Tegnap nekieredtem és kocogtam is egy órát a hidegben. Estére jól esett a hó, mára meg nekitavaszodott, újra. A Föld-ciklus is olyan, amilyen! Teljesen biztos, hogy bizonytalan. Mint megtudtam, Magyarországon nem veszett ki a nárcizmus, már értem miért nácizzák anyian Viktor királyt is, alkotmánytalanul és illberális demokratákként. Mint megtudtam, egyetlen "ország" voltunk a blokkban, ahol nem lett a Buharini és illegitim "alkotmány" szabad, de legalábbis eljátszott, titkosszolgálati machninációval Nemzetgyűlés keretében újrakalibrálva, a látszatra sem adva. Mint kiderült, csak itt, újhátmegasztán alsó-judeában nem lettek az ügynökakták sem borogatva, legalább elszínészkedve..., ahogy a legnagyobb rablások, kifosztások is itt voltak, vannak zajlanak most is...és csak itt nem sikerült még mindig rendezni a "devizás" csalásokat...és lényegében - ahogy megtudtam- ez a lángoktól öklendeztetett kis Zrt lényegében a világ egyik legnagyobb zsidványtanájának lett berendezve, mint egy kalóz a cégbirodalomban és csak most kezd még kibontakozni igazán az álcából - az ismerősöm szerint.
Tényleg bele akarok én ebbe Menelaosz? Letrójátok a lábatok szárát, ha mégiscsak nyilvánosságra kerül, hogy sealaptörvény, sealkotmány, seállam, sekormány...semmise...csak a marha nagy púder és homokos-szórás- az ismerősöm ismerőse szerint. De az kósher!Érdekes, mert a morváknál egy nyugállományú tábornok lett a hadvezér, cégvezér, ja nem, hanem a minisztrelnök! Azért ez már jelzés, nem? Csehszlovákia 2.0 és erős, tökös nem kaszinós és nem pohos cionostra lobbiegér ért a célba, hanem egy kommunista. Vagy valami egészen más. A minta másolódik, talán ide, újizrael-szecsuánba is hamarosan valamelyik kirúgott degeneralisszimuszt hozzák vissza első körben, mint független cég-vezérigazgatót, államinak csomagolt magyaros celofánban. Puccsolnak rendesen. Cuppantottfejű már nem tudja, milyen marhaságokat közöljön, hogy hihetetlenebb legyen a magyar haderő védelmi képessége, miközben Dnyipro polgármestere három napot ígért, ami alatt legyakják az egyébként "szövetséges" másik "senkiföldjét"...ez azért tetszik. Két kazár kompánia fújja a pofáját - az ismerősöm szerint és mindkettőt a Black Rock kazár kohnpánia birtoKolja.Apropó a senkiföldjéről felmerült egy gondolatom, mert itt van ez a Szváziföld, ahol most Lavrov nagymester kötött szövetséget éppen és körberöhögik a tudatlanok, mer nem értik, hogy olyasvalakikkek lehet tárgyalni, akik vannak és ugye a zuluk és szvázik vannak még, ellentéteben a magyarokkal, ukránokkal, németekkel..., mert itt max degenetikai mintákból mutatható ki az eredeti cégbesorolás.Putyin nyiltan vállalja, hogy vele gyűjtetik be az ottani teljes területekről a genetikai matériát, aztán jön a becsippezés és a kiborgosítás, vagyis a WEF terveinek a kivitelezése. De ez nem is kérdés, valahogy véget kell itt vetni enek a se nem törvényes, se nem emberi komédiának, ezzel csak egyet lehet érteni. Nagyon elgurult a gyógyerük mára.Ami érdekesebb, hogy nyilttá teszik a lapokat, vagyis Izraelt egy sorba helyezik Magyarországgal. Magyarország alkotmányáról Róna Péter elmondta, hogy illegitim, már a Buharini is az volt, Viktoréknak meg nem is volt felhatalmazása alkotmányozni, ezért nem is tették, csak egy alaptörvényt grundoltak össze, de az sem lehet legitim. Mondja ő. Mi meg értjük, hogy Black Rock...oda nem kell sem ez sem az, csak cégszabályzat van és cionista szabadkőműves eskü. De most miért tették ennyire a kirakatba?Amiad Cohen: Sok a hasonlóság Izrael és Magyarország közöttA második dolog, hogy úgy döntöttek a 90-es években, hogy van bírósági felülvizsgálat. Izraelben nincs olyan törvény, amely megerősíti a bírósági felülvizsgálatot. Még egy dolog: úgy döntöttek, hogy Izraelnek van alkotmánya. De valójában nincs. Ez egy kicsit bonyolult dolog, mert eredetileg az izraeli függetlenségi nyilatkozatba bekerült, hogy majd lesz alkotmány, amit a bizottságnak kell majd összeállítani. De a megbízott parlamenti bizottság végül nem alkotmányozott, hanem ekkor született a Harari-döntés, amely azt mondta, hogy alaptörvények alapján kormányoznak majd. A Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy ezek az alaptörvények az alkotmány, és ezért ezek alapján ők felülvizsgálhatják a törvényeket. Sőt az alaptörvényeket is felülvizsgálhatják, mert az igazi alkotmány a függetlenségi nyilatkozat… Tehát ez az egész egy nagy zűrzavar.A parlament és a kormányzat tehát most összefog, hogy helyrebillentsék az egyensúlyt.Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy ki választja ki a bírókat. Izraelben magukat választják. Vagyis pontosabban egy bizottság választja, az ügyvédi kamara, a bírók és néhány politikus választ, de maga a bíróság vétó joggal rendelkezik azzal kapcsolatosan, hogy kit vesz fel a tagjai közé. Tehát a gyakorlatban magukat választják. A reform ezt megváltoztatná, hogy politikai kinevezés legyen, hogy demokratikus legyen.A második fontos reform, hogy korlátozva legyen a bírósági felülvizsgálatok gyakorlata. Hogy mi alapján vizsgálhatnak törvényeket. A harmadik pedig, hogy eltüntessék a tanácsadókat a végrehajtói ágból.https://neokohn.hu/2023/01/28/amiad-cohen-nem-nyilvanvalo-de-sok-a-hasonlosag-izrael-es-magyarorszag-kozott/A teljes cikk egy kincsesbánya...lényegében elmondja, hogy ez, ami van, miért nincs, de mégis, de mégsem...Így már jobban érthető, Viktor miért szivárogtat ki oyasmit, amiben orosz elcsalt választásokról beszél..., alapot adva majd Peszkovnak, hogy ő is elmondhassa a "magyar" elcsalt választásokkal kapcsolatos meglátásait...természetesen minden bizonyítékának birtokában. Jól elvannak, nem?Igen, előkaparták Zazrivecet is, Toró régi fegyvertársát is, akit most a kurucon is úgy fikáznak, ahogy már 2010-ben kellett volna, de hát akkor engem átkozott mindenki az igazmondásért. Kicsit meg vannak csúszva. Dnyepro polgármesteréről nem sokat tudok. Tudhatnék, ha akarnék, de nem akarok. Mindegy. Nem véletlen hozták a kirohanását, jól megszervezve. Urálon túli területekről jötteknek nevezett bennünket...és mit ad jahve, Putyin is pont azzal van megbízva az illuminácik által (lehet mások, na , mindegy végül is kik), hogy a tartáriai népeket, akiket szépen besöpörtek a zsidó judaizmus alá és a nyomaik eltörlésére is annyi energiát fordítottak, most fel legyen újra emelkedve. Szkyták bizony! Nem figyeltetek, de a dnyeprói nagyszájú ezt mondta, csak itt nincs füle a csürhének erre. Mondottam volt, genetikai szétválogatás zajlik és akit a vakcinázás és egyéb technikai machinációk életben hagynak majd későbre viselniök kell majd ennek keresztjét. Ébresztik az alvó párducot. Atilla párduc börben kacagott a világon, majd megölték őt is, ha igaz.Van itt modellváltás, rendesen, és a vaddisznót sem érdekli, hogy egyébként mindez rendben van-e? Erre tartják a sok "szarházi szakembert" pont.https://modellvaltas.kormany.hu/gy-i-k"A szerkezetváltás azt jelenti, hogy a könnyebb közpénz jelleg elvesztést ezután nem cégek, hanem alapítványok és közrabló magán jótékonysági szervezetek végzik eztán, persze New Yorkban."De nem érdemes ezzel vesződni, jönnek Benéék és alispánokat választanak, alkotmányoznak...csak mert csak, meg kell legyen a látszata annak, hogy ami van, az tényleg nem egy cionista szabadkőműves "állampuccs" népírtás, hazaárulás, tudatos és folatólagosan elkövetett el nem évűlő bűncselekmény, hanem csak amolyan "malőr"...Vármegyei autonómiát! FELHÍVÁS a történeti alkotmányunk helyreállítása és a Szent Korona ügyében!
https://www.youtube.com/watch?v=6D0gxHa-YPsNagyon is megértem ezt az egészet. Rohadt sok energa eljátszani a bohózatot. Hullanak az oltott népek, betegszenek le, sokan most ébrednek öntudatukra, hogy végük van, emberileg, szakmailag, gazdaságilag nullák, hullák...és most szólít hadba a cuppantottfejű. Most, mikor ki van végezve a magyar nemzet, teljesen nyilvánosan, nem kicsit, de nagyon...kezdik reklámozni, a farizeusok árulását, az értelmiségnek nevezett ostoba hazaáruló buta réteg hitványságát...most, mikor már Putyin elleni puccsról is hablagyolnak, mert a saját oligarháit, ha ő nem nyírja, ki, azok kinyírják őt és az Oroszország nevű kazár maffia-szegregátumort...a társbérlőkkel együtt. Azért van ebben jó is, hátha rátenyerel valamelyik hasonmás az eredeti atomkofferre, már ha létezik olyan egyáltalán. Ennek az egésznek semmi értelme nincs és nem lesz. Egy hazugség újabb hazugságba csomagolva, pont megfelel a csürhének, mert ő csak "élni akar", de hát nem él, nem élt és nem fog élni.Leonidasz árulója a korcs Ephialtesz (épet fialt ez) volt, akit a Tajgetosztól mentett meg az anyja és torz testében a lélek is elkorcsult..., a megfilmesített végjátékban ő is megadásra kérte a királyt, hogy megmenekülve fogadja el Xerxész ajánlatát és legyen egész göröghon királya..., de Leonidasz (oroszlánszív) válasza az volt: Élj örökké!Nos, kedves spártaiak, az árulók nem csak köztetek éltek, de itt nyüzsögnek, övék a bársonyszék és nincs selyemnyakkendő..., se Wágner, aki húzná a talp-alávalót!Megígértem nektek a háborút! Megkapjátok! Innen minden létező és nemlétező szabály, törvény és törvénytelenség felülírásra kerül. Medvegyev melegmondta: "à la guerre comme à la guerre"Áronnak volt fogászata, tegnap majdnem lecsúszott róla, de elintéződött, mire az ügyész kibökte "kiemelt az ügyünk", nem ő intézkedik. Mintha nem lett volna már eddig is világos, hogy jóval magasabb szabadkőműves beavatottak kezében van az "állami" céggyeplő és fura is lenne, ha pár csicska ügyész, bíró lenne megbízva az "igasság" dolgával.Mit érzek?Próbálnák valahogy "jóvá tenni", valahogy megoldani, hogy "illeszkedjen" a széteső szerkezet modellje és a szkyta erkölcs és a Pfujzer-grafén hájtech, vagy legalább húzzák az időt, hátha már nem nekik kell az "ügyünkben" dönteni..., mert azért az érzékelhető, hogy ez a nagy lapítás a szarkakupacban már nehezen tartható, annyi hazugságról csepegtetnek, annyira hergelik a népet és annyira szakadozik a rojtos cérna, hogy vagy egy másik'56-os színdarabot köll eljátszaniuk, vagy ..., de azt inkább nem is mondom. Jó lesz az, bárhogy is alakul. Augiász istállójában már nincs ló, a közelébe se teszi a lábát...mehet rá az özönvíz! Már csak Herkulest kell hozzá érdekelté tenni, mert egyébként neki teljesen mindegy, meddig ér a szar, vagy Magyarország és Izrael egy cég -e vagy kettő, esetleg több. Mivel az alkotmány itt és ott is amott, így az is kérdéses, hogy mi a kérdés. Az emberhús kelendő a piacon, jól meg a kereskedelem. A kutyát sem zavarja. Kóhser!