Miután - mostanság oroszbarátkozók vagyunk (persze - személyesen - én se haragszom Putyinra), de ezt a cikket nem én írtam ugyanakkor itt meg is tudja nézni a világ: https://index.hu/kulfold/2025/04/11/haboru-orosz-ukran-konfliktus-oroszorszag-invazio-eroszak-kinzas/ (fura egy cím, nem mondom - olyan agymosós; ...INVÁZIÓ, ERÕSZAK, KÍNZÁS) megnyugtat, hogy ezért a tartalomért nem kell a hátamat tartanom - bevallom, nem bírom a korbácsolást... de Imre az igen, õ bírja... ha én lennék a helyébe ott a bíróságon ennyi ideig, itthon már régen kinyomtattam volna műanyagból egy mini UZZIT és szét lőttem volna egy sorozatot a teremben ügyész és bíró valamint - a biztonság miatt - a rendörök irányába (nem haragszom rájuk de rosszkor voltak rossz helyen!) A gyorsíró nőnek (hiába a nőket indig szerettem - nem mintha mindegyik kiérdemelte volna) intenék, hogy bukjon le, mert ártatlan(!) és az ügyvédekre se lövöldöznék. - Kedves "gondolatrendőrsegg" - ha esetleg ezekért a mondatokért célba akartok venni, akkor ideírom, hogy nekem van erről sárga papirom. Nekem szabad ilyeneket hangoztatni... ja, írni is. Eredeti, lepecsételt OPNI kiadás még a hetvenes évekből. Pecséttel! A 90-es években azt hittem meg fogok gyógyulni... Javultam is sokat, De később, a XXI. sz. elején aztán a magyar politikai elit (egy frászt "elit"!) tett róla, és azóta is teszi, hogy jogfolytonosan mentálisan retardált legyek ... és ez évről-évre romlik.
A magam részéről ezt az Index-en megjelent írást fenntartással fogadom, de az itt bóklászóknak megadom a lehetőséget, hogy saját maguk döntsék el, hogy értékelik az orosz kiskatonák brutális kiképzésével kapcsolatos (politikailag ugyan nem oszt, nem szoroz) írást, mert nekem a cikk írója "káferi" arcáról (https://index.hu/szerzo/kovacs_ferenc) eszembe jutott egy nagyon régi - velem megtörtént eset:
Még a 90-es években egy Elég komoly Autócenter tulajdonosának újítottam fel az irodáját, Új komputereket, egy Laptop-ot a tulajnak és persze a feleségének is, aki az üzletben és a háttérben az igazi pénzhatalommal rendelkezett, a Windows belső (intranet) hálózatát, Office programot stb. A szoftvereket persze regisztrálni kellett Microfosnál, meg kellett mutatnom neki - hogy lehet online-ban elvégezni aztán a jelszavát elmenteni. A regisztrálásnál - kérték a nevét. A cég a felső kategóriás Land Rover-t, Chrysler-t, Jaguár-t és Volvo-t árusította, Használt autója csak akkor volt, ha az nem öregebb mint 3 éves modell. Amikor beírta a nevét, jó fél percig gondolkodott, aztán ezt mondta félhangosan: "Jó az, ha tudják!" Igaza lehetett.
A cikkíró neve - a fényképe mellett a Ferenc után 'Dávid' ... most azon gondolkodom, hogy vajon miért nem a "dávidka" Nicknevet / rövidítést választotta... és hogy a Dávid jelzés értékű-e vagy sem... Na, jó csak időnként örült módra szaladgálnak a gondolataim... de sárga lap tulajdonosaként ami úgy hat rám, mint egy gyógyszer: Hamar lecsillapodok. Megnyugtat!.
Jobban rettegnek az orosz katonák a saját bajtársaiktól, mint az ellenségtől
Szerző: Kovács Ferenc, Forrás: Index
A megdöbbentő halálozási arány és a brutális bántalmazások nem tartották vissza a katonákat a parancsok követésétől. Az orosz hadseregben komoly hagyománya van az erőszaknak.
Az Ukrajna elleni orosz invázió óriási áldozatai, amelyek becslések szerint meghaladják Moszkva 1945 óta folytatott összes háborújának teljes veszteségét, reflektorfénybe helyezték a hírhedt „húsdaráló taktikát”. Az ukrán katonák leírása szerint a rosszul felfegyverzett, rosszul felkészült orosz katonákat ágyútölteléknek küldték a csatákba, ami a megszállók körében rendkívül magas halálozási és sebesülési arányhoz vezetett. Ugyanakkor az orosz katonák maguk is szélsőségesen erőszakos cselekedeteket követtek el – nemcsak az ukrán civilek és hadifoglyok, hanem egymás ellen is.
Marlene Laruèlle és Ivan Grek, a George Washington Egyetem Oroszország-szakértői azzal érveltek, hogy a háború lehetőséget nyújt a „férfiúi önértékelés helyreállítására” egy mélyen diszfunkcionális társadalomban, olyan forgatókönyvet teremtve, amelynek révén „a társadalmi ranglétra alján álló oroszok milliói az ország igazi hőseiként tűnhetnek fel, készen a végső áldozatra”.
Bár az anyagi és ideológiai tényezők segítenek megmagyarázni, hogy az oroszok miért vonulnak be a hadseregbe, nem adnak választ a beletörődésükre, amikor szembesülnek a húsdaráló taktikával, valamint a feletteseik és társaik által elkövetett szisztematikus erőszakcselekményekkel. Bár néhány katona dezertál, valódi számuk továbbra is ismeretlen. Az engedély nélkül távollevőkként nyilvántartottak közül sokan valójában áldozatok, míg más eltűnt katonák végül visszatérnek az egységükhöz. Ennek ellenére a legtöbb katona viszonylag engedelmes, bár továbbra is magas a veszteségek száma, hiányos a felszerelésük, illetve a parancsnokok és a katonatársak rosszul bánnak velük.
Erőszakkultúra
Az, hogy a katonák beletörődnek az ilyen fokú veszteségekbe és brutalitásba, leginkább az orosz hadseregben elterjedt és mélyen gyökerező erőszakkultúra termékeként értelmezhető. Ez a kultúra olyan körforgást tart fenn, amely engedelmességre ösztönöz és megerősíti az erőszakot – mind az áldozatok, mind az elkövetők esetében – a katona identitásának részeként. A brutalitásnak való folyamatos kitettség – amit normálisnak tekintenek, és ami már akkor megkezdődik, amikor a katonák belépnek a hadseregbe – egyeseket olyannyira megtör, hogy kérdés nélkül elfogadják parancsnokaik taktikáját. A brutális, rutinszerű bántalmazás, a szélsőséges büntetések és más túlzott erőszakos cselekedetek olyannyira rutinszerűek, hogy sok orosz katonának ez gyakorlatilag második természetévé válik, ami lehetővé teszi számukra, hogy fenntartsák a szélsőséges erőszak körforgását.
A legtöbb hadsereg az erőszak ellenőrzött, szankcionált formáit alkalmazza, hogy felkészítse a katonákat a harci stresszre, és elősegítse az egységek összetartását. A brit hadsereg ejtőernyős ezrede például „malmozik”, amelynek során az újoncoknak többször fejbe kell ütniük egymást. Ha a nyugati hadseregekben előfordul engedély nélküli zaklatás, akkor általában erőfeszítéseket tesznek annak leküzdésére. Az orosz hadseregben azonban a dedovscsina néven ismert, különösen brutális zaklatási hagyományt intézményesítették. A laktanyai erőszaknak ez a formája, ami a sorkatonai szolgálat első szakaszában történik, kiemelkedik a maga szigorúságával, és az orosz katonai identitásépítés központi elemévé vált.
Ebben a rendszerben az újoncok megtanulják elviselni, majd később végrehajtani az erőszakot, és egyszerre válnak annak áldozatává és elkövetőjévé.
A katonák beszámolói szerint a rangidős sorkatonák zsarolják és verik őket, valamint nemi erőszakot is elkövetnek ellenük. Néhányan arról számoltak be, hogy a rangidős tisztek prostitúcióra kényszerítették őket. A kétezres évek közepén egy hírhedt esetben egy katonát olyan mértékben bántalmaztak, hogy a lábát és a nemi szervét is amputálni kellett. Egy másik, 2018-as eset szerint egy sorkatona öngyilkos lett, miután egy megalázó, trágár kifejezést metszettek a homlokába borotvapengével.
Emberi jogi aktivisták szerint az orosz hadseregben elkövetett számos gyanús öngyilkosság összefügg a zaklatással és a zsarolással, és egyes halálesetek a gyanú szerint öngyilkosságnak álcázott gyilkosságok. (Az orosz hadsereg nem közöl hivatalos statisztikákat a soraiban bekövetkezett halálesetekről.) 2019-ben egy Szibériában állomásozó sorkatona tüzet nyitott az egységére, megölve nyolc embert. Tettét később az egységétől elszenvedett bántalmazással magyarázta.
Oroszország ukrajnai inváziójában az erőszaknak ez a mélyen gyökerező kultúrája továbbra is fennáll – még akkor is, ha sok katonát szinte azonnal a sorozás vagy behívás után a frontvonalra küldenek harcolni, így kevés idő marad a kiképzésre és a dedovscsina tipikus ciklusának kibontakozására.
Aki nem megy előre, azt saját csapatai lövik hátba
A katonák elleni és közötti erőszak továbbra is az engedelmesség fenntartásának mechanizmusaként működik. Oroszország állítólag olyan csapatokat vetett be, amelyek célja, hogy megöljék vagy más módon megakadályozzák saját katonáikat a visszavonulásban. Azokat, akik panaszkodnak, kilépnek a sorból, vagy eltávozást kérnek, „büntetőgödrökbe” zárják, fogdákba helyezik, vagy kivégzik a parancsnokaik. A harctéren kívül részeg katonák civileket és egymást ölik.
A katonák valóban olyan arányban fordulnak egymás ellen, amit nem várnánk el egy jól szervezett hadseregtől. Egy esetben orosz katonák egy csoportja halálra kínozta egy katonatársukat, miután az megpróbálta megakadályozni, hogy lerészegedjenek. Mindez az erőszak többnyire büntetlenül marad. Amikor katonákat tárgyalás nélkül kivégeztek, halálukat harci veszteségnek vagy dezertálásnak álcázták.
Ez nemzedékeken átívelő, tartós örökség: mind az orosz, mind a szovjet fegyveres erők történelmileg alkalmazták a megfélemlítést és erőszakot saját újoncaik, a civilek és az ellenfél katonái ellen, hogy ezeket a csoportokat engedelmességre, megadásra kényszerítsék.
Az eredmény kettős. Tekintettel arra, hogy szélsőséges erőszaknak vannak kitéve, és képtelenek tömeges ellenállást szervezni, egyes katonák tehetetlennek érzik magukat a hadsereggel szemben, végül – akár háborús bűnök elkövetésére vagy öngyilkos merényletben való bevetésre kapjanak parancsot – beletörődnek körülményeikbe, és minimális aktív ellenállást tanúsítanak. Bár néhányan panaszkodnak a helyzetük miatt, a legtöbben nem teszik. Ez nem a katonai erőszakkultúra elfogadásából ered, hanem inkább az általa kikényszerített következményektől való félelemből. Mivel a katonák tudják, hogy bármilyen ellenkezésnek szélsőséges következményei lesznek, inkább engedelmeskednek, és kevés ellenállást tanúsítanak, még akkor is, ha olyan parancsot kapnak, amely szinte a biztos halált jelenti.
A katonák egy másik csoportját azonban az erőszak öröksége és az annak való ismételt kitettség arra tanítja, hogy ne csak beletörődjenek az erőszakba, hanem aktívan részt is vegyenek benne. Azokat, akik olyan brutális cselekedeteket követnek el, mint például a bucsai háborús bűnökkel vádolt egyik brigád, az orosz kormány gyakran jutalmazza, ami tovább normalizálja és erősíti az erőszak kultúráját az orosz hadsereg soraiban.
Szélsőséges brutalitás
A brutális katonai kultúra által kondicionált orosz katonák az erőszak olyan körforgásában rekedtek meg, amelyből valószínűleg nem tudnak kitörni. Ennek mélyreható következményei vannak az ország ukrajnai inváziójára, amely immár negyedik éve tart. Először is, mivel a megdöbbentően magas veszteségek nem akadályozták meg az orosz katonákat a parancsok végrehajtásában, Oroszország valószínűleg folytatja a kimerítő háborút, és az ukrán katonáknak a frontra küldött, feláldozható orosz katonák újabb hullámaival kell szembenézniük. Másodszor, az orosz katonák továbbra is szisztematikusan elnyomják az uralmuk alá került ukránokat – továbbra is emberi jogi visszaéléseket és háborús bűnöket követnek el a civilek és a hadifoglyok ellen.
..................................................................
Várjuk a cikk folytatását az ukrán hadsereg viselt dolgairól is.
Nem valószínű, hogy egyhamar ilyen cikk meg fog jelenni.
De nem azért, mert ugyanez, vagy "ugyanezebb" nem megy ott.
Hanem mert a hazug hübrisz nem engedi.
Elküldte: DJLaszlo
