Hallatok? Hallatok már magunkról, nehogy besavanyodjatok, mint a káposzta, melyet most próbált ki Vera elsőleg és jó! Ká-posta-politikus idők járnak, ki gondol már a gonddal, mikor itt a megoldás. Már csak a problémát kell megfelelően meghatározni hozzá! Kemény idők jönnek! Az USA-ban befigyelt a Gyedmaróz, "nálunk" Jordánia felsőn meg szinte nyár van. Ákos koncertet tartott Győrben, ha jól értettem és egy felvétel tanúsága szerint tagadta a széndioxidot nyilvánosan és azt rebegte, hogy bennünket akarnak "kiirtani"...ajvé van elftársak! Elon Musk is nyilatkozott, hogy a Twitteren cenzúrázott, megjelent összeesküvés-elméletek majd mindegyikéről már kiderült, hogy valóság! Kérem a pszihiáterem felülvizsgálatát, a teljes rendőri, ügyészi, bírói testüreg elmeroggyantsági tesztelését...demokratikusan, mondjuk Recsken, ahol kirecskázhatják magukból a cionista összesküvésben való részvételüket - az ismerősöm szerenint. Szerintem nem rotyog a kotli, ha addig jár a k-orsósra a kút, mig megszájeresedik. Olvasom, nem nyugszik bele a "megerőszakolt" készenlétis cigány rendőr lány az ügyészi "korrupcijóba" és készül a zártosztályra. Emlékeztek ég a "Zsanet ügyre"? Annak idején hasonló volt, csak a rendőrök akkor nem a kolleganőjüket okították kutyapózra, most pedig még rasszista szál is libeg az ügyészség bűnözői köre körül. Kicsit sok lesz már?
Egyébként minden rendben van. Az ujjam egyre közelebb áll hozzám, bár igen korlátozott a mozgás-tartománya, de már néha úgy tűnik, mintha hozzám is tartozna. A család jól van, a többiek éppen Kiskőrösön vannak látogatóba, de én nem is kértem ügyészi kimarcsit ezektől, mert minek? Gyűlnek a vegyifelhők rendesen a rendszer "fölött", de nyugodjatok meg, a magyarok annyira hülyék, hogy nem lesz itt baj. Apropó, valaki nyomatékosan kérte, ne "bántsam " a magyarokat..., mert nem tehetnek róla. Dosztojevszkijnek van egy olyan citátuma, amely szerint az orosz is akkor lesz nagy, ha nem kicsinyíti már magát és igaza is van. Ezért nem lett nagy, helyette a zsidó az lett, mostanra pedig megoldják, hogy kiirtják azokat, akiket sikerül és a maradék meg már nem szidalmazza a többieket, mert nem lesz márkit. Ja, márkit, bárót lesz, herceget, prímást, főesperest, mert azok azért szaporodnak! De nehogy úgy vegye bárki, hogy "fikázom" a magyarokat, mert igazából nincs már itt olyan. Eszembe jut egy film a kihalt tasmán tigrisről. Címa nem maradt meg. Jó kinó. Szóval, a tasmán kutya-tigris nem halt ki, viszont keresték, üldözték és amikor ebbe már beleunt az utolsó transzgender emlős, felkínálta magát a puskacső elő, hogy legyen ennek már vége. És vége lett. Bár nem, mert szerintem leklónozták már azt is, csak az időt várják, hogy az embernek látszóakkal, dinoszajuruszokkal mikor dobják piacra. Simán pakliképes teória.
Sokan várnak valamiféle megnyugtató, vagy felizgató "jóslást" a következőkre, ám most nem vagyok transzcendentális hangulatban. Annyit elmondhatok, hogy igen elhúzódó agónia előtt áll mindenki. A középozstály "Nyugaton" el lesz törölve, lesznek az oligarhák és a szegények, mint ahogy az már most is kitűnik. Régi-új játékszabályokat kapcsol be a kazár maffia, lokális háborúkkal és persze a nem kellők kiiktatásával. A törvényesség demokrtatikus alkotmányosság látszata is eltűnik, viszont cserébe egy csomó fegyver kerül mindenféle kezekbe, robbanószerkezetekkel és persze elkeseredés, kín..., szóval világforradalmias hangulatot szít a cionista. Ez alkalmat ad arra, hogy minden jelenlegi "kormánynak" látszó szarveződés bekulcsoljon és a tik-sok szolgálatok által felépített melegváltás tölthesse be a zűrt. Képlékeny dolog, mert annyi cionista szabadkőműves összeesküvő van szétpakolva, hogy ezek bezsákolása nem lehetséges egyetlen célzott akcióval. De mindezt ne vegye senki sem komolyan, igazából senki nem akar semmilyen változást, ezt már igazolta Putyin is. Kína is kivár, teszteli a "Nyugatot" mit reagál a mire! A Triádok ráérnek, ahogy az orosz Fekete macska bandája is..., tehát még érlelődni látszik a ganédomb. Ami biztosnak tűnik: semmilyen szellemi-lelki felemelkedés nem várható a közeljövőben, viszont a vakcináció eléri hatását és a leépülés látványos lesz. Ákos ugyan már a koncerten terjeszt CO-ellenes propagandát, ami ugye gyanús egy NER lovaglótól, és a többi megvett "pojáca" is tolja az összeesküvés-gyakorlatot, de nincs ennek jelentősége. Az emberiség leszerepelt, lényegében elbukott a teszten. Azok páran, akik még küzdenek, kitartanak ne számítsanak semmi jóra, dícséretre, vállveregetésre. Ezt leosztotta maga között a judaista-jezsuita-cionista handa-banda. Ez nem csak "magyar" jelenség, hanem "teljes körű". Nevezzük ezt a fázis: az illúziók törlése etápnak. Aki még nem értené, hogy itt minden hazugsák, kamu és tesztelés zajlik, emberirtás...hát annak már régen törölték a programját.
Még valamit, mielőtt pesszimistának vélnétek, vagy ilyesmi. Sok mondent nem tudok elmagyarázni, ami bennem van, van amit nem is akarok még személyesen sem, mert nem megfogalmazható, inkább megérezhető. Nem vagyok elkenődve. Olyan ez, mint a francia sakk, ahol az győz, akinek előbb elfogy a tábláról a "serege". Aztán olyan is, mint a GO és persze a sakk egyben...de ezt sok éve megbeszéltük már itt. Nem tölt el örömmel, szomorúsággal, vagy elégedettséggel, csak látom. Lássátok tük es!
31-én még összejöhetünk egy találkozóra, évzáróra, bár nem akkor van vége és nem is az évnek..., de ebbe se menjünk bele. Minden meg fog változni, közben minden a régi marad!
Elérhetőség:
doki.bubo@gmail.com
Pár vicces képet feldobok a végidők kockázatának tekintetében, de nehogy bárki is kedvet kapjon az értelmezésükre! Ilyen világot élünk, vagy nem! Korszakok jönnek-mennek.