírom, amiről mesekönyvből felolvasnak. De talán ezért lehet egy halott Pintér a Holt Láp belminisztere, egészsé-gügyi és abortusz halálhírhozója és oktalansági próféta. Nem kell hozzá csak egy Excel táblázat és egy söralátét, pedig nem is túl nagy a tét. Krematórium jó biznisz. Szerb-kereskedelem. Lényeg, nyoma se maradjon a nyomnak. Az ügyészség intézi.

Hol is tartottam, mindig belezavartok a káosz-elmélázásba! Ja, hogy elő kell vennem Pavlovot és Makarenkót. Az új ember kovácsa rész következik. Hogy edződik az acél, alias Sztálin! Mein Kampf ist dein Kampf! Jó lesz ez, csak cudar érzés látni. Az "új ember" először is ember. Vagyis, mára lényegében kihalt fajta. Szerintem nem éri meg a vesződséget, de még megy a program, hátha a teljes kifingatás mégsem szükségeltetik. Pedig de, csak ezt még nehezen fogadják a bukméker irodában!

Mondok egy példát, milyen embert igényel a "jövő", hátha érthetőbb az irány. Na szóval a nagy orosz szankciózás eredménye, hogy lényegében az orosz hadiiparon kívül minden gyártás lebénult. Ja, a zűrhajózás talán nem, de ki tudja ezt is? Láttam egy riportot, ahol Lukasenka szemlézett egy "hazai" motorkerékpár gyárban és kérdezte, hogy a kész mopedekből mi a "hazai"? Kiderült, hogy minden alkatrésze Kínában készül és ott csak összerakják. Felkapott frázis lett, hogy olyan pilótákat kell képezniük, akik képesek a technikusi munkát is elvégezni, mert kénytelenek maguk szerelni a saját gépeiket, amin repülni szeretnének. Utópisztikus egy megközelítés ugye az elfajzott, degradált agyú és hitvány lelkületű hibridizációs korban feltételezni, hogy valaki szinte ingyen menjen olyan munkákat elvégezni, melyért eddig vagyonokat adtak, mindezt úgy, hogy látja, hogy az oligarhák és a "csinóvnyikok", állami alkalmazottak idióta pöffeszkedésétől fulladozik a feltámasztani vágyott nemzet.

Kicsit döcögve megyen majd az átnevelés, de hát már beszéltük eleget a stadionok és a FEMA táborok szerepét is. Pinochetnek bejött. Csillei Ulrichnak nem annyira. Na igen, milyen ember kell? Aki nem kételkedik a "párban", akkor sem, ha látja az a utálatos szennyet, mocskot, hazudozást, kétszínűséget, maffia-módszereket, igazságtalanságot...amit éppen most is láthat már. Ez azért fontos, mert minden annak érdekében történik, hogy a birodalom fennmaradhasson és világcsendőrséggé nő-hesse ki magát. Nincs ezzel gond. Igaz, nem annyira demokratikus és csomó pszhopátiás személyiséget vonz a hatalom körébe, de hát mivel már úgy is azok vannak ott, így ez nem lehet szokatlan. Így működik a cionista rezsim.

Fontos elem a takarékosság. Vagyis, az eldobálhatóság, tervezett elévülés korának vége. Jó, még ez nem látszik, de gyorsan ki fog ütközni. Megjavítod, használod, mert nem futja majd másikra. Kiszereled, ellopod, elrabolod...fekete-piacolod...szóval minden mehet úgy, mint régen a Mad Maxban. Jó csak viccelek. Vagy nem? Az ismerősömnek vannak vad elképzelései és szereti kimaxolni. Szerinte a hibrideket kiveszik az élők sorából, mert lényegében már most is lelketlenként rontják csak a legelőt! Nem tudom, mert ránézve Orbán borostás fizimiskárolására, felvetődik a kérdés, Ildikó is le van -e már cserélve, vagy a klónírozás már annyira szabatos, hogy a 3D-ben nincs is párja?

Nos, lassan sterilek lesznek a férfiak, bizonyos genetikai szekvenciában és ezt még megfejelik a nők sterilizálása is. Persze erről CSITT van, mert ugyan publikus, de a magzatokkal eddig ment biznisz korszaka is megváltozik. Van egy gyanúm, mely szerint a gyámügynek nevezett hivatalok álcája alatt működő bűnszervezetben is aprítás lesz. Azért mondom ezt, mert az ismerősöm véleménye sokkal optimistább a tapasztalataimnál. Szerinte a háborúnál nincs jobb dolog és ő nagyon pozitívan áll a kérdéshez. Az orosz vezetésben lefejezéseket jósol, sok balesetet vizionál és persze a területi átrendezéssel, az államiság visszabirtoklásával a jelenlegi bűnözői cionostra összeesküvői köröktől...szövi ábrándjait, demokratikusan.

Jól látszik, hogy a gyagyaság terjed. Pánik kezd úrrá Lenin. Az oroszoknál szinte új októberi forradalmat rebesgetnek Novemberben. Napokban voltam az ügyészségen a lefoglalt adathordozóim néhány példányát adták vissza. Régi telefonok, GPS, de memo-kártya nélkül...ugyan mit kezdhetnek vele még benn, mit elemezhetnek rajta? Mikor jártam Telavivban? Mit? Telefonomon biztos jól elvoltak, mert szinte csak építkezéssel, munkával kapcsolatos képeket találhattak, híváslistán szinte csak munka ügyben érintetteket...és javaslom, okulhatnának még idejében, de nem fognak. Senki nem akarja elereszteni a döglött lovat, pedig mára nagyon bűzlik és a dögbetegség halálos kór. Persze csak élőkre hat, tehát nem veszélyes.

Kérem, viseljenek maszkot!

Persze a titkosszolgálatok. Majdnem kimaradt a "lényeg". Volt valami bírósági kavarás Galambosék körül megint, titkosan. Nos, elhangzott megint Jakubinyi R. neve is. Rég mondom, hogy itt vannak ezek rajtunk nyíltan, nyomdokon kísérnek és ahol lehet keresztet tesznek. Jakubinyi azért "is" érdekes, mert Kiss Imrével kapcsolatban talán 2016-ban merült föl a kérdés, hogy a közelünkbe akarnak a férkőzni. Ő mondta nekem, hogy összeismerkedett a feleségével...mármint a Jakubinyinak és így, meg úgy. Akkor mondtam neki, törölje még az emlékezetéből is ezt a vonulatot. Nem tette. Mondtam, nem vállalhatom, hogy őt barátként kezelem úgy, hogy a titkosszolgálatokkal összehozott Jakubinyi feleségével kavar. Nem akarta érteni. Tán mostanra igen, de mára ugye már megvan a bajság. Nos, kedves naiv embertársaim, el sem tudjátok képzelni, mikre képesek ezek "ott", tik-tok szolgálat név alatt. Lényegében árnyékkormányozgatnak, bábozgatnak általuk. Ja, hogy ez nem demokratikus és alkotmányos..., az mindegy. Kering a hálón, hogy a Nemzetvédelmi Szolgálat (eh!) 660000 ezeres fizetésér keres ügynököket. Persze 666 ezret is írhattak vona de az túl feltűnő? Na jó, látom, az értelmesebbje vágta a maceszt így is. Az átlag most örülhet, ha a rezsidémonnal egyáltalán szembe mer nézni és mára se hazája, se nemzete, se kormánya, seneke...az ismerősöm szerint. Ajvé és córesz...burárum!

Elvtársak!

Kitartás!

Nyihajó!

Hírek Galéria

Image #211
Image #212
Image #213
Image #214
Image #215
Image #216
Image #217
Image #218

77 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
  • H
    Hát ez hosszú vót! Mármint az, hogy újra kapjunk valamit. Ezt ne csináld kérlek. Mármint, hogy nem csinálod.
    Az orosz retirát nagyon megrázott, próbáltam mögöttes szándékot (tudatosságot) látni benne - de csak azt látom, hogy nem 'bene' (olaszosan). Én csak - békaülep alól, lassan, de biztosan fogyó aggyal - azt látom, hogy irtózatos a szarka varázs, tényleg semmi nem az, aminek látszik és aminek látszik még az sem az. Érdekes, hogy nekem is és a fele ségemnek is a bal karunk fáj, oda, ahova a janssent kaptuk (mert ki kellett utaznunk a gyermekünkhöz jó messze délkelet ázsió-ba, anélkül meg nem mehettünk vón), hasogassa, ba sztassa a vállunkat, karunkat, előtte nem vót sömmi bajunk, persze tudom én, a vénség az b aszott be, biztos, én már csak ilyen Minden(t) hiszek (egyet, kettőt...sokat) papi vagyok, aki vagyok, amíg vagyok, amíg (meg nem) fagyok. Még rákosinál és kádárnál is occsó vót a zsír (oroszul: szintén zsír), most meg mán 1 kila 2000 rén-usi forint, de lidliben mán vót 3000-ér' is, vajjon hány karátos vót??? Egyre jobban igaz az, hogy meg vagyunk már mi aszva mindörökre, üdv néked Macbeth , Cawdor thánja (tán ja??)
    - 2022. 09. 16. 13:41
    • Posta Imre
      Hess, volt egy kis dolgom a háznál, meg hát van is, meg hát vívok magammal is, meg egyáltalán. Elmondani sem akarom, nem olyan egyszerű ez, de nem vagy fija-tal már annyira, ne bízzhatnád a lépzeletedre. Ezt is azért írtam, mert az ismerőseim már erőst biztattak, csak guttenbergeljek már pár passzust, ha nem is a teljes váladékot, ami bennem vagyon, de ne tartogassam. Régi dil-emma ez, mit osszak meg, tudva, hogy itt sem értik túl sokan, sőt, talán alig páran és hozzá sem igen tudnak szólni...a titkoszos szolgálatokat meg ezt a nyomorult uzi csürhét, akik itt pöffeszkednek parazitaként azért csak szeretném abban a hitben tartani, hogy minden rendben van. Szóval kettősség ez, vagy szentelt háromság. Most is annyit diktált az ismerősöm, ami még nem káros a tervekre, ha már így becsaliztunk. <br /><br />Annak örülök, hogy kezdeti naivságod érett bölcsesség irányába hajolik. Én is olyanokat tapasztalok, mint ide Tajgetosz. Nincs értelme beszélnem róla. Persze igen, de valójában mégsem.
      - 2022. 09. 16. 13:55
      • S
        Hogy is mondták ezt ebben a földi létben régen? A távolság megszépít mindent? Avagy a távolság megszépíti a közelt? Mindegy milyen kinek a sorsa, de itt a valóság nem szépíti meg a közelt. És ebben a földi világban egyre inkább mindenkinek a valóság van csak közel.
        - 2022. 09. 16. 15:19
        • S
          Fura ez egy dimenzió harcostól.<br />Túl földi.<br />Armageddon  a Szaturnáliától és a Merovindoktól, vagy a Ptolemaiosi vérvonaltól függetlenül mindent kiolt.<br />Üdv SzVabodnaJaltah!<br />A Harcos nem attól harcos, hogy sebezhetetlen. Te is ezt vallod?
          - 2022. 09. 16. 15:41
          • S
            Egy katona mindig annak a terepnek a sajátosságait veszi igénybe és azok ellen harcol, amilyen környezetben kénytelen harcolni. Most ez a Föld. A Földön földi katona vagyok, és ha eljön az ideje Kinti katona leszek. Mindig a terepviszonyokhoz alkalmazkodom. Eljön az idő, amikor átszabhatom a földi terepviszonyokat, onnantól egy másik háború indul a Földön, amit nevezzünk földi szóval nihilizációnak. Addig a Kinti katona pihen, a Lenti katona kivár.Mivel DNS-tudat-katona is az ember nem csak Kinti lélek-katona, tudnia kell hogy hol van, hogy képes legyen harcolni, amikor kell. A testem is, és néha a lelkem is itt Lent van, ebben a rothadt szimulációban, tehát úgy létezem, hogy itt vagyok mint ember. A Harcos nem attól harcos hogy sebezhetetlen, egyetértek. Én sem vagyok sebezhetetlen, Kint sem, de vereséget nem szenvedtem soha. Akkor nem lennék itt.
            - 2022. 09. 16. 16:08
            • S
              Készültség?
              Egyszerre hivatásos és elhívásos, ha jól értem és ismeretem nem csal.
              Persze a DNS tudat nem zárható ki tökéletesen, de kezelhetővé tehető. Megértettem.
              - 2022. 09. 16. 16:12
              • S
                Készültség. És a valóság, az itteni valóság elfogadása is, mert másként nem lehetséges itt semmi, ha az itteni valóságot nem fogadja el valaki. Aki itt kényszerül lenni.
                - 2022. 09. 16. 16:27
  • A
    „A Demokratikus Koalíció elnöksége a mai napon arra kérte fel Dobrev Klárát, hogy alakítsa meg a magyar történelem első igazi árnyékkormányát és mutassa meg: van kormányzóképes alternatíva, van remény és van kiút a megélhetési válságból, amelybe Orbán Viktor taszította hazánkat”
    Dobrev elvállalta a felkérést.
    Az árnyékminisztereket hétfőn nevezik meg.

    https://mandiner.hu/cikk/20220916_dk_...1qhkFAScEE
    - 2022. 09. 16. 14:20
    • H
      Nem árnyékminisztereket, hanem helyesen: árnyékpénisztereket és árnyékpinisztereket. A kerti reterát (ez a szó most kedvencem lött) mögött. Klárev Dobcsány meg a WC-s néni lesz, aki a papírt kínálja. Az újrahasznosítható papírt (csak az egyik oldala lesz szaros...).
      - 2022. 09. 16. 15:55
      • Posta Imre
        Bonyolult kérdés, mert úgy tűnik, az EU-tagságnak konyec és úgy tűnik, nincs legitimációja Orbánnak, sőt az egész eddigi rendszarváltó bagázsnak. Kényes egy helyzet ám királyságot csinálni a a rablógyilkos cionosta bagázsnak ...az ismerősöm szerint.
        - 2022. 09. 16. 20:55
        • A
          Ráadásul nem lesz most nehéz utcára vinniük az elkeseredett embereket, kinéz itt még egy polgárháború is.
          - 2022. 09. 17. 08:38
          • Posta Imre
            Most írta az oskolaigazgató, hogy ott is "sztrájkolni" fognak. Egyébként szánalmas...kb olyan, mintha finggal akarnák a Holdat eltalálni.
            - 2022. 09. 17. 08:42
            • A
              Imre, igen, kb. annyit ér. Gulyás a mai kormányinfón kijelentette, hogy <br />Magyarországon van a tanároknak sztrájkjoguk, Németországban például nincs. Oszt ennyi. <br />Kapnak majd fizetésemelést, ha megérkeznek az uniós pénzek, addig meg kitartás.
              - 2022. 09. 17. 14:47
              • S
                Mint írtam korábban, Orbán a haszid-szefárd Illuminati főpáholy bábja, Gyurcsány és Apró-Dobrev az askenáci Illuminati zsidrák főpáholy bábja. Írtam, hogy Izraelben amikor Lapid lett a ministránselnök, akkor OrbánCka egyből Bruxellesbe rohant, hogy nyelvnyújtó gyakorlatok végett, mivel az EU askenáci főpáholyi terület. Várható volt hogy egy olyan országban, mint Magyráel, és amely fedőnéven Magyarország címszó alatt szerepel, ahol jelen van a zsidó Illuminati minden irányzatának képviselője, ahol Herzl elindította Izrael megalapításának parancssorait, ott nem lehetséges hogy zavartalanul olyan báb vezesse az országot, aki nem a világméretű pillanatnyi hatalommal rendelkező zsidó főpáholyhoz tartozik, viszont az Illuminati globális érdeke OrbánC helyén maradását diktálja. Várható az EU-ból kilépés előbb-utóbb, bár az EU fenntarthatósága is taktikai alapon nyugszik már csak, a NATO-tagság a komolyabb baj, mivel kínai-orosz pénzügyi hátterű lesz Magyráel, természetesen zsidó bankokkal mint függelem birtokosokkal az élen. Kazahsztán még szóba jöhet energetikai szempontból.
                Kedves Andrea, polgárháború csak akkor lesz ha lesz fegyver. Ahhoz vagy pénz kell, vagy fegyverrraktárak kinyitása mint az irányított 1956-ban is történt. Mindkettő mögött zsidó pénz vagy zsidó hatalom áll. Az emberek fegyverrel sem mernének nagyon utcára menni, gondolj bele, hogy a felnőtt férfi lakosság egyik fele katona sem volt, aki volt, elenyésző számban vannak akik háborúban is voltak. Csupasz kézzel a jelenlegi karhatalom ellen esély nincs. Polgárháború? Ez céljuk, de nem az elégedetlenkedők döntenek róla hogy mikor következzék be. Csupasz kézzel a lakosság egymást rabolhatja le, de az anarchia, az élelmiszerekért, sóért, gyógyszerekért, vízért. És rövid idő alatt lezajlik. A fizetésemelések meg nem követik az egyre gyorsuló inflációt.
                - 2022. 09. 17. 17:39
                • S
                  Szóval a bikaviadal elmarad... ? ... TORO!
                  - 2022. 09. 17. 17:53
                  • S
                    Nemtom, de meghalt a Törő, táncol a Toro.
                    - 2022. 09. 17. 22:52
    • L
      Ejnye! Nem nyugodhatnak.
      - 2022. 09. 16. 20:35
    • G
      Ez nem altokmányos rend megdöngetése? <br />Nem látom, hogy a teketlenek letepernék őket. Meg a firkász Eszemán se teszemánol. Mindenki a főninél fényesíti a valagát vagy mi?
      - 2022. 09. 17. 22:13
      • S
        Ez még valamire nagyon jól jöhet. Mivel büntetlenség ez, így büntetlenség amaz.
        - 2022. 09. 17. 22:56
  • S
    Szellemidézgetek: A "fő cél", hogy az USA helyett cserélve az Orosz -Szovjet Birodalom vegye át a "világcsendőrség" szerepkörét. Kína pedig a globális gazdaság motorja lészen.
    Két kérdésem van:
    Kóser
    vagy
    Nem kóser
    ?
    Tiszta ügy, nemde...
    - 2022. 09. 16. 15:57
    • Posta Imre
      Egyelőre úgy tűnik és már igen hosszú ideje, hogy bármelyik verziót is játszatják el, végül kóser kell legyen nekik. Na, ezt a menetet a játékóhn kívül kell patentolni.
      - 2022. 09. 16. 16:53
  • szabir
    Horthy Miki babu volt; Ozonvizet jaccottak el vele nem veletlen ''Admiral'' volt; Noe+Ogyges Ozonviz = 1848 stb csak kerdes hol s mikor s kikkel tortent - de le van Kodolva ide
    -
    s miert ''Horthy''; Horti-kultura = valami Gyumolcsfa termesztes vagy mi; s akkor Noe s Noveny? --> Mentes valahonnet valahova?? nemtom de kb ilyesmi szinten
    -
    osztan a 1848/9-es ''forradalom'' megtortent e? - mert pl-ul a Merikanok mar 4 eve kerdojelezik hogy egyaltalan mik voltak azok a 19ik sz. vegi ''varos egesek ott'' stb + valami Mud Flood van feltetelezve a 19-ik sz-ra]; ha meg is tortent akkor valami Ritual szinten mint a mostani ;''Ukr vs Rusz'' ami szinten valami Mast kodol
    -
    a vegen 11;40-nel
    -
    - 2022. 09. 16. 16:29
    • szabir
      amugy a Miklos nev = Chussal+Almos a ''ket'' vezernek akik hoztak a Mogyorokot; KSZL/LMS; Almos szuletik 818 v 819 (ott van a ''88'' is ugyebar ami ''HH'' XD) - 1945 Hitler hal // Horthy kihuz Mogyororszagbol = 1127 szept 1 hal a ''masik'' Almos herczeg Macedonia/Gorogorszagba/vagy Kerekorszagba? [s ez az Almos meg az 1so az egyetlenek az egesz magyar torczibe]<br /><br />plussz 11 ev; <br /><br />1137/8 ban temetik ALmos herczeget [hazahoztak Mogyorolandba]<br /><br />156 kozbe egy Mogyoro forradalom megint//1957 hal Horthy Miklos/Chussal+Almos/vagy Zamolksis a ''dak pap isten kiraly'' Portu-Galliaba; s hol ?? Estorilba!!! -- Astur vagy Turul?? ami latszott eMesze almaban s Solyom/Almos/Chussal/Sokol + Est=Kelet stb lehetne meg kapni ezt azt valszeg...-- nem veletlen akkor kodolnak a Mikivel
      - 2022. 09. 16. 16:42
      • szabir
        nezeg mien jeleket tett be ez a szar ize!!!<br />-<br />plusz 11 v 12 ev;  1956 forradalom // 1957 hal Horthy Estorilba<br /><br />1137.8 temettek ALmos herczeget
        - 2022. 09. 16. 16:44
  • S
    A kérdés csak az, hogy az Illuminati biztonsági helyszíne hol lesz. Ott védve lesz minden.
    A többi olyan lesz mint a nem egyszerre beérő bor. Itt-ott elkezd erjedni, lesz hol forr, lesz hol mámorít, lesz hol lerészegít, lesz hol megöl. Dionüszosz kolóniaisten mintájára.
    - 2022. 09. 16. 16:41
    • S
      Aki behódol Dionüszosznak az biztos nem győzi le a kolónia szenvedtető mátrixát és a vezérkarát. Most jó észen lenni. Mert mindent elveszít az ingatag civil horda. Józanul sem könnyű az Illuminált illuminátin sem győzelmet aratni, nem hogy fejvesztetten
      - 2022. 09. 16. 17:08
      • S
        Biztos sokan menekülni fognak Dionüszosz lakomájára, már most is teszik, sokan hisznek a csodában, sokan bizakodnak, de egy Mátrix esetén semmi sem biztos. Mindig új terep, új játékosokkal, és mindig egyedül vívtam meg a végső harcot, most is úgy látszik ha megérem így lesz. Nincs semmire sem biztosíték. Arra sem hogy megérem.
        - 2022. 09. 16. 17:13
        • S
          Az "új valóság", ahogy Imre fogalmazta, igyekszik a bábukat az új köntöst öltő hatalom kényére, kedvére mozgatni. A többség, aki megéri, észre sem veszi. Néha épp az nem marad egyedül, aki azt hiszi, hogy egyedül küzd. Már, ha megéri.
          - 2022. 09. 16. 17:24
          • S
            Ez a szimuláció is sokszor becsapott engem, nem tudom kivédeni, ez mindegyikben így van. Így nem tudom hogy ki kivel van, csak egyedül harcolok, megszoktam már nem is tudom mióta.
            - 2022. 09. 16. 17:32
            • S
              A lényeg felett sikkad el kedves SzVabodna de la Jaltah: Ez itt egy SZIMULÁCIÓ. VIRTUÁLIS VALÓSÁG. Akkor is, ha a fájdalom "kinyír". Az esszenciális lényeg  (lélek) ki tud szabadulni, ha a dög algoritmusuk tűzfalait feltörjük. Qrva nehéz. Persze fejjel a falnak, küzdelem nélkül a helyzet önkéntesen is szar.
              - 2022. 09. 16. 17:43
              • S
                A lényeg felett sikkad el kedves SZAZSUAY: ez itt tényleg egy SZIMULÁCIÓ, és a szimulációban négy dolog valóságos: 1/ Nap, 2/ Föld mint égiest 140-60 km-re a felszín alatt, 3/ minden lélek, 4/ szenvedés, fájdalom. EZ A NÉGY nem virtuális valóság. Ha az lenne, akor nem működne a szimuláció energiaellátása.<br />Ezért a DNS-test határt szab a szenvedés, fájdalom mennyiségének, és az esszenciális lényeg, ahogyan Ön írja, a lélek kijárogatása nekem nem sűrűn lehetséges, mivel anomáliaként létezek a Mátrix rendszere szerint, a tűzfal nem enged vissza ha távol megyek. Tudom miről beszélek. Semmilyen fejjel a falnak nincs. Nem ismerem a küzdelem nélküli létezést. Az anyagi vetületben nem ismerem. Így magam sem vagyok alóla kivétel.
                - 2022. 09. 16. 19:04
                • S
                  SzVabo! Értem. Nem nagy kár értem. Mosoly Ez itt a Föld. A Kék bolygó. Tudja... én meg begolyózok tőle, mert szeretem, akkor is, ha az űrhajóm már harcban áll olyan "kinti" és idevaló erőkkel, akik multidimenzionálisan is fertőzőgócok. Illumináti? Felcímkézhetjük, de minek?
                  PI diliházasai, sorakozó! Lehet győzni.
                  - 2022. 09. 16. 19:34
                  • S
                    Nem szokták az önmagukat férfinak tartók bevallani a hibáikat, mert gyengeségnek és férfiatlannak tartják, de én bevallom, nem kívánok már szenvedni ezen az Ön által szeretett és önellentmondását ismerve egy bizonyos szempontból mégsem preferált Földön, ráadásul túlzottan extra szenvedésekkel pláne nem. Sok mindent kibirok a lelkemmel, habár a szenvedés annak sem a szado-mazo valóságshow-ja, így engedek az itt megírt számsoroknak, ahogyan a Földön mondják, előre megírt sorsnak, és nem hosszabbítgatom meg amitől már úgyis csak szenvedek. Mire a nihilizáció lehetséges lenne, az pár év. Sok idő. Nekem. Én nem mondtam Önnek hogy nem kár Önért, nem tudom milyen kár is érné? Hiszen megvan minden ahhoz hogy az Ön által említett háborút megvívja és győzzön. Már talán győzött is, az első nagy háborúban győzött, nem gondolja? Igaz hogy még nem az Illuminati és nem a kolóniaisten ellen. Azok talán már könnyebben mennek. Vagy talán éppen fordítva, fegyverletételnél nem nehéz győzni.
                    - 2022. 09. 16. 19:55
                  • Posta Imre
                    Sokan végezték diliházban, illetve ott végeztek velük, mert vagy tényleg beleőrültek az őrületbe, amit itt normálisnak köll tekinteni, vagy csak megbúttak. Szechenyi, Szemmelweis ...
                    - 2022. 09. 16. 20:51
                    • S
                      Fegyverviselési és tartási pszichológiai szakvizsgálat után hónapokkal kérdeztem meg pár évtizede a pszichológiástól hogy ugyan hogyan döntik el, hogy mitől normális egy ember. Válaszolt egy okosat. Aztán tavaly volt Szegeden egy gyógyszarász megölte a volt barátnőjét és annak párját, fegyverrel. Még élt az a pcicológiás fazon akinél vizsgáztam, és megkérdeztem hogy most mit mond, normális embernek adtak engedélyt fegyvertartásra, viselésre? Valahogy így működik ez, fordított arányossággal.
                      - 2022. 09. 17. 02:18
                  • S
                    Van egy válasza kedves SZAZSUAY, így kezdődik:
                    Igen... Kint megadnak mindent ami a
                    Itt vége, ezt az oldalsávban látom.
                    Kitörölte?
                    Egyébként a Földön vívott győzelmére utaltam a fegyverletétellel.
                    - 2022. 09. 16. 20:10
  • Posta Imre
    Oroszország és Kína egyetért abban, hogy egy “új valóság” jön

    Oroszország és Kína egyetért abban, hogy az egypólusú világ lehetetlenné vált, és hogy egy “új valóság” jön – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

    “Úgy gondoljuk, hogy az egypólusú világ létezése lehetetlen” – mondta Peszkov kedden újságíróknak.

    Moszkva és Peking egyetért abban, hogy “lehetetlen helyzet”, amikor “az úgynevezett “aranymilliárd” jogot követel magának arra, hogy szabályokat találjon ki a gazdaságban, a politikában, és jogot arra, hogy akaratát más országokra kényszerítse” – jegyezte meg.

    Az orosz nyelvterületen az “aranymilliárd” kifejezés gyakran az Egyesült Államok, az EU és más nyugati országok gazdag lakosságára utal.

    Az egypólusú rendszer alapjai “komolyan nyikorogni és inogni kezdtek. Egy új valóság van kialakulóban” – mutatott rá a Kreml szóvivője.

    Peszkov visszhangozta Vlagyimir Putyin orosz elnök szavait, aki augusztus végén azt mondta, hogy “az elavult egypólusú modellt egy új világrend váltja fel, amely az igazságosság, az egyenlőség, valamint az egyes nemzetek és államok szuverén fejlődési útjához való jogának elismerésén alapuló alapelveken nyugszik”.

    Az orosz vezető szerint “ennek a visszafordíthatatlan folyamatnak a hajtóerejeként ható erős politikai és gazdasági központok alakulnak ki az ázsiai-csendes-óceáni térségben”.

    Putyin és kínai kollégája, Hszi Csin-ping várhatóan még ezen a héten találkozik egymással a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) Üzbegisztánban zajló csúcstalálkozóján. Ez lesz Hszi első Kínán kívüli útja a Covid-19 járvány kitörése óta.

    Amikor hétfőn a közelgő tárgyalásokról kérdezték, Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok “világossá tette aggodalmainkat Kína Oroszországhoz való igazodásának és kapcsolatainak mélységével kapcsolatban, még akkor is, amikor Oroszország agresszív háborút folytat Ukrajnában”.

    Putyin és Hszi még júniusban úgy jellemezte az Oroszország és Kína közötti kapcsolatokat, hogy azok a Kreml szerint “példátlanul magas szinten vannak és folyamatosan javulnak”.

    Peking elutasította, hogy csatlakozzon a Moszkva ellen az ukrajnai katonai művelet miatt bevezetett nemzetközi szankciókhoz. Ehelyett a két ország fellendítette az együttműködést és a kereskedelmet, Oroszország többek között Kína első számú olajszállítójává vált.
    https://oroszhirek.hu/oroszorszag-es-...losag-jon/
    - 2022. 09. 16. 16:50
    • S
      Az ősi játékszabályt, a világegyetemek egyetemes törvényét, a binaritást, a kétpólusúságot sohasem szegte meg az Illuminati, ezért létezik az Askenázi és a Szefárd-Haszid Főpáholyaik közötti gyilkos küzdelem. Ennek csak egy vetülete a történelemnek nevezett valami. Kína-nomádok, Óegyiptom-Mitanni, majd Asszíria, Perzsia, Róma-Párthia és sorolhatni a duális mintákat, ezért mondtam egy algoritmus rendszer a Mátrix. Így ma is a régi játék folyik váltakozó leosztásokkal. Hol Kína, hol USA, hol Oroszország, hol Németország, hol ez, hol az. Csak variációk egy témára.
      - 2022. 09. 16. 17:02
      • H
        A bioszféra ezen a bolygón max. cca. 40 km széles - a 11,5 km mély Mariana ároktól a levegő még kb. 30 km magasságig (de lehet, hogy csak 20 km-ig). Ez a bolygóhoz képest kutyafasza. És ezen a parányi és rohadt vékony és sérülékeny sávon "szenvedteti" egymást ez az emberiségnek nevezett biomassza. Olyan ez, mint a Mézga Aladár (zseniális!!!) rajzfilmsorozat egyik részében, a kétdimenziós világban. Ahol a kétdimenziós "emberek" nem is értik, hogy mi az, hogy 3. dimenzió??? De egyébként ölik, gyilkolják egymást a maguk 2 dimenziójában. Az ész megáll.
        - 2022. 09. 16. 17:27
        • H
          Második dimenzió a címe, utánanéztem. Másik kedvencem a Superbellum c. rész. Előre látták, hogy a fegyverzeteknek merre kell fejlődniük.
          - 2022. 09. 16. 17:29
          • S
            Nekem valahogyan kimaradt ez a Mézga család, bár hallottam hogy jó rajzfilmsorozat volt. A hatvanas évek közepétől már önellátó voltam fiatalon, de tévét még nem tudtam venni, hbár nem sajnáltam, aztán a hetvenes évek közepéig majdnem a hadsereg elég szép "szórakozásnak" bizonyult annyi bevetéssel, aztán nem sokkal született a fiam, de mire cseperedett már nem Mézgáztak a 70-es évek végén, 80-as elején. Az tény hogy a tudatmódosító eszközök egy-egy előre bekövetkező esemény gondolati beültetéseiként működtek-működnek. Gondolom a Métga filmek is ezen kategóriába sorolhatók, pláne hogy gyerekagyaknak is készültek. Manapság pedig már nem nézek semmit, eleget láttam, túl sok ideje vagyok itt.
            - 2022. 09. 16. 19:36
          • S
            Hess, igazad van, a hagyományos kétdimenzió értelmezésében éli az emberiség az életét. Egyébként is a mélység érzékelése tanult dolog, ez bizonyított orvosi szakirodalomban (három feleségem is orvos volt, "ragadt rám" némi kutatási lehetőség általuk is). A szimuláció mélyebb valójában. A Föld köpenyében lehatol általában tükörmélységben az ionoszféra magasságával. Ez egy dinamikus gyűrű, aminek a mélységben vannak már nem szimulációs tartalmai, ezért működött a Vénuszon is az összes vulkán egyidejű kitörésének stimulálásával az ottani szimuláció nihilizálása. Itt van legalább három lehetőség a nihilizációra, és egyre több lesz, ahogyan az Illuminati az Új Világrend bevezetésével egyre több hibát elkövet, mivel óvatlanok az egymás közti háborúik miatt.Ezért egyre több olyan lehetőséget kínálnak fel, amit egyedül is meg tudok tenni. Ha még élek addig. Remélem nem, majd valaki megteszi, nem hiszem hogy egyedül én vagyok rá képes. Az én dolgom már inkább Kint van.
            - 2022. 09. 16. 19:20
            • S
              Ha itt úgy alakul, akik végrehajtják, akkor minden lélek valamelyik fényt látja meg. A világűr emberi szemmel sötét, a lélek látja a sokféle ragyogást, emlékszem rá, mint a denevér a Földön vakon lát, s kerül ki mást.
              - 2022. 09. 16. 22:37
              • S
                Hosszú válasz lesz, talán az utolsó szó jogán, amit a földi Mátrixban még kényszerülök tölteni. Aztán még egy okán, hátha aki érti érti.
                Minél több lehetőségem van a Mátrix elpusztítására, annál kevésbé gondolok rá. Mindenhonnan, akik tudnak rólam, kértek, segítsek az átalakításában. Segítsek nem elpusztítva megtisztítani. Tigabe! Én nem vagyok pusztító lélek, csak katona, katona is az anyagi vetület megjelenése és a háborúk kitörése után lettem. Az anyag előtt a lelkeknek hologramszerű hullámzást segítő térrészek, de inkább éterszerű dimenziócsomók létrehozásában vettem részt, mondjuk úgy aféle építészként, aztán innen jött az anyag időszakában a Mátrixok létrehozásának képessége.
                Nagyon gyorsan regenerálódok, de megérzem minden ember halálát hónapokkal előtte. Lehet hogy tévedek, de a magamét érzem.
                Időszerű, ahogyan az emberek mondják hogy elmenjek. Kifutott az idő. Amit kibírt ez a szkafander az becsülendő, szerettem a lelkemmel benne lakni, kiviszem magammal a DNS-tudatomat, hátha valamelyik bolygón újból élni akar hosszú álmából ébredve.
                Sok Mátrixban Lent voltam, sok szenvedést láttam, emiatt nem sajnáltam elpusztítani a Mátrixokat. Nem sajnáltam. Sok milliárd katona van ilyen mint én, mármint nem lélekstruktúráját tekintve, hanem feladatát tekintve ebben a galaxisban.
                Új koncepció kezd terjedni a világűrben, Kint, a javaslatomat úgy tűnik alkalmazzák, amit három évvel ezelőtt küldtem ki a Szövedéknek és semmi válasz róla azóta.
                Bizonyítható koncepcióm hogy amit tudat hozott létre, meg lehet végleg szüntetni. Emiatt megoldható hogy létezzenek a szenvedtetést okozó entitások, lelkek, de ne tudjanak aktiválódni, és ezért ne lehessenek lélekháborúk. Én láttam trilliárd szenvedést milliárdnyi bolygón, és nem kenyerem a pusztítás, de amíg nem volt más választás, addig ragaszkodni kellett a katonai stratégiához, hogy az egyensúly legalább megmaradjon. Nem tudok többet tenni, én igazán kerestem és elfogadtam kéréseket a szenvedések nélküli világegyetemek élhetési lehetőségét és lehetőségeiről. A Föld jelenleg ki van szolgáltatva a megsemmisítésnek is, ha ez az én tudásom szerint lenne végrehajtva. Aki rajtam kívül képes rá, megtaláltam, nem ebben az országban él. De csak képes rá megcsinálni, de nem képes rá emlékezni hogyan. Kérdés, mi legyen a bolygóval, mert a szibériai gázmezők felrobbantása és a láncreakció szerűen végigrobbanó orosz, majd mindenholi atomtöltetek felrobbanása ha nem is repítené szét a Földet, de tömegvesztés miatt letérne a pályájáról, a Mars felé haladna és pár ezer év múlva összeütköznének hogy mindkét égitest a Jupiter holdja legyen. Soha többé nem lehet így rajta semmilyen Mátrix. A kérés olyan helyről is érkezett, ahol tudják hogy milyen ritkaságszámba megy nem vörös törpék körüli csillagrendszer, ahol nem szenvedtető Mátrix létrehozása ritka lehetőség a galaxis spirálkarjaiban (a tranzit gömbhalmazokról nem beszélek). Az általam megtalált személy úgy tűnik nem ledobott lélek, hanem csak android. Lélek nélkül. De ezért tetszés szerint szakértelemmel programozható és aktiválható.
                Tigabe, a lélekrokonaid szerintem örülnek, mert egy szomszédos galaxisban sikerült megakadályozni hogy a kolóniaistenek folyamatos stimuláló plazmaáramlással gigantikus kvazárt csináljanak a szupermasszív fekete lyukból, amivel a már a gravitációjába zárt milliárdnyi kolóniaisten kiszabadult volna. Régi technológia, de nem alkalmazták régóta, mert nekik is veszélyes az anyagi természetük miatt az ilyen erős gravitáció közelében lenni. A csillagok ehhez nem elég erősek, mint az látható a tankoló  kolónistenekről készült NASA SOHO műhold képsorokon.https://youtu.be/9Bhk2ARZqCA/
                Visszatérve, tudtommal én ismerem a többi alternatíváját a Mátrix és/vagy a Föld elpusztításának. Természetesen az Illuminati is, de ők a holdi UAP felügyelők alatt állnak. Kizárásos alapon én maradok. Többek között el tudok indítani egy olyan radioaktív folyamatot amit tudom hol kell elindítani ahhoz hogy a Földön lévő sugárzó anyagok aféle izotóp-távolhatással (azonos tömegszámú de radioaktív izotópok ugyanott jöttek létre, a Nap helyén létező szupernóva robbanásakor,
                https://de.wikipedia.org/wiki/Sonnens...em#Urwolke
                ezért kvantumösszefonódás jött létre az ott keletkező radioakty atomok között is), meg tudnám tenni, mert ráadásul radioaktív plutónium őrzése miatti sugárfertőzést - tudtommal - egyedüliként éltem túl.
                Akik át akarják alakítani a Földön a Mátrixot, tisztában kell vele lenniük hogy ilyen szaktudás nélkül lehetetlen. Sajnálom, a rendszert át kellene írni, ez egy új terraformálást igényel, új tengeráramlatok kialakítását, a kontinensek összeállítását, egyenletes domborzatot, kevesebb oxigéntartalmú levegőt, stb. és mindezt szimulációként, tehát elektronfelhővel és fotonokkal szimulálva, ahogyan minden Mátrix felépül. Ezeket egy program elindításával automatizálni lehetne, de nem tudom valaki érteni fog-e hozzá, mert én azt már nem érem meg. De ha elhasználódok idő előtt, és most erre rohamosan nagyon közeli jelek mutatnak, akkor eleve az Illuminati kezébe kerül minden döntés, ami nem hiszem hogy jobb mint amit én tettem volna.
                Amit az elején írtam, a lélektudatok ideiglenes paralell tudatmódosításával az anyagi vetület megszüntethető. Ennek jelei mutatkoznak, hogy egyre több helyen jelennek meg hatalmas anyag nélküli területek a világűrben, mint ez is:
                https://www.origo.hu/tudomany/2007082...urben.html
                az utóbbi időszakban még nem publikált amatőrök által feldolgozás alatti NASA felvételek kerültek a kezembe.
                Tehát az anyag megsemmisítése elkezdődött. Visszatér a világegyetemek legalább ezen egyede az anyag előtti boldog korszakába. Talán. Nem tudom, többet tudok Kint majd, ahová igyekszem, hát ezért van Kint rám szükség.
                Tigabe, jól tudod, a zene nem igazán kedves elfoglaltságom, de most a NET feldobott nekem egy számot. Egy ír énekesnő énekel egy számot. Épp a héten beszélgettem egy Belfastban született és élt egyetemi tanár ismerősömmel adomázgatni némi közösen megélt több évtizede társaságokban eltöltött időkről. Ez a kopasz lány is valami ilyesmi. Értek angolul, végighallgattam mit énekel. A szenvedések tárháza ez az ének, és úgy tűnik ez vallomás is, nem csak egy dal. Hát ezért szörnyű ez a Mátrix.
                Sinead O'Connor - Nothing Compares 2 U (Live)
                https://www.youtube.com/watch?v=NAOKz...AOKzvL8dgk
                Rengeteg erő és rengeteg fájdalom. Ez a lány is halotti porából éled újjá mint én szoktam.
                Na ilyen sem lesz többször, hogy én zenét ajánljak.

                A világegyetem adjon Mindenkinek szenvedésmentes bolygót, ha már bolygón akar élni! Ln nem.
                - 2022. 09. 17. 01:30
                • S
                  Erről a lányról a gyász jut eszembe. Krétán ha meghal valaki, egy egész falu gyászol, de nem sírva, hanem sírva vígadva. Ilyenkor az ünnepélyes vendetta esküt is elhalasztják. A falu ha a tengerparton van, ki lehet menni este felé a tengerpartra, szinte eléred a csillagokat, olyan közel vannak, a tenger is zokog szinte, ahogy oda-vissza hullámzik. Hanyattfekszel és hallgatod fiatal lányok görög népdalokat énekelnek, a halottat búcsúztatják. Éjjelig tart, aztán éjfélkor az élőké lesz az éjszaka. Lassú táncok énekek követik egymást, te meg csak nézed a szinte rád hulló csillagokat. Aztán a sosemvolt szirtaki kezdődik és mint a Bolero begyorsul, és az emberek elfelejtik a gyászt, kitáncolják magukból az életet és a halált. Ez régen volt, talán Kréta is más lett. Sok embert kellett volna gyászolnom, keveset gyászoltam, és elfeledtem mindenkit és mindent. Talán jobb is így. Elfeledve és elfeledve.
                  - 2022. 09. 17. 01:50
              • S
                Talán igazad van Tigabe, a legtöbb ember tudomást sem vesz semmiről, csak amikor meghal. Legalább addig azt higgye hogy szép az élet. Ez az egész földi lét álom, de rémálom.
                - 2022. 09. 17. 01:57
                • S
                  Tigabe, könnyebb lett volna, ha nem az elejétől tudok mindarról amiket itt leírtam Imre honlapján. Köszönet neki, ha segített valakiknek. Könnyebb lett volna megharcolni álmokért, könnyebb lett volna elhinni hogy van értelme az életnek, könnyebb. Kegyes hazugság lett volna, amiről nem is tudtam volna hogy hazugság... Én nem úgy emlékszem hogy szép lett volna... Ráadásul más bolygókon való értelmetlen szenvedések emlékei is mindig előmerültek. Más családokban felnőni, elfelejteni hogy a lelkemnek más és más bolygókon elolről kezdődött egy ottani élet, más és más anya szült meg, és hogy mondod meg így a szülédnek, hogy ő az egyetlen és legjobb Édesanya a világon? Amikor emlékszel Kintre? Amikor emlékszel a többire, akiknek ugyanezt mondtad? És tudatosan végigélni úgy egy életet hogy ezt magadba zárd a többi tudással együtt, mert azt hiszik bolond vagy. Most is sok ember azt gondolja, addig amíg be nem érkezik és máritt van az az idő, amihez az én szavaim álomszép mesék a lassan bekövetkező horror valóságnál. Szóval Tigabe, nem vagyok irigy ember, de a boldog tudatlanság sosem adatott meg nekem ilyen feladat elvégzése alatt. És egy életen át tudva mindent... És pláne ennyi évtizedig, amikor legszívesebben használva a tudásomat beáldoztam volna magamat is amikor valakit le lehetett volna vadászni sok ember megkínzásáért, haláláért. És nekem rezzenéstelenül tartanom kellett magam évtizedeken keresztül - hogy ráadásul közben hamarabb múljak ki - a feladatért minden fegyelmet megtartva. És végignézni ezredszer hasonlóan ugyanazt egy életen át. Mindegyik életen át. Ért az a vád hogy miért mentem vissza gyilkolni a seregbe amikor már nem sorkatonai szolgálatot teljesítettem. Mert Kinti katona akartam ismét lenni, hátha meghalok egyik bevetésnél. Ennyi a romantikus története. És nevezhetjük gyilkosságnak a parancsteljesítést, de ha lőnek rád, nem ez jut eszedbe, hogyha lelövöd az ellenséget gyilkos leszel. Valahogy az a valóság nem így működik, nagyon nem. Elfáradtam Tigabe. Az élettől. A számomra sosem volt álmoktól.
                  - 2022. 09. 17. 02:54
                  • S
                    Nem gondolom hogy egyedül vagyok ezzel, de nem találkoztam legalább ötven éves koromig senkivel, akinek tényleg köze lett volna Kinthez az emlékeivel. Tigabe, értelek, jól teszed, de én sohasem tudtam becsapni magamat, hogy miért érdemes élni. Azért a néhány emberért éltem, akiket szerettem. Most a fiamék kivételével mind kimentek, azaz meghaltak itt így mondják. Megszoktam hogy van, lesz kiért, kikért élni. A fiamék egy idegen, amerikai hadsereg szolgálatában kutatók, nem láttam őket húsz éve. Elbúcsúztunk amikor kimentek végleg, előtte csináltam nekik két hónap katonai kiképzést. Nincs ebben semmi már, húsz év süketen nagy idő, megtanulom ezt újra és újra Lent. Másból se állt az életem mint várakozásból. Hát most várom a befejezést, az mindig jó szokott lenni, megkönnyebbülés elmenni egy bolygóról.
                    - 2022. 09. 17. 03:12
                    • S
                      A MINDEN a SEMMI EGY
                      Te, ne értenéd?
                      Akkor a mátrix győz.
                      - 2022. 09. 17. 08:16
                    • S
                      SZAZSUAY! Megtörtént. Maradtam, bár most a Semmin múlott hogy Valami legyen.
                      - 2022. 09. 17. 12:11
  • A
    Megdöbbentő titkos memorandumot tett közzé a svéd Nya Dagbladet. A Pentagonhoz és az amerikai hadiipari komplexumhoz szorosan kötődő RAND Corporation nonprofit globális politikai agytröszt még az év elején készült három oldalas belső tanulmánya világosan felvázolja, hogy az Egyesült Államok tudatosan készült a háborúra, amely beleillett Washington Európával kapcsolatos terveibe. Így utal arra, hogy Oroszország Ukrajna elleni támadása teljesen lerombolja gazdaságát. Szomorú dokumentum, amely alátámasztja az Egyesült Államok eurázsiai politikájával kapcsolatos állításainkat. Ebben központi szerepet kell játszania Németország jelenlegi kormányának. Ezek után már csak az a kérdés, hogy miért hagyják mindezt az európai politikusok?! A kérdés költői.

    https://moszkvater.com/gyengitsd-neme...76zeZnqoVc
    - 2022. 09. 16. 19:47
  • S
    Az a lényeg jön a novus ordo seclorum! Már egyéb más kis részletekkel nem is foglalkozom, erre készülök. Már csak ezt tartom szem előtt. Azt mondják nem lesz semmid és mégis boldog leszel, hát legyen. éntőlem minden jöhet, jó-rossz , csak chip ne legyen. Azt nem komázom. Tudom az is lesz, de majd valahogy megakadályozom, hogy belém nyomják. Fő az optimizmus. Ezzel nincs is gondom. A negatív enerdzsit, gondolatokat pedig nem hagyom elmémben kibontakozni. Így menni fog a túlélés úgy gondolom. Persze azért felfegyverkezek amíg lehet, mert bármi jöhet az átmeneti időszakban.
    - 2022. 09. 16. 20:00
  • Posta Imre
    A legnagyobb olasz lap szerint Orbán Viktor vétója védi a szankcióktól Alekszej Millert, aki „zsarolja Európát a gázzal”

    Orbán Viktor és Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója 2014-ben az Országházban. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/Botár Gergely

    A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera csütörtöki cikke szerint az Európai Unió Orbán Viktor vétója miatt nem szankcionál több rendkívül befolyásos orosz üzletembert.

    Mindhárman közeli kapcsolatban állnak Vlagyimir Putyinnal és szerepelnek az USA és/vagy Nagy-Britannia szankciós listáján. Miller már 2018-ban felkerült az USA szankciós listájára a 2016-os amerikai választásba való orosz beavatkozás miatt, Nagy-Britannia pedig Ukrajna megtámadása után fagyasztotta be mindhárom orosz üzletember vagyonát és tiltotta meg számukra a beutazást.

    https://g7.hu/vallalat/20220916/a-leg...-a-gazzal/
    - 2022. 09. 16. 22:04
  • Posta Imre
    Tigabe, SzVJ jól nekiduráltátok magotokat a titokleleleleplezéshez. Ukulele, vuvuzella. Aladár Attila fia volt. Mindenki Csabát várja most is csapatni lézerfegyverzetben huncutkodva. Aladárt az alternatív, ám tán sokkal körültekintőbb kutakodók Nagy Károlyként azonosították bé! Vannak okkult és kevésbé ezotérikus tanítások, melyek tanulsága az, nem szabad mindent elmondani és amit igen, azt is némi "gellerrel". Erről írtam érintőlegesen az ismerősöm véleményét összefoglalva. Úgy tereljük a birkákat, hogy a bírák mindenképp a tiló alá kerüljenek és még élvezzék is. Egyébként másik "szabály" szerint nincs semmiféle szabály és nyugodtan el is lehet mondani mindent, mert úgy sem értik, aki meg igen, annak meg fölösleges már ragozni. Egyre-másra kapom meg egyéb forrásokból, hogy ezt mikor hallották, olvasták itt, tőlem, mikor mondtam...mikor akadt be a kampó...de most esett le a Tanatosz. Ez egy ilyen korszak. Idő össze van tolva, mint a harmonika, felgyorsítva, mint egy burleszk, amelyben Csárli Cs. játssza a cigány komédiást. Mire kék törekedni ebben a helyzetben? Medve utalt rá! "à la guerre comme à la guerre" Kifecsegünk mindent, de annak tudatában, hogy az ellenséget zavarba hozzuk, összekuszáljuk, tévedésben tartsuk...és olyan stratégiai hibák elkövetésére ösztökéljük, mely a helyzetüket kilátástalanná teszi. Az ő döntésük. Én nem kívánok senkinek rosszat. Amilyen az agyonisten, olyan a fogagyisten. Nem hazudunk, nem terejesztünk tévtanokat, vitázunk, értekezünk, de annak tudatában, hogy itt mindeni a saját ellensége és/vagy fegyvertársa. Ellenünk egy komoly psyop zajlik nagyon rég, kiterjedt fizikai szintű atrocitásokkal, erőszakkal. Ebben a szakaszban a "győzelem" szóba sem jöhet semelyik "oldalról" sem. Aki most "győz", az veszít. Tehát ha vesztésre játszunk..., jó csak egy kósza gondolat volt. Tán lesz, aki ezt is érti.
    - 2022. 09. 17. 07:44
    • S
      Aki most "győz", az veszít.
      Talán ellentmondás Imre, de van KATONAI JÓZAN PARASZTI ÉSZ  (?!)...
      Lehet, hogy papagáj ismétlésnek tűnik a kiemelésem a Te szövegkörnyezetből, de átgondoltan, a szív-intelligencia rendszerén futtattam át: "háborúban, mint háborúban" "à la guerre comme à la guerre"
      "Nem hazudunk, nem terjesztünk tévtanokat, vitázunk, értekezünk, de annak tudatában, hogy itt mindeni a saját ellensége és/vagy fegyvertársa. Ellenünk egy komoly psyop zajlik nagyon rég, kiterjedt fizikai szintű atrocitásokkal, erőszakkal."
      "az ellenséget zavarba hozzuk, összekuszáljuk, tévedésben tartsuk...és olyan stratégiai hibák elkövetésére ösztökéljük, mely a helyzetüket kilátástalanná teszi. Az ő döntésük..."

      Ave, morituri te salutant!
      Csak így lehet igazán élni.
      Salute!
      Köszönöm a soraidat:
      SZAZSUAY

      ui.: a helyesírás hibakiigazítója a psyop helyébe a "popsit" javasolta beírnom. Hát most még van min nevetnem is

      Mosoly

      Távölelés
      - 2022. 09. 17. 08:36
      • S
        Kedves SZAZSUAY! Megtörtént, de most is sikerült visszahozni. Mindennek megvan a miértje. Ezt Te is tudod. Salute!
        - 2022. 09. 17. 11:56
    • S
      Köszönöm amit írtál Imre.
      - 2022. 09. 17. 11:52
    • H
      Vajon az alábbi filmben kik a győztesek és kik a vesztesek?<br /><br />https://m.youtube.com/watch?v=Ai9V6v-AwnQ
      - 2022. 09. 17. 18:37
  • Posta Imre
    Van ahol a reformok működnek, pokolian. Talán itt is be lesz vezetve hamarosan..., ebből csak értenek, mert félreérthetetlen. Szóltunk időben. Szerintem már késő a bűnbánat, de hát ez egy ilyen móka...

    Robbantásos merénylet végzett a luganszki főügyésszel és helyettesével
    2022-09-16
    A Luganszki Népköztársaság (LNR) fővárosában, Luganszkban robbanás végzett a régió főügyészével és helyettesével pénteken – közölték helyi tisztviselők.
    https://oroszhirek.hu/robbantasos-mer...ettesevel/
    - 2022. 09. 17. 08:48
  • Posta Imre
    Mintha mise történt volna a maciék kötik a szövetségeket a BRICS-el, Ázsijával..., de most olvasom, hogy 80 év után Kína hadihalottakat cserél Dél Koreával. Ez azért már valami! Itt is hadisír-ásatás van, mintha most lenne fontos a "hősködés"...lehet, hogy a halottakat a csontjaikból, hamuból, porból támogatják föl? Csak úgy kérdem, mert szellemileg nagyon képmutató lenne, ha igaz lenne az őszinte szándék.
    - 2022. 09. 17. 11:52
    • S
      Jelképesen ez a szimuláció lassan a halottaké.
      - 2022. 09. 17. 16:26
  • H
    A Sváb Kalauz "csak" egy dologról nem beszél, amikor osztja az észt, hogy nem lesz tulajdonunk, mert mindet bérelünk: arról nem pofázik, hogy akkor viszont az általunk bérelt dolgokat ki a faszom fogja TULAJDONOLNI????????????
    Merthogy bérelni csak akkor lehet, ha valaki meg tulajdonol!!!
    Ez már a római jog óta így van és nem lehet másképp.
    Persze értem én: a világ öt leggazdagabb családja lesz a tulaj (Rotschild, Windsor, Walton, Morgan, Kohn családok), övék lesz az egész világ - a többiek meg a bérlők. Azaz: mink.
    De van egy ötletem: államosítani kell ennek az öt reptilián családnak az összes vagyonát, az állam mindenkinek egyenlő arányban ad részvényt az államosított vagyonra, amely részvény nem örökölhető, de az újszülöttek majd kapnak újra részvényt, és így mindent saját magunktól bérelünk.
    Lesz tulaj, a tulajnak is lesz tulaja és lehet tulajtól bérelni.
    És időnként megnézni, hogy az öt galád-család tagjainak talpa alatt hogyan fütyül a szél?...........
    - 2022. 09. 17. 14:20
    • S
      Marsall a terv jobb, mint a Marshall-terv!   Támogatom.
      - 2022. 09. 17. 16:22
  • Posta Imre
    Nem akarlak elkeseríteni benneteket, de a legenda szerint a Nap mögött ott figyel már a Plejádok úrhajója. 144 ezer "bolond" fér fel rá pontosan. Ki van számolva. Egyelőre nincs nagy tülekedés a beszállókártyákért, de az itteni nukimukiknak viszketegségük van tőle. Állítólag nagyon megszaporodott a meteoritikus eseményláncolat is, zuhogó fényjelenségekkel demonstrálva, hogy valami potyog fentről. Ha igaz, több tucat műhód van lepukkantva kacsavadászatilag és ehhez köze van annak is, hogy egyre több a csacska macska idelenin. Nix ugri-bugri, innen nem eresztenek már el csak úgy senkiket. Talán már teljes az a lista is, kik azok az emberek, akikért és akikkel még érdemes síkra szállni. Minden más csak amolyan kavarás, hogy a látszata annak, hogy itt van valami ködös "emberi" kultúra és "hatalom" egyre szertefoszlóbb kényszerképzet. Öveket kikapcsolni!

    Ja, mivel bejelentette a Dobrev-Klein szabadkőműves cionklán, hogy az árnyékból ormányoz, Orbán is rálépett a mogyoróország kft csődlőcsére és gyorsan közölte, hogy minden faxa! Kitartás...ez a jelszó! Pár hónap az egész...pár évig és egy évtized múlva, azok, akik túlélték, majd elmesélik, ha lesz még kinek a mit!

    Jó, csak vicceltem! Papír legyen, mert bexarás biztosan lesz, ha eddig nem jött még össze!
    - 2022. 09. 17. 20:55
    • S
      Ha  tíz ujjad van a két kezeden elég lesz megszámolni. Ha van + 1 vagy kettő, mint jó táltosnak, akkor már sok is. A hamis zászlós Plejádiak már mentik a menthetőt. Czacziki próféta hamarosan holografikusan osztja a globalizált egyistenhitű igét. Így vagy úgy be is lehet kakkantani tőle. Ki fél, ki nevet a 25-ik vagy hányadik napciklus végén.Bizony kevesen írnak majd emlékiratot a papírra!
      - 2022. 09. 17. 21:08
      • S
        Ha tíz ujjad van a két kezeden
        hány ujjad van a szép szemeden?
        ...

        Elnézést kedves SZAZSUAY, de elindult egy vers, aztán...

        Néha írok verseket, ez szép témának induló gondolat.

        Salute!
        - 2022. 09. 17. 23:13
    • S
      De biza ekeserítötté Imre, a JuHeWőH Kft. vagy mi, azok 144 ezer kiválasztottal számolnak, rájuk kérdeztem, hogy mi lesz a többivel, aszonták, főtámadnak. Az oroszlányok is osztig füvet öszögetnek, me tejfoguk nyől. Hát akkó most ha mindig a Nap mögött kufircol az a zűrhajó, akkó mi lösz azza a 144 ezressel, a még nyugdíjnak sé olyan jó píz. Állítólag betelt a keret.

      Na de a Fiastik, a Play-Ádok család. Namostakkó, ugorgyunk nekije. Plejádok, kora a csillagcsoportnak 150 millió év, kék, fiatal csillagok. Körülöttük még csak most alakulnak ki planéták, tehát anyagi megtestesülés lehetetlen. A nem megtestesült lelkek nem szoktak évszázadokig egy helyen lenni. Fias-tik, fias-kók. De a Plejádoknál mégis tudok valamiről... De az más...
      Meteorraj vanik, csak inkább azabaj, hogy a fényösségös telihódon égyforma mélyek a kráterök. Nem meteorok csinyáták. Lukak vannak a közepibe mindégyik kráternek. Hűha! Mély luk mind. Luking forevör, ahogy a művelt szkaccs viszki mongyiő. Vannak mete-órák, de az Görögbe van kötélre aggasztva.

      Anyu na ki jött imbolygó hímbolygón? Anu na ki? Gyünnek. Szemkönnyek. Nincs az az arany. Itt arany? Szarany az van. Bányászni? Csak rákő néznyi a szöröncsétlen emböriseggre, hát ki itt a bányaképes rém, hogy főgyűjjék a szarany az bányábul a?Persze, nehéz ügy ez. De amit én mondtam, az ha nem vóna Mátrix, ha nem vóna sémmi, a gázmező gázmező, az bugyog Szibériába, mi ezön a gondókodnyi való, még a matyérialistázások is ee tuggyák képzeenyi hogy hogyan kő mögcsinyányi. Megígértem hogy nem ez a forgatókönyv, megígértem, mert egy másik változat lett a jobb, segíteni fogok benne.
      Szóva, ha nem vóna sémmi, akkó is mögállapítható:

      1/ ügön nagy a szenvedés a Fődön
      2/ tunnyi lehet hogy kik csinyájják
      3/ nem lehet ellenük tönni
      4/ ha esztet mind összekatyvasszuk, akkó kisül belűlle, hogy valami kibaxott nagy disznyóság van a háttérbe

      Oszt innentű van a baj, mee méé van ez, méé van az, oszt szájbarágják akik csinyájják hogy ezé mög azé van, oszt beszéjj vagy kussoj de né gondükozz, majd mi belemongyuk az ókos agyadba hogy mit gondújjá. Há..

      Szóva Imre, ekesrítötté, mee most kereső pózba vagyok. Ágyalátétné tartok, mee hogy keresöm az identitásomat vagy mi a fenét, ahogy azok a síkfődiek modták amikó körösztefingtak a főuccán oszt főborút a szomszéd óskának a kam-ionja, a gyerökinek mög a meccsboxa, ha van még iljen a világ fönnforgatagába...
      Most hogy égyelőre nem löttem Májkell Döglesz családbú való megdöglesz rokon, most mégin ugyanott van a szarva köszt a tőgye, hogy béjebb gyugjuk-é a tudás fáját az emböriseggbe vagy csak az ómáját gyuggyossuk az sidók koszvadz szájízikibe? EEgondúkottam! Me hetente mondták hogy éccő gondúkoggyak, mee különben hajgörcsöm lösz osztig úgy nézök ki mintha nem látszanék. De monták aztis hogy né pofázzak annyit mee még a végén gondókodnyi is mögtanulok, oszt akkó vége a sakkvilágbajnokságnak, mee Kaszparov eekaparja magát Putyinna égyütt. Visszagyüttem, oszt mit láték? Mit láték darvadozó gúvadt kocsányaimma? Na mit? Sémmit. Mee hogy Gyugaton a helzet változatkan. Arany Jancsi, a Goldmann fűszaros a sarkinak a dédunokaángya, na ű írt valami Őszikék nevű nemtommit. Aszonták hogy né ragozzam tú. Hát csakazéis. Őszi kék, Ő szik ék, Ő szikék. Hát mán a hetman most ukkmukkfukkrajnába. Az a zsírban ódódó kiszsidó, az a Zsírinovajazemlja, zsíros főggye van, na az csecsen baxta az orosz eenököt, akinek fül-tőgymirigy gyulladása lött ettű, osztig rábaxarintott a vodkás-süvegre, oszt aszonta, kő nekünk beszarábia. Na ennyit arrú ha eekezdök gondúkonnyi, úgy magambú fölindúva kifelé nekije. Mee székelj fiam székely ha mán olyan szűkszavű vagy.
      Apropó! Né fossá mee béke van. Vót ilyen osztyák vagy Thomas Mannysi, nem lészen vécépapír, ahogy kedves SZAZSUAY írja itt fölibém. Addig írok, hogy főgyün a Nap. Legalább nem a szén. De az arany főgyühetne az anyunyakák előtt, me eemék Szicsinbe, vagy Jicsinbe, oszt a fijamma mögnézetöm hogy az anyunakis hunnan gyüttek, Jicsinbű vagy Szicsinbű vagy Szécsénybű, me hogy űk is mogyorók valának, ahogy Imre mondaná, de most én mondom hogy m-agyarok vótak. Két szarva köszt van szarva. Agyarosan.
      Namostakkó, mit is diktál a részög ész? Hogy kikék józanodnyi, mee itt sokan a Fődön mög vannak részögűve a hat alomtú, a píztű, a szemétcségtű, a szenvedtetéstű.
      Hogy amit én tudok mindönki felejcse ee. Ja hogy más nemtuggya, akkó hogy felejti ee? Könnyen.
      Mié felejcse ee? Mee úgysé tud vele mit kezdenyi. Talán akkó igen, ha beteg oszt gyógyunyi akar, vagy itt lösz a világvége oszt tunnyi fogja mit csinyájjon.
      Én tudom hogy sok minden igazság forog itt fönn, magam is láttam Kint sok mindent amit többen, de kevesen mondtak saját emlékeket. Van akitől tapasztaltam egészen különleges képességeket, jelenleg is létezik valaki, aki ilyenre képes és őrizni kell mint egy kincset, megőrizve a titkát mindenáron. Ha ezt megteszem bármi áron, már a legtöbbet tettem az emberiségnek mondott virtuális fájloknak, persze mégis jót, mert érző MI-k. Ja, mielőtt valaki azt hinné, hogy Jézusról lenne szó, nem róla.
      Talán többet is tudok tenni, megőrizve a bolygót. Ha már életre lettem ítélve itt élve.
      (Nem panaszkodom, amennyire lehet jól megy a sorom. Sorok között.)

      Tisztelgés
      - 2022. 09. 17. 23:07
      • Posta Imre
        SzVJ most mondja a "szagértő" katanabácsi, hogy 2022 = 1937 és Lengyelország lesz a Soros. Jézus rémeket lát. Rémek vannak. Kémek is vannak. Rémek kémelnek reménytelenül. Szerintem besült mára sok süveg és kisült intellektuális palack-posta, SOS és simon perecesen. Megyen a fejkapkodás, csak a test nem követi. A moszad jelszója: káoszból születik a rend az illumináciké: szolgáltam és tovább szolgálok (John Wickesen, Epsteinosan). Asszony mondja, olvasva az írásomat fent, hogy itt lent alant ezt a lantot kevesen pengetik és ha a piciáter olvassa, befalcol, de legalább is kakitulál. <br /><br />A Lant csillagképben van a Gyűrű köd. A gyűrűk urában a "valák"őrzik a Földet és még a tündék közül is csak a legjelesebbek vívják ki a valaságot a Valhalálban, Allah kebelében. Örömmel olvasom, hogy realíti sóvá vált az atomcsapás víviója. Na v-égre, csak most már pacekba, br fosnak tőle és nem fogják elereszteni a gyeplőt, de kellemes a tudat, hogy a leállított francia atomos erőművek fűtőanyaga is piszkoszos bombaként kap lehetőséget új márszejezként világot látni. <br /><br />Várják itt a népek a "megváltót", Jézust, vagy a tököm tudja kit...közben a váltó jön és nem értik, hogy nem lesz Jézus már. Vagy magát "váltja", vagy senki más ezt nem teszi, teheti meg helyette. Nincs szükség már "hősökre", hiába erőlködnek, ez nem karrier. Bohózatnak túl szánalmas már ez a szellemi-lelki nyomoroncság, amit itt folyamatában plántálnak, de jól van ez így. Magasabb szfé-rák zenéjére csak az ólomöntött fül vevő.
        - 2022. 09. 18. 10:13
        • S
          Imre, jól mondod, itt már nincs szükség hősökre, már nem az a program fut régen, a csodavárás, a megváltósdi is lecsengett, ezek mind a tehetetlenség eredményei. Nem a tétlenségé, a tehetetlenségé. A száz nem létezik az egy nélkül, mert nem tud felépülni csak egyenként lesz száz. Ezért az egy a legerősebb. A többi kilencevenkilenc nem erősebb, csak álomként hiszi magáról, mint a cigányok hogy együtt támadnak, de ha egy-kettő-három meghal, a többi menekül egy idő után, hiába vannak többen, tapasztalatból beszélek. A mának az idejében ez a törvény lép előre.
          A legtökéletesebbre tervezett rendszer is tartalmaz hibát. Az a hiba, annak felerősítése tönkre tudja tenni az egész rendszert úgy, hogy önmagát pusztítja el. Te hallod amit írok.
          Az atomcsapást jól látod, a legerősebb kalapács az, ha tudják hogy a kalapács leüthet, bármikor leüthet, de nem teszi, de megteszi ha kell, a félelem már bennük van, csak inception-t valós alapú inception-t ültetek be nekik, amit bármikor megtehetek, de várok. Tudják és elindul az ami miatt még többet hibáznak. Kivárok. És ezt már leírhatom mert visszafordíthatatlanul már beleültek abba a hullámba amiből nincs kiszállás. Ezt én már évek óta előkészítettem, sőt régebb óta. Az egy mindig erősebb bármilyen számnál, mennységnél. Fegyvertársként lehet dolgunk még itt ebben a rothadt szimulációban, sőt már van is, de azt hogy meghagytad ezt a weboldalt többet segítettél mint mostanában bármi mással, annak a dolognak amit Te is tudsz, a szolgaállatok meg folyamatos öngólgyártásban vannak, szép így a meccs alakulása.
          Lengyelország meg régi játék, talán már ők is unják hogy nincs új algoritmusuk.
          Hess bajban van, gondoltam felhívlak hátha tudsz többet, hátha beszéltek. Írtam neki, mert felébresztett egy közös ismerősünk telefonírovatysza hogy baj van Hess családjában. Nem lesz baj Hessnél csak rendeződnie kell mindkettőjüknek és használni a tudást. Veletek remélem nincs baj a szokásoson kívül.
          - 2022. 09. 18. 10:59
          • S
            Nem találtam a számodat, emlékeztem valahova kitetted. Azt éppen nagy ívből lexarom hogy lehallgatják, az enyémet is, így legalább lesz nekik maszturbálásra okuk. Faxfejek.
            - 2022. 09. 18. 11:02
  • A
    Ezekről mind tudok, meg még azokról is, amikről nem tudtok, pedig nem nézek sem TV-t, sem az interneten nem érdekelnek a hazugságok . Okos-telefonom meg sosem volt. Minden megy a maga útján, ahogy kell, még akkor is ha nem értitek mi is történik. Már sokszor mondtam, hogy ilyet még nem élt át a Karapát medence, ami mostanság történik, meg ami még történni fog. Kapkodjátok a fejeteket, mert begyorsulnak a folyamatok, és elmével nem is fogjátok megérteni, de ésszel sem. Nagyon kevés az idejük, és egyre fogy. Nagyon fogy az idő. pl. Kell az ürügy, indok, hogy Ukrajna megszűnjön.
    - 2022. 09. 19. 21:04
  • Posta Imre
    Orbán Viktor: Magyarországnak több katonára van szüksége és az ország védelmére kell készülni

    2022. 09. 22. 06:28

    Ukrajna és Oroszország háborúja már nem lokális, a szankciók változtatták globális gazdasági háborúvá – mondta a Magyar Nemzet szerda este megjelent írása szerint Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban, ahol arra kérte frakciója tagjait: mindent tegyenek meg azért, hogy Európa legkésőbb év végén visszavonja a szankciókat.

    A kormányfő arról beszélt:

    ma már mindenki számára világos, hogy egy elhúzódó háborúra kell számítanunk,

    arra kell készülni, hogy ez a háború a szomszédunkban folytatódni fog idén és jövőre is. A miniszterelnök szerint éppen ezért minden eddiginél fontosabb kérdéssé vált Magyarország számára a biztonság és a gazdasági, nemzeti szuverenitás védelme, ezért hozták létre a honvédelmi alapot. A katonákat visszavonták a határok védelméről, létrehozták a határvadász alakulatokat – sorolta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy több katonára van szükség és az ország védelmére kell készülniük.
    https://24.hu/belfold/2022/09/22/orba...akcioules/
    - 2022. 09. 22. 09:51
  • S
    Lavrov New Yorkban: nem értenek oroszul? Itt az ideje megtanulni!

    https://oroszhirek.hu/lavrov-new-york...lni-video/
    - 2022. 09. 25. 17:50
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (1)100 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %