Tele vagytok tán várakozással, adakozással és kétségekkel, pont, mint mindenki más, aki valamilyen szerepet játszik, vagy éppen nem. N-agy a félelem és ez jó! Már, hogy nagy, a félelem meg van, nem jó, de még csak nem is rossz. Még mindig nem elég. Jövő héten már élesben mehet a virtuális maceszkavarás, erős jelei vannak. Az világháború kitörése előtt engem küldtek haza, most Gyurit, így sanszos, napokban mérik a hadi események eszkalációját. Végre, beköszönt az, amiről sok éve "prédikáltam nektek" (na jó, ez erős volt)..., ám maradjunk annyiban, hogy minden eddigi szavam geostratégiai és belügyi vonalon is szignózza a tik tok szolgálat. Az izraeli lehallgató sátánista pokolgép már folyamatosan berreg és villog a lábamon. Jelzi, hogy idő van. Orra-átállítás. Baphomet nem Aprózza el!
Remélem érezni az éterben a punnyadt ernyedtségen áthatoló lőporszagot! Netflixen most hozták a Nyugaton a helyzet változatlant, natúr háború annak minden szörnyűséges gyönyörével! Gyuri hazaeresztésének ovációja mellett megjegyzem, mikor már bevitték is azt mondtam, ideiglenes lesz, csak annyira, hogy Torockait helyzetbe hozzák, most pedig arra lesz jó, hogy a "kormány" azt a látszatot keltse, hogy gyönge, erőtlen és örvénytelen. Ezzel adja a lovat a tanarak tüntetésének álcázott polgárháborús előkészülethez. A szolgálatoknál biztosan megy a vidámkodás, ha már Gyuriról szólva valami volt ügyészt gyanúsítanak be korrupcióért, meg Völnerék ellen vádat emelnek és a pederaszta pózba állított usa nagykövet bírókat rendelhetett magához. Lesz itt olyan alkotmányos monarchia, anarchia, hogy se szeri se száma a demokráciának. Ha valaki olvasta a NER brüsszeli kérdőlapját, ami szintén időzített, már csak az a kérdés, hogy ha létezik még egyáltalán a türk tanácson túl is Mogyoróland, mint elismert jövendő magyoró-hun-szkyta hadfiak judaista szállásterülete, vagy már minden szerződés Moszkvában van letétben Kirill nyoszojójába rejtve?Jó, csak viccelek ám! Bencsik már ilyeneket is mond: „Azt kellene válaszolni, hogy felvesszük a kesztyűt, és mi pedig hadba lépünk Amerikával szemben”. Bayert idézni sem merem az usa-val kapcsolatban...sem. Lehet hadba lépés lesz hamarosan és a héber hadsintér itt van a zeb elásva. Musk csak megvette a Twittert? Akkor Trump mindenképpen visszatér, mint a terminátor pár héten belül és akkor vége is lesz annak, ami éppen csak most kezdődik el, vagy éppen akkor lesz majd igazán komoly a rangadó. Harangadó! Jézus véres keresztjét hordják körbe a zsinagógákban? De izgi lesz! Nov 5-e Imre napja, kérem a kezdés akkorra időzíteni, úgy is meditációs nap is lesz "véletlenül" éppen azon a napon. Talán az "utolsó" ebben a napfogyatkozott frázisban. Valami csak lesz, ha már Egyiptom is bejelenti a dollártalanítást és Egyiptom istenei nem viccelnek, ha Baphometről és jahvéról van szó. Beszéltem az ismerősömmel. Azt mondja, van kis gond az átállással, mert az ENSZ nehezen veszi a gzadasági akadályokat és a cégekként bejegyzett "országokkal" és "kormányokkal" kapcsolatban is el vannak akadva, mert nehezen engedi a koncot a telavivi csősz. Szerinte egyébként a kínaiak (egy klán) kezében van a gazdaság majd 90%-a, anyagiakkal, egyebekkel, és csak a 10% kazár van úgy reprezentálva, mintha ők lennének a 90%, de az csak az álca. Nem tudom, ami látszik, az a chabad lubavics és somló. Valamit tudhatnak a kriptában is, mert gyorsan emeltek még maguknak fixált fizetést és szijjártó még bárbe vette judakot előre egy fél évre, nehogy hitelét veszítse. Na de mindegy is. Emberkereskedelemről is beszélnek, valami rogántot emlegetnek már mindenhol, de remélem nem rogán toníról van szó, mert megint megcikkezték, hogy valami kínai bérgyilkossal egy ilyen nevű öletett meg egy lányt, aki sokat tudott. Én ezekkel a hírekkel nem tudok mit kezdeni, lehet rogán saját szupertik-tok szolgálatja terjeszti ezt a féknyúzt, hogy összezavarja a moszatot, vagy valai ilyesmi. Nem csodálnám, ha mindenki megbolondult volna már eddigre, most mondják, hogy az oroszoknál 70%-al ugrott meg az antidepresszánsok fogyasztása idén, de a nyugtató szereké még jobban. Most értem, miért motogatják, micsoda rekorokat fogtk itt is kokainból és bevitték H. Ferit is valami füvekkel, miközben valami füves találkozóról tért haza és tán több celeb és politikus is jelet a fűvész kertben. Hát csoda, ha valaki kicsit lazítani szeretne, mielőtt behívják katanának? Mert behívják, most már majdnem biztos a média-riogatás szerint. Sokat tanulhatnak az orosz tapasztalatokból. Ott ma állították le, ha igaz a mobilizációt. Akkor itt most kell elkezdeni igazán!Mentálisan hogy álltok? Valdaj! Bírj-átok még? Meddig? Aztán is? Szuper! Múltkor egyik BV-s mesélte, hogy az oltások miatt betegek, hullanak, épp, csak élnek, nincs pihenő, mehetnek a határra...szóval zombik teljesen és kivannak. Szerintem a rendőrnek látszók zöme is így van és a kotonák is. Mobilizálták a "társadalmat" és szórják a hamut és a lisztet. Na jó, lisztet nem, mert drága és ami van, az állateledelnek is gyenge. Valahogy ilyen lehetett a a világháborúk idusán is. A cionisták tobzódnak és ez már a Holdról is látszik. Oroszoknál fura dolgok vannak. A nagy propa-Gandhisták sorra szégyenülnek meg, a katonai vezetés lenullázódik, a közigazgatási hierarchiában lévők erkölcsi és büntetőjogi kategóriákká váltak, omlik össze a rendszar elvtársak. A zsidó megmondók menekülnek. A kormányzati presztízs a béka segge alá igyekszik, Putyin zavartan mosolyog. Figyeljétek a párt-huzamot. Nem kis szellemi kakasztrófa pucsított be. Az egyház is inkább már közröhely trágya lett, mely csak azért és addig van, amíg pénzesőt tud magának csinálni, ugyanakkor egyre jobban tolódik el a "csodavárás" irányába a reménytelenség. Ösztönöket mozgósítanak a társadalom-mérnökök. Kétsége ne legyen senkinek, hogy nem bízták a véletlenre. Nyugi, van megoldás! Az ügyészség és bíróság tudja a választ, mert nagyon is fügétlenek! Nagyon kellene már az a proszektúra, de hát talán nem késik már annyit, ha Kadirov dzsihadot is hirdetett.
Még személyi azonosító kártyát is kitölt az UCC a tagjai számára
Saját rendőrséget toboroz az államtagadó szekta
Szemán László János
2022.10.24. 19:35 2022.10.24. 20:42
Rendőrséget toboroz az államtagadó, Posta Imre szellemiségét követő UCC szekta. A szervezkedés tagjai legutóbb szeptemberben egy rendőri igazoltatást megtagadva kerültek be a hírekbe. Ráadásul maguknak állítanak ki igazolványt, a fiktív igazolvány pedig csalásra alkalmas. Mindezt tetézik azzal, hogy saját közigazgatást kezdtek el szervezni.
Saját rendőrséget toboroz az államtagadóként hírhedtté vált szekta, hívja fel a figyelmet a Zsaruellátó nevű Facebook-oldal. Lapunk úgy tudja, a hatóságok vizsgálják, hogy milyen törvényeket szegnek meg ezzel a magyar hivatalos államiságot radikálisan elutasítók.
A Zsaruellátó figyelemfelhívása szerint „az UCC-hívők közössége (röviden: »Magyarország csak egy New York-i cég« szekta) már nem elégszik meg azzal, hogy rendőröket provokál kamerás telefonnal a kézben, újabban saját toborzásba kezdett, jogtalanul használva a RENDŐRSÉG nevet. Miért? Mivel szerintük a magyar rendőrség nem létezik (mert egy New York-i cégnek nem lehet rendőrsége, logikus) ezért ők majd létrehozzák azt. (Logikus...).”
A Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy szeptemberben egy „UCC-hívő” pár megtagadta rendőri igazoltatás során, hogy átadják az okmányaikat. Egyikük, L. Tibor szeptember 26-án este egy internetes oldalra feltöltötte a két nappal korábbi rendőri intézkedésről a testkamerájával rögzített videófelvételt, amelyhez olyan bejegyzést fűzött, amelyben a rendőröket név szerint megnevezve becsmérelte. Azt is hozzátette: „Ez a törvénytelen eset megerősített minket abban, hogy az Amerikában vállalatként bejegyzett MAGYARORSZÁG, vállalati (POLICE) szolgáit és ügynökeit a megfelelő UCC zálogjog bejegyzésen keresztül teljes vagyonelkobzásra és szabadságvesztés terhe mellett felelősségre vonják a többi adóssal együtt az Amerikában hatályos vállalati törvények értelmében.”
Rátámadtak a rendőrökre, gyanúsítottak lettek az államtagadók
Posta Imre szelleme kísért a botrányosan ellenszegülő férfi és nő viselkedésében.
A videó önmagában megáll bizonyítékként a gyanúsítottak ellen, mivel a pár ellenszegült, és a rendőröknek támadt, hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelniük.
Ennek a zavaros államtagadó szektának a követői toboroznak most saját rendőrséget. Csakhogy ez önmagában Btk.-ba ütköző cselekmény, ugyanis aki olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy a közbiztonság, közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervez, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A szekta rendőrségébe való felvétel egyik feltétele az UCC szekta által készített „személyi azonosító”, így saját szempontjukból érthető, hogy a szekta saját személyi azonosító igazolvánnyal is ellátja a tagjait. A Zsaruellátó fel is hívja a valódi rendőrök és az állampolgárok figyelmét erre.
„Az ún. »Azonosító Igazolvány« mérete, anyaga, formája megtévesztésig hasonlít a hatályos magyar személyi igazolványra, azonban azt NEM a magyar hatóságok állítják ki, hanem magánszemélyek, így a rajta lévő adatok hitelessége kétséges! Mindenkit arra kérünk, hogy az ilyen igazolványok adatait (szerződéskötéskor, hatósági eljárásban, postaforgalomban, egészségügyben stb.) kétségek közt fogadják, mivel visszaélésre ad lehetőséget. (Pl. más nevére kiállított, talált, lopott tajkártya mellé, rosszhiszemű szerződéskötéshez, csaláshoz, körözött személy bujkálásához stb.) A hatályos jog szerint azonban az ilyen saját gyártmányú kártya birtoklása (hasonlóan egy saját maga gyártotta sportköri igazolványhoz) önmagában nem bűncselekmény, csak ha visszaélnek vele.”
Az UCC szekta szervezői mindezt tetézik azzal, hogy saját közigazgatás létrehozására terveznek kísérletet tenni. A „hivatalok” névtáblái mindenesetre már felbukkannak a hozzájuk köthető közösségi oldalaikon.
A szekta szellemisége egyébként nagyban hasonlít, sőt egyes tételeiben azonos Posta Imre és köre szellemiségéhez, bár a jelenleg is gyanúsított volt rendőrségi pszichológus blogjában hallgat erről.
Emlékezetes, hogy Posta Imre és elvbarátai bukkantak fel a gyereküket anyakönyveztetni nem hajlandó dusnoki párral, amely a gyámüggyel ütközött össze néhány éve. A pár nem volt hajlandó anyakönyveztetni a gyermekét, mivel nem ismeri el a magyar államot.
https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/10/rendorseget-szervez-az-allamtagado-szekta?utm_source=ripost.hufbclid=IwAR25W9v9wz6fjJB2MNEdejT6rUcIUxd9ir_MAOXHWRKjEDZpgAGYPqvk1XoBeteszek pár képet innen, hátha: Lilike, fejbe lövés... : https://www.vadhajtasok.hu/2022/10/24/bemutatjuk-pankotai-lilike-csaladjat-az-apuka-orban-viktort-siman-fejbe-loneHullazsák a foltját: https://www.vadhajtasok.hu/2022/10/28/a-hullazsakba-tett-putyin-kepevel-boritottak-be-a-cseh-belugyminiszterium-epuletetKicsit durvulnak a dolgok, vagy csak a közszemérem tűnt el. Kulcson megprófétáltuk rendesen, mire lehet számítani...szimbolikusan.Szerintem nagyon kevés idő sem maradt már, hogy mindenki átgondolja, milyen "világban" is van és az, az-e aminek mondják és gondolja, véli. Ha nem, nekem úgy is jó, ha de...azt sem bánom. Még több Xanaxot a dilimenziónak!