Hiba történt! Nem működik a JavaScript!
A böngésződben le van tiltva a JavaScript futtatása, vagy nem támogatja a JavaScript használatát. Az oldal megfelelő használatához kérjük engedélyezd a JavaScript futtatását böngésződben,
vagy frissítsd egy újabb verzióra, amely támogatja a JavaScript-et:
Firefox, Safari, Opera, Chrome, vagy az Internet Explorer 6-nál újabb verziója.

OWOalias Old World Order

OWOalias Old World Order

Magunk között vagyunk, nem hiszem, hogy nagyon taglalni kéne, miről szól valójában ez a kovid-projekt. A személyes meggyőződésem:

  • a kovid a régi komcsi álom bevezetésére irányuló eszköz, tkp. el is mondják: központi irányítás, magántulajdon eltörlése stb., gondosan elő volt készítve, ezért feltételezhető, hogy a további lépéseik is elő vannak készítve,


  •  

  • ebből következőleg nem az a lényeg, hogy van vagy nincs kórság, hanem az, hogy mindenki be legyen oltva (nyilván az „eliten” kívül), ez pedig 80% körüli elutasítottság mellett nem fog menni erőszak nélkül,

  • szóval a „kovid” addig nem fog eltűnni, amíg ezt le nem vezénylik, ne legyen senkinek illúziója.



Az ellenség – nevezhetjük őket mondjuk sátánistáknak, hogy hangsúlyozzuk a háború alapvetően transzcendentális jellegét és valós tétjét – ereje abban van, hogy

  • gyakorlatilag minden technikai és pénzügyi forrás náluk van,

  • a helyi döntéshozó hatalmak (mindegy, hogy legitim vagy sem) teljesíteni kötelesek a parancsaikat,

  • náluk van a mentális befolyásolás (elsősorban a média) eszköztára,

  • zéró erkölcsi aggályai vannak, BÁRMI kitelik tőle a folyamatos hazudozástól és megtévesztéstől a zsaroláson, fenyegetésen át a tényleges fizikai erőszakig. Nekünk valszeg érdemes úgy tennünk, mintha ezt nem tudnánk és tényleg elhinnénk, amit mond.



A mi erős oldalunk pedig az, hogy

  • sokan vagyunk, az oltások jelenleg Magyarországon 83, Szlovákiában 75%-os elutasítottságnak „örvendenek”, valszeg másutt is hasonló az ábra, de nincs adatom. Ilyen arány mellett elég necces felvezetés nélkül, mindjárt erőszakos oltással kezdeni, mert csúnya nagy bukta lehet belőle, a lakosság vérmérsékletének függvényében,

  • mi lennénk az „áldozatok”, szóval minden jogunk megvan visszatámadni, amit sok esetben még a törvények is támogatnak (na nem mintha ez számítana), valamint minden leromlás mellett még mindig jóval bensőségesebben kötődünk a Teremtőhöz és nem vagyunk egocentrikus pszichopaták,

  • a leendő „végrehajtó személyzet”, vagyis zsernyákok, egészségügyi személyzet, sőt akár a kormányzati rendszerben résztvevő emberek egy része is tkp. szintén „áldozat” – néha még a kormány részéről is van olyan érzésem, hogy eléggé kénytelen-kelletlen vannak benne ebben a cirkuszban, azt sem zárom ki, hogy burkoltan akár még tűrnék is a dolgot,

  • további előnyünk lehet, hogy helyi szinten a kommunikációt személyesen tudjuk megoldani, kihagyva a netet és telót, magyarán köztünk marad, az ellenség elől rejtve – szerintem ez a kijárási tilalom lényege is, hogy egyrészt ne találkozgassunk, másrészt meg „ne lássunk dolgokat” amiket éjjelente csinálnak.



Az ötlet alaplényege

Bejelentették és a szlovákiai tapasztalatok is azt mutatják, hogy mivel nem lehet mindjárt kötelezően beoltatni a nagy tömegeket, az első körben a nem-oltottak diszkriminációja által fognak „motiválni” az oltásra – ami jogilag nem tehető kötelezővé egyik napról a másikra és a „demokráciába” vetett hit azonnali eloszlásával, a diktatúrára való rádöbbenéssel és ezáltal a lakosság radikalizációjával járna. Fenn kell tartani a szabad akarat illúzióját.

Ez a diszkrimináció klf. szolgáltatásokból való kizárást, utazási korlátozásokat, munkahelyi megszorításokat és az oltásra való nyomást jelent. Itt van lehetőség visszatámadni. Diszkrimináljuk MI ŐKET. Előre.

Ez pedig azt jelentené, hogy MÁR MOST, amíg még el sem kezdték az oltást listázzuk, melyik cégek követelnek (majd) oltási igazolást és bojkottáljuk őket, legyünk lépéselőnyben. Ugyanakkor HELYI SZINTEN mérjük fel, hogy ki az, aki nem fogja magát oltatni, az egymásról tudó nem-oltottak a többi nem-oltottól vásároljanak és építsenek ki „láthatatlan” helyi „szövetségrendszert”. Az ellenség csak annyit lát, amennyit megosztunk vele a neten, telón, személyesen olyan dolgokat lehet megbeszélni, amiről fingja se lesz és meglepetést lehet okozni. Ha egyszer megteremtődik ez a helyi alapú közösség, akkor akár mondjuk az 5G adók pontos bemérésére és még sok minden másra is jó lesz.



Konkrétabban

Az „OWO” (tkp. szójáték, az Old World Order/Régi Világrend munkaelnevezés a sátánisták kedvenc NWO/New World Order/Új Világrend kifejezésének parafrázisa) portál/szerver feladata az lenne, hogy ezt az alapgondolatot még az oltás és a vele járó szigorítások ELŐTT elterjessze a nép körében. Igazából nem fontos, hogy központi szervező szerepet töltsön be, bár sok hasznos feladatot elláthatna, csak nem hiszem, hogy hosszú életű lesz. Nem tudni, mikor kapcsolják le, ha nem azonnal, akkor a fő feladatai a következőek lennének:

  • nem-oltottak egymás közötti kommunikációja területi alapon – ez reményeim szerint elindítja a személyes, már nem net/mobil-függő kommunikációt is a szomszédok közt

  • az oltást megkövetelő cégek, boltok, szolgáltatások „feketelistázása” – amelyik cég ilyet alkalmaz az alkalmazottaival vagy ügyfeleivel szemben, az feketelistára kerül, a nem-oltottak meg elkerülik. Ennek igazán akkor lenne elrettentő ereje, ha ez a lista NYILVÁNOS lenne, mert ha egy bolt vagy cég emiatt bajba kerül, a többi meggondolja, hogy elfogadja-e a nem-oltottak pénzét, vagy inkább csődbe megy – viszont az is vili, hogy ha nyilvános, akkor előbb letiltják,

  • klf. nem konteós anyagok publikálása, Kodállyal szólva „csak tiszta forrásból”, elsősorban hivatalos anyagok, szabadalmak vagy a „nem-fake” mainstream médiában publikált dolgok, lementve PDF-ben az eredeti linkkel. Ne adjunk magas labdákat, bőven van olyan forrás is, amibe nem lehet belekötni (operatív törzs, CDC/WHO/FDA, szabadalmak, szakcikkek stb.)

  • az is eszembe jutott, hogy hatékony lehetne egy idővonal is, melyik országban mikor mit vezettek be (részleges/teljes lezárás/tesztelés/oltás stb.) – aztán a hülyének is összeállna, mennyire jól el van ez tervezve – itt is mindenhol feltüntetve a forrást.

  • nyilván magát a bojkottálásra vonatkozó ötletet – mivel eleve nem a neten akar működni, azt csak ideiglenesen használja amíg hagyják – bármilyen módon lehet terjeszteni, személyesen, telóhívással, írásban, ideális esetben külföldre is. Szerintem megvan benne a potenciál, hogy akár oltott/nemoltott konkurrens cég-párok is kialakuljanak, ahol valszeg az oltott cég dobja be előbb a törölközőt – legalábbis addig, amíg a nemoltottakat teljesen el nem lehetetlenítik.





Problémás kérdések

Faluhelyen maga az élelmiszer nem lesz feltétlenül akkora gond, mindenkinek van valami kertje, pár tyúk seperc alatt felnő és onnantól adja a tojást. Amit most problémásnak látok:

  • az emberek jelenleg idegesek, stresszesek, de nagyrészt még mindig nem fogták fel, hogy mi készülődik, ezért egy olyan dologra való felkészülés, ami még scifi nem biztos, hogy egyszerű lesz – bár nekem pl. itt a faluban igen pozitív élményeim voltak a földijeim hozzáállásával kapcsolatban. Azt kell velük megértetni, hogy hiába mondja Vitya, hogy nem lesz kötelező az oltás, akkor is az lesz, ha önkéntesen nem lesz meg a célszám. „Nézd meg b.szki, az osztrákoknál, tótoknál mi megy – mit gondolsz, nálunk nem ugyanez lesz?” stílusban,

  • valszeg mihelyst meglesznek az első „esetek” egy közösségben (oltás híján felmondanak, nem engedik be pár boltba) elkezdik elhinni – jó lenne, ha akkor már tudnának kapcsolódni egy „csírához”,

  • városban egész más a szitu – az alapötlet ott is működhetne, de sok munkanélküli esetén nagyobb a kísértés arra is, hogy ne veszítse el az állását (magyarán elfogadja az oltást) + a közbiztonság is leromlik… szóval erre igazából nincs megoldásom.

A legproblémásabb pont az a bevételek kiesése lesz nyilván, amit nehéz lesz orvosolni, mert megszoktuk, hogy mindenhez a pénzen keresztül vezet az út.

  • igazából tkp. a létszükségletek beszerzése talán megoldható akár részben pénz nélkül is, az igazi veszély a hiteleken maradt, majd közszolgáltatásokból felgyúlt tartozások, vagyis egy idő után jönnek majd a behajtók. Na azokkal nincs jópofizás.



Milyen lépésekre számíthatunk

Azt megszokhattuk, hogy sátánistáink hazudnak, szóval nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, amit pofáznak, csak a kezüket kell figyelni. Elég sok dolog már most nyilvános, egyelőre „konteó”-nak minősítve, de nyugodtan tételezzük csak fel a legrosszabbat róluk és arra készüljünk rá, ne várjuk meg, amíg elkezdik megvalósítani. Nyilván lesz reakció is, főleg ha beindulna a dolog.

Az EU már közvetlenül Karácsony után el akar kezdeni oltatni. Eszméletlen vakcinamennyiségeket rendeltek már meg az országok, a hivatalos verzió az, hogy nem győzik a gyártást – de ha ez egy eltervezett „pandémia”, akkor könnyen megeshet, hogy ez is csak sóderolás és tkp. már le is van gyártva.

Szinte mindenhol bőven januárba nyúlóan lockdown-ok vannak, ha van elég oltóanyag, akkor akár meglepetésszerűen gyorsítva is elkezdhetik az oltási kampányt, (nekik) ideális esetben még a lockdown alatt, amíg biztosra vehető, hogy nem futnak bele egy-egy házban/lakásban egy teljes családba, 3-4 nagydarab melák férfival. Nekik ez az atomizált állapot az ideális. Ezalatt az idő alatt (akkor is, ha ilyen meglepetésszerű oltási kampány lesz, akkor is ha nem, akkor is ha most lesz és akkor is, ha később) szinte biztos, hogy

  • az oltási kampány intenzív szakaszában akadozni fog / leáll az internet

  • csúcsra lesz járatva a cenzúra és keményen vissza lesznek tartva olyan anyagok, amik negatív fényt vethetnének az egészre (mint pl. most az a szerencsétlen hülye nővérke, amelyik elájult az oltás után).

Addig, amíg még megy a net, meg kéne vetni az alapját ennek a „oltatlanok szövetségének”, mert igen valószínű, hogy gyorsan letiltják majd. Alapvetően pedig úgysem a neten kéne működnie, hanem helyi szinten, személyes alapon. Még az is lehet, hogy ez lesz az a várva-várt impulzus, ami végre az idióta „pártállástól” függetlenül szerves egészbe forrasztja a nemzetet…

Az oltást elutasítók idővel bele fognak futni a klf. világ-, ország- vagy helyi szintű korlátozásokba, amelyek valszeg elsődlegesen a személyes mozgás és a pénzmozgás akadályozásával fog járni. Magyarán nem férsz hozzá a pénzedhez a számládon, nem engednek be ide meg oda, nem jutsz ki külföldre, aztán már szomszéd megyébe sem stb. – ez túlélhető, a komplikációkra még visszatérek később. Ha meg nincs pénzed, előbb-utóbb jön a végrehajtó. Buzerálni fognak napi szinten, klf. hivatalok fognak fenyegetni stb. – ez egy embert meg tud törni, de ha véd- és dacszövetségben vannak és tudnak kommunikálni, már nem, vagy sokkal nehezebben. Ezért kell kihasználni a jelenlegi magas elutasítottsági arányt, mert idővel ez természetesen ROMLANI FOG – sokak végül mégis beoltatják magukat és az oltott/nem-oltott arány az oltottak felé fog tolódni.

Szintén személyes benyomásom, de az az érzésem, hogy a sátánisták kapkodnak. Észlelték az ellenállást és az nagyobb, mint várták. Nem olyan „bulletproof” az internetes cenzúrájuk, túl sok szarságuk derült ki és ha nem zavarják le az oltási kampányt minél gyorsabban a többi mocskuk is kiderülhet. Akkor meg már nem marad nekik más, mint a nyílt erőszak, az meg rizikós.



Ennyi vóna az alapötlet, lehetne még ragozni, de majd remélem együtt ragozzuk. A szomszédságban, tótoknál, osztrákoknál már kezdenek oltogatni, nálunk még Vitya 21-én akar valamit bejelenteni, lehet, hogy ugyanezt. Mindenesetre mindenhol lockdown van, minden lakásban egy család egy férfival, ez leküzdhető pár rendőrrel, de ha valami jelre kirajzanak a szomszédok is, akkor gebasz van és nem oltás… De az igazat megvallva gőzöm nincs mennyi időnk van, szerintem nem sok. Dec. 27 előtt még semmi nem lesz, ezt a dátumot az egész EU egységesen preferálja – addig meg mindenki a Karácsonnyal van elfoglalva. Ismerve, mennyire rá vannak zizzenve sátánistáink a szimbolikára, el tudom képzelni, hogy az idei Karácsonyt szimbolikusan az Antikrisztus megszületésévé akarják tenni.

Balu

Most nem akarom tovább húzni, remélem az alaptézis átment. Az anyagot nem akarom még közkinccsé tenni, várom mindenki kritikáját és ötleteit, hogy ha szerintetek érdemes, akkor konkrétan milyen lépéseket javasoltok, merre induljunk, de sokat tökölni se kéne vele. A szerver beüzemelése és elhelyezése egy ingyen tárhelyen valamilyen alapszinten megoldható.

 

35 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
  • A
    Ezen a cikken jót nevettem. Inkább nézzétek meg ezt a videót: https://www.youtube.com/watch?v=tgsVCTq6CE8&ab_channel=V%C3%A9gtelenforr%C3%A1s Ha rájöttök, pont azok kapják el a vírusokat, betegségeket, akik erről beszélnek, vagy épp tiltanak mindent tevékenységet ami arra szolgál, hogy ne kapj betegséget. Ha tovább tudtok lépni, akkor rájöhettek, hogy miért fontos a külső hatásokat magadba küldeni, mert így te leszel védve, és aki terjeszti a kórságot, pl maszkot visel, az tényleg beteg is lesz. Másként azok ténylegesen meg fognak betegedni, akik maszkot hordanak, illetve betartatják a maszk viselésének kötelező voltát, vagy ebben részt vesznek. Minden betegség valójában így terjed. Más hülyeségét, hazugságait meghallgatod, nem küldöd neki vissza, és mivel a másik energiája nem kompatibilis a te energiáiddal, ezért meg fog betegíteni. Az a gond, hogy ha kívül küldöd vissza, akkor kört alakítasz ki, és egyszer biztosan el fogod fogadni a másik hazugságát, mivel minden egyes körben plusz energiát ad hozzá a küldő, így elérkezik egy idő után, hogy neked nem lesz annyi energiád, hogy vissza is küld neki a körben. A kör miatt meg is történik az energiád leszívása is. Ha meg a magon keresztül küldöd vissza, akkor nem alakítasz ki kört, de a küldő 1,6 szeresen fogja visszakapni, de neked semmi bajod nem lesz ettől a veled nem kompatibilis energiától, csak annyi, hogy rád nem fog hatni az energia hatása. Másként soha senki nem tud téged befolyásolni, rabszolgájává tenni. Minden betegség megelőzésnek, illetve gyógyulásnak ez az alapja, hogy minden hatást magadba küldesz. A hatás, meg az érzelem és energia együttese.
    - 2020. 12. 20. 17:10
  • S
    A birkák többsége úgy is be fogja magát oltatni.
    Akinek esze van és olyan ismerőse EÜ-be, az leparíroztatja, aztán kész.
    - 2020. 12. 20. 17:23
  • M
    én inkább fegyveres felkelésnek vagyok a hive mert én nem fogok megbocsájtani sátánista hatalomnak s lakáj szolgáloinak----most kezdödik együttállás jupiter s szaturnus s kivételes idöpontban hatalmas erö-nem használtam még mágiát sosem de pár perc mulva fogok-pusztuljon mindent láto szem...
    - 2020. 12. 20. 17:29
  • S
    Fegyveres felkelés, fegyver honnan lesz?
    - 2020. 12. 20. 17:36
  • J
    https://www.globalresearch.ca/covid-v...ns/5718907

    Azt írják itt, hogy az oltások célja GMO-s ember létrehozása, esetleg új fajé, más faj eltüntetése. Olyan emberé, amely teljes ellenőrzés alatt tartható és annak a tulajdona, aki a módosítást szabadalmaztatta felette.
    Itt pedig emítik a kötelező vakcinálást, amit Balu is felvázol.
    https://www.globalresearch.ca/reflect...ns/5709112
    - 2020. 12. 20. 18:25
    • balu
      Jazmin,

      ezekről a dolgokról én 10+ éve, a Posta Imi oldal indulása óta tudok. A chipelést Aaron Russo már 2006 körül elmesélte egy interjúban (aki nem ismerné, nézzen utána, még mindig fent van a youtube-on az "America - Freedom to Fascism" c. dokumentumfilmje, igaz csak angolul). Brzezinski 1978-80 körül megmondta, hoyg "nemsokára olyan eszközünk lesz, amivel befolyásolni tudjuk az emberek gondolkodását és mindekit meg tudunk figyelni" (kábé - a kényege valami ilyesmi volt). Amikor szintén 2009-10 körül a chemtrailek körül szaglásztam már találtam infókat az ún. "nano-bot"-okról, a 2012 körüli világvége-várásban meg tele volt a net (a nunikukikon, Astar kapitányon, Nibirun, maja naptáron és hasonló baromságok végtelen tengerén túl) pl. az antikrisztus eljövetelének körülményeivel, az akkor újdonságnak számító RFID chipekkel (azóta kutyáknak már x éve kötelező - csak hogy szokjuk, igazi értelme ott sincs), sőt az oltásokkal is. Csak még 10 évet kellett rá várni, de ennyit szokás is. Az új generációknak teljesen más dolgok a természetesek, ők ezen nem fognak fennakadni, mert a maradék gyökérzetük is elhalt közben.

      Bill Gates a napokban mondta el egy interjűban, hogy a lezárások minimum 2022-be még át fognak nyúlni. Szóval erre készüljünk. Ez kábé azt jelenti, hogy ő úgy tippeli, hogy 2021 folyamán nem fog sikerülni leoltani az egész emberiséget. Volt olyan infó is - és logikus is - hogy a kovid 19 csak a bevezetés volt, a második körben egy tényleg durva cucc jöhet. Nemrég olvastam egy valami "vexan" vagy hogy hívják vírusról, de épp a WHO már tolja a sódert az angliai kovid mutációról, ami bár még annyira se veszélyes, mint az első volt, sokkal gyorsabban terjed - szóval most épp lehet, hogy ez lesz a befutó. Az aduász valamilyen formában a Pfizer/BioNTechnél van, mert most olvastam (fel is raktam az üzifalra) hogy tkp. a kínai vakcina is a BioNTech-kel közösen készül majd és a Pfizer is részt vesz az orosz oltási programban. Gondolom a BioNTech a trójai faló Kínában, mert nem amerikai, a Pfizer meg az oroszoknál, mert nem EU (ugye meghosszabbították a szankciókat).

      Amit ebben a szösszenetben akartam felvázolni, az kábé a "polgári engedetlenség" egy, még akár a legálisba is beleférő formája egy olyan lépés ellen, ami még nem következett be, de előre látható. Boxban ezt ritmusváltásnak hívják asszem, amivel megzavarod a saját ritmusában támadó ellenfeled egyszerűen azzal, hogy megtöröd a szeterotípiát és reakcióra kényszeríted - illetve a kezdeményezés átvételének is hívják klf. stratégiákban. Megszoktuk, hogy ők támadnak, mi meg egyre hamvadó erővel védekezünk (francokat, azt se, csak tűrünk) és persze lamentálunk és szidjuk a zsidókat. Ez meg sehova nem visz.
      - 2020. 12. 20. 20:12
  • mentsvar
    Azért egy dolog nekem nem stimmel sehogysem. Az utóbbi években olyan pancser módon, átlátszóan vannak megszervezve a titkosszolgálati akciók, mintha az ügyetlenség szándékos volna.

    Ha a Deep State mindent tud előre, akkor simán volt felmérése a 75%-os ellenállásról is. Ebből logikailag két dolog következhet. Ez most csak a lelki fárasztás része, és engedik, hogy "ellenálljunk" miközben készül a profi, jól szervezett, észrevehetetlen második hullám, mely elsöpör, miközben diadalittasan ünnepeljük győzelmünket (értelmüket)

    Vagy? Az is lehet, hogy ébreszteni akarják a széles bamba népességet ezzel az átlátszó béna szervezéssel.
    - 2020. 12. 20. 20:01
    • balu
      mentsvar,

      szerintem az van, hogy a mai világ egyszerűen már 80%-ban "virtuális". Az információk forrása, a szavak, amikkel leírjuk a mesterséges környezetünket és a benne levő összefüggéseket...

      Azt nem valami költői képnek szántam, hogy ezek "sátánisták" - szerintem ténylegesen azok. Ebből kifolyólag ők csak elkurvítani és rosszra használni tudnak dolgokat a Teremtő által megalkotott rendben, de valójában se teremteni nem tudnak (egy fostos elektront se, egy fizikai törvényt sem - és akkor a nem annyira kézzelfogható nem fizikai törvényekről nem is szóltunk - csak az Istentől kapottal tudnak dolgozni) semmi újat, de igazándiból nem is értik. Mind kis buzi pedofil milliomos-kölök, a pórnépet anyagnak és algoritmusnak látják. És el tudom képzelni, hogy átszámolták a propagandába fektetett pénzt, megszorozták valami állandóval és kijött nekik, hogy akkor most már biztos minimum 60% kérni fogja a vakcinát.

      Számomra ezek elsősorban szavak, hogy deep state meg hasonlók, nem valóságok. Ami a valóság, az az, hogy minden logikus érvet, statisztikát semmibe véve és az alapvető emberi szükségletekkel szembe menve minden áron be akarják oltatni az emberiséget, az egészségeseket is, mindenkit. Szóval ez egyszerűen nem valami betegségről szól. Nem a vakcina van a vírus miatt, hanem a vírus a vakcina miatt.
      - 2020. 12. 20. 20:27
  • szabir
    Romanyba es most tudtam meg hogy 11tol ejjel nuku a kimenes a nonsztopppok es csak este 9ig vannak; ami akkor hog yvan? ejjel ne terjesszem a virozat vagy mi? azert van hogy ejjel nehogy vki szervezkedjen valszeg - habar ezekrol nehez elkepzelni hogy ejjel nem jaratnanak hogy hivjak ujabban dronokot hogy lassak mi van stb
    - 2020. 12. 20. 21:42
  • rich932
    Balu! Tisztelem az optimizmusodat, de itt jön a de... Szerintem a leírtak klappolnak 90%-ban. Kb. Ez a terv az emberekbe vetett hited viszont túlzott, azok az arányok szerintem sáethntítanak. A birkanyáj tereléséhez elég egy kis puli aki bele-belecsíp a sarkukba. Ha a farkas jön akkor meg beszarva tűrik ahogy megeszik őket minden ellenállás nélkül... Tehát a nagyja az úgy oltás ellenes hogy a legapróbb retorzió következtében behajtaná a fejét a vágóhídra. Kevés az oroszlán és sok a nyúl persze egy mustármagnyi is elég a nap fiaiból és hegyeket mozgatnak meg... Persze, ha egy két TEK-es moszados símaszkos zsidó térdel a nyakadon miközben gyorskötöző vágja a csuklód kevésbé leszel vírustagadó oltásellenes, a többségnek még ennek a töredéke se kell hogy dalolva oltassa magát mint a kutyák. De igazad van tenni kell valamit, ha még lehet, a cselekvési terv és ennek felvetése helytálló támogatandó! A többségben bízni viszont becsapós. Kevés a menthető köztük... Plusz a tömeg veszélyes kiszámíthatatlan befolyásolható akkor is ha a saját oldaladon áll. Nézd meg a pofád lapos maszk szimbolikát mindenki hordja ha másért nem akkor mert kötelező és nem akarnak konfrontálódni az emberek de több az aki meggyőződéssel teszi. Tehát kicsiben gondolkoznék csak nem nagy kampányokban az disznók elé a gyöngyöt effekt! De hajrá. Kacsint
    - 2020. 12. 20. 22:25
    • balu
      Rich,

      kösz, kábé ilyesmi kritikákra "vágytam" nem köldöknézésre, szeretetrezgésre, apátiára, magnépézésre meg hunszkítázásra.

      Van egy konkrét helyzet, nekem erről van egy véleményem, kábé tippem is, hogy merrefelé fognak menni az események és ezek nagyjából napi szintű és utca-léptékű levetülésére. Lehet, hogy némileg túl optimista vagyok, de a nyáron legalábbis minálunk a faluban azt tapasztaltam, hogy nagyon józanul látják földijeim a dolgokat. És hogy számíthatnánk is egymásra. Sokan vagyunk, a rendszer nem fog egyenként bíbelődni a Józsival, Pistivel, Ferivel meg Baluval. Ezt kéne átbillenteni és nem egyenként menni a vágóhídra - mert egyenként persze, hogy mindenki elvihető - hanem azt tudatosítani, hogy mindannyiunknak ugyanaz az érdeke és egy közösség vagyunk. Ha a falunk mondjuk 1500 lakosú, ahhoz hány TEK-es kell, ha beállnak a ház elé és amíg ott teszik-veszik magukat a ház elé gyűlik 20 ember + el van torlaszolva az utca egy traktorral? Ez csak szervezés és nem fog vér folyni, a TEK-es is megérti mi a szitu, mi meg nem vagyunk pszichopaták.

      Azt én is feltételezem, hogy az arány változni fog, írtam is - hogy milyen gyorsan azt nem tudom megtippelni. De igazándiból nem is erre volt kihegyezve az iromány, hanem a feketelistázásra. Mert anyagilag és mozgásukban lesznek ellehetetlenítve a nem-oltottak, ennek csak következménye, hogy majd jönnek az adósságok, stb. Erre akartam preventív lépést javasolni. Ebben meg azt a gondot látom, hogy az emberek nem tudják elképzelni, hogy lehet rosszabb is, sőt. Ha képesek megérteni és komolyan venni egy olyan veszélyt, ami még nem csípi a seggüket, akkor azt is megérthetik, hogy miért kell a nem-oltottaknak összetartaniuk. Ha nem engednek be "oltott" boltba,. akkor ugyanazt vedd meg nem-oltottól, ehhez meg tudnunk kell egymásról. Azt is írtam, hogy ez tkp. helyi és személyes szinten kéne, hogy működjön - az is világos, hogy sok helyen eleve nem fog tudni működni, sok helyen meg igen. A helyi személyes kapcsolatoktól függ. Jó, lehet, hogy naiv az elgondolás, de per pillanat ennyi jutott az eszembe, ha valakit inspirál valami konkrét ötletre, akkor már volt értelme. Szóval kösz a hozzászólást.
      - 2020. 12. 20. 23:10
  • rich932
    Balu! Pedig a nap fiai kicsit hunszkítába hajló kiszólás volt... Mosoly

    Nézd a realitások talaján maradva kb. egy kis/közepes falunyi ember tud nagyjából egy irányba tartani de azok is max, ha viszonylag homogének!

    De ok vegyük, hogy pl. 1000-2000 ember egy lokációban viszonylag homogén közösséget alkot...

    1. Mennyire védhető ez mind területileg mind morálisan ideológiailag?

    Nagyjából semennyire, elég 1-2 beépített destruktív elem, hogy morálisan megbontsa az egységet...
    Vagy elég egy szakasz jól fegyverzett "zsoldos".

    De tudod mit még ez se kell elég ezt a maroknyi józanságot kikiáltani abnormálisnak, veszélyesnek, terroristának, hasonlók... és a "többségi" 75%-os ma még oltás ellenesek fogják megkövezni őket azzal a meggyőződéssel a fejükben, hogy helyesen cselekszenek. Időszerű a példa. Jézust is az elhitetett tömeg kísérte teljes meggyőződésben a halálba, lehet mindvégig azt gondolván, hogy helyesen cselekszenek?! Sokáig én is hittem, hogy megéri ébreszteni, de rájöttem, hogy a többség nem hogy alszik de már "halott" holtakat meg minek keltegetni? Elég haszontalan időtöltés. Szóval leredukáltam a dolgot magamra és szűk környezetemre. A többség meg azt oltat magába amit akar felőlem a lónak a szebbik felét is bevehetik.
    - 2020. 12. 20. 23:36
    • balu
      Rich, ezzel gondolom azt akartad mondani, hogy oké, nincs mit tenni. Úgyis megdöglünk, de akkor legalább gyorsan.
      - 2020. 12. 21. 00:51
      • rich932
        Balu!<br /><br />Nem ezzel azt akartam mondani, hogy ha valaki bekopogtat egy fecskendővel akkor kérek egy pillanatot míg kinyitom a kaput beballagok leakasztom a G6 54" Avart a pihenő helyéről no meg a tegezt és keresztüllővök közüllük amennyit csak bírok(viszonylag kicsi a szórásom 10-15 méteren a kapu még ennyi se... <img src="https://postaimre.euroweb4you.com/../../images/smiley/csiiiz.gif" alt="Mosoly" /> ), ha elfogy a vessző akkor marad a csontnyelü, mellkas fej püfölése, támadása ballal szúrás a védetlen tájakra pl. nyak, ha nincs arcvédő akkor fej jobbal... <br /><br />Szóval igazából veled vagyok a 20-30 vállas legény egy utcából vagy faluból egyike... csak hogy terelődünk egy lokációba?!?<br /><br />De az ötlet kicsiben elszigetelődve működhet a tömeggel nem éri meg már foglalkozni... <img src="https://postaimre.euroweb4you.com/../../images/smiley/wink.gif" alt="Kacsint" />
        - 2020. 12. 21. 20:32
    • balu
      Rich, amúgy meg ha minden faluban ugyanez lenne a fogadtatás, egyszerűen nem lenne kapacitás. Nálunk minden harmadik férfi vadász és augusztusban traktorfesztivál szokott lenni. Hogy mennyire "éri meg" ébreszteni az ezen a szinten elméleti probléma, a TÖMEG máshogy nem összehozható. Szóval akkor is ébreszteni kell, akit csak lehet, ha amúgy elméleti szinten már letettél róla. Szerintem most ezen nem lehet lamentálni. Kell.
      - 2020. 12. 21. 23:20
  • vian
    Balu ,agyturkának remek lett. Sok kérdés, sok feladat.

    Számomra, ismét beigazolódott, hogy az egyén, akkor szembesül igazán a helyzetével, teendőivel, amikor leírja. Ennek következtébe elindul a megvalósítás felé vezető úton.
    Mindenki elővehetne egy papírt, ceruzát és leírhatná első lépésben magának, kik vannak a közelében akikre számíthat, illetve mit tudna tenni, azokért, kik nem vállalják az oltást és így kikerülnek az u.n. szociális védőháló alól.
    Igen, a sötét fellegek, már a fejünk felett vannak. Érezhető, hogy a feketekalaposok, időzavarba kerültek a kiszivárgások, ébredések miatt.
    Az oltás, minden szempontból fő kérdés lesz rövid időn belül. Meddig és milyen áron lehet felvállalni a nem beadott oltás következményeit, és elvárni egy termelőtől, hogy ez legyen az első szempont az előállított termékének a cseréjénél.
    Megpróbálni meg lehet és kell is. Ismeretségi körömben erről elkezdünk egyeztetni. Kinek van pl élelmiszer előállító kapcsolata, futhatna egy-két kört.

    Pár kérdés, de van még bőven a tarsolyban.

    1. Max. 10km-es körön belül tud-e enni és innivalóhoz hozzájutni,
    2. költöznie kell, van-e hova mennie,
    3. nem szeretnék Robin Hoodot játszani, de bármilyen ellenállás esetén életbe lép a túlélés szabálya
    4. részleges zárás alatt, hogyan kommunikálunk,
    5. teljes kijárási tilalom idején a kommunikáció lét kérdése
    6. összegyűjtenek és elvisznek a fema (stadionba), ki meddig megy el a túlélési esély érdekében

    Most jön az, hogy aki teheti tartalékoljon 2-3 hétre + legyen nála gyógyszer, készpénz is.

    @@@@

    Ma lesz az év legsötétebb napja. A gregorian naptár szerint Dzsugasvili születésnapja.

    XXXXXX

    Nagyon sok függ attól, mi történik Amerikában.

    Ezzel kapcsolatban rossz előérzetem van. Elnézést kérek mindenkitől, nem kívánom a hurráoptimizmusotokat rosszallóan bírálni, csak valami nekem nem áll össze.
    Mostantól minden szép és jó lesz??? - ez tőlem most hirtelen nagyon-nagyon idegen. Senki ne higgye, hogy nem szívemből, lelkemből kívánom, csupán az eddigi életemben még soha nem jutott ingyen ebéd. Mindig volt utalás arra, hogy majd kérni fogunk valamit. (lásd Pelikán e.t.)
    Tudom itt a Karácsony, a szeretet, ajándékozás ünnepe. Mily felemelő, csodálatos lenne, ha az angyalkák mindenkinek örömteli boldogságot hoznának.
    Attól félek, még nem jött el az-az idő, és a fényár mögött a krampusz jön, magával hozva Asthar kapitányt és az antikrisztust + a 3napos sötétséget.
    Mégegyszer bocsássatok meg a kishitűségemért, ami mellett és is megrökönyödve állok, és nem értem mi az ami kitörölte az életemből az eddig jellemző naivitást.

    Az emberiség a kialakuló helyzetre, a történelme alapján békés megoldást még soha nem választott, és most sem fog. Lehet, hogy drónokkal (vegyi úton) kezdődik, de akinél ott van a táska a piros indító gombbal, ha úgy érzi vészhelyzetben van, tuti, hogy használni fogja. Itt a vége. Költözünk!!

    A titánok harcába pedig, nincs beleszólásuk.

    Áldott, békés ünnepeket kívánok!
    - 2020. 12. 21. 01:52
    • balu
      naiv - aki ismét visszavette a Vian harci nevet

      szerintem az törölte ki a naivitást, hogy valójában eddig se voltál naiv, csak kényelmesebb volt és el lehetett "lötyögni" - most meg helyzet van, sőt fokozódik :-D Amit leírtál azt eddig is tudtad és mivel jobban átlátod a helyzetet, mint a szomszédod, neked kell cselekedned. Szerintem ennyi. Nem lamentálsz ökörségeken, hanem a helyzetet, erőviszonyokat és lehetőségeket figyelembe véve keresed a megoldásokat. Hunyadi is ezt csinálta. Végre valahára közelíteni látszik az az idő, amikor beleszarhatunk a netes mémekbe, tévébe, feltehetjük a Nagy Kérdéseket az élet értelméről, mi fontos és mi nem, mi valódi és mi nem, kivel vagyok a barikádnak ugyanazon az oldalán és kivel nem.

      Az amerikai folyamatokat tényleg nem tudjuk közvetlenül befolyásolni, de nem is ez a dolgunk. Az csak egy része az egésznek, a kínai, orosz, britz, EU-s folyamatok számunkra minimum olyan fontosak. Azt meg nem is értem, hogy a "titánok harcába nincs beleszólásunk" - szerintem pont azt csináljuk. Csak nem az ő nyelvükön és és szókészletükkel fogunk beleszólni.
      - 2020. 12. 21. 23:25
  • N
    Szia Balu!
    Az általad vázolt folyamat tükrözi a jelenlegi menet következő állomásait. Szerintem is kemény nyomulást élünk majd meg a hivatalos intézmények felől. Mindent latba vetnek majd, csak beoltassuk magunkat.
    A többiek meggyőzése nem lesz könnyű. Nagyon be vannak gyöpösödve az emberek. Viszont falun több az esélyed, mint a városokban. Ott még földközeliek az emberek. A városban már nem, mert elvesztették a józan eszüket, meg mindent jobban tudnak. Szerintem segítsd a környezetedet, ahogy megtervezted, mert szükség lesz a közösségekre. Nem lesz könnyű menet. Várom a következő anyagot.
    - 2020. 12. 21. 10:44
  • J
    A brazil elnök szerint aligátorrá változhatunk Amerika vakcina kapása után:
    https://nepszava.hu/3103630_aligatorr...ok-szerint
    - 2020. 12. 21. 18:15
  • A
    anzsi a macska hala
    "Engem gyíkká változtatott.  
    De már elmúlt."
    https://www.youtube.com/watch?v=qvzNf...vzNfKvIG9s
    Kedvenc tudományos okfejtésem a középkorból.
    - 2020. 12. 21. 20:33
  • A
    De mi a fasz az a klf.? esküszöm nem tudok rájönni.
    - 2020. 12. 21. 22:16
    • vian
      klf-------------különféle Üzenet ha erre gondoltál
      http://www.rovidites.hu/
      Gyõzelem
      - 2020. 12. 22. 00:36
      • L
        No, nálam is ott volt a kérdőjel. Nagyon földhözragadt vagyok. Jelenleg, remélem változik.
        - 2020. 12. 22. 20:33
  • mentsvar
    Kisodródunk Európából.

    Mint ami a Trianon előtt, vezetőink jelenleg is olyan helyzetbe hozzák országunkat, ami ellenszenvessé és védtelenné tesz. Előkészítve egy második trianont, illetve elveszejtésünket.

    https://www.youtube.com/watch?v=5TaFL...TaFLfIRH_o

    Róna Péter beszél arról a korszakváltásról, hogy Németországnak nincs többészüksége olcsó összeszerelő üzemre hazánkban, mely beszállít, hanem a hiper-képzett munkaerőre vadászik már a tőke. És más országokban meg is találja. A magyaroknak a mezőgazdaság, a víz lehetne az érték. A külpolitikánk eredményeként, a lengyelek nem tudnak velünk összefogni, és a szlovák, ukrán, román, szerb kisebbségek sorsa megpecsételődik, de a maradványország népe is a puszták népévé válik, kiesve Európából.
    - 2020. 12. 24. 18:49
  • J
  • J
    https://qz.com/work/1942727/pope-fran...apitalism/ Ezek döntenek a nagy reszetelésről.
    - 2020. 12. 26. 23:40
  • J
    A maszkviselés meghülyít bennünket. A hordás egyéb ártalmairól szól ez a írás. Aki érti, olvassa !
    https://www.zeitpunkt.ch/sites/defaul...20dumm.pdf
    - 2020. 12. 30. 19:53
  • J
    Itt van egy másik nagyon jó írás. Feltárja az elektromágneses sugárzás és a járvány közötti összefüggést. Összehasonlítja a 1918-i új technológia ( rádiohullámok) és a mostani új technológia, az 5G telepítésének egybeesését a keletkezett , vírusosnak mondott járvánnyal.
    Azt írja, hogy a vér besűrűsödése és az oxigénhiály oka az elektromos sugárzás, nem a vírus. Ettől halnak az emberek, de az állatok is, a lovak, énekes madarak is. Példákat is említ konkrétan.
    https://www.zeitpunkt.ch/elektromagne...toffmangel
    Megöl bennünket az új technológia, de addig meggazdagodnak alaposan a gyógyszergyártók, a vérhígítókat előállítók is.Jaj ne!
    - 2020. 12. 30. 20:42
    • mentsvar
      Egyszer kerüljek hatalomra! Betiltom az összes mobilt, és visszahozom az utcai telefonfülkéket.
      - 2020. 12. 30. 20:50
  • vian
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (4)100 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %