ELÖLJÁRÓ BESZÉD.
Zsidó kérdés mindig volt és lesz mindenhol, a hol zsidó élt és élni fog. Egyszer akuttá válik, másszor alszik, de végkép nem hamvad el sohasem. Valóságos élet-halál harcz folyik zsidó és nem zsidó, legfőképen pedig keresztény között, mely küzdelemben mindig a zsidó a legyőzött, de sohasem a vesztes fél. Mert a mikora győztes keresztény lába a legyőzött nyakán van és csak egy szorítás kell, hogy belé fojtsa a lelket, abban a pillanatban felülkerekedik benne a kerésztény morál, megbocsát a legyőzöttnek. Erre aztán egy kis szélcsend áll be, hogy nemsokára újból kitörjön a vihar s a balga kereszténynek újból rá kelljen tenni lábát a már sokszor legyőzött ellenség nyakára.
Magyarország és a zsidóság eme viszonyában eddig a látszólagos szélcsend korát éltük, de most már nyugtalanul érezzük, hogy a vihar kitörőben van. S ez a vihar rettenetes lesz, mert össze lesz benne torlódva nemcsak a zsidó-kérdés, de mindazok az égető, kitörni készülő bajok, melyek lerombolni készülnek a XIX. század korhadt társadalmát. Szoczializmus, nemzetiségi kérdés, gazdasági válság, közjogi forradalom mind megannyi terhes, sötét felhő tornyosul Magyarországfelett; s a magyarság házának fedele oly gyengének ígérkezik e megsemmisüléssel fenyegető- jégveréssel szemben. Vajjon kitől fogjuk kérni a biztosítási összeget, ha mindenünket elverte a jég? Mert valljuk meg őszintén: semmink sincs biztosítva. Politikai existentiánk, kultúránk, gazdasági erőnk, társadalmi fejlettségünk − mind oly gyenge lábon állanak, − hogy ma még van; holnap − úgy lehet − nincs!
Ötven esztendő gazdálkodásának ez az eredménye. Mohón, szinte önkívületi állapotban szürcsöltünk magunkba minden emésztő férget, mit a nyugati áramlat felszínre dobott s hozott magával s az alatt itthoni édes forrásvizünk megposhadt. Vajjon a történelem és az utódok előtt hogy fognak számadást adniazok, akik ötven esztendei gazdálkodás után arra ébresztik a józan nemzeti öntudatot, hogy újból kezdhetjük ott, a hol elhagytuk ötven évvel ezelőtt. S ki tagadhatja, hogy eme gazdálkodásban fő, lehet mondani irányító szerepe volt a zsidóságnak. Ezért, ha a magyar zsidókérdésről akar valaki írni, lehetetlen figyelmen kívül hagyni Magyarország politikai, közgazdasági és kulturális fejlődését.
Ez a három dolog az, amely egy nemzet existentiáját, jövőjét biztosítja.
Mivel pedig minket a zsidóság részéről épen e három alapkőben fenyeget a legnagyobb veszély, valóságos létkérdéssé vált immár a zsidó-kérdés rendezése, megoldása.
Mert valaminek történni kell. Az állapotok annyira ki vannak már élesítve, hogy tovább csiszolni lehetetlenség. Vagy-vagy!.
Vagy adjunk át a zsidóknak mint tehetetlen roncsok önkényt mindent, mi pedig Európa gúnykaczaja mellett sülyedjünk a Nirvánába, vagy pedig álljunk végre talpra s szerezzük vissza, a mi a mienk, − a keresztény Magyarországot.Az első esetben ítéletet mond felettünk a történelem és a keresztény társadalom, a második esetben mi mondánk ítéletet a zsidóság felett.
Legyen ítéletünk igazságos, vezéreljen minket minden léptünkben Krisztus, a ki monda: „Szeresd felebarátodat mint önmagadat!”
Budapest, 1899 deczember hó.
A szerző.
