„Először a kabinetfőnöke Niedermüller Péternek megszüntetett egy megrendelést, egy erzsébetvárosi híradót, amiről elfelejtett másolatot küldeni a főnökének.”
- jegyezte meg rögtön a beszélgetés kezdetén Breuer Péter, a Heti TV tulajdonosa, főszerkesztője.
„Közölték, hogy azért, mert a kormány elvette tőlük a pénzt, mert pénzhiányban szenvednek, az egész épületet kiadják. Másnap meg is jelent a pályázat. Érdekes, hogy a pályázatra két hét volt. Ők nem számítottak arra, hogy én is meg fogom pályázni. Nem számítottak arra, hogy legalább egymillióval többet fogok ígérni, mint más pályázók.”
- folytatta Breuer Péter, a Heti TV tulajdonosa, főszerkesztője.
„Én ezt úgy hívtam, hogy franciasaláta, addig, amíg csak hatan voltak és a franciasalátát, ha nem tesszük be a fridzsiderbe, akkor a szalmonellák elkezdenek azon táncolni. (…) Nyikorog az ő koalíciójuk.”
- hívta fel a figyelmet a baloldal szivárványkoalíciójának működése kapcsán Breuer Péter, a Heti TV tulajdonosa, főszerkesztője.
„Ma Magyarország 75 százalékán lehet minket fogni és azoknak az embereknek szüksége van rá. Hisz azok az emberek elhiszik, amit mi mondunk. Nem lehet őket cserben hagyni azért, mert egy baloldalinak nevező - mert nem baloldaliak, az tuti - vezetés kinyír egy zsidó televíziót.”
- hangsúlyozta Breuer Péter, a Heti TV tulajdonosa, főszerkesztője.
https://hirtv.hu/magyarorszageloben/breuer-peter-niedermuller-peterek-mindenre-kepesek-2516794