Hiba történt! Nem működik a JavaScript!
A böngésződben le van tiltva a JavaScript futtatása, vagy nem támogatja a JavaScript használatát. Az oldal megfelelő használatához kérjük engedélyezd a JavaScript futtatását böngésződben,
vagy frissítsd egy újabb verzióra, amely támogatja a JavaScript-et:
Firefox, Safari, Opera, Chrome, vagy az Internet Explorer 6-nál újabb verziója.

A szlovák titkosszolgálatoknál razziázott a rendőrség, Fico szerint rendőrpuccs zajlik

A szlovák titkosszolgálatoknál razziázott a rendőrség, Fico szerint rendőrpuccs zajlik

Csütörtökön reggel őrizetbe vettek Szlovákiában legalább két személyt, akik feltehetően a belügyi ellenőrzés Oblúk nyomozócsoportjának korábbi tagjai. A szóban forgó munkacsoport a szlovák rendőrség elit alakulatának, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségnek (NAKA) a nyomozóit világította át, akiket azzal gyanúsítottak, hogy manipuláltak bizonyos ügyeket, és befolyásolták a tanúvallomásokat.

 


A reggeli razziát a NAKA hajtotta végre, vagyis éppen az a szervezet, amelynek a nyomozói ellen a razziában érintett nyomozócsoport vizsgálatot folytatott.  

Az Új Szó című pozsonyi lap sajtóértesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a rendőrök a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) székházában, a jelenlegi és volt igazgató otthonában, de még a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) épületében is jártak.

Zuzana Čaputová államfő a NAKA reggeli akciója után arra kérte Ódor Lajos miniszterelnököt, hogy hívja össze a szlovák Biztonsági Tanácsot. Az elnöki szóvivő közölte: az államfő elvárja, hogy a rendőrség és az ügyeletes ügyész gyorsan tájékoztatja a nyilvánosságot az ügy részleteiről és az intézkedésekről, olyan mértékben, ahogy azt a törvények lehetővé teszik.

Robert Fico, a szeptemberi választások esélyesének tartott volt miniszterelnök rendőrpuccsnak minősítette az eseményeket.

Rendőrpuccs zajlik Szlovákiában, és hatalomátvétel a biztonsági szerveknél

– jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Eperjesen. Pártja, a Smer emiatt rendkívüli parlamenti ülés összehívását indítványozza.

Fico kijelentette, az államcsínyt nem lehet majd annyival lezárni, hogy a megszervezői és végrehajtói politikailag felelősségre lesznek vonva. „Itt a legsúlyosabb államellenes bűncselekmények elkövetésének gyanújáról van szó, melyek az állami berendezkedés és a Szlovák Köztársaság alapjai ellen irányulnak, ezért büntetőjogilag is felelősségre kell vonni ennek az államcsínynek a résztvevőit” – jelentette ki Fico.

Ódor Lajos miniszterelnök közölte: csak akkor hívja össze a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsát, ha már elegendő információval rendelkezik a NAKA reggeli akciójáról. A kormányfő szerint fontos, hogy jelen helyzetben mindenki megőrizze a hidegvérét, és ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket.

https://24.hu/kulfold/2023/08/17/razzia-szlovakia-rendorpuccs-caputova-odor-lajos/

5 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
  • G
    Rendőrpuccs Tótországban, vagy
    Egy rendőrből lesz a legjobb tolvaj?

    Talán az utóbbi lehet inkább igaz az atyafiaknál.

    Minden esetre furcsa neveik vannak a lopkovic tót vezetésben:
    Elnök egy zuzanna! biztos egy kapuból verbuválta
    A fő miniszter a lajcsi, hogy igazolja a sokat ismételt igazságot:"fejétől bűzlik a hal" Ódornak nevezi magát!
    odor mint tudjuk azt jelenti, hogy bűdös......
    (persze nálunk is bűzlik "valami", csak a nevek cifrábbak)
    - 2023. 08. 18. 10:34
  • H
    Na, ilyen ez a kelet-európa-alsó-hátmegisztáni világ.
    Valahogy ez olyan tipikus és példaértékű (természetesen negatív példa értékű(???)).
    Nem könnyű megérteni, hogy pontosan mi is történt, de utána egy Dürrenmatt-i, Mrozek-i, Ionesco-i abszurd világlik ki.
    - 2023. 08. 18. 12:28
  • Belabacsi
    https://www.napi.hu/kulfold/szlovak-t...75970.html


    A szlovák titkosszolgálat vezetőjét bűnszervezet létrehozása miatt helyezték vád alá

    Roman Alac mellett több rendőrtisztet és magas rangú tisztségviselőt is vád alá helyeztek, köztük hivatali elődjét és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBU) igazgatóját is.
    - 2023. 08. 18. 22:30
  • A
    15 percet hallgattam ebből a videóból, ezért csak errereagáltam a hozzászólásomban, és ezt adom nektek most közre:
    https://www.youtube.com/watch?v=PInYENFdiI0
    Budapest nem volt, és nem is lesz a Karapát medence központja. Nem Budapest lesz a kelár székhelye, széke. Eddig az ősi Fehérváron volt a székhely, de azt rerombolták Dobogókőn. Most már semmi érdemleges nincs Dobogókőn, mert ami ott fontos volt, az el lett az új kelár székhelyére víve. Ez azt is jelenti, hogy energetikailag, szellemileg, fizikailag új helyek lettek kialakítva, és a régi erőterek is kezdenek megszűnni. Mondok erre is példát: sok helyen berobbantják a víznyelőket, alagutakat, legismertebb az, ami Visegrádon történt, stb, és újak jönnek létre. Ennek pl. olyan hatása is van, hogy a vatikán meggyengül, végül megszűnik. Igen sok vizet elloptak, Izraelbe szállították, ezzel jelentősen lecsökkent a Karapát medence, így Európa vízkészlete is, és ez is az új erőterek kialakulását idézi elő, aminek hatása az lesz, hogy Európa egy része tenger alá fog süllyedni, pont a kevesebb vízkészlet miatt, és később a germán törzsek északabbra fognak huzódni. Azt ugye talán mindenki tudja, hogy Németország egy mesterségesen létrehozott ország, valójában a germán törzseket katonai erővel, és hazugságokkal kényszerítették egy országba, amit elneveztek németnek. Az új erőterek kialakulása miatt, meg fog pl. a népek keveredése is szűnni, mert a keveredés egyik eredménye a butulás lett, tehát egyre butábbak Európában a férfiak és a nők, de még a Karapát medencében is ez a tendencia, és ebben a tan, a tan-ulás, a vallások hazugságai nagy szerepet játszottak. Ha valaki érti mi a köd, ami fátyolt eredményez, akkor tudja, hogy a kód jelentése magyarul ugyan az, mint a köd jelentése. Hazugságokkal ködösítenek, kódokat mondanak, hogy egyre butább legyél: vallások, iskolák, ezotérikus csoportok. A pénz, és a háború összetartozik, és mindegy, hogy a háborúhoz pénz kell, vagy ha sok pénzed van, akkor ki fog törni a háború. Ahol elkezdenek egyes nők, és férfiak (csak pár ezren lesznek) sok pénzt szerezni, vagy is meglopják a tömeget, a hazugsággal beetetett nőket, és férfiakat, a butákat, ott biztos lehetsz, hogy ki fog törni valamilyen háború. Ez elkerülhetetlen, és ezért is tudom, hogy itt az országban lesz polgárháború, és mindegy, hogy ezt elhiszed, vagy sem, és mindegy, hogy ez tetszik e neked vagy sem. A háború, még a régi erőterek megszűnéséből, összeomlásából is következik, mert ez is egyfajta következmény, az Ok-ko, vagy Ukko körében. A régi erőterek szinte egy pillanat alatt fognak összeomlani, és ezért is lesz igen súlyos a polgárháború. Ezen régi erőterek összeomlásakor semmivé válik minden felhalmozott vagyon, (pénz, bankkártyák, betétek, aranyak, más nemesfémek, értékes kristályok, autók, de még a földbirtok is, stb.) tehát, amit most értéknek tartasz, az mind elveszti az értékét. Az új erőterek, ezeknek a régi erőtereknek megfelelően egyszerre nagyon gyorsan megerősödnek. Ezt a folyamatot nem tudom szavakkal jobban leírni, mert minden mindennel összefügg, egységes egészet alkot, és a részekről ha beszélek, abból senki nem fogja megérteni az egész folyamatot, szóval nagyon brutális lesz, és nem számít, hogy elmész küldföldre, ott is utol fog érni e hatás, ha ide, a Karapát medencébe tartozol. Nem tudsz meglógni a folyamat elöl bárhol is vagy a Tejút rendszerben.
    - 2023. 08. 20. 17:57
  • H
    Az biztos, hogy közeledik Üstengri a Szíriuszról fehér lovon. Elhozza az Örök Igazságot, de előtte még megméri a népek lélekfajsúlyát csillagmérlegén és elválasztja majd a Rosszat a Jótól. És a Rosszat elküldi Satangrinek az éjfekete Kínok Kamrájába, ahol örök időkig vizes fűzfavesszővel fogják a picsájukat puhítani, míg a Jók egész nap tejszínhabos foghagymás libamájat ehetnek és hozzá jóféle pezsgőt kortyolhatnak. De egy hét múlva lehetőséget kapnak, hogy kimeneküljenek a mindennapi és egész napi jóból és végre ehetnek egy kis száraz kenyeret avas szalonnával - mert azért folyton tejszínhabos foghagymás libamájat enni? Ez azért még a fűzfavesszőnél is nagyobb kibaszás - nem folytatom, nem tudok, nem vagyok képes rá olyan őrületeket kitalálni, mint amiket Azumi tol itt fél kézzel. Megjegyzem ez is egyfajta "tehetség", kalapot emelek előtte. Remélem Üstengri vigyáz rá...
    - 2023. 08. 22. 16:26
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (0)0 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %