A címbeli kifejezés a francia himnusz, a Márszejez (direkt fonetikusan írom!) kezdősorára utal, olaszosan írva azt. Jelentése kb.: „Gyerünk/rajta gyerekek!”
És ez egy film címe is, amit nemrég láttam a Duna tévén.
A film 52 évvel ezelőtt készült Marcello Mastroianni – kiváló – főszereplésével és kb. ennyi ideje szerettem volna megnézni, de valahogy soha nem volt „érkezésem” rá.
A film röviden arról szól, hogy Fulvio Imbriani (Mastroianni alakítja), egy már nem éppen fiatal itáliai nemesember, a francia forradalmat követő eseményekből kiábrándulva szeretne megszabadulni mindentől, ami a múltjához, a világot megváltoztató eszmékhez kapcsolja. A szálak azonban sokkal szorosabban kötik, mint gondolná. Végül akaratlanul is társai árulójává válik, és egyúttal maga is áldozatául esik annak az eszmének, amelyet szeretett volna elhagyni. A filmben van egy rövid magyar szál is, de nem ez dominálja a filmet (Fulvio szeretője egy magyar nő, és az ’Allonsanfan’ egyúttal az egyik szereplő neve is a filmben, akit véletlenül egy magyar származású/nevű (Molnár) színész alakít).
A film áthallása a mi időinkre nem véletlen, és szinte minden politikai oldalra ráhúzható. A nagy kérdés, hogy „oldalanként” kik lesznek majd „Fulvio”-vá???
És vajon úgy végződnek-e a dolgaik, ahogy a film végződik??? Hogy tudniillik a népboldogító, abszolút naív „jóakaró”-kat az „Istenadta Nép” majd itt nálunk ugyanúgy agyon fogja-e verni, ahogyan ez a filmbeli „forradalmárokkal” is megtörtént (és ahogy annak idején a szegény-jó balek Petőfivel is majdnem megtörtént…)??? Most azonban nem ezen szeretnék elmélkedni, hanem „gyerünk, gyerekek!”-ként kéretlenül jó tanácsokat kívánok adni az új kormányzatnak!!
A Tisza meghirdette ezt a bizonyos Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt – melynek célja a 16 év Fidesz-kormányzás alatt elcsaklizott (köz)vagyon/ok visszaszerzése lenne. Nos, erre a gengszterváltás utáni magyar kormányok többször tettek kísérleteket (az MSZP alatt Keller László – nekem évfolyamtársam egy szakjogászi képzésen, amelyen más szakmák képviselői is részt vehettek, Keller amúgy vegyészmérnök -, és a Fidesz alatt pedig egy Budai Gyula nevű volt katonai ügyész személyében) - teljes és totális kudarccal. Ezek az emberek elindítottak mindenféle vegzatúrákat hangzatos felütésekkel, hogy aztán ezek az eljárások – kivétel nélkül mindegyik!!! – úgy haljanak hamvukba, ahogy elkezdődtek.
Nyom – és persze bármilyen eredmény – nélkül!
Mert! Mert a koncepciós vádak tárgyává (trágyává…) tett ügyekben minden gondosan, és hézagmentesen LE VOLT PAPÍROLVA!, de annyira lepapírolva, hogy még a papír papírja IS le volt papírolva, a stiklik – mert természetesen mindegyik stikli volt!!! – idején hatályos jogszabályoknak abszolúte megfelelően!!! Úgyhogy senkinek semmiféle kétsége ne legyen a felől, hogy ebben a 16 évben is így mentek a dolgok, minden teljesen törvényes és jogszerű volt, sehol senki nem követett el törvénybe ütközőt, maximum az erkölcsök karcolódtak itt-ott-amott, de ez utóbbi meg kit érdekel??? „Lehet, hogy nem erkölcsös, de teljesen jogszerű!” – volt a felkiáltás már Horn Gyula alatt is, és ez a rikkantás azóta is számtalanszor elhangzott már! Úgyhogy a vagyonvisszaszerzésre annyi az esély, mint arra, hogy ugyanazon hétvégén egyszerre elvigyék mindegyik lottó főnyereményét és még a dzsókert is!!! Hú, de hoppácska!!! Hát nem ez történt pont a választások hétvégéjén???!!!!
Micsoda egy koincidencia, hogy a Szerencsejáték fő-nyereményalapjai hipp-hopp egyszerre kiürültek április 12-ére???!!!................
És vajon kinek a zsebében is landoltak ezek a „pénzecskék” – vagy inkább a nyerés tényei???!!! Mert ha te voltál esetleg az a NER-lovag vagy lo-vagina, aki fel tudod mutatni a NYERÉS TÉNYÉT, akkor ugyanennyi (köz)pénzt máris le tudtál „papírolni”, abszolút támadhatatlanul!!!! Szóval inkább mást mondok: a vagyonvisszaszerzésre kb. annyi az esély, mint arra, hogy ugyanazon számokkal egymás után tízszer valaki meg tudja nyerni az ötöslottó főnyereményét! – ezt a csínyt azért már nem vállalja be senki, mert nemhogy a lóláb, de az egész ló ki fog lógni a szemellenző alól…. Mondjuk így is kilóg abból a lóbúl jó sok, főleg a fara, meg ami abból ki szok’ jönni – ez utóbbit kapjuk mink, akik nem voltak olyan ügyesek, hogy eltalálják azokat a fránya számokat… Röviden: a vagyonvisszaszerzésre az égvilágon semmi esély sincsen!!!
Mit lehet/ne akkor tenni?? Nos, itt jön az én kéretlen jó(???)tanácsom. Vagyonok visszaszerzésére egyedül és csakis PÉNZCSERE útján van mód és lehetőség!!! Pénzcsere és hozzá szorosan kapcsolódó progresszív jövedelemadóztatás révén!! Vázolom!
Új pénzt kell bevezetni, mondjuk az aranypetákot. És a forint új pénzre való átváltásánál progresszív-degresszív kulcsot bevezetni. Azaz minél nagyobb forint pénzvagyont akar valaki átváltani, annál kevesebb aranypetákot adni neki cserében. Persze sávok szerint növelni az egyre csökkenő összeget, amit a forintjáért aranypetákban majd megkaphat. Csak a példa kedvéért: mondjuk 10 millió forintig 90% peták jár, 10-50 millió között 80%, 50-100 millió között 70%, 100-500 millió között 60%, 500-1 milliárd forintnál már csak 50% és mondjuk e fölött csak 10%. Ismétlem: ez csak egy példa volt!!
És a pénzátváltásnál csakis természetes személy általi átváltást engedélyezni!!! Ha cégről van szó, akkor ezeknél meg kell nevezni a természetes személy tulajdonosokat és az ő személyük révén átváltani a cég forint vagyonát. Ugyanígy az ingatlanvagyont is meg lehetne adóztatni, mert az Állam mondhatná, hogy csak azokat az ingatlanokat hajlandó továbbra is a bejegyzett tulajdonos nevén nyilvántartani, akik jelentkeznek az Államnál, hogy ez meg ez van a nevükön, amit ennyiért és ennyiért vettek valamikor, és akkor az Állam az ingatlanok MOSTANI értéke alapján megerősíti a tulajdonjogukat az adott ingatlanra, feltéve, hogy az ingatlan értékének fentebb jelzett kulcsok szerinti átváltási adóját megfizetik immár aranypetákban. Ugyanez vonatkoztatható lenne a gazdasági társaságokban meglévő részesedések tulajdonjogának megerősítésére is. Persze ehhöz az kellene, hogy az ország külső adósságát is egyszer és mindenkorra lerendezze a Magyar Állam egy „take it or leave it” ajánlattal („megkapod a tőkéd legfeljebb 10 %-át, vagy nem fizetünk többé egy vasat sem, kamatot főleg nem, de búcsúzhatsz a tőkéd 100%-ától is fö-aszkalap! Ja, és forintban kapod meg a tőkéd, de előbb azt is leadózod gecó!, hogy lehessen aranypetákod helyette”)
Egyúttal az új aranypetákot élelmiszer pénzlábra kellene helyezni, ahogy ezt már többször leírtam (az aranypeták alapja az Állam által tulajdonolt élelmiszerBANK-okban tárolt alapvető élelmiszerek lennének, amelyeket persze forgatnának a szavatossági idejükre figyelemmel – egy aranypeták érne mondjuk egy jó oldal magyar mangalica sózott szalonnát!!! – lehet füstölt is, de azt az epém ma már nem bírja…😊😊 😊). És mindezekhez általánossá kellene tenni az ügydöntő népszavazásokat és az igazságszolgáltatásban az esküdtbíráskodási rendszert!!! Mert össztársadalmi támogatottság nélkül nem érdemes belevágni!
Végül, hogy lekopjanak rólunk a mindenféle judaista-cionista-illuminátus-szabadkőművész rohadmányok, ki kellene mondanunk a katonai semlegességünket, amellyel egyidejűleg fel kellene mondanunk minden olyan stipulust, amely az EU-t egy Közös Piac-ot meghaladó szörnyeteggé tudta tenni mára. Magyarán: vissza kell „butítani” az EU-t egy maximum – MAXIMUM!!! – Közös Piaccá.
Még annyit, hogy az állami lakásépítkezésekhez – melyekkel maximálisan egyetértek!!! – újra kellene gründolni az ikonikus 43. sz. Állami Építőipari Vállalatot, és a megépült lakások Állami tulajdonát MEGTARTANI. Mert ez egy hatalmas közvagyon tudna lenni (Lenin…). Egyúttal a társasházi lakás-rendszert átalakítani lakáskezelő és fenntartó részvénytársasági rendszerré, ahol a megüresedett lakásokhoz kapcsolódó részvényekre az Államnak elővásárlási joga kell, hogy legyen. Szingapúrban SENKINEK NINCS LAKÁSTULAJDONA!!! 99 évre használhatják a lakást, fenntartási kötelezettséggel, de utána ÚJRAOSZTJÁK!!!
Az egészségügyben olyan magán-egészségügyet bevezetni, mint Ausztráliában!!!, ahol minden szolgáltató magánintézmény, de az egészségbiztosítás társadalmi-állami kézben van. És megkövetelik mindenki javára a LEGJOBB ELLÁTÁST!!!!
Végül a vasutakat rendbehozni, és ahol valaha volt vasút, azt helyreállítani/újraépíteni! Mert ez az utolsó biztonságos közlekedési/szállítási szolgáltatás, amely akkor is tud működni, ha beszart az olajelllátás – maximum újraépítik a gőzmozdony-parkot is, hogy MINDENKInek legyen mindig elérhető távolsági közlekedése – a gőzmozdonyban meg mindent (is) el lehet égetni, ha végképp nem megy másként…
Hát, kedves Tisza-kormány, kb. ennyi kellene ahhoz, hogy ne csak az ország, de maguk se legyenek kiszolgáltatva senkinek!!! Ja, ezt két éve, amikor indultak, már elküldtem maguknak. De sajnos a fülük botját sem mozdították rá. Ahogy majd most sem fogják. Nem baj: „Dixi et salvavi animam meam!” (Én szóltam…)
SzépAReggel ~Jóreggelt Mindenkinek❣️ Laci Bátya, - jó írás... Tettszetős. Ám, hadd jegyezzem meg, hogy amíg az emberkék azt sem tudják pontosan, hogy mi is az a pénz{?}! Addig? Az kampósbanda aszongya Idő =Pénz? 🤗👁️