Támad a halálosabbnál halálosabb vírus, a CIA-Moszad - az állítosk szerint megint Majdant akar Teve-székház ostrommal és remeg a föld, a Schadl "ügy" látlelete a cionista kicsit antidemokratikus, kicsit alaptörvénytelen, de legalább "semmi közöd hozzá-rendszerszeml-életnek", az ismerősöm szerint. De vegyük sorjában. A napokban többen is jelezték, hogy valakik (szakszogálat?) benn járhatott a házában és jeleket hagytak...talán "nekem"? Miért? Nyitva hagyni három ajtót, vajon mit jelenthet? Most mondja egyik legény, hogy közös ismerősünknek volt egy története, miután a kucsi esetre hivatkozva elvittek bennünket. Ő is rendőr volt korábban. Hazafelé menetben látja, fura gépjárművek parkolna az utcában. Megáll, gyanakszik. Megfigyelő dobozos ótó, médiás kocsi...rendőrök. Bekapcsolja a telefonját, visszanézi a bekamerázott szoba-eseményeket és látja ketten matatnak a fegyverpáncéljában, valamit belerejtve. Ennek tudatában hazmegy, irány a páncél, 5 lőszert rejtettek el a doksik alá. Intézkedik. Rendőrök már a kapuban, házkutatás, páncélszekrény, célirányosan. Emberünk félrehívja az alezredes csapatkpitányt, mutatja a kamerás fölvételeket, hogy azt keresik-e, amit oda tetTEK, mert ha igen, hiába. Alezes lesápad, kiadja a menetparancsot, médiával együtt elpucolnak. Emberünk fölhívja az ORFK-s kapcsolattartót, ha akarnak vele beszélni, miért ilyan eljas módon, mert Posta Imrének is ha szóltak volna, ment volna önként, nem cirkuszolva. Azóta kuss van. Még januárban Isván rokonát rohanta le a TEK fegyver ügyben, remélve, hogy Posta Imréhez találnak valami fegyveres szálat, de hát ugye nem. Volt ismerős, akit fenyegettek, hogy kersztbe tesznek az üzletének, ha nem köp rólunk, de hát nem volt mit és beintett. Régi szép idők. Őskommunista zsidó módszerek. Csak eszembe jutott így a "puccs" előtt, miközben olvasom a Schadl ügy divergenciáját, mennyire nyaldossák a Karmelitta kolostort és Rogánt..., mert ugye a "közügyérek" igen oligarha - maffiagyanús bűnözőknek tűnnek manapság. Változnak az idők. Ma már ilyenek a "szentek". De persze mindez csak a látszat és nem a valóság. Sejthető, sőt ma már tudható is, hogy a valóság sokkal tragikusabb ettől. Mitől? Mindentől, amit eddig sejteni mertünk. Az ismerősöm szerint.
De ha már megemlítette a "dollárbaloldal" puccsáról gerjesztett amis zászlós jobboldali virnyákolást, legyen itt Lázár neve is, csak úgy, Pintér-kóhntransztban. Hátha harapnak rá a puccsot szervező szolgálatok is, persze csakis demokratikusan!
Lázár János: beszéljünk világosan, Magyarországon fegyvergyárak fognak épülni
Az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt, hogy az évtized végére a Kárpátoktól délre a magyar lesz a vezető hatalom a régióban.
A napokban hagyta jóvá a kormány annak a koncepcióját, hogy hogyan szeretnénk az építészetet és az építésügyet megváltoztatni Magyarországon – egyebek mellett ezt is elmondta Lázár János az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) podcastcsatornáján, a Spakliban.
Az építési és közlekedési miniszter jelezte, hogy az általa vezetett tárca most terjesztette elő az állami beruházások rendjéről szóló törvényt. Szerinte ez mindent meg fog változtatni, az építőipar teljes struktúráját.
Jól tudjátok, háború zajlik, vagy nem? Vagy de? Lázár egy próféta és Viktor, mikor világcsászára lesz a cionizmusnak, neki köll átvenni az itteni vatikáni rabbinátust. Igen, én is hallottam a legendát, hogy a Rogán Tóni, meg az álpintérsanya viszálykodik, melyik markoljon többet, de egyelőre a "puccs" támogatott fajszkíta-hun befutója Lázár a Mazsihisszel, amit a nevére vett még annak idején. A mellékelt képen egy pópával van fotózva, de ez ma már kinek megtévesztő?
Sorra bújnak elő a megpedózott papok is, mint a gombák eső után. Akkumlátor-gyár szagra jönnek, ha már a népi építészet került szóba.
Lehet, az ismerősöm több mindenben téved, de jelezte, hogy a tendencia egyértelmű. A benzinkutaknál lehetővé tették, hogy ezer forintos literár fölött is tudjon kalkulálni a masina. Nem csökkenésre, hanem hiperinflációra köll készülni. Most szavalták el az EU-ban is, hogy betiltsák a benzines autókat, de persze a dizeleseket is (kivéve a harcjárműveket, persze), így már érthető, mire fel a sok villanytelep-gyártó érdekeltség új-izraelben...és ebbe pont nincs senkinek beleszólása a "mindenhataomanépé" kategóriából...sem. A globalizmus pont jól működik és az egyvilágrend pont ezzel fejezi ki, hogy van, minden más edig csak púder.
Nem csoda, ha egyre többen gárgyulnak meg! Már követhetetlen a vonatos, ilyen-olyan "balesetek" , fura halálesetek, "öngyilkosságok" sora és lassan, de biztosan veri az ingerküszöb szintjét.
Ilyeneket írnak: "Láttuk, milyen könyörtelenül gyilkoltak meg ártatlan embereket, még a földrengés előtt. Most láttuk, hogy bizonyos területeken földalatti robbanószerkezeteket robbantottak fel. Ugyanazokat a területeket, amelyeket szándékosan a föld alatt robbantottak fel, most „kiürítési” területként értelmezik. Ez semmi mással nem lett volna lehetséges, mint egy földrengéssel!! Másként nem léphettek be Törökországba. Nem a kormány miatt, hanem az ottani emberek miatt! A törökök nem olyanok, mint a szírek. A törökök addig harcolnak, amíg meg nem halnak hazájukért. Ezért szükségük volt egy óriási manipulációra, amely érzelmileg és pszichológiailag gyengíti ezeket az embereket. Tehát ügyet hoztak létre a "segítség" leple alatt! Ez egy művelet, mert új határok húzódnak, mint a vonalak szerte a világon!! MINDEN elérhető világszerte. Ma 100 éves katasztrófának hívják. De nem mondhatod, hogy ez a 100 éves terv!!"
Micsoda doxazmák már! Méghogy a mestersges járványokat is a WHO fejleszti és terjeszti. Méghogy a "vakcinák" ölnek...méghogy...jól van gyerekek, megnyugszik a beteg! Nem, nem nyugszik, mert egyre csak betegebb és ugyan a hülyék nem keresik az okát, de hát nem mindenki teljesen hülye, s ugyan már késő a kesergés, de talán mégsem biztos, vagyis de, ha esetleg...
A törökökről ígértem írok, de minek? Erdogán gazdasági együttműködést emlegetett Putyinnal, gázvezeték, Török Áramlat...és meg is kapta a Földrobbantást, ezzel polgárháborús helyzetet idézve elő, amely a hamarost következő választásokra katonai diktatúrába torkollhat. Na, valami hasonlatosban gondolkodhatnak az itteni cionisták is, mint a "jobb" és mind a "bal" ügynökhálózatban. Most írják, judapesten is megmozdult a föld. Na, telefonban tettem említést bizonyos látomásokról, mely Judapest helyén egy kráterre utalt. Lehet nem is kell ehhez leatomozni? Minek, ha megoldható másképpen! Hajrá! Persze csakis demokratikusan és alkotmányosan! - az ismerősöm szerint.
Tudjátok, mikor a "magyar" mentőcsapat is utazott és a máltaiak is, sokan felszisszentek, hogy megy a drogcsempészet...esetleg más is..., de mikor Torockai kitüntetésüket emlegette, többen felhorkantak, hogy megérkezett a támogatása, valószínű valami bőröndökben...moszkvai kanyarral, telavivon keresztül. Én ehhez nem értek, viszont megjegyzem, hogy ha Lázárnak szánják Viktor megüresedett maceszos foteljét, Torockainak kinéz egy nádori, kormányzói páholy. Jó, talán a nádor Budaházy Gyuri köll legyen, akinek a felmentésén most ezerrel ügynöködködnek, mert sürget a züdő! Aki nem hiszi, lázárjon utána! Persze én ebben nem hiszek, de hát...fura dolog a Mátrix és a fraktálok algoritmusának keveréke, s nem csoda, ha alig van, aki rá tud csatlkozni a központi agyra. Az már a tudománytalan fantasztikum világa.
De, ha már így szóba hoztátok: Valaki mondja, jelentsem föl a Telaviv 2-t mert olyan hazugságokat állított, hogy halálbigádot hoztunk létre. Mondom minek? Úgy is mennek a levesbe, de meg kell a reklám, hátha Pi-gozsinnál még jól jöhet a pedigré! Persze csak viccölök ám ebben a békés időszakban. Ha már Torockai is szóba jött, most olvasom, meghengereltek egy szlovák bírót.
Vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy nem eszik a szlovák bíró, így megtartotta a teljes fizetését
Tudjátok, megy ez a szabadkőműves izrael-mogyorólandos igazsá-gügyi-bíróságos cionista kavarás. Most keresik az okokat, miért, hogyan lehet kirúgni a bírókat. Ok van rá, több is, mint kevés, de mit szól ehhez a marhacsorda? Kiderülne, hogy be van borulva? Ezek hozzák az "ítéleteket", de milyen jogon? Az ismerősöm mögmondta, az "egészségügyről" kiderül, valójában halálügy és tetszik, vagy nem, aki részt vett, vagy tudatosan a "vírusos" vakcinázós szabadkőműves "zsidó" összeesküvésben, az gyilkos, bár a politikusok - úgy tűnik- ritka kivétellel mindehol azok. Én nem értek hozzá. Ami a "pedagógiában" meg arra jellemző a pedofil szvárványos önlelepleződés és ugya, amit tanítanak a gyerekeknek, az merő marhaság, teljesen fölösleges. Halottaknak em kell oktatás. 8 osztállyal lehet menni határvadásznak, katanának...és politikusnak, vajdának, rabbinak, sofőrnek...mire ide érnek az önvezető ótók. Na mindegy.
A bíróság jó kérdés. Megkaptuk a perbírónkat, írtam róla, nagyon dícsérték. Nos, ami most már látszik, tán március 1-től minimum a megyére helyezik a körletelhagyást. Fokozatosan. Mit szólnának a cionista médiában, ha mindenki szabadon kószálhatna és dolgozhatna újra, mint addig is tette, amíg a cionista ügyészség a cionista titkosszolgálat óhajéra a cionista rendőrséggel s acionista "politikai utasításra" mumusnak kilátotta ki azt a pár valóban normális és valóban magyar embert, aki rábökött a férgek fájó potyára (ha már úgy élhetnek, mint halál a vízben, mások rovására)..., persze demokratikusan. Szóval a bírón, látszik már most, hogy nem olyan elvetemült, mint az ügyészek, de előre nem iszunk a medve bőrére, főleg, ha még köszön is, hogy Z-drávszvujtye! Nos, az imserősöm rávilágított egy fontosnak nem tűnő részletre, miszerint a keresztneve Gusztáv. Ne gondoljon most senki Torockai felmenőjére a vírbíróra, Tutsek Vazul Gusztávra! Na, ezt jól elbaltáztam! Most persze mindenki rág-ondolt! Bocsesz! Jó, elismerem, vannak vérbíró Gusztávok és nem. Egyelőre tesztelem, melyik csapatban játszatják. Budaházy Hunnia perben Török a bíró és van az a mondás: Török gyerök megvágta, magyar gyerök gyógyíjja! Törököt fogtam, nem ereszt! Shalom! Lesz ebből turáni Szentháromaság es még! Jó, ebbe a témába nem merítene az ismerősöm egyelőre több keresztelkedni vágyót, de ami látszik az egy bizonyos irányított sietség, talán kapkodás is. Zárójelben jegyzem meg, hogy a Bolvári BátorNyilas perben, ahol a bajai Mózes ügyvéd "képviselte" a gyámügyet és a tágyaláson a bíró szinte könyörgött Ágiéknak, nem kell azonosítsák magukat sem, csak vegyenek már részt a tárgyaláson, ahol egy a gyermekelvételben is társtettes ott lévő rendőr tanúvallomásából ítélve kimindta, hogy a gyermek az övék. De hát ez sosem volt kétséges, csak ugye az egész "eljárást" a hatalommál igen nemvisszaélő "hatóság" erre alapozta. Nos, most is eljöhet az a pillanat, amikor Gusztáv bíró kimondja, nincs és nem is volt itt semmilyen látnivaló. Igen, az altokmányos demokáré úgy xar, ahogy van, oligarha cionista maffia-hálózat kalózolja az "országot" és az "állam", mint olyan, kiüresedett jogtalansági formulává züllött...és bizony a hatóság nem csak hibákat vétett, de súlyos bűncselekményeket követett el az nephilimek ellen. Utópia mi? És akkor felébredtünk a biliben lógó arccal. Ha mégsem, úgy bírócsere. Van másik! Viccesek ezek a poltpetifélék, lázárosék, mészárosék...ugyan miért jelent meg "ördögűző pap" Viktornál a Karmelitában?
A Gyorskocsiban serénykedő lelkésszel volt beszédem. Értelmes, jó lelkű nő. Nem tudott egyet nem érteni abban, hogy valami, sőt tán "minden" nagyon el van itten kérem cionista-kalákázva. Bol dogok a lelki segédek! Vauuuuúúúú!
Az megvan, hogy 1568 februá 16-án a "szent" spanyol inkvizíció egész Hollandia lekosságát halálra ítélte, mint született eretnekeket? Mik vannak? Mi lesz itt? Mi van? Balázs a pedofil önbevalló gimnáziumi tanársegéd-provokátorral kapcsolatban vasvillára tűzést emleget. Nem is értem mi a gond?
Most olvastam egy orosz szövetségi bírósági esetről, amelyet unikálisként emlgetnek. Valami "állatok", az ottani lakosság "cigány" alja betört egy családhoz és a dulakodás közben önvédelemből az 4-ből hármat agyonlőtt a családfő, a negyedik csak sebesült. Áldátt allapotban lévő felesége és testvére volt otthon. Megszüntették ellene az eljárást, önvédelem okán. Ez ott akkora hír, mert simán osztották eddig a 20 éveket ilyesmiért is, most meg már ez a 3. hasonló eset, ahol fölmentő ítélet születik. Szerintem az ottani korrupt cionista bírók is megkapták azt az ukázt, amit az itteniek is most kell érvényesítsenek. Persze lehet, az ismerősöm tévedett, de nem szó - kása.
Most olvasom: az oroszok felmondták az EP-vel való szerződéseiket! Háború, elvtársak! Kakapultra felkészülni..., vigyázz, kész, bűz!
És a többi és a többi a semmi nem az aminek látszik katekizmusból, kakatóriából, katematikából..., a fraktálok működnek!
Mondottam már korábban sokszor, tanuljatok oroszul. Torockai is gyakorolja a nyelvet, Lázár a héberrel remekül elboldogul, de minek ide még magyarul beszélni, hisz magyarul értőből már alig maradt!
Na jó, az ismerősöm most másra koncentrál, mert léggömböket látott a sztratoszférában és ez kicsit zavarja. Lehet az új vírustámadást szimulálják? Van erre is katonai magyarázat, nem csak a török-szír...HAARP-olásra a doxazmái szerint.
"Megint érdekes hírem van ! Szóval. Az USA gondban van ! Egy kínai szakértő hölgy angolul készített egy videót, hogy valójában mik is ezek a léggömbök, amit az USA is lelőtt. Az igazság az, hogy Kína a sztratoszférában létrehozott egy sztaratoszféra "hadtestet" mint mondjuk a space force az usa-ban. A repcsik max 10e méteren repülnek ezek a gömbök meg 30e méteren !! Namost kínában külön katonai bázisa van ezeknek egy félszigeten ahol gyártják és kutatják a ballonokat. Ugyanis olcsón állítják elő és ugyan úgy tudják használni őket mint mondjuk az űrben a műholdakat. Van azomban egy igazán nagy előnyük. Mocskosul költséges őket lelőni !!!!!! Több ezer géppuska lövedékkel lehet csak lelőni őket de csak vadász repcsikkel mert k....a magasan vannak, vagy levegő levegő rakétával. Magyarán kína akár 10 ezer ilyen ballont is lépes fellőni amelyekből bármelyikek szállíthatnak akár harci gázt akár EMP töltetet is és azt az USA nem fogja tudni megoldani ! Emberek azt hiszem, ezt a világháborút Kína meg az Orosz nyeri "
Kerüljétek a bajt, ne keressétek a hülyéket...legjobban akkor jértok, ha teljesen elzárkóztok és csak a már megbízható kapcsolataitokot tartjátok fönn, ideGÉNekkel nem álltok szóda! Hadd pezsegjenek, zsizsegjenek! Legyetek túlélők!
Apropó, még egy gondolat. Hírt kaptam Tenguról a börtönből. Jól van a körülményeihez képest, talán a héten Réka látogathatja is már. Kérte a címemet, lehet kapcsolattartást kér s akkor lehet többet is tudni arról, mit gondol most éppen. Érdekes volt Lajcsit olvasni, miért nem vonult be a börtönbe, s összekötni Tenguval, akinek komoly egészsgügyi hátránya volt a fogait csináltatta éppen, mert már csak pépeset tudott táplálkozni, s akkor ugrottak rá a rendőrök, mikor a fogorvosához ment, hogy az elkészült protkót fölhelyezhessék. Ez csak úgy mellesleg. Rékának megküldtem a cikket, csak Lajcsi nevét Frigyesre kell lecserélni és máris érthetőbb a "miért"...de sok egyébbel is így vagyunk. Csak le kell cserélni valamit valamire, valakit, valakire és máris élehetőbb a világot uraló szimuláció. Most zajlik az új-rab-útolás. A látszat ellenére azért ne számítsatok semmi rosszra, vagy jóra, vagy bármire. Nincs tehén, ahová a xart vissza lehetne lapátolni!
Ez most nem én álmodtam:
"Nagyon furcsa "álmom" volt.
Sokáig nem bírtam elaludni, csak forgolódtam. Cikáztak a gondolatok a fejemben.
Egyszercsak kígyókat látok előkúszni egy kiépített járatból egyenesen felém, megálltak előttem, mejd egy hatalmas háromfejű kobra kúszott ki. Próbáltam álcázni a félelmem, de térdre rogytam azt hittem itt a vég. Majd megszólalt a kígyókirály, hogy megmutatja nekem a jövőt.
Na, megprófétultam.
Egy bámészkodó ember csoportot láttam, odamentem megnézni mit néznek. NATO katonák vittek egy megbilincselt civilt. Bevitték egy rácsos helyiségbe és - érdekes mód - magukra zárták. Ekkor láttam az arcukat, nem volt bennük lélek, mintha csak irányították volna a katonákat.
Majd abból az irányból ahonnan jöttek, kiabálások és sikolyok jöttek, közelebb mentem. Láttam ahogy az emberek hirtelen csont és börre soványodnak. Én is éreztem a karomon a marást mintha kromofág csöppent volna rá és a számban keserű fémes ízt. Valami vegyi gáz lehetett. Mellettem egy nő is érezte. Gyorsan elrohantam beálttam egy tus alá lemosni magamról, kimosni a számból a nő követte a példám.
Eztán mint vizeslufik, buborékok potyogtak az égből. Valaki szórakozásból szétaposta őket. Éreztem, hogy itt futni kell de gyorsan, a buborékban vírus van, amitől az emberek egymásra támadnak mint a vadállatok.
Menekülőben egy csapat fiatalba botlottam, figyelmeztetni akartam hogy ne tapossák szét a buborékokat, de nem törödtek vele.
Bementem egy bárba, élő zene volt, tele emberekkel. Leültem közéjük, biztonságban éreztem magam. De nemsokára a vírosos horda betört. Kirohantam és tudtam hogy ki kell jutnom a városból. Már a városszéli cigánysoron jártam, itt még csönd volt, néhol fény szűrődött ki a házból, ügyeltem, nehogy meghallják hogy erre osonok. Át kellett mászni egy házon és szöges kerítésen és mire kiértem, hirtelen fel is ébredtem. Utána olyan éber voltam, hogy megint nem tudtam aludni. Ja ez fél 3kor volt. No akkor teremtsünk szép jövőt"
A Budaházy per kellős közepén és a "mi" perünk előtt, nem is értem miért az igazsáégügyis " politikusról" és a "végrehajtókról" fog szólni a "móka" véletlenül, miközben Gyuriék - állítólag" politikusok ellen is követtek el ezt az, mi meg "állítólag" valami politikusoknak látszó tárgyak megölelésére hívtunk föl! Jó kis maceszkavarás ez altokmányosan és persze fügétlenített, metéltetett módon...nekem tetszik!
A vádlottak padján találkozott újra Völner Pál és Schadl György
Elkezdődött az elmúlt évek egyik legsúlyosabb magyar korrupciós büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken péntek reggel. Az ügy főszereplői Völner Pál, a Fidesz volt igazságügyi államtitkára, valamint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. A kormánypárti politikusa a vád szerint 83 millió forint kenőpénzt vett át a végrehajtók elnökétől. A pénteki előkészítő ülés előtt a sajtót elzárták a vádlottak és védőik elől. https://24.hu/belfold/2023/02/17/scha...rvenyszek/
Ejnye no, miket össze nem hebreg itten a maceszgép, a gurulós jobb-baloldali "nemzeti balárdaszakkörös"? Csak lesek! Amerikai tábornok most mondja, az oroszok 30 hónapos háborúra készülnek az USA és a NATO ellen. Ej, itt mindenki megőrül, csak én sem vagyok noooomális?
Soros György megszólalt: forradalomra és összeomlásra számít
ma 09:55
Münchenben tartott beszédet Soros György. A filantróp csütörtökön kijelentette, hogy szerinte ha Oroszország elveszíti a háborút Ukrajnával szemben, az az „orosz birodalom” felbomlásához vezethet. Kínával kapcsolatban pedig forradalomra vagy rendszerváltásra számít.
A milliárdos egy biztonságpolitikai konferencián mondta el, úgy látja, az Egyesült Államok továbbra is kiáll Ukrajna mellett és támogatja, de információi szerint Joe Biden amerikai elnök figyelmeztette Volodimir Zelenszkijt, hogy e támogatásoknak vannak bizonyos feltételei.
Ezzel a The Washington Post egyik, a napokban megjelent cikkére utalhatott, amely szerint egy fehér házi tisztviselő közölte: az Egyesült Államok a konfliktus végéig Ukrajna oldalán marad, de korlátozva van annak a támogatásnak a mennyisége, amit Ukrajnának tudnak adni.
Soros György véleménye szerint Oroszország összeomlása jó hírt jelentene a Szovjetunió utódállamainak, mert ők alig várják, hogy az oroszokat megverjék Ukrajnában, hiszen azáltal megerősíthetik a függetlenségüket.
"Ez azt jelenti, hogy az esetleges ukrán győzelem az orosz birodalom felbomlásához is vezet. Oroszország akkor már nem jelentene veszélyt Európára és a világra. Ez nagy és jó változás lenne"
– mondta Soros György.
Ellentámadás jön
A Reuters cikkében azt írta, a konferencián az üzletember azt is mondta, hogy az orosz haderőt rosszul irányítják, rosszul van felszerelve és a katonai morál is megrendült. Ezt azzal magyarázta, Vlagyimir Putyin a Wagner-csoporthoz fordult, és az ő segítségükkel próbálja megverni az ukránokat.
Ugyanakkor a milliárdos úgy véli, Putyin ezen lépés bevált, sikerült ugyanis rákényszeríteniük Ukrajnát egy nehéz stratégiai döntés meghozására: vagy elhagyják Bahmutot – ezzel lehető téve az oroszoknak a nagy győzelem bejelentését –, vagy tartják a várost, súlyos áldozati döntéseket hozva. A filantróp végezetül arról is beszélt, hogy szerinte Ukrajnának tavasszal – amikor megérkeznek az újabb fegyverek, harckocsik a Nyugattól – lesz lehetősége arra, hogy ellentámadásba menjen át – idézte gondolatait az Index.
Soros György szerint ez lehet a harmadik világháború kezdete
Soros György szerint ez lehet a harmadik világháború kezdete
Bukás előtt a kínai rezsim?
Soros György Kínára is kitért beszédében. Úgy gondolja, a koronavírus-járvány és a rezsim szigorú intézkedései megrendítették a kínai nép bizalmát a kommunista pártban, ezáltal pedig
"a jelenlegi helyzetben minden előfeltétel adva van egy rendszerváltáshoz vagy forradalomhoz."
Ez azonban nem fog hamar bekövetkezni. A rezsimváltásra még sokat kell várnia a népnek, most csak ennek folyamata kezdődött el. Azt gondolja, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök rövid távon még mindenképp hatalmon marad, de hosszabb távlatban nem éri el a céljait: nem lesz élete végéig Kína elnöke, és Kína sem lesz az a domináns katonai-politikai hatalom, amelyet Hszi Csin-ping elképzelne. https://www.blikk.hu/politika/vilagpo...n=hirstart
Az az igazság, hogy már kezdtem neheztelni Imrére, hogy nincs semmi új topic.
Hál'istennek lött, és az viszont kutya töményre sikeredett.
Kissé kapkodtam is a levegőt utána.
Egyelőre csak köszönetet mondok, most mennem kell, majd még visszatérek és részletesebben is reagálok.
Köszi Imre!
László, naponta összerakhatnék egy-egy "konteót", mert bármit összerakok, azzá válik azok fejében, akik nem látják, értik az összefüggéseket. Azért sem teszem, mert ezeket az írásokat valójában nem "nektek" szánom, hanem azoknak, akiket a stratégiai nyugalom okán már kiver a verejték, mert érezhetik, nem csak a biztonságuk bizonytalan, de a bizonytalanságuk is egyre biztosabb! Pszihopolitika..., vagy ilyesmi. Úgy is lecumizzák magukat, ha már egymást is lerejszolták azokban a "körökben"...
Mutatok egy prédát, mire nem gondolok! Ez már nagyon nem gáz, ha már ennyire nyiltan nem tutyi-mutyi-semmirekellő tehetetlen pojácáknak festik le a tik-tok szolgűltatókat. Milyen lehet a többi?
Ne hagyjuk elbizonytalanítani a titkosszolgálatokat!
„A szó veszélyes fegyver, és van, aki fegyvertelen” – énekelte az Illés-együttes, és ötven esztendő sem koptatta el ezt a szöveget. Ez jutott eszembe, amikor Gwendoline Delbos-Corfield magabiztos, megfellebbezhetetlen és persze szigorúan elvi alapokon nyugvó nyilatkozatát olvastam a magyar titkosszolgálatok állítólagos oroszbarátságáról.
Mert egy francia zöldpolitikus, aki első ciklusát tölti az Európai Parlamentben, már mindenhez (is) ért. A grenoble-i egyetemen szerzett politikatudományi diplomája szinte biztosan feljogosítja arra, hogy eldönthesse, jól működik-e a jogállamiság Magyarországon.
Mint a demokrácia, jogállam és alapvető jogok megfigyelőcsoportjának tagja, valószínűleg jól beleásta magát a magyar történelem, gazdaság és politika viszonyaiba. De ha ez nem lenne elég, tagja az EP LMBTQ-jogokkal foglalkozó csoportközi csapatának is.
Amikor idáig jutottam a képviselő asszony életrajzát olvasva, megnyugodtam.
Hát persze, hogy ő az a politikus Brüsszelben, aki tudja és meg is mondja, hogy mi a baj a magyar titkosszolgálatokkal!
Ha valakinek mégis kétségei lennének a hölgy szakmai felkészültségét illetően, akkor ajánlom figyelmébe, hogy az a Human Rights Watch készítette fel a feladataira, amely a Soros Györgyhöz köthető NGO-hálózat egyik zászlóshajója.
Ők biztosan sokat segítettek Delbos-Corfieldnek feltárni az igazságot a magyar titkosszolgálatokról. Aztán néhány nap múlva önkritikát gyakorolt a hölgy, hogy nem is úgy gondolta, rosszul fogalmazott. Sőt reméli, hogy nincs túl nagy baj a magyar nemzetbiztonságért felelős szervekkel. Árulkodó módon úgy tesz, mintha ezzel az ügy el lenne intézve.
De ez a történet sokkal súlyosabb annál, hogy egy pardonnal el lehetne intézni. Ugyanis egy NATO- és uniós tagország titkosszolgálatait így megbélyegezni bizonyíték nélkül több mint egy felelőtlen politikai célzatú blöff. Ez súlyos hiba, sőt bűn, hiszen a határaink mentén háború dúl, amelynek egyik hadviselő fele Oroszország.
Márpedig ha jelenleg valaki az oroszoknak szivárogtat információkat, az orosz dezinformációs műveleteket segíti, árulást követ el. Szóval ilyenekkel felelős politikus nem játszik.
Néhány nappal ezt megelőzően egy magyar hetilap jól felkészült/felkészített „oknyomozó” újságírója terjedelmes írásban számolt be arról, hogy milyen súlyos szakmai problémák vannak a magyar titkosszolgálatokkal. A szerző a francia hátterű Intelligence Online hírportálon megjelent írásra hivatkozik.
Ajánló
Új gyarmatosítóként lép fel az USA
A Biden-adminisztráció demokráciaértelmezésének elengedhetetlen feltétele az LMBTQ-érdekeknek biztosított elsőbbség.
A módszer már önmagában is árulkodó. Jelenjen meg egy nyugati – ezáltal már egyből hiteles! – médiában az alapinformáció. Ezt azután a hazai lapok aggódó felhanggal idézhetik, szakértőnek tartott, vagy önmagukat annak kinevezett tollforgatók. Nagyon rossz hírük van a magyar titkosszolgálatoknak a szövetséges partnerszolgálatok körében – idézik az online portált rémüldözve.
Majd ennél is tovább menve arról értekeznek, hogy egyetlen szolgálatra azért úgy tekintenek, mint a „professzionalizmus bástyájára”.
Nem elég, hogy leszólják, még belső feszültséget is kívánnak kelteni a magyar szolgálati közösség soraiban. Amit megfejelnek azzal, hogy az anyagi források tekintetében is igyekeznek szembefordítani őket.
Majd sommásan kijelentik, hogy Kína és Oroszország ellen nem dolgoznak a bűnös magyarok. Sőt évek óta szivárognak be az orosz hírszerzők a soraikba. Egy magyar napilap mindezekre reagálva levonta a végső konklúziót: az elmúlt évtized sikertelen volt a szolgálatoknál.
Kérdezhetnénk persze, hogy mindezeket vajon honnan tudják a külföldinek felrajzolt források és az azt tovább boncolgató magyarországi lapok. De a válasz egyértelmű. Bezzeg régen minden jobb volt! – mondják sokan. De nem. 2007-ben bolgárnak mondott orosz hírszerzők hajtottak végre technikai támadást a magyar elhárítás ellen. Poligráfos vizsgálat legendájával hatoltak be a Nemzetbiztonsági Hivatalba, ahol aztán a sajtóhírek szerint akár a szolgálat számítógépes rendszeréhez is hozzáférhettek.
A botrány után olyan vezetőt választottak a szolgálat élére, aki a Szovjetunióban szerzett diplomát a KGB akadémiáján. Ezt követően 2009-ben a magyar olajtársaság részvénye több mint ötödének orosz kézbe történő átjátszását csak csendben szemlélték a magyar titkosszolgálatok. Akkor senki sem aggódott azért Nyugaton, hogy a magyar szolgálatok orosz befolyás alatt állnak. Akkor nem akartak a magyar államigazgatás egyes szerveit kipécézve lejárató kampányokat folytatni ellenünk. Mert az akkori kormányok mindenben maximálisan megfeleltek a brüsszeli elvárásoknak.
De ha már mindenképp a titkosszolgálatokért kívánnak aggódni, akkor ajánlom Delbos-Corfieldék figyelmébe a német hírszerzést.
Nemrég derült ki, hogy egyik munkatársuk hosszú évek óta az oroszoknak dolgozott. Ráadásul előtte a Bundeswehrben szolgált ezredesi rangban. Talán a német hadsereg Leopardjainak Ukrajnának történő átadása során aggódhatnának egy jót Brüsszelben, hogy mi mindent tudhatnak az oroszok a harckocsi szupertitkos műszaki paramétereiről.
Ebben a magyar titkosszolgálatokat politikai célból ért támadássorozatban az a legszomorúbb, hogy az ellenzéki pártok egyike sem tiltakozott. Pedig milyen jó lett volna egyszer arról is olvasni, hogy vannak alapvető nemzetbiztonsági kérdések, amelyekben senki sem akar pillanatnyi sikereket elérni a politikai küzdőtéren.
Igaz, a szolgálatok sem érinthetetlen „szent tehenek”, de lejáratásuk, elbizonytalanításuk mindannyiunk biztonságára is hatással lehet. Az ilyen vitáknak a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, zárt ajtók mögött van a helyük.
Különösen napjainkban. Mert az orosz–ukrán háború mellett az illegális bevándorlás, a szervezett bűnözés, a nemzetközi terrorizmus és a klasszikus külföldi hírszerző tevékenység ellen is kemény, határozott és folyamatos fellépést várunk el a szolgálatainktól. Botcsinálta szakértők, felelőtlen politikusok legalább ne ártsanak, ha már segíteni nem akarnak.
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Borítókép: Gwendoline Delbos-Corfield francia európai parlamenti (EP) képviselő, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport alelnöke, az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) tényfeltáró delegációjának vezetője sajtótájékoztatót tart az EP budapesti irodájában 2021. október 1-jén (Fotó: MTI/Máthé Zoltán) https://magyarnemzet.hu/velemeny/2023...lgalatokat
- 2023. 02. 18. 08:59
anzsi a macska hala
Én azt nem értem, hogy ez a dzsordzs soros hogy hogy nem murdelt még meg. Már akkor öreg volt, amikor én még fiatal, és ez nem mostanában volt.
Ezek sátánisták. Van elég kallódó kisgyerek a világban, aki senkinek sem hiányzik, úgyhogy bőségesen van szerv-donor. Meg vérátömlesztéshez friss és fiatal vér. És pénz dögivel megvehető egészségügyi személyzetre, akik jó pénzért elvégzik a szükséges beavatkozásokat. Ez a féreg 200 évig fog élni. Sajnos.
Csak úgy közbevetõleg... Ha valaki tud zakó alá rejthetõ mini ejtõernyõt készíteni az gyorsan fejlessze ki és máris árusíthatja az oroszoknál... szerintem az orosz V.I.P. személyek jó árat adnának érte!
Idézet
58 éves Putyin vezető védelmi tisztviselője 160 láb magasból a halálba zuhant a 16. emeleti toronyház ablakából - a legújabb magas rangú személyiség, aki rejtélyes zuhanásban halt meg - DAILY MAIL UK
Oroszországban holtan találtak egy magas rangú védelmi tisztviselőt, aki egy toronyház magas ablakából zuhant ki, ez a legújabb magas rangú tisztviselő rejtélyes halála.
Az 58 éves Marina Jankinát egy járókelő fedezte fel a szentpétervári Zamshina utcai ház bejáratánál. A feltételezések szerint 160 láb magasból zuhant a halálba.
Alex, már megelőzésben vagyol, mert a "legyen ön is orosz oligarha-öngyilkos" rovatban már megjelent az esemény. Mindenki arra vár (kivéve engemeta), hogy itt újráhelisztán alsón is elkezjék az emeletek tesztelését. Már pár önkéntes szerencsétlen megnyitotta a mozgássort, de ezek még nem ők.
Azt mondják a hermetikusok, hogy ugrás közben azt kell mondani: Csak egy ugrás a Sugár! - és a dilimenzió kapu megnyílik.
Na, ez micsoda bátorság! Egy héét múlva Kim Jong Un fogadására áll fel a judapesti Cahal, ha így halad a peresztrojka. És ez még mindig csak a bemelegítés. Űrgebőr? Tanú? Kóhncepcionos per?
“Nincs szükségem rá, hogy Minszkben ürgebőrbe varrva bújtatottan tárgyaljak az oroszokkal” - mondja Szijjártó Péter
Sem én, sem a delegációm egyetlenegy tagja a belorusz tárgyalópartnereken kívül senkivel nem tárgyalt - jelentette ki az ATV kérdésére Szijjártó Péter egy mai sajtótájékoztatón. Minszkben azt kérte: ne tegyenek háborús lépéseket.
“Én egy őszinte ember vagyok, én hogyha az oroszokkal akarok tárgyalni, akkor elmegyek Moszkvába, és arról beszámolok. Mint ahogy elmentem - nem titokban - és az elmúlt időszakban tudósítottunk minden ilyen alkalomról” - így reagált Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy miért utazott Minszkbe a napokban és miért tárgyalt a Putyin-barát és szövetséges belarusz-vezetés tagjaival, és amikor ott volt, tárgyalt-e orosz politikusokkal, tisztviselőkkel is.
Arról, hogy a külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-posztban, amikor Minszkben landolt, jelezte: tudja hogy sokan fogják támadni a Belaruszba látogatása miatt, itt írtunk.
Másrészt a Flightradar szerint amikor Minszkben tartózkodott, ellenzéki oldalról arra hívták fel a figyelmet, hogy orosz kormánygépet is lehetett a belarusz reptéren látni.
Két miniszterrel tárgyalt, “különböző formátumokban”
“Nekem nincs szükségem arra, hogy Minszkben ürgebőrbe varrva bújtatottan tárgyaljak az oroszokkal” - jelentette ki Szijjártó Péter, aki a kérdésünkre válaszolva azt mondta: két programja volt Minszkben, tárgyalt a gazdasági miniszterrel és tárgyalt a külügyminiszterrel “különböző formátumokban”. https://www.atv.hu/belfold/20230217/n...arto-peter
Jézusom, ne hányj cigánykereket, és et mind most kell megtudnom? Milyen okosok má'! Mióta is mondom? Ja, pont az a terv, oda "térítenek" vissza, csak immár "szerewncsére" magyarok nélkül.
Súlyos állítás az Orbán-kormánytól: az Európai Parlament 1914-hez hasonló háborús hisztériát akar kirobbantani
"Ha az Európai Parlamenten múlna, akkor belehúznának minket a háborúba" - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videóban péntek. Dömötör Csaba hozzátette, szerinte nem lehet mást kiolvasni abból az állásfoglalásból, amit a héten fogadtak el.
Dömötör Csaba idézett is a dokumentumból. Mint mondta, az Európai Parlament többek között vadászrepülőket, helikoptereket, rakétarendszereket küldene a háborús hadszíntérre, és jelentősen növelnék a lőszerszállítmányokat is. Emellett arra is felszólítják a tagállamokat, hogy küldjenek korszerű harckocsikat: az Egyesült Királyságtól, Kanadától és az Amerikai Egyesült Államoktól is ezt kérik.
"Ez egy igazi háborús eszkalációs nyilatkozat" - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a "gazdasági része sem könnyedebb."
Ezen a ponton ismertette, hogy az Európai Parlament újabb szintre emelné a szankciós politikát.
"Nem érdekli őket, hogy Európa óriási gazdasági károkat szenvedett el, betiltanák az orosz olaj és az orosz gáz behozatalát, és a nukleáris fűtőelemeket is. És egyetlen mondatot nem írnak arról, hogy az ebből fakadó áremelkedések és az infláció terheit ugyan kinek kellene viselni. Azért nem, mert tudják nagyon jól: az európai embereknek" - fogalmazott Dömötör Csaba, majd így folytatta: "úgy látszik, hogy vannak nem is kevesen, akik 1914-ben érzik magukat. Jól tudjuk, hogy annak mi lett a vége. Tudjuk jól, hogy milyen, amikor Európa harcszíntérré válik. Nem akarjuk azt még egyszer. https://www.atv.hu/belfold/20230217/s...robbantani
Talán esedékes, valamiért a napokban újra belenéztem a Csendesek a hajnalok című szovjet melodrámába. A 2015-ös feldolgozást pillogtam át. Régi kedvencem a teljesen értelmeteln hősködésről, önfeláldozásról. Szóval tanulságos bohóckodás, így ezzel a mostani tudattal szemlélve. A "lényeg" nem az, aminek látszik. Német desszant érkezik az istenhátamögötti területre, ahol egy hadisérült irányít két légvédelmi ütleget és lányokat kap, mert a férfiak állandóan isznak, verekszenek..., na a nénik sikeresen lelőnek egy német gépet..., de a kiugró pilótát is lelövik és ezzel beindul az önsorsrontás, mert a halott pilóta nem beszél, nem tudja elmondani, hogy egy szakasznyi spec ott téblábol, így tévedésben van a siserehad a túlerővel kapcsolatban. Végül a lányok mind meghalnak és Grisa marad a három fogollyal, mire beéri a felmentő sereglet. Jó film. Most lettem figylemesebb arra a nüanszra, hogy a pilótát a lányok szánt szándékkal és persze bosszúból (mindnek volt oka rá) lőtték le. Igen, ez most is fontos esemény. Azokat, akik hadifoglyokat végeznek ki sé ezt be is mutatják, csúnyán lerendezi a kazár maffia valemelyik szárnyasa. Ha ejtőernyőt láttok ne lűjetek lágpuskával elftrásak, mert karmolás lesz belőle!
Ennek az egésznek az eredője , a tudatlanság és teljes alkalmatlanság komolyan azt hiszi valaki hogy Magyarország ilyen szegény ország Azerbajdzsánba , vagy Bahnreinbe kell szaladgálni olajért vagy gázért ?
Annak idején az AVO letartoztatta , ugyan halálra ítélték de nem végezték ki . Papp Simont a MAORT tagját, a hazai olaj és gáz mezők feltárója akit egy konhcepciós perben.
Szabotázs miatt kiszabott halálra ítéletét csakis azért változtatták meg, mert nélküle megbénult volna a magyar olajipar.
Papp Simon tárta fel a magyar , Erdély , Albánia, Jugoszlávia, Németország , Törökország mellett nemcsak az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában volt szükség a szaktudására, hanem olyan egzotikus országokban is, mint Új-Guinea, Tasmania vagy a Fidzsi-szigetek.
És ilyen kaliberű embereket börtönbe vetnek, és még ki is végeznék most is arra készülnek a maradék gondolkodó és józan ésszel értő embereket börtönbe vagy zsákba rakják . https://hu.wikipedia.org/wiki/Papp_Simon
Most is a nagy hozzá nem értés meg környezet tanulmány , akku-ügy "szigorú" környezetvédelmi intézkedések annak idején készült egy film a Fehér Kócsagok . Videa -n elérhető , Duna World valamiért hajnali 2,30 kor vetítette le ?
Hortobágy tönkre tételére hozott , környezet "ovó " állami mentő" terveket mutatja be film formájában jó kis színészekkel Rékasi Károly , Trokán Péter szereplésével .
Minden magyar kormány mottójának javaslom József Attila versét (Egy spanyol földmíves sírverse)
Franco tábornok besorolt ádáz katonának,
nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy.
Féltem - azért harcoltam a haddal a jog s a szabadság
ellen Irun falain. S így is elért a halál.
1936. aug. vége
Ha hitványságba akarnak minket belevinni, és félünk a következményektől, akkor már jobb nem belemászni, ha a következmények úgyis jönni fognak.
Mert így legalább nem hitvány szarként buktunk el.
Mi az EU-ban mindenképpen feketeseggűek voltunk és vagyunk, úgyhogy fölösleges volt megszavazni bármilyen szankciót az oroszok ellen, akikkel nekünk az égvilágon semmi bajunk nem volt és nekik sem velünk.
Szar embernek fing a harangszó.
Meg vagyunk mi már....
Halal a békére, alien a ha-ború!
Talán utolsó magyar törekvés a "kormányzásra" Rákóczié volt, bár az sem az övé, de rábírták. A disszonanciánt az okozhatja, hogy nincs és nem volt "kormány", csak egy irányított testüreg, amit bekentek mogyoró-krémmel. Ahogy az ismerősöm kutatja, egyre világosabb, hogy elkalózolták már a "királyoktól" a bizniszt jóideje és céges buli lett a maceszzabálók közt ez az egész és már a látszatra sem adnak.
Téged talán érdekel, de ugye a PIRAT -ot úgy fordítjuk, hogy kalauz (kalóz), oszt, csak a P-t levesszük, máris IRAT, IRÁT lesz belőle. Ezek a saját neveikra írták át az "országokat" és már nem most. Tisztára UCC-s baromságnak hangzik nem? Várjunk csak, Trianon hogy is volt és hogy is van? Kinek a nevére írtak át mit? Most mi történik? Ponty az. PRIVAT-ionizálták már a "közt" a zistenhúzza a faxára ezt a kötsög hordát, persze demokratyikusan és altokmányosan! - az ismerősöm szerint.
Ha esetleg ismerős lenne, hogyan ment ez: "Sir Francis Drake (1540 körül – 1596. január 28., Portobelo) altengernagy, angol tengerész, navigátor, felfedező és privatér rablóhajó-kapitány, politikus I. Erzsébet angol királynő idejében." A kis farncis sárkány szőrén ülte meg a kalauzkodást és a privatizáciont. Mindezt persze hivatlaosan és demoratuksan, alkotmányosan.
Trianon után a maradék országban a gazdaság továbbra is a legszabadpiacibb vadkapitalizmus alapján működött, a gyárak idegen (alapvetően: zsidó) tulajdonban voltak kivétel nélkül, a földek 90%-a nagybirtok volt, és a nagybirtokosok többsége sem magyar volt, hanem szó szerint mindenféle. A zalai olajkitermelés amerikai tulajdonban volt (és ehhez még a háború alatt sem nyúltak). Az elszakított területeken meg az ottani nagytőkések és nagybirtokosok voltak az urak. <br />Egyedül Csehszlovákia járt előttünk fényévekkel, mert az meg egy többé-kevésbé valódi polgári demokrácia volt (nem úgy, mint mi).<br />Szóval a kis-Magyarországon élő "nép" valójában továbbra is az volt, ami addig is: egy elnyomott, kizsákmányolt, szedett-vedett népkatyvasz, aki azon túl, hogy szolgálhatott és ezért kapott pár fillért, hogy épphogy ne dögöljön éhen, az égvilágon semmit nem számított.<br />1990 után pedig folytatódott a 45 előtti világ és folyik ma is.<br />De - ahogy Ady írta - ha egy nép ebsorsot akar, hát akarja! - szóval nem érdemes itt pofázni, mert semmi nem változik ez által.<br />És igen, az utolsó valóban becsületes magyar politikus II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelem volt. Isten áldja őt haló porában is!<br />Jellemző, hogy a hamvai azon a Kassán nyugszanak, amit nem tudtunk megtartani magunknak és mára 90%-os szlovák többségű város lett, miközben 100 évvel ezelőtt még gyakorlatilag 100%-ban magyar volt.<br />Szar népnek fing a harangszó.<br />Meg vagyunk már mi...<br />Halal a békére, alien ha ború.
Érmét így nézzük akkor országdarabolás nem 1920-ban kezdődőt ha nem 1526-útán .<br />Még ha mélyebre ásunk előkerül egy olyan, hogy II. Lajos nak volt kincstárnoka a szefárd zsidó , akit a történelem könyvek "Szerencsés Imre, vagy eredetibe Selómó ben Efráim " néven emlegetnek így már érthető miért is vesztet csatát Lajcsi .
Krúdy Gyula megírta ezt a "Az első Habsburg" c. könyvében.<br />Egyébként II. Lajos és Habsburg Mária házassága valódi szerelmi házasság volt. És megpróbáltak valahogy szabadulni az akkori adós-rabszolgaságból.
Utolsó magyar király II. Lajos volt, Mohácsi csata után , mikor Lajost megölték a feleségére / Habsburg Mária / szállt a korona és azóta beszélünk Monarchiáról amit a pohos hord, a nyakában sálként a területeivel amit sokan történelmi határaiknak hisznek ?
Rákóczi fejedelem , szabadult volna a monarchiától , győzhetett volna de ahogy lenni szokót belső ellenség a hajdúk fel lázadtak ellene és ebbe a belső viszályba tört bele a bicskája de ez csak lehet hogy legenda híres történet irok agy szüleménye .
Ami biztos nem írta alá a Szatmári-békét , lemondót vagyonárról és Rodostóban székeket csinált .
Ismert vagyona , csak a szántó területe volt 1,5-millió hold , és ebben nincs bene a kaszáló , legelő , rét , erdő és kastélyok , várak , stb..... Európa leggazdagabb uralkodója volt , talán jobban egy vagyon rablás miatt indult ellene háború .
Ugyan úgy mint a Romanovok , ellen anno , ugyan is a cár abban az időben elkövete azt a hibát hogy pénzét bankban őrizte .
Nagy Feró: Orbán Viktor előttünk jár minimum öt évvel
A nemzet csótánya alig várja a ma délutáni évértékelőt.
Végre valaki rendet rak a mi agyunkban is
– mondta Nagy Feró a Hír TV-n arra a kérdésre, hogy mire számít Orbán Viktor ma délutáni évértékelő beszédében, amit a zenész már nagyon vár, annyira, hogy személyesen is jelen lesz az eseményen.
Szerinte a miniszterelnök legalább öt évvel mindenki más előtt jár, ezt pedig szerinte az is bizonyítja, hogy amikor a Fidesz 2006-ban elveszítette a választásokat, akkor Orbán Viktor azt mondta, a jóisten nem akarta, hogy nyerjen a párt. Persze ezt akkor Feró még nem hitte el, ám amikor a következő választásokon a Fidesz győzött, akkor rájött, hogy Orbán minden bizonnyal előre tudta, hogy ez fog történni.
A Beatrice frontembere elmondta azt is, hogy ő mindig lázadó volt, és most is az, csak most a liberális európai rendszer ellen lázad annak ellenére, hogy ő saját magát is liberálisnak tartja, merthogy felőle aztán „bárki bármit mondhat, legfeljebb azt mondom, hogy hülye”. Szerinte egyáltalán nem gond, hogy egy rockzenész efféle politikai, „öltönyös” rendezvényre megy, azon legfeljebb a „fizetett, baloldali trollok” háborodnak fel. Nagy Feró emellett az újságírószakma mindennapi működéséről is kifejtette elképzeléseit.
Orbán Viktor február 18-án, szombaton 15 órától tartja évértékelő beszédét a Várkert Bazárban.
Meghalt egy evangélikus lelkipásztor Mozambikban, aki Jézus példáját követve negyven napig akart böjtölni – közölte csütörtökön Neusa Joel, Beira város központi kórházának főorvosa.
Francisco Barajah tiszteletes böjtje 38. napján került kórházba kritikus állapotban, alig észlelhető életjelekkel. A Santa Trinidad evangéliumi egyházközösség alapítója és vezetője két nappal később, hétfőn halt bele abba a próbálkozásba, hogy – mint felesége mondta – Máté evangéliumát követve Jézushoz hasonlóan 40 napon és éjen át víz és kenyér nélkül böjtöljön. A kórházban infúzióval és folyékony táplálékkal is próbálták hidratálni a szervezetét, ennek ellenére nem tudták már megmenteni.
üres tányér, böjt
Jézust követve 40 évig próbált böjtölni egy mozambiki lelkipásztor. Fotó: Getty Images
Helyi sajtójelentések szerint a tiszteletes egyáltalán nem vett magához ételt, valamint alig fogyasztott vizet. Családtagjai és gyülekezete állítólag későn vették észre, hogy egészségügyi segítségre szorul. Mint azt a BBC írja, a gyülekezet elmondása alapján a lelkipásztor és követői máskor tartottak már böjtöt, de nem ilyen hosszú ideig. Barajah tiszteletes halálához akut vérszegénység és emésztőszervi elégtelenség vezetett.
Nem ez az első hasonló feljegyzett haláleset a világon. Szintén helyi sajtóbeszámolók szerint 2015-ben egy zimbabwei férfi vesztette életét 30 nap böjt után. Még korábban, 2006-ban pedig egy brit nő kísérlete zárult tragikusan Londonban nagyjából a 40 napos böjt féltávján. https://www.hazipatika.com/eletmod/ve...lkipasztor
Egy hologramnak - mint amilyen a pusztában böjtölő Jézus is volt - valóban nem volt szüksége se vízre se kajára.<br />De egy embernek???<br />Igaza volt a második Rambo filmben az afgán törzsfőnöknek: szereti isten a bolondokat, mert jó sokat teremtett belőlük (mondta ezt akkor, amikor az ifjúság a birkabőr elvételi lovas játékon mulatozott)...
Az elmúlt órákban ismeretlen embertömeg lépte át a határunkat
Mind azt mondták, hogy Ukrajnából jöttek.
Magyarország területére 2023. február 19-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 4758 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5616 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 102 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. Az ukrajnai háború elől 2023. február 19-én nem érkeztek Budapestre vonattal.