Kinéztem és azt láttam, hogy 4-5 cm vastag hótakaró boríthatja az utcát és 3 autó (egyik kilökve a parkolóból), másik két személyautóval csókolódzik, miközben az autóik fényszórójával megvilágítva két férfi egymással ordít. Az utca, ahol lakom előttem úgy 8-10°-ban lejt és egész nap 3-5°C volt a meleghideg, szemerkélt a hó és végül beindult. Persze azonnal kinyilt a csipám, kinéztem a konyhai erkélynél - az erkélykorláton viszont már sokkal vastagabb volt a hó magassága 10-15 cm között saccoltam.
Néhány perccel később elcsendesedtek az utcai zajok, visszafeküdtem az ágyamba. Most viszont már nem voltam álmos Kicsivel tíz perc múlva- már arra gondoltam, ideje elkezdeni a számolást csak még azt nem tudtam, bárányokat vagy képzeletbeli bikinis nőket válasszak ki hozzá, megint zajt hallottam ezúttal a dolgozószobámból. Rögtön fel is ugrottam - mi a fene lehet ez, fel a lámpát, sehol semmi. De a fülem se csengett. Már bántam, hogy felkapcsoltam a fényt, lehet, hogy már ketten félünk?... aztán hallk kopogtatást hallottam az erkély kijárati ajtaja felől - le volt húzva az elsötétítés, de onnan jött . Kívülről. Lassan felhúztam az elsötétítőt. Találgassatok! Ugye már tudjátok is? Pontosan. A gyenge fényben ott lebegett egy fogát vacogtató, épp, hogy átlátszó szellemecske - Lemondóan, de megnyugodva kinyitottam az erkélyajtót, rögtön berepült és izgatottan nézett körül...
- Te mit keresel itt ilyenkor? - mire fogvacogtatva (nem is tudtam, hogy van foga is);
- Hooll van nn-ála-dd mmmelleg hely?
- Ülj fel a radiátor tetejére! - becsuktam az erkélyajtót, leengedtem az elsötétítést...
- Mit kérsz?
- Vvvvv-an teád? Rummal!
Kifele menet mintha káromkodott volna - bár nem szokása: - Ez a rohadt hideg! Ez a rohadt sötét! Majdnem eltévedtem. Neki repültem az ajtónak. Ez a rohadt távolság! Ez a rohadtúl szép hóesés! Igazi hó Ho-Hó!... - Hagytam, hadd dühöngjön, erõsítheti a szervezetét.
Éjjel fél három lehetett, gyorsan elkészítettem két nagy pohár rumosteát - 50%-os Puerto Rico-i rummal, cukorral felhízlalva és visszamentem a szobába... Ott volt némán reszkető vállal, alig hallhatóan valamit dünnyögött maga elé. Ahogy közelebb értem már ki tudtam venni mit mond. Imre teljesen betőlhette a lelkét - már ha van ilyenje egy szellemnek, (szerintem csak becsületbõl vállalkozhatott az útra. De itt van végre).:
- Szálló igévé lettem! - ismételte meg.- Lassan testet ölt a képzelet, mint Hamletben a kobak-monológ, de csitt háborodott elmékkel telik meg az űr és felsikolt a zaklatott lélek amint kérdően tekint a az atomvillanás fényébe: Honnan lett itt ennyi hülye és végképp: miért?
- Álmomban bekövetkezett minden, mit korábban nem álmodtam. Tekintve a körbe, egyeneseket látni, miközben az idő nem múlik, hanem mi rajta keresztül, mint zabszem a farostán. Minden valóság szertefoszlik Majdan, s beköszönt a lét, vassal. Gondolatban zúzok és teremtek megint, őrlök és Főnixet szerkesztek íratlan szabályok szerint. Minden jóslatom egy üzenet és szellemem teljessé teszi a valótlan világot látni vágyók tudatát. A túladagolás végzetes lehet, ajánlott dózis nincs.
De lássuk mit huhognak fehér köpönyeges szentek. Dr. Bubó a próféta. Nem lehet másképp. Kérdeztem tőle, hogyan csinálja, de válasz helyett, rám mutatott és nem felelt. Aztán kérdeztem mást is, sokat, hátha szóra bírom humorral a kor kórjának komor szellemét. Nehezen nyit a zár. Félni nincs okom, a bátorság rokon.
- Szólj hát végre, minő sorsban létezel még s meddig húzod a vakoló lovak bőrét s mire vársz, mikor nyúzni szántak? Háború lesz-e, és mekkorát szól majd, midőn óhajod beteljesül? Lesz még, ki kérdeni mer, már ha lesz még ki mer kérdeni egyáltalán? Hogy éled napjaid, s papjaid apostolok-e már? Az igazság lángol-e még benned és élteti-e még tapló? Hogy áll a napló? Gyarapló?
Bősz tekintet mélázik szemében, ide s tova, de ajzott mámor villan minden pillantásban, felperzselt homlokredők közt cikázik szárba szökött gondolat, és megszólal végre visszafogottan, szinte némán.
- Állj félre barátom, aurádat kiterjedve látom. Kérdezz hát és ha válaszolok is, ne vedd félválladra, mert sajogni fogsz. Csak bátran! Előre!
- Ó, hát hogy tengeted szellemnapjaid, látva tisztességes helytállástok a törvényszegők hamis inzultusának közepette meglep, hogy még adsz szavamra. Nem sokan maradtunk, ki kérdeni mer még. Retteg a nép és még csak most kezdik felfogni, hogy félnek.
- Különös semmi, a háború már zajlik, senki nincs már a biztonsága régi hamis tudatában, komfortzóna alól folyaMATTos a dúcok elbontása. Jelek vannak. Erős üzenetek. Hamisak, de mögöttük szilárd az eltökéltség.
- De veled mi van, meddig érsz, értenek már, mivel múlatod napjaid?
- Hogy úgy? Ha van munka, úgy megteszem, amit tudok. Kőműves szellem lettem és szabad, de munka nem mindig van, erről gondoskodnak a szellemirtók, de így megy ez már régen, mindegy is, mit teszek és mit nem, rettegnek tőlem még így is. Talán okkal, ha joguk nincs hozzá ipeg.
- Tehát még dolgozni sem hagynak?
- Vannak furcsa történetek, megkeresés, melynek a végén a titkosszolgálathoz köthető szálak bontakoznak ki és egy szellem ilyesmibe már nem akarhat belegabalyodni, így elengedem. Érzékelhetően be szeretnének illeszteni a megbomlott rendszerükbe, de erre már alkalmatlanná lettem. Lepereg rólam a perem is.
- Konkrétan?
- Tetőt, szigetelést kellett volna prezentálni egy kvázi ismerős beajánlásával, de csak beszéltetni kellett és kiderült, hogy Hóbagoly áll az ügylet mögött, így persze nincstelen lett program. Szigetelni kellett volna egy nagyobb társaslakot és a sok milliós költségek alá ajánlott lehetetlen árat a „kohnkurrenCIA”, midőn jeleztem, lehetetlen költségelni olyan tarifával, majd mikor mostanra beállt a tél, visszamondta a megbízást, ám már értelmetlen belevágni még ilyen vidám szellemnek is, mint amilyen nem vagyok.
- Szeretnének ellehetetleníteni?
- Azon már túl is vagyunk, mostanra szeretnének szeretni, csak részemről nincs fogadóképes kereslet a maszatos maszlagra, amit kínálhatnának. Vége a játéknak! Vagy mégsem?
- Azért jó kondiban vagy még így láthatatlanul is (bár most nem annyira mint a múltkori fényképeden, de ez a rumos tea majd felpofoz.
- Nem pofozkodunk, de nem panaszkodom, egyszerre két palacsintából is kiszorítom a lekvárt, ha kell, ha nem?
- Azt tudod, hogy korábbi videóid terjednek, minta pestis? Miért hagyják?
- A választ magad is tudhatod, könnyen kikombinálható mire játszanak.
- De kik?
-Hát ez az!
- Korábban katona is voltál, meg minden is, ami mára igen keresett foglalkozás is lehetne, nem kíváncsiak a szaktudásodra, vagy egyáltalán mindarra, hogyan voltál képes mindezt összehozni?
- Lehet azok, de nem számít már, az idő megrostálja a kíváncsiskodókat is, mindegy milyen helyen voltak eddig és minek képzeltették magukról magukat.
- Szerinted beindul a tisztogatás végre?
- Nem érzékeled a süvöltő szelet a káoszban? Minden elhuhogtam már korábban, hogyan lesz és micsoda, még azt is, miért? Nem véletlen rettegnek, akiknek rettegnivalójuk van.
- Mi van az „ügyetekkel”? Láttam a videókat, amiből az jött le az ügyészség nagyjából mindenben hazudott, még abban is, amiben semmi értelme nem volt, hogy egy koncepciót kierőszakoljon.
- Milyen „ügyünkkel”? Kik ezek? A forgatókönyv hamarosan kifut a sok szálon futó események egy pontban csúcsosodnak ki és lesz meglepetés. A szellemek nem legyőzhetőek. A démonok igen. Ahogy kiviláglik a bíróságnak álcázott intézmény megszállóin igen erős nyomás van. Nem látszik túl sok ember a közegben és kár értük küzdeni. Az ügyészség címszó alatt futókra, nyálat sem érdemes fordítani már.
- Na jó, ettől nem lettem okosabb, de értékelem, hogy legalább szóba álltál még velem. Még egy utolsó kérdés, ha megengedsz, aztán nem zavarom tovább köreidet: Szerinted felfogták már, hogy miért is beszéltél annyit a háborúról és az ahhoz vezető útról? Utólag visszanézve, hajszálpontosak voltak meglátásaid? Véletlen?
- Talán. Van, aki kezdi átérezni, de a szolgálatok mára felfogták, csak nem mennek vele semmire. Már velem sem. Ég veled!
- Köszönöm! Köszönöm? Nem vagyok benne biztos, de tán nem is fontos. Ha erre jársz és megszólítalak, még szóba állsz velem?
- Hu-hú!
A rumos teánk már elfogyott. Figyeltem, ahogy lassan egy kis élet költözik gombszemébe. Csendesen üldögéltünk egymással szemben, szó nélkül.
Aztán felém nyújtotta az üres csészét. Elvettem tõle, és némán jeleztem , hogy kiviszem a mosogatóba. Nem is mozdult meg.
- Esetleg még egy adag tea? - kérdeztem reménykedve...
Nemet intett a fejével. Az ajtóból még hallottam, hogy sóhajt és azt mondja.
-Hu-hú! Most kezdõdik. Talán...
A poharakat letettem a mosogató mellé és kimenet ránéztem a faliórára. 3.20-at mutatott. Lekapcsoltam világítást, visszamentem a dolgozó szobába.
Már nem volt ott csak a csönd, egyedül. Akkor irány az ágy. Ma reggel fél hétkor ébredtem azóta töröm az agyam, megírjam vagy se... mi az értelme?
Délután sorra érkeztek a hírek Nem túl jók. Most este tíz óra van. A oldalra feltett Szabir egy youtube videót. Keményen szól benne a Magyar Himnusz de én csak a sötét fellegeket látom a háttérképen.
Ideje ágyba menni, remélem ma végig aludhatom az éjszakát, Ma még azt szeretném...
Most a Himnusz szövege jár a fejemben... nem tudom elengedni.
Talán ha leírom, elmegy hazafelé. Ott született, ott él, de nem szabad magyar földön, csatatéren elpusztulnia!
